Kalandtúra Kambodzsában X.

Élet a templomok között – Angkor mai lakói

Ami kimaradt a beszámolókból - s ami talán még többet foglalkoztatott, mint  a látvány feldolgozása – hogy történhetett, hogy egy ilyen csaknem milliós lélekszámú nagyváros egyszerre csak úgy eltűnik a rengetegben? Miért hagyták, hogy a dzsungel feleméssze ezt a sok kincset és remekművet? Miért nem maradt semmi az egykori nagy gazdagságból?

Nem tudom, s állítólag senki sem tudhatja biztosra. Lehet, hogy a víztározó rendszer hibásodott meg, s az életet jelentő tavak kiapadtak, de lehet, hogy az egyre gyakoribb thai és cham támadások szorították ki a város lakosságát.

Az is lehetséges, hogy az áttérés a hinduizmusról - amelyik a kasztrendszert hirdeti, s amely szerint aki szegénynek született az mindörökké az is kell maradjon és gazdagokat szolgáljon -  a mahájána buddhizmusra, amely szerint mindenkinek szabad az út a teljes boldogság, a nirvána elérésére. Ki tudja?

Ha a kezdetekre visszagondolunk – azt mondják, hogy Angkor nem véletlenül alakult ki, nagyon is tudatos lépések vezettek el a felépítéséhez. Jól megtervezett mérnöki munka eredménye volt a Tonle Thom folyó illetve Tonle Sap tó tökéletes kihasználásával a nagy víztározók és a csatornahálózat kialakítása. Ezek biztosították a megfelelő víztartalékokat úgy a nedves, mint a száraz évszakban, s ezáltal tudták olyanképp megszervezni az öntözést, hogy évi három alkalommal arathatták le a rizset.

Annak idején a rizs, na meg a tavak és folyók halállománya jelentette a jóformán kiapadhatatlan élelmiszerforrást, ami ennyi ember fenntartásához elengedhetetlen.  Manapság a turizmusból próbálnak egy kis pénzt keresni a környéken élők.

Minden eladó, legyen az kézműves termék, linómetszetek, grafikák, könyvek, sálak, kalapok és fából-bőrből készült dobok, vagy más hangszerek. A táskát áruló szép fiatalasszony már reggel 5 órakor kint volt és kedvesen mosolyogva próbálta toborozni a kuncsaftokat.

Aztán vannak itt egész zenekarok, a tagjai közül legtöbben a taposóaknák egykori áldozatai. A hatóságok engedélyezik nekik, hogy ingyen az Angkor területén tartózkodjanak és próbáljanak megélni tehetségükből – így naphosszat szórakoztatják a látogatókat egy kis alamizsnáért.

A gyerekek nagyon fontos szerepet játszanak a családi bevétel biztosításában. A nagyobbacskák már tudják, hogyan kell rátapadni a potenciális vevőkre, s addig követni, míg valamit vásárolnak. Egész ügyesen beszélnek angolul is.

A kisebbek, más technikával próbálkoznak, meghúzódnak az árnyékban, majd melléd szegődve elmondják, hogy ha ebédelni szeretnél, vagy akár csak egy kávét, üdítőt innál, akkor az ő anyukájánál, a Thom nevű, 6-os számú bódénál a legjobb. Megígértetik veled, hogy biztosan nem téveszted el, csakis hozzájuk fogsz betérni...

... és amikor a tó melletti bódésorhoz érsz csodálkozol, hogy a gyerek, aki órákkal ezelőtt beszélt rá az anyukája főztjére, most újra felismer téged, a mai sok századik kuncsaftját, s emlékeztet az ígéretedre.

Aztán ott vannak a legkisebb gyerekek, akik csak úgy, egyszerűn felnőnek ...

... egész nap kint bicikliznek, vagy játszanak a romok között...

...a bátrabbak kéregetnek, mondanivalójukat egész jól kifejezve angolul, franciául, oroszul, vagy ahogy szükséges...

... s ha játék közben a tóba léptek és megázott a cipőcskéjük, akkor két nylonzacskóból készítenek újat J

Igen, van élet a romok között, nem annyira cifra, mint ezer évvel ezelőtt, de nekem úgy tűnt, hogy egy boldog élet. És amikor szórakozni akarnak, akkor nem tévét néznek, hanem befognak egyet a környéken százszámra futkározó pofátlan majmok közül...

... az egészen körbeállják és azon kacagnak...