Chiapas hegyvidéke és San Cristobal de las Casas

Palenque-ből útra kelve egy darabig még a dzsungelben haladtunk. Bámultuk az ablakon át a fejlődést lehetővé tevő erdőirtásokat...

... melyek gyakorlatilag az útépítéssel párhuzamosan folytak. Néha elgondolkodtunk azon, hogy majdnem mindent kézzel, illetve az ehhez elengedhetetlen szerszámmal, a machete-vel irtanak, s mégis milyen rohamos ütemben fogy az erdő... mit szóljunk akkor mi itthon, ahol minden gépesítve megy...

Persze az útépítés azért nem zavarja a forgalmat, mindenki halad ahogy tud.

Még egy órányit sem buszoztunk, máris pihenhettünk. A Misol-Ha nevű vízesés mellett rendeltük meg a reggelinket: omlett sült banánnal, mellé paradicsom és feketebab-mártás - ez utóbbi mindenhez passzol, s ha nem, akkor úgyis jár mellé J ...

... s amíg az elkészült ( egy órácskányit kell általában erre szánni Majaföldön...)...

addig lesétáltunk a vízeséshez.

Negyven méternyi magasból zúdul alá a víztömeg – s mivel esős idők jártak az elmúlt hetekben, hát tényleg óriási erővel zúdult alá, valósággal dübörgött a környék tőle. Be lehetett menni alája, egy kiszögellő szikla és egy barlangüreg megvédett magától a zuhatagtól, de azért mindenképp csuromvizes lettél tőle.

Fürödni is lehetett volna, de ilyen korán reggel nem volt nagy kedvünk, s aztán nem messze innen még egy másik vízesést is meg akartunk nézni. Ez az Agua Azul nevű vízesés volt, hamar odaértünk...és újra lélegzetelállító látvány fogadott.

Ez a legnagyobb trópusi vízesés Mexikóban, mintegy 7 km hosszan kisebb-nagyobb vízesések sora követi egymást a folyó mentén. A „kék víz” megnevezés állítólag szép, napsütéses időben tökéletesen rá, mi sajnos egy esősebb időszak után érkeztünk, ezért inkább volt zöldes és haragos, mint kék.

De a szépségét nem lehet elvitatni, minden lépcsősor megtétele után újabb csodálatos látvány tárult elénk...

Aztán úgy jó egy kilométerrel feljebb szépen kiterült a folyó, kellemesen lehetett benne fürödni is...

... vagy a parton narancsfára mászni...

... vagy csak mászkálni az érdekes gyökereken.

Mindenesetre a vízesés a helyiek egyik legkedveltebb kirándulóhelye, hét végén rengetegen jönnek ide kirándulni.

Csodaszép hely – most ahogy újra nézem a képeket látom, hogy fent igenis kék, majdnem azúrkék volt a víz....

Visszafelé volt időnk megbámulni a szuveníres standokat, a sok-sok színes poncsót, faragványt, ékszert...

... csodaköveket, meteoritokat...

... ebéd gyanánt kipróbálni az állítólag legjobb quesadilla-t ( azért ennél jobbat már ettünk valahol)...

...a frissen préselt narancslevet (ez viszont nagyon nagyon finom volt)...

... és még egy pohárnyi érett, finom gyümölcsöt is utána.

Na és volt alkalmunk lefelé is megcsodálni a szivárványt a zubogók felett, ami a képemen sajnos nem jött át...

... a köveket ölelő-csiszoló kisebb vízeséseket...

... és végül elbúcsúzni a páratlan szépségű tájtól.

Folytattuk az utat a hegyek irányába, egyre magasabbra kapaszkodva a szerpentineken.

Lassan megváltozott a növényzet, már ritkábban láttunk zöldellő kukoricaültetvényt, s azok is egyre meredekebb hegyoldalakat díszítettek...

... az út melletti házak kimondottan szegényesek lettek...

... és az asszonyok is már nem huipilt – a fehér hímzett ingruhát - hanem másfajta, sötét alapon csíkos szoknyás és hímzett blúzos népviseletet hordtak.

Délutánra érkeztünk a 22oo m magasan fekvő  San Cristobal de las Casas városába. Fáztunk is rendesen a déli strandolás után – itt alig 1o-12 fok lehetett a hőmérséklet- ideje volt felvenni a vastag ruhákat.

 Mintegy 1oo.ooo lakossal rendelkező város, valaha ez volt a Chiapas tartomány fővárosa, de kulturális és turisztikai szempontból ma is fontos központ. Calderon elnök néhány évvel ezelőtt a legcsodálatosabb falunak „ Pueblo Mágico”-nak nevezte és erre a helyiek azóta is nagyon büszkék. Azért a helyiek maguk között Jovel –nek nevezik a várost, ez a tzotzil-maja neve – azt jelenti, hogy „hely a felhők között” -  és amikor kimondják az valahogy úgy hangzik a fülednek, mint angolul az ékszer megnevezése, a juwel szó.

Nem véletlen, hogy nekünk így tűnt, annyira kedves és barátságos volt a város a színes földszintes házacskáival....

...kovácsoltvassal díszített ablakaival...

... tiszta és gondozott, XVI. században épített főterével...

... óriási karácsonyfájával.

A várost is, de főképp a környékét elég nagy százalékban tzotzil és tzeltal csoportbéli maja indiánok lakják, akik kézműves termékeikkel mindennap bejönnek a városba...

... és a Santo Domingo templom melletti piacon...

... vagy a hosszú, zsúfolt sétálóutcán próbálják azt eladni.

Ha nem sikerül, akkor fáradtan, elcsigázva lehuppannak a főtér templomának,...

... a katedrálisnak a lépcsőjére, majd rövid pihenő után folytatják útjukat.

 A városban kedvenc vendéglőnk is lett, méghozzá a zapatista mozgalom törzshelye. Első este itt vacsoráztunk – már akkor megérintett a hely hangulata – utána meg nem is volt már kérdéses, hogy hol szeretnénk valamit enni.

San Cristobal de las Casas a zapatista mozgalom székhelye. A gerillamozgalom – Marcos alparancsnok vezetésével -  1993 szilveszterén robbantotta ki a fegyveres felkelését a hadsereggel és az állami intézményekkel szemben, az elnyomás alatt élő őslakos indiánok jogaiért. Nevüket egy 1oo évvel korábban élt emberjogi harcostól, Emiliano Zapatatól kölcsönözték, aki annak idején szintén az indiánok jogaiért és földjéért harcolt. A zapatisták elsőként San Cristobalt foglalták el 1994 január 1-én, s gyakorlatilag azóta is ellenőrzés alatt tartják. Autonóm önkormányzatok vezetik a környékbeli helységeket, az állami hadsereg és az állami rendőrség nincs jelen, de ezt helyettesíti a zapatista hadsereg, az EZLN ( Ejercito Zapatista de Liberacion Nacional).

 Az önkormányzatok ténylegesen működnek, érdekes rendszerük van, nyílt gyűléseken döntenek a közösséget érintő kérdésekben és ott választják meg helyben a képviselőiket, akiknek egyetlen feladatuk van, a döntést továbbjuttatni a küldöttek tanácsában. A gyűléseken bárki részt vehet és minden szavazat egyenrangú. Alapelv, hogy a képviselőket nem választják hosszabb időre, mert akkor megrontja őket a politika!  Ilyen módon az elmúlt 2o év alatt ezeken a gyűléseken beszélték meg az olyan gondokat, mint közösség mezőgazdasági munkája, élelemellátása – itt kell megjegyezni, hogy a helyiek közösen művelik földecskéiket, mert így jobb eredményt érnek el.

A döntések olyan területekre is vonatkoznak, mint az oktatás, turizmus, egészségügy, igazságügy. Ez utóbbi azért is érdekes, mert kizárólag csak a gyilkosságok esetében kerülnek állami törvényszék elé az ügyek, amúgy a helyi békebírók hivatottak dönteni a peres ügyekről, törvényszegésekről és a törvényszegők sorsáról. A közösségeknek van saját fogdája is, de az elítélteket inkább közmunka végzésére utasítják.

 Tényként említették, hogy az utóbbi években a közbiztonság lényegesen javult Chiapas tartományban és ehhez nem is kívántunk egyebet hozzáfűzni – mi is úgy éreztük, hogy biztonságban járkálhatunk és végig nagyon jól éreztük magunkat ezen a környéken.

Palenque – titokzatos város a dzsungel mélyén

Mintegy 7oo km buszozás után késő estére érkeztünk Palenque-be a dzsungelbeli szálláshelyünkre. Első benyomásaink nem voltak bíztatóak: fullasztóan párás, nedves levegő, láthatatlan szúnyogok hadának állandó, kitartó támadása, dohos – nyirkos falú, soha ki nem száradó szobák... na jó, a mi szobánkon volt legalább ajtó J. Mert a legtöbb szobán csak hálóval jelezték az ajtó helyét...

Gyorsan megkerestük a kocsmát, ilyen esetekben ott tudnak segíteni a gondokon...

Reggel 6-kor indultunk a dzsungel „meghódítására”, hogy onnan közelítsünk majd a piramisokhoz. Persze, nem csak úgy vaktába – jött velünk egy Salvator nevű megtermett fiatalember, aki katonásan irányított és terelgetett az erdőben.

Mintegy háromórányi időt töltöttünk a sűrűben, szépen sorban felfedezve az esőben mocsárban-járás örömeit...

... a csuromvizesre ázott ruhák súlyát, a cipők cuppogását, madarak és majmok rikoltozását, tűzhangyák fészkét...

... csodaszép kis vízesések csobogását...

...ismeretlen virágok színeit..

... óriási fügefagyökerek és mahagónifák egymással vívott harcát...

.. ringatózó, kígyószerű liánok ijesztgetését J.

Aztán lassan kicsit világosabb lett és – néhol a meredek agyagos talajon csúszva-mászva – végre sikerült eljutni a még rejtőzködő piramisokhoz, a növénnyel sűrűn benőtt építményekhez...

...amelyeket valahogy úgy láthattunk, ahogy annak idején az igazi felfedezők tették.

Aztán mire meghódítottuk a legmagasabb buckákat, arra már el is felejtettük a nehézségeket, mert egy kacskaringós indába kapaszkodva...

  ... s még egy legutolsó kis patakon áttapicskolva már ott is voltunk a csodaváros piramisainál.

Palenque az egyik leghíresebb maja templomváros, Chiapas tartományban, az őserdő szélén épült és eredetileg B'aakal vagy B'aak(„Csont”) lehetett a neve. A Palenque nevet csak a XVI. században adták neki a spanyol hódítók. A város eredetileg is mindössze 15 km² területen fekszik, ami nem túl nagy terület, lakosai száma állítólag a fénykorban sem haladta meg a 65oo főt , mégis az egyik leghíresebb maja város, mert építészete, az alkalmazott díszítések nagyon különböznek a többi ismert maja városétól és - nem utolsósorban – mert az itt feltárt leletek segítségével sikerült a legtöbb információt összegyűjteni a letűnt maja civilizációról. És azt hiszem még mindig itt vár megfejtésre a legtöbb talány is...

A romok mindössze 5-1o% -a lett ezidáig feltárva, de a leletek között van az eddig talált leghosszabb, 62o jelből álló gliph-írásos maja szövegrészlet, melynek jelentését eddig csak részben sikerült megfejteni. A maja írásjelek nem betűk és szótagok, hanem mindenik (rajzocska-szerű) jel egy gondolatot, egy számot vagy egy hangot jelent. Ezen a táblán a domborművek mellett oldalt ilyen írásjelek vannak.

Amúgy azt már felderítették, hogy a maja írás egyik jellegzetessége a négy gliphből álló csoportok egysége – így ezeket együtt, egy csoportban próbálják értelmezni.

A város benépesüléséről az első bizonyítékok i.sz. 15o-25o körülre  tehetők, de innen kezdve egészen a VII. század elejéig egy igen harcos időszak következett a város életében, s 611-ben gyakorlatilag romokban hevert. Az újjáépítés a város leghíresebb királya, Kin Pakal uralkodása alatt történt, 615 és 683 között. Az ő sírboltjaként szolgált a Feliratok temploma, melyben megtalálták a sírt és az azt fedő súlyos kőlapot. Ez utóbbira egy nagyon érdekes domborművet készítettek. Egyes értelmezések szerint ez nyilvánvalóan egy űrhajó belsejét és annak csillagászati pontossággal kivetített űrbéli útját ábrázolja, míg a konzervatívabb régészek úgy gondolják, hogy ez a dombormű a lélek útját jeleníti meg az élet fája mentén. Az uralkodó egy áldozati asztalon fekszik, amelyikből egy ceiba-fa, a „maja világfa” nő ki, hogy ezen felfelé haladva Lord Pakal lelke eljuthasson a mennybe, s ezáltal istenséggé váljon.

Ami talán még érdekesebb, s nyilván az utókor megfejtésére vár, az az, hogy – noha  a felirat szerint Pakal 8o éves volt amikor meghalt - a sírban mégis egy 4o év körüli ember csontváza volt. Drágakövekkel, zöld jade-kővel, kagylóval és obszidiánnal gazdagon kirakva. De említette nekünk Santiago, hogy annak idején a városállam vezetésében a csillagász-papok igen nagy hatalommal bírtak ( a legfőbb pap az mindig maga a király volt), ezért minden szertartás, ünnep, vagy áldozathozatal csak akkor történhetett meg, ha ezek a papok előtte alaposan kitanulmányozták a csillagok állását és azok tökéletesen megfeleltek a célnak. Nos így az utókor szemszögéből nézve és a leleteket elemezve nem kizárt az sem, hogy a csillagász-papok a király születésének vagy halálának dátumán utólag egy kicsit „módosítottak”, hogy az jobban egybeessen valamilyen egyedülálló asztrológiai eseménnyel, ezáltal megerősítve a királyok isteni küldetésének fontosságát.

A piramis tetején álló szentélyhez hat oszlop között lehetett bemenni, ezeken mind Pakal királyt ábrázoló stukkódíszítések voltak.

A feliratok temploma mellett még két kisebb piramis is áll, ezek közt a távolabbi a Koponya temploma. Nevét az egyik oszlopon lévő stukkódíszítésről kapta, ez egy koponyát  - valószínűleg nyuszikoponyát – ábrázolt, amelyik eredetileg kékre-vörösre volt festve. Amúgy elég viccesen nézhetett ki J.  A templom alatt még két másik – sokkal régebbi - épület maradványait is feltárták és több, mint 7oo jade-kővel telt áldozati edényt találtak bennük.

A kettő között helyezkedik el a Vörös Királynő temploma. Erre a sírra alig 2o éve találtak és nagyon valószínű, hogy Pakal feleségének a temetkezési helye volt. A vörös név azért ragadt rá, mert a sírban a drágakövekkel kirakott testet vörös cinóberporral fedték be. Ennek maradványai most is láthatók a sírkamrában. Sajnos sötét volt és a képem nem lett jó...

Ez a három kisebb épület szerényen húzódik meg a főtér északi oldalán, a teret a Palota nevű főépület, az egykori királyi rezidencia uralja.

 A 10 m magas, 100 m hosszú és 75 m széles teraszra épült impozáns palota szerkezete érdekes, magas keskeny csúcsíves folyósóval szegélyezett ...

... ezt maja boltívnek hívják és építészetileg érdekességnek számít, mert, ha jól értettem, akkor ez egy különösen nagy teherbírású, de az áttört falréseknek köszönhetően mégis könnyű szerkezet.

A palota belső tere nem egyéb, mint apró, zegzugos termek sokasága,...

 ...valamint lépcsőkkel összekötött félemeletek és emeletek váltakozása.

A közepén egy , szögletes alapú négyemeletes, 15 méter magas torony áll, amelyet a maják őrtoronyként, vagy csillagászati megfigyelőhelyként használhattak. Innen be lehetett látni az egész városközpontot, de még a városfalon és a dzsungelen túli síkságot is egészen a Mexikói-öbölig, amelyik innen legalább13o km-re van.

A királyi család személyes lakosztályai az északi épületrészben lehettek – itt még ma is könnyen fel lehet ismerni az egykori hat illemhely közül egyiket...

... s azt is látni, hogy ennek lefolyója egy – a palota alatt elhelyezkedő – földalatti csatornába vezetett.  A földalatti csatorna szerkezete azt bizonyítja, hogy maják ismerték, miként lehet zárt csővezetéken keresztül víznyomásos rendszert építeni úgy, hogy a bemenő keresztmetszet szélesebb, csaknem 1m², a kimenő lyuk, pedig csak 0,046 m². Ezen a rendszeren 6-7 m magasra is fel lehetett juttatni a vizet.

A palota legszebb részei a belső udvarok voltak.

 Az ezt körülvevő négyszögű oszlopokon és a tetőszerkezet felületein...

... ma is láthatóak az eredeti féldomborműves díszítőelemek, amelyeket valaha színes stukkók borítottak.

 Az uralkodó vörös szín mellett – amelyik a királyok színe volt -  egyes részleteket zölddel, sárgával ( ez a természetfeletti világ állatait és növényeit jellemezte)  és kékkel – az istenek sajátos színével - emeltek ki. Valaha csodálatosan élénk színekben pompázhatott az egész palota. Ma sajnos alig észlelhetők a színek, de sikerült felfedezni Miki egér ősét az egyik falfestményen, s ez az ismerős arcocska mindannyiunknak nagy örömet okozott J.

A belső udvar valószínűleg a hivatalos fogadások színhelye volt, itt mutathatták be a  foglyul ejtett túszokat, mert a kétoldalt elhelyezett rekonstruált kőlapok megkötözött, térden álló alakokat is mutatnak...

... mellettük, pedig a díszesen öltözött alakok feltehetőleg a győztes csapat tagjait vagy vezéreit ábrázolják.

A palota déli oldala mellett itt is fel lehetett fedezni az egykori pelote-pályát, de ez sokkal kisebb volt, mint amit Chichen Itzában láttunk.

 Palenque másik érdekes, összefüggő épületegyüttese a három piramis alakú templom, a Nap temploma, a Kereszt temploma és a Leveles Kereszt temploma, melyeket a három védőszent, a GI, GII, GIII néven emlegetett Palenque-i istentriád tiszteletére egyszerre emeltek. Ezek is egy-egy kisebb, piramisszerű lépcsősor tetején állnak, belsejükben saját szentéllyel, ezekben, pedig  domborműfaragásos kőtáblák álltak. Mindegyik templomban más és más rituális szent tárgyat jelentettek meg ezeken a domborműveken: a Nap templomában a Jaguáristen maszkját...

 ... a másik két templomban, pedig egy kereszt formájú fát, rajta az életfa-madárral...

 ...illetve egy ugyancsak kereszt formájú leveles fát – ezekről nevezték el a templomokat.

A Kereszt templomában levő feliratokból azt fejtették meg, hogy világon az első isteni Atya születési éve i.e. 3122 volt, majd i.e. 3112-ben felemelkedett a mennyekbe. Azt nem tudom, hogy az írásjelek közül melyikek jelentik ezt, de azt én is felfedeztem, hogy az egyik domborművön egy dohányzó, füstöt pöfékelő alak van J.

Palenque 835-ben rövid idő alatt teljesen elnéptelenedett. Ennek okát még a mai napig is csak találgatják -  lehet, hogy a túlnépesedés és az aszály miatti éhínség az oka, de az is lehet, hogy a szegény néptömegek fellázadtak a papok és vezérek ellen, mert túl nagy volt a kizsákmányolás és túl sok emberáldozatot követeltek.

 Lehet, hogy a maják mind elköltöztek innen, mégis, ha a mai arcokat figyelmesen nézed gyakran fedezed fel a jellegzetes vonásaikat – de az is lehet, hogy csak nekem tűnik így...