Guatemala: ültetvények Antigua vidékén

Szóval... reggel korán irány a csirkebusz-állomás, hogy eljuthassunk a makadámia-farmra.

 Időben - illetve jó korán – érkeztünk a buszhoz, mert mi voltunk az első két utas J. Ott volt a sofőr, meg egy fiatal jegyszedő legényke, s egyre tökéletesedő spanyol nyelvtudásunkkal hamar tisztáztuk, hogy jó helyen járunk, ez lesz a mi buszunk és nemsokára indulunk is Valhalla irányába.

Ki is fizettük a fuvardíjat, fejenként három és fél quetzalt, ami körülbelül fél dollárt tesz ki. Ez egy kicsit furcsa volt, mert tőlünk turistáktól mindenhol elvárták a hálapénz fizetését - úgy a vendéglői kiszolgálók, mint a sofőrök, vagy az idegenvezetők - s mindenütt legalább egy-két dollár volt az elvárás mértéke, ezért a buszjegy alacsony ára ugyancsak meglepett. Ez meg is magyarázza, hogy miért utaznak olyan sokan ezekkel a  csili-vili buszokkal.

Néhány kisebb falun hajtottunk keresztül, majd szép fákkal szegélyezett árnyas úton érkeztünk Valhallába, a makadámia-farmra.

 Leszálltunk a buszról, s nagyon hamar rájöttünk, hogy az idengenvezetőnk enyhén félrevezetett: ő ugyanis úgy tudta, hogy a farm az év 365 napján látogatható... na ez egy kicsit változott, azaz maradt a többi 364 nap... csupáncsak ma van zárva L.  Na jó, ha már eddig eljutottunk, akkor próbálunk érdeklődni – a baj csak az, hogy itt sehol senki. Végre valami mozgást észleltünk a szemközti domb tetején, hát arrafelé indultunk. Gyönyörűen gondozott paradicsom-ültetvényen vágtunk át, le is fényképeztem...

Az ültetvényen két fiatalember szorgoskodott, őket kérdeztük a makadámia-farmról, de semmi biztatót nem tudtak mondani – sajnos ma zárva van. De ha csak azt akarjuk tudni, hogy milyen is lehet az a farm, akkor szerintük menjünk kicsit lennebb az úton, mert száz méterrel odébb már ki van dőlve a kerítés, ott meg nyugodtan besétálhatunk J. Épp amikor ezt így elmagyarázták nekünk, hirtelen elkezdtek a hátunk mögé mutogatni, hogy nézzük már a Fuego vulkánt, mert épp most pöfékel! Ez itt elég gyakran történik meg. Guatemala harmincvalahány vulkánja közül három ma is aktív, de a 3763 m magas Fuego az egyik legaktívabb.

Ez így látványnak szép, de jó lenne, ha ennyiben is maradna... Azt mondják a fiúk, hogy tavaly ősszel nagyon fújtatott, rendesen tüzet és hamut hányt, s a környéken több helységet is ki kellett lakoltassanak a kitörések miatt. Ők is hónapokig laktak rokonoknál. De ne féljünk, mert ez most tényleg nem ugyanolyan...

Megnyugodtunk, s visszamentünk az útra, megkeresni a kerítésen a lyukat. Meg is kaptuk...

Aztán kimentünk lestoppolni egy buszt, amelyik visszavitt Antigua-ba. De ez már dugig tele volt, alig tudtunk feljutni. Attól még mindenkit felvett, aki intett neki. A padokban minden sorban három-három személy személy tudott leülni, ez hatvan ember, de a sorok között meg a lépcsőn még legalább harmincan álltunk egyetlen imbolygó konglomerátumba tömörülve.  Kicsit később egy hölgy integetett két sorral hátrábbról, hogy jöjjek oda, mellette van egy kis hely a padon... nagyon jól esett.

Délre érkeztünk vissza a városba, az úton turistaszervező legényke nyomott a kezünkbe egy szórólapot: nem akarnánk-e megnézni egy kávéültetvényt? De.  Felültettek egy régi katonakocsira, s még vagy tíz másik vigyorgó turistával együtt kivittek a Finca Filadelfia farmra.

 Ez egy családi vállalkozás, 1864-ben a jelenlegi tulajdonos dédnagyapja vezette, s mai napig is az örökösök személyesen vezetik a birtokot. Mostanra már eléggé turistaközpont lett, van itt szálló, vendéglő, lovasistállók, tiroli kötélpálya, meg vadvizi kenuközpont – legtöbb vendég ezért jön ide.

Idegenvezetőt is kapunk, egy kedves, mosolygós fiatalember vezet végig a farmon, aprólékosan elmagyarázva, hogyan is jut el a kedvenc kávénk a kis bokortól a csészéig. Két nagy kávéfajta létezik a világon, a Robusta meg az Arabica fajták. Az előbbi – mint a neve is mutatja -  robusztusabb, ellenállóbb, erősebb – nem csak ízre, hanem, mint növény is. Az Arabica az egy aromásabb, kifinomultabb, finomabb ízű fajta, de nagyon érzékeny is, emiatt nem tud megélni, mert itt a vulkáni talajon létezik egy apró, kártevő féreg, amelyik tönkreteszi a gyökerét. S akkor mi a megoldás? Hát kombinálják: minden kávécserje kineveléséhez két palántát nevelnek, egy Robusta-t, meg egy Arabica-t...

... és aztán a két kis törékeny növénykéből egyet csinálnak. Ez úgy megy, mint a gyümölcsfák oltása: mindkét palántát kettévágják, majd a gyökeret hosszában bemetszik, s a felső részt belecsúsztatják. Utána „bekötözik” a kis törzset és 1o-11 hónapig árnyas, szellős helyen nevelgetik, amíg ki lehet ültetni. A palánta-metszést csak nők csinálják, mert a nők kezének a bőre sokkal kevésbé savas, mint a férfiaké, ezért sokkal nagyobb eséllyel él meg egy palánta, ha nő oltja be. Számokat is mondtak: itt a farmon csaknem 97 % éli túl az oltást, ha nők csinálják, s mindössze 17 %, ha férfiak végzik ezt a munkát. Mindenesetre ezt a munkát itt hat nő végzi, méghozzá fantasztikus sebességgel, úgy, hogy naponta több, mint ezer darabot metszenek.

A kávécserjék majd öt év múlva kezdenek teremni és általában minden harmadik évben teremnek újra. De a cseresznyeszerű bogyócskák nem egyszerre érnek be, hanem több hónapon keresztül, novembertől egészen márciusig szedik. Méghozzá egyenként, mert az ágakon mindig vannak éretlen zöld szemek, félérett sárgásak és egészen érett mélyvörösek is. Persze, ez is kézzel történik, ezt viszont férfiak végzik és kilóra fizetik őket. Termő években egy bokorról körülbelül 3o-4o csészényi kávéhoz elegendő gyümölcsöt szüretelnek. Ez egyetlenegy csomag kávé!!

 Az éretteknek nagyon kellemes, édeskés íze van és ragacsos zselészerű a húsa, amelyik a két kis kávészemet öleli körül.

Amúgy a cserjék közé mindenhová magas fákat ültetnek, hogy ne érje őket direktbe az erős nap, így hosszabb az érési idő, de sokkal finomabb marad az aromája.

Innen bevittek a feldolgozóba, ahol végigkövethettük, hogyan szabadul meg a kis kávészem az őt körülvevő és védelmező négy rétegtől. Legelőször a szemeket megmossák, majd jön a morzsolás, ahol a szemekből kipréselik a magocskákat – anélkül, hogy bármi sérülés is keletkezne rajtuk.

 Aztán újabb mosás, ahol a zselés húst is eltávolítják a magokról – ebből a kivonatból készül majd a kávélikőrök és instant kávék egyik része. A nedves, halványzöld szemecskéket ezután egy nagy plattformon szárogatják és egy gereblyeszerűséggel gyakran átforgatják, nehogy penészes legyen.

Itt komly szakértő van, aki a szemecskék színéből állapítja meg, hogy elég száraz lett-e a további feldolgozáshoz. Mert még mindig van rajtuk egy vékony, na meg egy leheletvékony hártya, amit különböző rostálások és szortírozások révén eltávolítanak.

Ezután már csak a minőségi ellenőrzés van hátra, méghozzá szabad szemmel és szemenként! Nyolc asszony dolgozik egy-egy viszonylag lassan haladó futószalag mentén és kézzel szemelgetik ki az ocsút... Őszintén mondom, láttam, de nem tudom, hogy csinálják... mi szóhoz sem jutottunk, amikor a szalag mellett bámultuk az ügyességüket.

Ezután már zsákba kerül a kávé nagyobb része. A termelés 8o %-át küldik zöld kávéként exportra, a többi beföldön, vagy on-line értékesítődik, mint pörkölt, csomagolt kávé.

 A pörkölő és csomagoló berendezés egy másik – szintén régi – épületben működött, át kellett sétálni az udvaron, ahol külön attrakciót jelentett a tulajdonos régimódi autókból álló gyüjteménye.

Azt mondták, hogy néha kocsikáznak is velük: amikor valamelyik alkalmazott férjhez megy, olyankor a tulaj megajándékozza azzal, hogy egyik ilyen kocsijával viteti a templomba a menyasszonyt J.

Persze a látogatás fénypontja az volt, amikor mindenkit meghívtak egy kávékóstolóra, ahol lehetett válogatni a különböző rövid, hosszabb, presszó vagy átszűrt, natúr,  vagy tejjel elkészített kávéfélék között.

A legjobb – természetesen - az egyszerű, erős, rövid, cukrozatlan feketekávé volt J