Valahol olvastam, hogy Brugge városát észak Velencéjeként
is említik és el kell ismerjem, jogos a hasonlat.
A gyönyörűszép, szinte középkor óta érintetlenül
megőrzött óvárosban csaknem bárhová el lehet jutni csónakon. És érdemes kipróbálni,
mert mintha Brugge másik arcát látnád így: ódon, csendes, egyszerű, csaknem
turistamentes. Innen megközelítve a patinás tereket, látnivalókat olyan, mintha
a hátsó „családi” ajtón és nem a feldíszített turistakapun lépnél be.
Látni lehet a legrégebbi városnegyedeket, az egykori, koraközépkori
beginaházakat, melyeket itt hófehérre meszeltek. A németalföldi beginák rendje
nagyon különbözik a klasszikus apácarendektől, ők nem éltek elvonultan a
világtól, sőt férjhez is mehettek és saját vagyonuk is lehetett. Aztán üldözni
kezdték őket és a rend egészen megszűnt létezni.
Nagyon élveztem a csatornák hangulatát, a házakat, a rakpartokat.
Végigcsónakáztunk a régi sörfőzdék mögött...
... a legrégebbi kis kőhidacska alatt...
... a módosabb „tükör-rakpart” mentén...
... és a sok-sok szelíd hattyú között J
Érdekes volt a Miasszonyunk Katedrális mögötti kis hídnál
kiszállni és innen megcsodálni a gyönyörű látványt.
Ebben a templomban őrzik Michelangelo művét, a Madonna
gyermekkel címűt. Sajnos nem láthattam, mert a templom déli szárnyát renoválják
L... de láthattam
egy másolatát a csokimúzeumban J
És ha már csokiról esett szó, akkor el kell mondjam, hogy
Brugge-ben ittam a legfinomabb forró csokit egy kis utcácskában a Katedrális
mögött...
... és itt találtam a legfinomabb fekete csokiba mártott
narancsszeleteket is. A többit el sem mondom, illusztrációnak jó lesz ide ez az
ördögien csábító kirakat.
Brugge-ben amúgy nagyon sok érdekes múzeum van, persze
nem lehet mindeniket megnézni. Mindenki kiválasztja magának a legérdekesebbet,
másképp akár egész napra is ott tudnál ragadni, például a gyémántmúzeumban,
ahol van egy kis labor és te magad kísérletezhetsz a gyémántok keménységének
vagy karátszámának lemérésével, megállapíthatod, hogy milyen tisztaságú a kő, s
hogy tényleg igazi-e. Sajnos itt semmit sem szabadott fényképezni és nem is
adtak emlékbe egy-két darabot, mint a csokimúzeumban L. Jópofa dolognak tűnt, hogy egy házban még szalmakrumpli-múzeumot is
rendeztek be, na de azért annyira nem kívántam, hogy be is menjek.
Mellette mindjárt egy régi masszív polgárház, a van der Beurse
család háza. Ebben az épületben már a 14. században árucserével, váltókkal üzleteltek
az akkori pénzemberek. A család nevéből ered a börze kifejezés, amit az egész világon
használnak.
Nem messze innen egy szép tornyos épületben volt a
polgári kaszinó. Ennek a falán még mindig ott áll a fehér medve, Brugge város
jelképe.
Gyönyörű, gazdagon díszített házak állnak itt a téren, valaha
innen kezdődőtt a gazdag kereskedők negyede,
a hanza városnegyed.
Különben még soha, sehol nem láttam ennyi vakolatlan téglaépületet,
mint Brügge-ben. A legrégebbi és legpatinásabb 15. századi Gruuthuse
kastélyszerű épületétől kezdve...
... a csatornamenti ódon, ólomüveges ablakú kis házakon
át...
...a halpiacot övező régi épületekig...
... vagy a hófehérre festett egyszerű házsorokig...
... mindeniknek van valami egyedi jellemzője, valami
érdekessége, amitől más lesz, mint az összes többi. Nekem, például nagyon tetszett
az ablakmegoldása ennek az oszlopos háznak.
És még érdekesebb, hogy a 12. században épült Szent János
kórház...
...és kápolna mind a mai napig áll és működik.
Az udvarban több múzeum és kiállítás is kapott helyet,
többek között az állandó Memling-gyűjtemény is.
Illik néhány szót ejteni a főterekről és azok
látnivalóiról is. Azért főterek, mert számomra olyan volt, mintha a városnak
két, teljesen különböző stílusú főtere lenne. Az egyik a Burg, ahol a csodaszép,
lángoló stílusban díszített homlokzatú Városháza...
... mellette a gazdagon díszített irattárosok háza...
...és a hozzáépült meglehetősen csicsás „vak szamár
átjáró”...
... túloldalt, pedig a Szent Vér kápolna áll.
Ez utóbbiban egy üvegcsében őrzik Krisztus vérének néhány
cseppjét és minden évben egyszer, az Úrnapja alkalmával tartott körmeneten kihozzák
a térre és bemutatják azt az odasereglett zarándokoknak. De addig még sok van,
így a sétálók más - világi dolgokban - kell örömüket leljék, például a fiatal zenészek
muzsikájában.
A másik főtér a Markt, vagyis a Piactér, amelyet a 1482
óta a Belfried őrtorony ural.
Ha nagy kedvem lett volna, akkor felmászhattam volna a
toronyba... mintegy 4oo lépcső vezet oda, de idő hiányában választanom kellett
és én inkább a földszinti Dali kiállításra voksoltam. Nem bántam meg. Lehet,
hogy majd egyszer beszámolok róla...
A Piactér nagyon színes, zsongó-zsibongó és élettel teli.
Csudajó volt kiülni az egyik kávézó teraszára, nézni a járókelőket és
elbeszélgetni a hozzám hasonló, kissé fáradt, de nagyon barátságos idegenekkel...
