Kalandtúra Kambodzsában II.

Kókuszpálmák, úszó piac és elefántfarm

A negyedik napon egy nagyon szép és érdekes kirándulást szerveztünk magunknak: magántaxit béreltünk 15oo bahtért egész napra és kora reggel  elmentünk megnézni a Damnoensaduak –i úszó piacot. Már a 8o km-es út is érdekes volt, a sofőrünk megtanította a legfontosabb szavakat thai-ul, a köszönést, meg az udvariassági szokásokat, de a legfontosabb tudnivaló, az az, hogy te most szabadságon vagy és semmiért se izgulj: nyugi-nyugi, ez thaiul kb így hangzik, hogy csha-cshaaá. Ha várni kell, vagy valami nem működik, hát nyugi, mert ha ideges lennél az úgyis annyi... vagyis itt senkit sem érdekel. Meg aztán már eleve nem lehetsz boldog, ha valamitől ideges vagy, nézd meg a Buddha szobrokat, mindenik nyugalmi állapotban van és látod az arcán, hogy boldog.

Nos neked is erre kell törekedni, de vakációban a nyugalom
egyenesen kötelező! Másképp nem működik a vakáció!
Végülis van benne valami igazság, nem tagadom J


Útközben megnéztük a sómezőket, ahol párologtatással tengeri
sót gyártanak, s az út szélén nagyon olcsón árulják kis csomagokban.

Az úszó piachoz érve megvettük a jegyeket, 1ooo baht kb 2 órás motorcsónakozásra, majd kicsit várakozni kellett a mi fuvarunkra, ez alatt egy-egy kókuszdiót kaptunk üdítő gyanánt, de akár ehettünk volna egy kis rizset curryvel, ananászt vagy néhány apró banánt, ez mind simán belefér a  kifizetett árba.

Aztán megérkezett a motorosunk, beszálltunk – s

irány a kókuszpálmákkal szegélyzett csatornák világa.

Az itt élők mind abból keresik kenyerüket, bocsánat: rizsüket, hogy csónakáztatnak, mindenfélét árulnak, főznek, vagy a kókuszfarmon dolgoznak.

Akár a turisták kedvéért lett ilyen a piac, akár nem, az élmény leírhatatlan, talán a képek jobban ecsetelik a látványt, lenyűgöző!

  

A piacon mindent meg lehet vásárolni, van itt  mindenféle kézművesáru kókuszdióból vagy vízibivalyszarvból, gyöngyös szandál, dobfelszerelés, ébenfaelefánt és pávatolllegyező, .

                                                   

Na meg sálak, kendők, bugyogók és kalapok, minden méretben és színben.

 .

De nagyon kell ám alkudni, itt az árak a gazdag turisták lehetőségeihez igazodnak, s még meg is sértődnek, ha drágállod a portékát. Mi is csak egy-egy apróságot vásároltunk ajándékba, vagy emlékbe.

Mire visszatértünk a kiindulóponthoz már kész is volt az  emlékfotó (jóformán észre sem vettük amikor lekaptak...), mindössze 4oo bahtért egy ügyes kis porcelántányérba bedolgozva. Hááát... igen, mi is kifizettük, mint mindenki más, benne volt a pakliban..... Az ember lassan annyira megszokja, hogy szinte észre sem veszi mikor akarják átverni, vagy jóérzésére számítva kissé csőbe húzni. Igen, itt nagyon profik, s még az sem igaz, hogy mindig mosolyogva teszik, ahogy a könyvekben írják. A turizmus annyira megerősödött, hogy igenis most már nem feltétlenül tisztelik a távoli idegent, gyakran elég szemtelenül próbálnak rád erőltetni dolgokat és igencsak sértődötten és morogva fordulnak el, ha az akció nem sikerült.

Kocsiba szállva és továbbhaladva néhány kilométert megérkeztünk az elefántfarmra, ahol  alig vártam már a lovaglást, azaz elefántogolást.

Nem volt könnyű tartani magam, egy elég rakoncátlan jószág jutott nekem, útközben minden fáról valamit szedegetett, az ösvény mellett az árokból vizet szürcsölgetett jó hangosan, aztán meg össze vissza kalimpált az ormányával és szenzációsan érezte magát, szélesen mosolygott, amikor banánt kapott.

Ez is egy csodálatos nap volt! És még csak ezután jön Kambodzsa :)