Szászhermány - templomerőd

Valahányszor Brassó felé utaztunk – ha csak rövidke szakaszon is – mindig érintettük Szászhermányt.  De a központja sajnos nem esett utunkba.  Ezt a hiányt sikerült pótolni, amikor egy októberi  hétvégén végiglátogattam néhányat a barcasági szász erődtemplomok közül.

1211-ben II. András magyar király a teuton lovagrendnek adományozta a területet, ettől kezdve érkeztek a faluba a szász telepesek, akik többnyire Vallóniából és Flandriából, a mai Belgium területéről jöttek. A helységet legelőször  Mons Mellis (vagyis Mézes-hegy, németül Honigberg) néven említik, 1240-ben , amikor IV Béla a ciszterci apátoknak adományozza, több más barcasági templommal együtt, már állt a faluban egy fából épült katolikus templomocska, melynek védőszentje Szent Miklós volt.

 1421-ben gótikus stílusban építik át az eredetileg román stílusú templomot, majd az 1432-es török betörés után készül el a két védőfal, közülük a belső - amelyik a magasabb - 12 méter magasra lett rakva és a fal vastagsága az aljánál kereken 4 méter. Valaha egy harmadik fal is körülvette az erődöt, de ennek nyomait már nem lehet fellelni.  A második fal mentén a kerülete 430 méter. Ez egyike a legnagyobb erdélyi erődtemplomoknak.

A belső fal hét masszív bástyával  lett megerősítve, s a két fal között több méternyi széles vizesárkot ástak, így egyetlen hídon lehetett az erőd belsejébe jutni – ma is itt van a fedett, folyosószerű bejárat, de a vizesárokra nincs nagy igény, ezért hagyták kiszáradni.

A vastag belső falban  csaknem kétszáz apró lakrészt alakítottak ki, itt tárolták az élelmet ostrom idején, s ide húzódhattak meg a falu lakói is a külső támadások elől. Minden családnak külön kis kuckó jutott. A támadások egy időben elég gyakran jöttek, 1552-ben moldvai támadás érte a falut, aztán a havasalföldiek jöttek 1599-ben, ekkor Szászhermány le is égett, csak a templomerőd maradt épen. 

 Ami nagyon érdekesnek tűnt: nem csak a templom körüli falba épültek a lakrészek, hanem a templom oldalára is jutott belőlük, az emeleti lakásokba, pedig hosszú, keskeny létrán lehetett feljutni. Az udvarban egykor gémes kút állt, innen biztosították a falu népének a jó ivóvizet.

A termek némelyike iskolának volt berendezve, itt tanították a falu fiataljait úgy békés, mint zavaros időkben.

Néhány szoba múzeumként működik, ezek úgy vannak berendezve, mint a múlt század első felében a szászhermányi házak voltak...

...és ide gyűjtöttek össze minden fellelhető régi népviseleti darabot, hogy ezeket is megőrizzék az utókor részére.

A templom az 1550-es reformáció óta evangélikus és a mai napig itt tartják az istentiszteletet a falu népének. A régi ülésrendet is tartják a helyiek, minden családnak és korosztálynak meg van a maga helye.

 Nagyon tetszettek a régi, kopott lócaszerű padok, melyeknek semmiféle háttámlájuk nincs, hogy a fiatal leányok hajából aláhulló hímzett szalagokat nehogy valami összegyűrje.  Na meg azért is, hogy hátulról csodálni lehessen szép, ünnepi viseletüket.

Sokan még a színes párnácskájukat is itt hagyják a megszokott helyükön. A következő istentiszteleten úgyis ugyanoda ülnek.

A templom főbejárata tulajdonképpen a torony alatt van, ezt mi zárva találtuk...

...de kívülről megcsodáltuk a vastag kőfal rétegesen kiképzett csúcsos boltívét és a bejárat feletti festményt, mely a kicsinyeit saját vérével tápláló pelikánt mutatja. Ez valamikor a XVI-ik század végén készülhetett.

A 32 méter magas torony 1837-ben egy földrengés miatt megrongálódott, ezért amikor felújították akkor hat darab acélgyűrűt is beépítettek, hogy stabilan tartsa a szerkezetét.

 A legérdekesebb látnivalót a végére hagytuk: a kápolnát. Ez a keleti  toronyban található és legnagyobb meglepetésemre belülről sokkal tágasabbnak tűnik, mint ahogy elképzelné az ember. Az alsó képen ez a leghátsó kis kuckó, melynek a fala nincs újravakolva. Gondolom azért, mert így nagyon jól látszik az eredeti, boltíves bejárata.

Az eredeti kápolna a korai, román stílusú védőfal részét képezte, s azzal egyidejűleg készülhetett a XIII-ik században. A XV-ik században végbement   módosítások ezt is érintették, falait megerősítették, magasabb lett és a külső ablakait lőrésekké alakították. Ezáltal a kis kápolna a keleti toronybástya szerepét is átvette.

A kápolnát tetőtől talpig gyönyörű freskók díszítik, a legszebben a szemközti falon levő festményt lehet látni...

...ahol a feszület mellett tisztán kivehetők a különböző társadalmi osztályokat képviselő alakok, a legszegényebbek, a dolgozó emberek  alább, aztán a harcosok állnak egy kicsit közelebb, s az imádkozó alakok állnak a legközelebb a kereszthez. Nehéz minden képet azonosítani, amiatt is, mert a kápolnába nem lehet belépni, csak az ajtóból lehet forgolódni és nézelődni.

A kinti tábla leírása szerint kell lennie egy képnek, amelyik a mennyországot jeleníti meg (lehet, hogy ez lesz az?)...

... aztán van itt pokol és utolsó ítélet ...

...bibliai történetek és szereplők...

...de mindenekelőtt lenyűgöző festmények, csodás színek és gazdag részletek.

Legközelebb keresek majd valakit, aki többet tud mesélni ezekről a freskókról, mindenképpen megéri még egyszer eljönni ide!

Kőrispatak – Szalmakalapok és szép kövek

Kinek milyen kalapja van olyannal köszön. ĺgy tartja a szólás. Mennyi érdekes közmondásunk és mesénk főszereplője a kalap - valaha a székely népviselet elengedhetetlen része volt. Mára sajnos egyre kevesebben vannak, akik a kalapkészítés csínját-bínját ismerik és a mesterséget még a mai napig is éltetik. Ezért is tetszett annyira a Szőcs Lajos ötlete, aki családjával együtt a kőrispataki szalmakalap-múzeumot megálmodta és 2001-ben meg is valósította. És a régi, kékre meszelt tornácos ház ajtaját azóta is szívesen kinyitják bárkinek, akit érdekel ez az ősi mesterség.

Azért is fontos számomra, hogy ezt megemlítsem, mert bejelentés nélkül érkeztünk, egy szombati napon, épp ebédidőben – de ez senkinek nem okozott gondot.  Az első útbaigazítást a hídon szembejövő falusi embertől kaptuk: nyugodtan érdeklődjünk a kocsmánál, mert mindjárt hívnak valakit.

Érdeklődésünk nyomán alig tíz perc múlva aranyos kis diáklány érkezett, bemutatkozott és elmondta, hogy ő lesz az idegenvezetőnk. Mindjárt az elején aprólékos gonddal készített darabot mutat, ez a menyasszony-kalap, melyet a menyasszony kézzel készített jövendőbelijének. Kétszer annyi munka van ezzel, mint a hagyományos kalapokkal, de aki ilyen kalapot kapott, az nagyon nagy becsben tartotta.

Mesél a sok régi kalapról, melyik milyen vidékre jellemző, ünnepes, vagy mezőre járó, kinek jár gazdag, többsoros díszítés és módosabb kalap, kinek csak egyszerűbb, kisebb. Aztán elmondja azt is, hogy minden vidéknek megvan a jellegzetes kalapformája, de olyan részleteket is meg lehet figyelni, hogy magyar vidéken például balról viselik a díszítést, román vidéken, pedig jobbról.

Az sem mindegy, hogy a kalap hátsó felét felfelé tűrték -ötven éves kor alatt a férfiaknál ez volt a szokás – az ötven felettiek már lefelé tűrték.  Ezután már illett megadni a tiszteletet, a fiatalabbak mindig elsőnek köszöntek nekik az úton. Ezt a szokást ma is tartják a falusi emberek.

Az érdekes kalapgyűjtemény mellett egyéb szalmából készült dísztárgyak, faliszőnyegek, újságtartók, de még egy aratókoszorú is helyet kapott a gerendára kötve.

A kalapokat szalagokból varrják adott formára, a szalagokat, pedig a gyengén termő alakor búza szárából fonják. A faluban gyakorlatilag mindenki tud szalagot fonni, még a gyerekek is, de a kalapvarrás fortélyait csak a tapasztaltabb szakemberek ismerik.

 A fonatokat egy kézzel tekert hengeres préssel lapítják ki. A prés egyúttal a világrekorder szalmakalap állványaként is szolgál. A kalapot 12 nap alatt készítette el a mester, átmérője 2 méter, súlya 2,65 kg és 500 méter fonatot, hozzá 1700 méter varrócérnát használt fel. Ez rengeteg sok, figyelembe véve, hogy egy átlagos kalaphoz 15-20 méter fonat szükséges.

Működőképes múlt századbeli varrógép, szenes vasalók és fából készült fejformák egész sora kap helyet a varrószobában...

...mellettük, pedig az alapszerszám, a kalapprés, amelyik egyetlen mozdulattal végzi el a "végső simításokat".

Az udvaron ügyes kis hatszögű pavilon, benne asztal és padok, karfáján muskátlik nyílnak, teteje szalmakalap formára építve: ez az ügyintéző. Mert ugye, kalap alatt sok mindent el lehet intézni J.

A régi „kalapos” szólások, közmondások többségét hallottuk már, de kicsit utána olvasva találtam néhányat, melyekkel ritkábban találkozunk. Ezeket jegyeztem le ide, csak azért, hogy ne felejtsem el:

Csurgóra áll a kalapja. (berúgott)

Kalap alatt hált. (átmúlatta az éjszakát)

Fel se veszi, mint a bakter a kalapot.

Nőttére van a kalap  vagy:  Megnőtt a kalapja

Verebek vannak a kalapja alatt. (Akkor mondják, ha valaki nem köszön)

Kalapját a hóna alá teszi, hogy meg ne ázzék.

A XIII-ik században még Diósfalvának hívták a települést, aztán az egyik tatárjárás után a falut kicsit távolabb, a Küsmöd patak kőrisfákkal szegélyzett partján építették újra. Ezért lett a neve Kőrispatak.

Azt, hogy patak menti településről van szó, már a régi, kőből rakott kerítések is mutatják...

...de az érdekesebb, simára csiszolódott köveket még az út mentén is kirakosgatták, csak úgy, modern szobrok gyanánt.

Az igazi gyűjtemény azért a szalmakalap-múzeum udvarán látható: száz meg száz különleges alakú kődarab...

...különleges alakzatukkal megmozgatva az ember fantáziáját, mert bármit bele lehet ezekbe képzelni kezdve a térképektől...

...egészen  Lenin ellenzős sapkájáig. A természet remekművei.

Jóféle, egyedi találmány az a kő amelyik az időjárást jelzi, mégpedig csalhatatlanul: a történelem során eddig még soha nem tévedett – hasonlóan a jó humorérzékkel megáldott öreg székelyhez J.

Mennyire szükség van manapság az ilyen stabil, biztos pontra, mert ugye: a kő az marad...

Székelyderzs – Vártemplom

A székelyderzsi unitárius vártemplom az egyik legszebb erdélyi magyar műemlék, amelyet a Világörökségi listára is felvettek.

 Eredetileg, a XIII. század elején, egy gótikus stílusban épült kis kápolna állt a mostani szentély helyén, azt bővítették ki a XIV-ik században, majd átépítették a XV-ik században. Most, pedig épp a felújításán dolgoznak.

A maketten jól látható, hogyan fog kinézni a templom a felújítás után. Egészen biztos, hogy ide még egyszer visszajövök, lássam állványok nélkül is ezeket a szép, hófehér falakat.

A templomot körülvevő falat és a bástyákat a XVII-ik században emelték, ezek nyilván a falu lakóinak nyújtottak védekezési lehetőséget a török támadások ellen.

Régebben a falak belső oldalán szaladt körbe a gyilokjárónak nevezett folyósó, az ehhez tartozó lőrések és a szuroköntő lyukak ma is léteznek. Szuroköntő lyukak vannak a templom felső részén is, sajnos az állványzat miatt most nem nagyon lehet látni azokat.

A várfal folyósóját a XVIII-ik században lebontották és egy fedett színt alakítottak ki a várfal belső részén, a derzsiek itt tárolják a gabonájukat – hatalmas faládákban - a mai napig is. Ennek régebb gyakorlati oka volt: ha támadás érte a falut, akkor csak be kellett húzódni az erőd falai közé, az élelem már eleve ott volt. Van egy kút is, az egyik bástya mellett, kizárólag ennek a vizét használják a gyerekek keresztelésekor.

A szalonnát és a sonkát, a saroktornyok emeleti részén tartják, minden családnak külön kampója van, amelyet az utódok örökölnek. Mindig egy bizalmi személyre bízták a torony kulcsát és hetente egyszer jöttek a gazdasszonyok szalonnát vételezni. Hét közben abból kellett aztán gazdálkodni, nem illett soron kívül vételezni, mert a faluban megszólták azt, aki nem tudta az ételt ügyesen beosztani.

 Nem tudom, hogy manapság is ennyire szigorúak-e a derzsiek, de az biztos, hogy a hagyományaikat szépen őrzik. Sőt, falunapokkor, vásárok alkalmával még szalonnakóstolásra is el lehet jönni, s hírét vinni ennek a különleges és kedves falucskának.

Körbe-körbe, a szépen újrafedett eresz  alatt már nem csak a gabonás hombárokat tartják, hanem a régi időket idéző kincseket, faekét, szekeret, rokkát, varrógépet...

...vagy a régi, festett bútorokat is őrzik.

A templom belseje nagyon szép: hagyományos, kék padsorok, fehérre meszelt falak, s a déli meg az északi falon gyönyörű, 1419-ben készült freskók.

 A bejárati ajtóval szemben, az északi oldalon a Szent-László legenda képsora. Csodálatos, élő színekkel festett képek, a legérdekesebbnek az tűnt, hogy egy tapétaszerű csillagos háttér előtt szalad a cselekmény, mintha ezáltal egy igazi harmadik dimenzió jönne létre.

A legenda szerint az  egész akkor kezdődik, amikor Szent László herceg(1077-1095) meglátja, hogy egy kun harcos egy szép magyar lányt elrabol és magával viszi a lova hátán.  (Sajnos a kép felső része nem látható, ez állítólag az újjáépítés során sérült meg.)

Szent László felpattan Szög nevű lovára és üldözőbe veszi a pogány harcost.

Amikor már majdnem utoléri az üldözöttet és lándzsájával ledöfné, akkor nem tudja az utolsó métereken közelebb vinni lovát a vitézhez. Ekkor átkiált lányhoz, hogy ragadja meg a kunt az övénél fogva és húzza le magával a földre.  A leánynak sikerül is, ezután a két vitéz a már földön állva viaskodik egymással. Szent László nem bírja legyőzni ellenfelét, ezért a leány úgy segít megoldani a helyzetet, hogy a kun lábát baltával megsebzi.

Végül közös erővel sikerül legyőzni a kunt. Ez a kép a épp a lefejezés borzalmas pillanatát mutatja.

 A képsor utolsó képe már a csata utáni pihenést ábrázolja, amikor Szent László a lány ölébe hajtja fejét.

A mellette levő, különálló kép állítólag Remete Szent Antalt mutatja be, egyik kezében hosszú vándorbottal, másikban a Bibliával.

 Ezen az oldalon az alsó sorból jóformán semmi sem maradt meg, csak az egykori képsorok felső széle, de egy szép női arc részletei azért elég jól kivehetőek belőle.

A déli oldalon jobboldalt az első kép Pál apostolt ábrázolja, lován előrebukva, amint megtér a damaszkuszi úton. Egyúttal Pál megkeresztelkedését is mutatja a kép, látszik, ahogy fejére öntik a szenteltvizet. Az egyik kísérő katona egy zászlót visz, ezen látszik az 1419-es évszám, ez bizonyítja a freskó keletkezésének idejét.

Az utána következő képen Szent Mihály arkangyal áll, hátán szárnyakkal, kezében hatalmas kardjával – ezzel győz le minden gonoszt, de az utolsó ítélet előtt még mérlegel és dönt.  A magyar néphagyomány szerint Szent Mihály ott van a haldoklók mellett és segíti őket, hogy a lelkeik átjussanak a túlvilágra. Ezért mondják a halottszállító deszkára, amire a koporsót helyezik, hogy az  a Szent Mihály lova. A Tejút régi neve is Szent Mihály útja volt.

A következő képből nem sok maradt meg, de valószínű, hogy a betlehemi háromkirályokat ábrázolja.

A templom orgonája 1837-ben készült, a festett karzat, pedig 1800-ban.

Még egy nagyon fontos nevezetessége van a székelyderzsi templomnak, amit illik megemlíteni: amikor 1929-ben felújításokat végeztek rajta, akkor az egyik befalazott ablakban találtak egy téglát, amelyre a legrégebbi székely rovásírást rótták. Az áll rajta, hogy Miklós Derzsi apa-pap és 1431-ből származik. Egyébként ez a legrégebbi Közép-Európai rovásírásos emlék.