Marrakech városában van egy csodálatos kert, La Majorelle a neve. 1920-ban kezdte építgetni, alakítgatni Jaques Majorelle, a francia festő, és az ő kézjegyét, elképzeléseit viselik a kert színei, kialakítása és a betelepített növények.
A festő halála után a kertet még egy darabig gondozták, majd gazdátlanná, céltalanná vált és a tervek szerint lebontásra lett ítélve, hogy egy szállodaközpont épülhessen a telekre. Amikor Yves Saint Laurent és társa, Pierre Bergé ezt meghallotta, akkor elhatározták, hogy megvásárolják a kertet, felújítják, újjáélesztik. 1980-ban vásárolták meg azt és egyre több időt töltöttek ott.
Az új tulajdonosok nem csupán felújították a kertet – gondosan vigyázva arra, hogy az eredeti, La Majorelle-féle elképzelés, a gondos kerttervezés, az épületek kobaltkék festése megmaradjon – hanem bővítették is azt és a beültetett növények számát is megduplázták. Kertészeket, szakembereket alkalmaztak, akik állandó jelleggel gondját viselik a különleges fajokkal beültetett botanikus kertnek.
Amikor 2008-ban Yves Saint Laurent elhunyt, akkor a rózsás kertben szórták el hamvait, majd később a Pierre Bergé hamvait is, egy kis oszlop őrzi emléküket.
A kert melletti utcát később Yves Saint Laurent utcának nevezték el, ebben az utcában található a múzeum is, amely Yves Saint Laurent munkásságának állít emléket.
2010 óta a kert és a benne található épületek a Pierre Bergé-Yves Saint Laurent Alapítvány gondozásába kerültek. Az egyik épület jelenleg is a Berber népek kultúrájának ad otthont, itt láthatók az összes észak-afrikai berber népek viseletei, ékszerei, használati tárgyai csodálatosan szépen elrendezve és bemutatva.
Odabent sajnos nem lehetett fotózni, de lehet, hogy jobb is, mert így nyugodtan megcsodálhattunk minden egyes darabot, elolvashattunk minden érdekes információt a kiállított kincsekről.
Soha nem gondoltam, hogy a kaktuszok ilyen sokfélék lehetnek és egymás mellett ennyire szép látványt nyújthatnak...
...de a legjobban az egyszerű, agyagból készült kobaltkék, citromsárga és a téglavörös vázák szépsége és üdesége ragadott magával, órákig tudtam volna csodálni a rajtuk árnyékot vető levelek játékát.
