Utazunk. Egész álló nap. És közben
bámulunk ki az ablakon. Lassan-lassan megismerjük azt az országot is,
amelyikkel eddig csak olvasmányainkban találkoztunk. Amit magamban elképzeltem
róla - mielőtt megmutatta volna azt a csodálatos másik arcát...
Igen, ez az arca is pont annyira igaz
és valós, mint a másik, sőt: valószínű, hogy ez a valósabb. Guatemala
lakosságának életszínvonala messze alatta marad a kontinens átlagának. Világviszonylatban
sem jeleskedik. A lakosság fele nem tud írni, olvasni. Legfontosabb megélhetési
forrás a mezőgazdaság, de a hegyvidéken ez nagyon nem jövedelmező. Épp csak
megélnek belőle.
Az út szélén csapatokban integetnek a
kéregető gyerekek, a külföldi buszok elég gyakran megállnak, pénzt vagy ételt
adnak nekik.
Mi nem állunk meg. A mai sofőrünk Mario
azt mondja, hogy gyakran agresszívvé válnak, ha úgy gondolják, hogy nem kaptak
eleget, jobb, ha nem keveredünk össze velük. Néha kedvesen integetnek, de
máskor kövekkel dobálják a buszokat, így vezetik le a mérgüket... ez itt már
Guatemala City környéke, ahol bármi lehetséges...
A széles, négysávos út az vadonatúj,
állítólag nagy szükség is volt rá, mert a főváros - Guatemala City - rohamosan
fejlődik, lakossága egyre növekszik és ehhez még hozzá kell adni a nagyon nagy
távolságokról ingázó tömegeket...
Minket nem visznek be a fővárosba, a
körgyűrűn haladunk végig, s az ablakra tapadva bámuljuk mindazt, ami a
fővárosból látható... azt mondják: jobb így nekünk. Nehezen tud a szervező
bármilyen garanciát vállalni a biztonságunkért. Egyrészt az ivóvíz az, amitől
könnyen le lehet betegedni, másrészt a közbiztonság még mindig nem az igazi.
Guatemala-t nagyon sokáig katonai
kormány vezette, így mindegyre szerveződött valamiféle puccs, s jött a másik
kormány, majd ellenpuccs és vissza az egészet. Több, mint 36 év polgárháború és
katonai kormányok virágzása-bukása-váltakozása után 1986-ban végre civil
kormánya lett az országnak. De a gerillaháborúk még ezután is dúltak, a végső
békekötési szerződést 1996-ban írták alá a gerillavezérek és Alvarez elnök.
A gerillák ezután le kellett tegyék a
fegyvert, s kaptak egy-egy darab földet, amit családjukkal együtt megmunkálhatnak.
Persze, ez a letelepedés is relatív – nem mindenki született éppen földművesnek
– sokan lettek inkább üzletelők, amolyan „seftelők”, vagy fegyveres őrök. Itt a
fegyverviselés amúgy engedélyezett és fegyverből is lehet látni a kisebb pisztolyféléktől
kezdve egészen a nagy, nehéz puskákig mindenfélét.
A legtöbb üzlet, az üzemek, a
buszállomások fizetett fegyveres őrökkel vigyáznak a biztonságra, mert elég
gyakoriak a betörések, vagy a fegyveres rablások. És igen, a gyilkosságok is.
Legtöbbjük sajnos kiderítetlen marad. Itt az a szokás, hogy alkonyatkor
mindenki igyekszik haza, bezárja a vasajtót és lehúzza a rolót.
Nem is említettem eddig, hogy az
országutak mentén nagyon gyakori a rendőri ellenőrzés. Nem csak Guatemala-ban,
Mexikóban is minden tartomány határának átkelésekor láthattuk, hogy fegyveres
katonák őrködnek az út szélén, s elég gyakran ellenőrizték a sofőrt,
megkérdezték merre utazik, milyen csoportot szállít. Eleinte kissé zavart, de
hamar megszoktuk ezeket a rövid közjátékokat.
Késő délután érkeztünk a Rio Dulce
folyó torkolatához, ahol azonnal ki is pakoltuk az út szélére a bőröndjeinket a
buszból - innen csónakkal vittek a dzsungelkempingbe.
Persze, a csónak még nem várt, így volt
időnk sétálni, bámészkodni , nézni a fürdőző
gyerekeket...
... a lábukat áztató felnőtteket...
... a munkából hazaigyekvő fiatalokat...
...vagy az út melletti zöldség- és
zakotapiacot, ahol minden megtalálható a zöldségektől kezdve a memóriakártyáig és
a gumipapucsig.
Aztán megérkezett a mi csónakosunk is,
persze három rendben kellett neki térülni, amíg mindenki csomagostul átjutott a
szállásra.
A hacienda tulajdonképpen egy huszonöt-harminc cölöpházikóból álló kemping
volt...
... ahol a mocsaras, poshadt – ijesztő mangrove-gyökerekkel
sűrűn teleaggatott - víz felett haladó keskeny pallókon közlekedhettünk az
oldalt nyitott vendéglőig, a kikötőig, vagy a távolabbi házikókig.
Kicsit furcsa volt a hely, de ezt is hamar
meg lehetett szokni. A házikók meglehetősen komfortosan lettek kialakítva,
melegvizes zuhany, kényelmes ágyak, s minden ágy felett szúnyogháló-baldachin...
hát enélkül biztosan semmit sem tudtunk volna aludni, annyira támadtak a ronda szárnyas
hadak.
Érdekes élmény volt, kár, hogy csupán
egyetlen éjszakát töltöttünk itt.
Reggel újra korán indultunk,
nem is reggeliztünk, a csoportvezetőnk és a sofőr útközben vásárolta meg a
hozzávalókat a déli piknikünkhöz: friss guacamole lesz és utána különböző
gyümölcsök. Elég hosszúnak tűnt az út, míg a tengerpartról újra dombos vidékre kerültünk,
közben mindenféle ültetvényeket és nagy fülű teheneket bámultunk.
Aztán megérkeztünk valahová, az Agua
Caliente nevű vízesés közelébe, ahonnan gyalog mentünk-mendegéltünk tovább az
erdőben, egy kis patak mentén. Közben néztük a helyi asszonyokat, akik a tulsó
parton mosták a ruhákat és néha integettek nekünk...
... láttuk a szerény kis házikóikat...
... a sok kisgyereket, akik a környéken
szaladgáltak, játszottak, s láttuk azt is, hogy mennyire nem vigyáznak arra,
hogy tisztán tartsák a házacskák környékét... sajnos őket is utolérte a
nylonzacskók átka.
Már elég éhesek voltunk, s emiatt nyűgösebbek
a szokásosnál. Hogy ne legyen annyira unalmas a bandukolás, a sofőrünk – egy jól
megtermett, hangulatos ember – mutogatta nekünk az érdekesnél érdekesebb fákat
és mindenikről tudott valami vicceset mesélni. Ez itt a turistafa: mert vörös
és mindig hámlik – akárcsak a turisták a tengeren J
Aztán végre megérkeztünk a vízeséshez és
elfelejtettük minden bajunkat: óriási zuhatag zúdult a nyugisan tovafolyó patak
vizébe, olyan sűrű, meleg párát csapva a környéken, mintha szaunába érkeztünk
volna.
Alig vártuk, hogy belemehessünk. És
amíg mi fürödöztünk és önfeledten élveztük a hátunkat forrón dögönyöző zuhanyt,
s a hideg patakvizet a lábunk alatt, addig a vezetőnk és a sofőr ketten elkészítették
a fincsi és bőséges ebédet. Persze, az időközben odagyűlt helyi gyerkőcöknek is
adtak belőle.
A guacamole, a lehető legegyszerűbb és
legfinomabb recept szerint, íme: egy tálban törj össze durván ( egy pohár
aljával) két szép érett avokádokörtét, add hozzá egy lime levét, egy jó marék
apróra vágott gyöngyhagymát ( vagy más puha húsú hagymát), egy apróra vágott
paradicsomot, finomra vágott csilipaprikát, sót, borsot, majd a legvégén nagy
kötés apróra tépett korianderzöldet. Szenzációs J. És hihetetlenül laktató..
