Kalandtúra Kambodzsában VII.

Angkor Thom

Az Angkor területére szóló fényképes belépőnk három napig volt érvényes, mi ezt a három napot próbáltuk a lehető legjobban kihasználni és minél több érdekes helyszínt megcsodálni.

Az Angkor Thom egy 3x3 km területű, szabályos négyszög alakú város, a „nagy város” amely több érdekes épületet is magába foglal. Ez volt a khmer birodalom utolsó fővárosa, elég későn, a XII században épült, de ugyanakkor ez volt az első, amelyet buddhista stílusban építettek. Legfontosabb épületei a Bayon templom és maga a királyi palota, de sok más „adminisztratív” épület is helyet kapott ezen a zárt téren.

Ugyanúgy, mint az Angkor Wat esetében itt is rengeteg szimbólumra hívták fel figyelmünket, a hegyeket jelentő falak itt nem csak a templomot, hanem az egész várost körbefogják, a világóceánt jelentő széles árkot is láthattuk, de nagyon sok helyen ez már ki volt száradva. Négy egyforma bejárata és főútja van a városnak. Ezek az utak dél, kelet, észak és nyugat irányából vezetnek nyílegyenesen keresztül a hétfejű kígyós, azaz „nagás” hidakon, majd összetalálkoznak pontosan ott, ahol a Bayon templom épült. A naga állítólag  itt a szivárványt jelképezi, amely összeköti a földet és az eget, átvitt értelemben az embereket (a városon kívüli világot) és az isteneket. Ide értve magát a királyt is, mert a khmer uralkodók isten-királynak tartották magukat. A kígyót a híd mentén végig – ugyanúgy, mint az Angkor Wat domborművein a Tejtenger köpülésénél –balról tartják az istenek, 54-en, jobbról, pedig az aszúrák, a sötétség démonai, szintén 54-en. Ők 1o8-an és a nága védelmezik a királyt és a várost.

Az istenek mind mosolygósak, lazák és derűsek, mindeniknek finom arca, mandulavágású szeme és ugyanolyan sapkája van, míg a démonok ráncos homlokú, durva arckifejezésű, ideges harcosokhoz hasonlítanak. És még a szemük is kerek J

Maguk a kapuk, a gopurák egyformák, mindeniken négy mosolygós kőarc néz a négy égtáj felé. Négy főkapu van a négy égtáj irányában és a keleti városfal-oldalon létezik még egy  ötödik is, ez a győzelmi bejárat.

A  Bayon templom az egyik legérdekesebb és legszokatlanabb látvány a sűrűn elhelyezett tornyaival, amelyeket 216 kőbe faragott arckép díszít. Azért is szokatlan a látvány, mert az egész templom olyan zsúfolt és minden nagyon közel van egymáshoz : a külső fedett árkádok, aztán a belső folyósók, majd a második és harmadik teraszon karnyújtásnyira a rengeteg kőarc.

Az arcok állítólag nagyon hasonlítnak VII Jayavarman királyhoz, aki építtette a templomot.  Egy dolog biztos, hogy mindenik arc hasonlít a másikra és hogy mindenik derűsen mosolyog! Egyből jó kedved lesz közöttük.

A templom felső teraszára épült az óriási kör alapú központi kupola, amelyik az első írásos feljegyzések alapján valaha arannyal lehetett bevonva. A legenda szerint a királyt ebbe az aranytoronyba parancsolta magához esténként pásztorórára a kígyók istennője, s csak miután eleget tett ezen kötelességének, azután mehetett feleségeihez és apszaráihoz. Azzal fenyegette, hogy ha egyetlen egyszer is megszegi a parancsot, pusztító katasztrófával sújtja őt is, népét is és az egész khmer birodalmat.

A Bayon falait is érdekes domborművek díszitik. A külső falakon főleg háborús jelenetek és a khmerek mindennapjait bemutató egyszerű  életképek láthatók, a belső oldalon többnyire a szerzetesek életéből vett képek és mitológiai történeteket ábrázoló jelenetek vannak. Sajnos nem mindenütt maradtak meg épen, sok helyen métereken keresztül hiányoznak, de olyan is van, hogy egyes részek egyáltalán nincsenek befejezve.

A királyi palota egy nagy, masszív, négyszögletű épület, meredek lépcsőkkel, akárcsak egy kőből rakott hegy. Igazából magába foglalja a két korábbi templomot, a Bapuon-t és a Phimeanakas-t, amelyeknek az alapjaira épült.

Nem jelentett különösen nagy élvezetet a megmászása a majd 4o fokos hőségben, de amikor átértünk a túloldalra és megláttuk az egész nyugati falon hosszan kialakított fekvő Buddhát, akkor elfelejtettük minden bánatunkat. Még az is, hogy az egyetlen üdítőárus a környéken semmi egyebet nem tudott ajánlani, csak langyos nádcukros vizet...

Innen nem messzire - tulajdonképpen a királyi palotával egybekötve - végigsétáltunk az Elefántteraszon, amelyik egy 12 m magas, nagy, lapos tribün, beborítva sima kőlapokkal.

Innen nézte VII Jayavarman király, a családja, a főbb papok és a miniszterek a győzelmi felvonulásokat. Az előtte lévő teret is „Győzelem” térnek hívják, s az ide vezető nyílegyenes út, a győzelem útja.  Az Elefántterasz oldalán nagyon szépek a domborművek, ezek rengeteg aprólékosan kifaragott apszarát és elefántot ábrázolnak, de még érdekesebbek a terasz oldalát díszítő elefántok, ormányukban lótuszvirágokkal. Olyan érzésed van, mintha most rögtön lépnének ki a kőfalból.

A következő terasz a Leprás király terasza vagy Jama isten terasza. Azért leprás király, mert a terasz legfontosabb eleme egy szobor, amelyik Jamát, a halál és az ítélet napjának istenét  mutatja és a szobor felső testén meg az arcán zöldes foltok vannak. De a vezetőnk szerint a nép kőrében élő szájhagyomány úgy tartja, hogy inkább azért hívják leprás király teraszának, mert éppen VII Jayavarman volt az, aki ebben a betegségben szenvedett, s emiatt építtetett ilyen sok templomot, szentélyt, de még kórházakat is. Amúgy a terasz a krematórium mellett található, ezért csaknem biztosra vehető, hogy itt ravatalozták fel a khmer királyokat. haláluk után elhamvasztották őket, hogy megszabadulhassanak a test béklyójától és a lelkük feljuthasson az istenek közé, hogy majd aztán a későbbiekben egy más testben reinkarnálódhasson.

A „nagy város” nincs teljesen restaurálva, mindmáig folyamatosan dolgoznak a szakértők. A területének kb felét még most is sűrű erdő borítja és számos épület alig felismerhető , vagy csupán a kupacba gyűjtött kövek mutatják, hogy annak idején itt is volt valami...