Figueres – Salvador Dali otthona

Dali Színházmúzeuma

Ha szürrealizmusról esik szó, akkor nekem elsőre mindig Salvador Dali (1904-1989) jut eszembe. Képeit sokszor nézegettem albumokban, vagy virtuális  múzeumsétán, sőt, Londonban a Tate Galériában több eredeti festményét is láthattam, de egyik élmény sem hasonlítható ahhoz, amit a Figueres-i múzeum nyújtott.

Már az épület kiválasztása sem volt véletlen: Dali maga is úgy vallott önmagáról, hogy minden  színpadias körülötte, a festészete, szobrászata, egész  élete – így a régi városi színház tökéletes otthont jelentett halhatatlan tervéhez. De talán még fontosabb, hogy a színház előcsarnokában mutatta be első kiállítását. S ha még ez sem elég érv, hát a színházzal szemben van az a templom, ahol őt annak idején megkeresztelték...

A színházat persze még a mester irányítása alatt alaposan átépítették-rendezték, hogy méltó hajlékává váljon Dali örökségének. A külső falak bíborszínűre vannak festve, rajta aranyszínű kenyérbél-pamacsok. E két szín alkotja a katalán, illetve a spanyol zászlót. De a minta inkább arabosra sikerült- nem véletlenül- a Dali névből kiindulva (ez a név se nem katalán, se nem spanyol),  a művész biztosra vallotta, hogy neki arab, vagy mór ősei kellett legyenek.

A kenyér egy gyakran visszatérő motívum Dalinál, többek között magát a fogyasztói társadalmat jelképezi, a vevőket, akik „falják” a műveit, vagy csodálják az ő életformáját, hírességét-hírhedtségét. Akik által létezik : ” Minél több hülye fut Dalí után, annál drágábban kelnek el a képeim.”

Ugyancsak fontos motívum a tojás. Mindennek a kezdete, a születés előtti állapot, amely a reményt, a szerelmet sugallja. Az épület homlokzatán végig óriás kőtojások váltakoznak, a hermafrodita manöken alakokkal, de a múzeum előtti – fagyökérre épített – szürrealista (jelképektől roskadozó) elmélkedő szobor is tojásfejű J.

A kétnemű manöken-szobrok is okkal kerültek a legfontosabb jelképek közé. Dali állítólag születése óta érezte, hogy ő más, mint a többi gyerek. Ennek előzménye is van: születése előtt pár évvel a szüleinek volt már egy fia, akit Salvadornak hívtak, s aki nagyon korán meghalt. Azután, pedig a szülők kislány szerettek volna, de újra fiú született. És ők újra Salvador névre keresztelték. Kiskorában sokáig lányka ruhákban járatták, hosszú hajat viselt és saját bevallása szerint gyakran álmodott ezen kettős, nyomasztó örökség kapcsán. Talán épp ez az eredendő érzékenység a zsenialitásának titka.

Ahogy belépünk sokkoló látvány fogad: egy luxusautó, rajta Eszter királynő ugyancsak megtermett szobrával. A Cadillac, az Dali tulajdona volt és annak idején világszinten is ritka, különc darabnak számított. Ma is az. Csak meg kell nyomni egy gombot és az autó belsejében zuhogni fog az eső...

Az autó mögött magas oszlop, kocsigumikból. Ezen gyönyörű szobor, Michelangelo lázadó rabszolgájának a másolata, amit szintén Dali készített. Csupán annyiban tér el az eredetitől, hogy egy gumiabroncs feszül izmos karjai és mellkasa köré. Nos ez a rabszolga tartja a hátán a könnyekkel csordultig telt felfordított csónakot, amelyet Dali az elhunyt felesége, Gala emlékére készített. A bárkából csepegő nagy könnycseppek is érdekesen készültek: gumióvszerekbe öntötték a gipszet, amely aztán megkötött és így örökre „csordogál” J.

Dali épp ezen szoborkompozíció alatt, az épület alagsorában van eltemetve. Így kívánta végrendeletében. Egy egyszerű emléktábla jelzi sírját.

Az egész kiállítás azt az érzést sugallja, mintha álmodban egy színházi előadást néznél végig. Muszáj hagynod, hogy sodorjon magával a történés, kavarognak a fények, színek és képek anélkül, hogy tudnád miről szól a darab, csak azt érzed, hogy hol letaglóz, hol meg felemel az előadás... és boldog vagy, amikor érteni véled egyik másik képének az üzenetét.

De hamar rájössz, hogy ezek álmok; színesek és érzelmekkel telítettek. Nézni, látni, csodálni kell őket, érezni is lehet őket, de nem biztos, hogy érteni is kell: "Abból a tényből, hogy magam sem látom tisztán festményeim értelmét, nem következik, hogy nincs értelmük."

Érdekes volt amikor rájöttünk, hogyan kell meglátni a párhuzamos ábrázolású képeinek a „másik”  arculatát. Például itt ez a Gala aktját ábrázoló festmény, amint a tengert nézi. Nos, ha elég távol tolatsz tőle, vagy, ha lefényképezed, akkor a képen Abraham Lincoln csaknem digitalizált arcképét látod.

Vagy itt a másik, amelyen repdeső angyalok, felhők, viharosan örvénylő tumultus érzékelhető, de távolabbról vagy fényképről szabályos arcot láttat veled...

Dali egész életét, művészetét és a szerelmeit is ilyen viharosan élte meg, mindig egy lázadó, különc, de végtelenül tehetséges, igazi zseni volt. Madridban tanult festészetet a Szépművészeti Akadémián, de kirúgatta magát, mert mindig lázongott és kritizálta akkori tanárait. Barátai a kor legzseniálisabb művészei voltak, olyanok, mint Luis Buñuel, Federico García Lorca. Luis Buñuel-lel közösen készítették az első szürrealista filmet, „Az andalúz kutyát”. Garcia Lorca, pedig élete első szerelme volt– egészen addig, míg meg nem ismerte Gala-t, a Paul Éluard feleségét, akibe örökre beleszeretett.

Élete utolsó évtizedeit Dali ebben az épületben élte, feleségével Galaval együtt. Még most is ugyanúgy áll a hálószobája, mint annak idején, ágya mellett egy csontvázzal...

... a falon, pedig az egyik híres elfolyó órás képpel „Az emlékezet állandósága-lágy órák” cíművel. Mit írt ő maga erről: "A puha órák nem mások, mint az idő és a tér paranoia-kritikai érett, különc és magányos camembert-ei."

A szemközti falon levő képen a szerencse halovány arcát festi meg – alig láthatóan egy zöld irizáló alapba rejtve sejtelmesen – ugyanakkor csábítóan, mintha csak a nemzeti lottó reklámja lenne...

Talán a legérdekesebb freskó az, amelyik a hálószoba előtti mennyezetet díszíti, ezen Dali kékben és Gala vörös ruhában kémlel ki az angyalok és mennyek birodalmába, mi pedig alulnézetből látjuk őket. Dalinak a testén több kihúzott fiók is van, ezek a fiókok mindig test vagy a lélek eldugott, láthatatlan rejtekeit jelképezik, amelyeket pszihoanalízis révén lehet megismerni...

Annyi mindent lehetne még mesélni, a több síkban rejtőzködő képeitől kezdve, ahol minden síkban mást és megint mást fedezel fel...

... a különleges rajzairól, melyek állandó vízióinak eredményeképpen születtek...

... vagy éppen a fantasztikus nappali szobáról, amelyet úgy rendezett be a kandallókkal, festményekkel és furcsa kanapéjával, hogy egy adott szögből rálátva Mae West arcának tökéletes mását tükrözze...

...és még semmit sem mondtam a Dali által tervezett ékszerek kiállításáról, amelyet az épület túlsó szárnyában néztünk meg. Bármit mesélhetnék, az így visszaadott élmény nem hasonlítható az eredetihez. Remélem, hogy sikerül másokat is egy kicsit kíváncsivá tennem és – ha lehetőség adódik – megnézik ezt a hihetetlen és egyedi múzeumot. Nagyon megéri J.

Barcelona – Gaudi házai

Casa Batlló

A XX. Század elején Josep Batlló i Casanovas textilgyáros azzal bízta meg  Gaudít, hogy a meglehetősen keskeny és jellegtelen lakóházát alakítsa különlegessé és eredetivé. Az építkezés 19o6-ban fejeződött be és a ház tényleg fantasztikus lett.

Gaudi csodálatosan hullámzó ívelt ablakos teraszokat, virágszárra emlékeztető karcsú oszlopokat, színes üvegeket...

 ...és leheletfinom csipkéhez hasonlítható díszítést álmodott a homlokzatra.

A végeredmény egy szecessziós díszítésű, de mégis finoman elegáns épület lett. És nem csak a külseje, hanem a belső megoldások is lenyűgözőek.

Szinte  elszédülsz a sok csigavonaltól, hullámzó falaktól, íves ajtóktól, ablakoktól...

... vagy a gomba alakú kandallótól, amelyik még így, tűz nélkül is meleget áraszt.

A ház belső szűk udvarkája az egyetlen belső fényforrás, de ez is hihetetlenül okosan van kitalálva, a felső szinteken az ablakok apróbbak, s ahogy haladunk lefelé egyre nagyobbak, hogy több fényt kapjanak. A csempézet, meg épp fordítva fent sötétebb kék, az alsó szinteken már egészen világos.

A második emeleti nagy szobából lehet kijutni a tágas teraszra, ahol újra visszaköszönnek a színes, hangulatos csempedíszítések...

... akárcsak a háztetőn, ahol vidám kémények sora ...

... és érdekes tetőmegoldások látványa fogad.

Ja és ezt nem is említettem, a tetőtér alatti vetítőteremben maga Gaudi hologramja integet neked J

Casa Milà

A Casa Milà a maga öt emeletével a legnagyobb lakóház, amit Gaudi épített. Talán ez volt az utolsó lakóépület, amit elvállalt, ezután már csak a Sagrada familia építésére tartogatta minden erejét. A Milà-ház arculata komor, rideg, valahogy úgy néz ki, mintha egy barlangokkal sűrűn lyuggatott meredek kőfalat szögesdótokkal és vasazattal díszítenének... Semmi tarkaság, semmi külső ciráda - annyira mást várna az ember, ha Gaudiról van szó. És mégis, talán ez az az épület, ahol a mester leginkább eléri a célját, az építészetnek a természettel való teljes egybeolvasztását. Annyira élethűen, hogy a barcelonaiak  a La Pedrera (Kőbánya) nevet adták neki.

A ház nagyon idegesítette az utcában lakókat, semmiképpen sem illett a szebbnél-szebb (hagyományos) házak sorába, ezért a tulajdonosára, a textilgyáros Roger de Milà-ra nagyon haragudtak, még a köszönését sem fogadták a szomszédok. Aztán a történelem mégiscsak Milà-t igazolta, mert 1984-ben ez a ház is felkerült a Világörökség listára. De gondolom, hogy őt ez már nem vígasztalta...

A házban sok az apró, kacskaringós folyósó, érdekesek az eredeti berendezéssel megőrzött konyha, fürdők, ebédlő, gyerek- és hálószobák...

... vagy a felsőbb emeleti mosókonyha, cselédszoba

...és vasaló-varró szobácska.

De a legszebb és egyben legkülönlegesebb szint talán a tetőterasz, ahol mogorva kéményszobrok egész sora áll...

...vagy alig észlelhető árnyalatú csempékkel kirakott, csavartlábú kőkeresztek uralják az eget.

Ez a tetőtér az egyik meghatározó motívuma nagy kedvencemnek, Michelangelo Antonioni fantasztikus filmjének , a Foglalkozása:riporter címűnek.

 Itt találkozik a főszereplő (Jack Nicholson) a műépítész lánnyal, aki megváltoztatja egész addigi életfelfogását... De ezt nem mesélem el, aki még nem látta az szánjon rá egy estét, megéri.

Barcelona – Gaudi csodavilága

A Güell park és a Sagrada familia

A Güell park Eusebi de Güell megrendelésére készült, aki eredetileg egy nagy, 6o házból álló kertvárosi stílusú lakóparkot szeretett volna az olcsón megvásárolt területre építeni. A terület eredetileg köves, gazos, elhanyagolt telek volt, ebből varázsolta Gaudi a csodaparkot.

Gaudi nagy  lelkesedéssel tervezte meg a kertet, annak bejáratát a két mézeskalács stílusú házikóval...

...az organikus stílusú falazatokat, amelyek leginkább a tengerparton épített csepegtetett homokvárra emlékeztetnek...

... a fantáziadús, srégen épített oszlopsorokat, ahol úgy érzed, mintha elvarázsolt kastélyban lépkednél.

Gaudi semmit sem tervezett szokványosra, a park központi sétaterét vaskos oszlopok tartják, amelyeknek a belseje üreges, így ezek segítségével gyűjtik össze a térről az esővizet és vezetik le egy földalatti tartályba.

Ebből a tartályból öntözik a park gyönyörű virágait, bokrait és dús lombozatú pálmafáit...

... de innen kapják a vizet a szökőkutak és díszkutak is.

A sétateret körbe-körbe egy nagy, kacskaringós alakú csempézett padsor szegélyzi.

A legszebb benne, hogy minden egyes csempeminta más és mindenik gyönyörű.

Állítólag Gaudi állandó vendége volt a környékbeli csempe és porcelán manufaktúráknak, akik a selejtes, vagy törött darabokat mind neki gyűjtötték.

 De a városban is sokan ajándékozták neki az eltörött teáscsészéket, tányérokat.

A padok – annak ellenére, hogy kőből és csempéből készültek – nagyon kényelmesek. Állítólag ott helyben, a parkban, az egyik építőmunkás hátát használta Gaudi a kényelmes forma megtervezéshez. Arra kérte a fiút, hogy dobja le a munkaruháját és üljön le kényelmesen a puha vakolatos padra, hogy így rögzítődjön a háta formája. Nos a módszer bevált J.

Igaz, hogy maga a park nagyon jól sikerült, de mindössze csak két házat építettek fel és ezekbe sem akart senki beköltözni. Ezért végül az eredeti terv módosult, s lett Barcelona városának egy gyönyörű, egyedülálló parkja, csodás kilátással.

A Sagrada Família, avagy A szent család engesztelő temploma Gaudi kedvenc mesterműve. Az építése 1882-ben kezdődött és még ma is tart – állítólag 2026-ra lehet remélni, hogy elkészül. És ha majd kész lesz, akkor valószínű, hogy a világ legnagyobb bazilikája lesz.

A bazilika eredeti stílusa az ún. organikus stílus, amelynek az az alapelve, hogy az épület "természetesen" nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, "szerves" egységet.

Gaudi erről így vallott:

"Minden építészeti stílus a templomépítés szolgálatában született. Minden ezután eljövendő művészet ugyanígy kell, hogy megszülessen."

Ez a stílus leginkább a Születés kapuján látható, ahol rengeteg növény és állatfaj jelentkezik, mint díszítő elem, teknősök tartják az oszlopokat, madarak díszítik az ágakat és a tornyocskák tetején szederre és málnára hasonlító színes díszek kuporognak.

Persze, Gaudi 1926-ban bekövetkezett halála után Sagrada Família stílusa is változott, a viszonylag újonnan  befejezett  Szenvedés kapuja már kimondottan kubista stílusban készült.

Az épület belsejében is érdekes módon keverednek a különböző stílusok. Lenyűgözőek az óriási, vörösfenyőket utánzó oszlopok...

... melyek egészen a virágos mintájú mennyezetig nőnek.

De vannak itt nagyon modern szobrok...

...vagy csodálatos üvegbetétek.

Gaudí 40 évet dolgozott a bazilika építésén és már az ő idejében is azt mondogatták, hogy a  tervek annyira bonyolultak, hogy az építkezés befejezhetetlen. Erre Gaudi azt szokta válaszolni:  "Az ügyfelemnek nem sietős" J