A Rotorua tó egy 240 ezer
évvel ezelőtt kitört és összeroskadt vulkán nyomán kialakult hatalmas
kalderában (kráterhez hasonló horpadás) jött létre. A tó partján van egy
szintén Rotorua nevű városka, ahol minden egyes ház udvarán szauna van. Vagy
valami ahhoz hasonló, ugyanis ez itt a Whakarewarewa geotermikus terület kellős
közepe, ahol egyre-másra bukkan elő a földből egy forró vízsugár, vagy legalább
egy gőzölgő, fura szagú lyuk.
Mindjárt érkezés után lepakoltunk
a szállóban és mentünk a gejzírekhez, a nemzeti parkba, ahol egész nap lehet
csavarogni és érdekesebbnél érdekesebb fortyogókat, puffogókat és persze,
gejzíreket nézni.
Ebben a nagy kiterjedésű
parkban van egy madárház is, ahol állítólag kiwit is láthatunk...méghozzá
ingyen, azaz benne van a nemzeti parki belépő árában, csak szerencséd kell
legyen hozzá. Hát nem sok reményt fűztünk hozzá, ez már a harmadik kiwis hely,
ahová eljutottunk, de kiwit még csak képen, vagy kitömve láttunk. Ilyen itt is
volt, mindjárt a bejárat mellett, de ez már nem vonzott annyira.
A gejzíres területek,
viszont nagyon izgalmasak voltak, egész közel lehetett menni hozzájuk, sőt,
élvezkedni is lehetett az aláhulló forró permet alatt, csak a szaga volt
rettenetesen szúrós, akár a tiszta kén, amit a hordók fertőtlenítésére
használnak.
A kitörések fura módon
alakítgatják a felszínt, vannak olyan helyek, ahol teljesen holdbéli szürke
platót formált, amelyiknek a teteje állandóan gőzölög, vagy fröcsköl.
Vannak nyugisabb helyek is,
ahol csak szépen csordogál egy patak, vagy éppen csodakék színű tavacskák
keletkeznek, de ezek a látszólag nyugis vizek is pillanatok alatt keményre
főzik a tojást...ha éppen tojást akarnál itt főzni 😊.
Olyan sunyi helyek is
vannak, melyek látszólag semmiféle aktivitásra nem alkalmasak, simán elsétálsz
mellettük a távolabbi, érdekesebb források felé...
... s amikor már jó messzire
vagy és végigaraszoltál a keskeny pallókon, akkor messze mögötted kitör a
legnagyobb vízsugár, amelyikre azelőtt egy egész órát vártál, de akkor legkisebb
jelét sem adta annak, hogy valaha még fújtatni fog.
Visszafelé sétálva megnéztük
a fortyogókat is, ezek olyanok, mint nálunk az iszapfürdők...
...és nagy örömünkre ezüst
páfrányokat is láttunk, ezeket a déli szigeten sokat keresgéltük, de nem
bukkantunk rájuk.
De a legnagyobb öröm akkor
ért, amikor bebotorkáltunk egy óriási kör alakú sátorba, ahol tökéletes sötétség
uralkodott, s mire a szemünk hozzászokott a nagyon halvány sejtelmes fényhez az
üvegfal mögött, arra szép nyugisan kilépegetett egy kócos tollú kiwimadár, s
elkezdett csipegetni a cserjék aljában. Végre! Láttuk a kiwit, tényleg létezik
ez a madár, csak épp nem nagyon engedi látni magát. Lefényképezni sem lehet a
sötétben, ez a kép a sátor előterében készült, egy egykori kicsi madárról.
A parkban volt egy külön
rész is, ahol a helybéli maorik kézműves termékeket gyártottak.
Egyébként ez az egész
országrész gyakorlatilag turizmusból és iparművészeti tárgyak eladásából tartja
fenn magát. Csodaszépek a hagyományos faragott tárgyaik – egykor még a gabonatárolók
is ilyen szépen ki voltak faragva...
...ezeknek a míves faragását
és a háncsból szőtt kosarakat, gyékényeket lehet látni az udvaron és a
közösségi ház termeiben. Na meg a mai őslakosok elődeinek fényképeit, jellegzetes arcvonásukkal.
Egy másik épületben
megnézhettük azt is, hogy miként készülnek a faragványok és az azokat díszítő
kőberakások.
Este közös, hagyományos vacsorán
vehettünk részt, ahol maori táncokat és énekeket tanítottak nekünk – erről nem
tudok sok képet mutatni, mert nem sok időnk maradt fényképezgetni, muszáj volt
beszállni a buliba 😊.
Másnap reggeli után
indultunk tovább, de a kora reggeli órákban még volt annyi időnk, hogy
kisétáljunk az alig egy kilométerre levő tó partjára és ott is szétnézzünk,
ahol a sok vízimadár tanyázott. Csodaszép volt a gőzölgő tó a felszínén megtörő
fényekkel és a csapatosan röpködő madaraival.
Nagyjából ennyi volt az
új-zélandi kirándulásunk. Egy dolog biztos, bármikor szívesen visszatérnék oda,
úgy gondolom, hogy az egyik legszebb és legélhetőbb hely a világon. Persze,
azért a Hargitát, vagy csíki legelőkön nyíló sok szép virágot akkor sem cserélném
el vele 😊.
