Peru, Cusco

Cusco, az Inka Birodalom központja

Cuscoba majdnem mindenki repülővel érkezik, autóval igen hosszú lenne az út a hegyeken keresztül. Mi is így utaztunk és már előre felkészültünk a számottevő szintkülönbségre, mert Cusco városa 3400 m-en fekszik, ez jó  kilométerrel több, Arequipa szintjénél. A felkészülés azt jelentette, hogy reggelire sok kokateát ittunk, s emellé kokaleveleket rágcsáltunk. Ezek voltak fellelhetők a szálloda halljában. A reggelit, persze kihagytuk, mert hajnali 4-kor indultunk L.

A repülőút rövid volt, de izgalmas. Csodaszép hegyek felett repültünk, még egy füstölgő vulkánt is láthattunk a kopár magasfennsík közepén...

... majd aztán lassan kezdett zöldülni a táj, megjelentek a kis patakok mentén teraszosan művelt meredek oldalak, melyeket gondosan öntöztek, hogy valamit  teremjenek.

Cusco az Inka Birodalom fővárosa. A legenda azt mondja, hogy miután az Inti - a Napisten - gyermekei a Titicaca tónál megszülettek, azt a feladatot kapták, hogy vegyék az aranyból készült vándorbotot, induljanak útra és keressenek egy megfelelő völgyet, ahol az inka birodalom fővárosát felépíthetik. Ott, ahol könnyedén be lehet szúrni a földbe a botot, ott lesz a megfelelő hely. Sokáig vándorolt Manco Capac és Mama Ocllo, míg  a Huanacauri hegy aljában megtalálták azt a helyet, ahol szépen földbe lehetett szúrni a botot.

Ide épült 12oo körül az inka királyok városa, Cusco, kecsua nyelven Quosco. Ez valaminek a köldökét, a középpontját jelenti. A város alaprajza egy puma alakját mutatja,  a régi város a két folyó által határolt területen fekszik, a puma szíve a város közepén álló főtér...

... s a feje, az a Sacsayhuaman nevű helyen, egy közeli dombon volt...

 ...ahová egy három cikkcakkos kőfallal körbezárt óriási erődöt építettek. Ez valószínűleg nem csak erődként szolgált, hanem vallásos szertartásokat is tartottak itt.

Az erőd legérdekesebb jellemzője, hogy az óriási köveket – a legenda szerint több olyan is volt közte, amelyet 2o.ooo ember kellett a helyére vontasson – mindenféle habarcs nélkül illesztették egymáshoz, méghozzá olyan precízen, hogy egy kés élét sem lehet közé ékelni.

Az erőd sajnos ma már romokban áll, a spanyol hódítók a XVI. században ezeket a köveket használták fel – mintha az egész erődítmény csupán egy kőbánya lett volna - a mai modern város fontosabb épületeinek alapjához.

Innen nem messze, a kilátó tetején áll a Cuscora vigyázó Cristo Blanco hófehér szobra, s csodálatosan rá lehet látni az egész városra.

Igyekeztünk néhány jó képet készíteni innen a magasból, de a puma alakja sajnos nem kivehető ezeken, azóta túl nagyra nőtt Cusco J.

A Plaza de Armas nevű főtértől nem messze áll a Santo Domingo templom és kolostor, amelyet az inkák által épített Koricancha lerombolt alapjaira építettek a spanyol hódítók. A koricancha azt jelenti, hogy arany kerítés és az inkák a Napisten tiszteletére építették egy kőből faragott óriási platformra ezt a templomot.

 Annak idején falait aranylemezekkel borították, udvarán színaranyból faragott állati és növényi szobrok álltak, amelyeket a szertartások során használtak. Ezeket nyilván azonnal elszállították innen a hódítók.

Most is jól látható, hogy az alsó vöröses és a templom melletti sötétebb színű kőfalak az eredeti Napisten-templom maradványai, amelyek kötőanyag nélkül illesztett kövekből voltak rakva.

Az inkák korában Cusco két részre volt osztva. Létezett egy  felső-Cusco, azaz Hanan Cusco, meg egy alsó-Cusco, vagyis Hurin Cusco. A két városrészt egy ( ma is létező) nyílegyenes úttal választották el.

 A Hanan Cusco-t a férfias világgal azonosították, itt a katonák és a politikusok éltek, akik a Sacsayhuaman-t uralták, hajukat rövidre nyírták, vörös ruhát hordtak, mellükön aranyszínű nappal, s itt telepedtek meg az Inti gyermekei is, kivéve az alapítót, Manco Capac-ot, aki az alsó várost választotta. A Hurin városrész lakosai a papok és a tanult emberek voltak, fekete ruhát viseltek, mellükön ezüst holddal, hajukat hosszúra növesztették és ők uralták a Koricancha-t. Ezekre az időkre emlékeztetnek a színes utcai falfestmények...

Aztán 1533-ban megérkezett Pizarro csapata, s 1534-ben meg is alapította a „nagy és nemes” Cusco városát. Az inka templomokat lerombolták, alapjaikra új templomokat építettek, mint a központban álló Katedrális, amely a Viracocha templom alapjaira épült, s az benne a legérdekesebb, hogy az itt álló utolsó vacsora festményen Jézus és az apostolok tengerimalacot esznek és chichát, vagyis kukoricából készült  sört isznak...

... vagy a rá merőleges oldalra épült La Compania de Jesus nevű jezsuita templom, amelyik a Huayna Capac palota alapjaira épült.

Mindezek – és persze, a spanyol nemesek részére készült paloták -  építésére használták fel a Sacsayhuaman-i erőd falából kibányászott köveket.

A város központja és annak környéke amúgy nagyon szép, tipikus, koloniál stílusú központi parkkal, lenyűgöző méretű templomokkal, mint a Katedrális, a jezsuiták temploma, vagy a kissé félreeső utcában álló La Merced is...

... oszlopsoros, faragott teraszos, gazdag házakkal...

... és a központból kiinduló keskeny, hangulatos, kövezett utcácskákkal.

Csak akkor érzel egy kis szomorúságot, ha belegondolsz, hogy alig 5-6oo éve még egy másik, virágzó kultúra volt itt, melynek nyomait annyira elmosták, hogy alig lehet valamicskét tudni róla. Pedig vannak itt emberek, akik őszintén őrzik hagyományaikat, s talán olyanok is vannak köztük, akik ismerik az igazi meséket. Ki tudja...

Egyébként nagyon élveztük az itt töltött napokat. Hosszabb ideig laktunk a városban, hogy szervezetünk megszokhassa a ritkább magaslati levegőt, mielőtt még magasabbra utaznánk. Az akklimatizálódás elég jól ment, de azért én is kipróbáltam 10 perc erejéig az oxigénpalackot, amikor fáradtnak és gyengének éreztem magam. Az hamar segített. Napközben sokat sétáltunk a szűkre szabott utcácskákon...

... élveztük a város pezsgő éjszakai életét...

... a beszélgetéseket a helyi árusokkal, akik hajlandóak voltak megmutatni, hogyan viselik és rögzítik a vállponcsót...

...tetszett, hogy akár fából faragott villamossal is cocókázhat a turista...

...és az, hogy itt mindig történik valami, amitől egyszerűen mosolygós lesz a napod.

Nagyon élveztük a piaci körutat is, akárcsak az eddigi nagyobb városokban, itt is hegyekben álltak a friss gyümölcsök...

... zsákszámra a zöldség, kukorica, liszt...

... vagy a feliratozás ellenére sem mindig beazonosítható magok és gabonák.

Téli időszak lévén sok volt a hagyományosan tartósított, fagyasztott-szárított étel...

... sózott és szárított alpakahús...

...de a viszonylag frissen vágott sóletnek vagy fősajtnak való is J.

A fűszeres standokról nem hiányzott a hallucinogén San Pedro kaktusz...

... sem a magaslati élethez nélkülözhetetlen kokalevelek. Ezeknek a fogyasztása itt teljesen legális, viszont a határon nem szabad kivinni, börtön jár érte. És Peruban is tilos a kokain, vagy bármely kábítószernek minősülő anyag fogyasztása. A nemzetközi reptéren kutyás katonák járkálnak a sorban álló utasok között és minden gyanús csomagot ellenőriznek.

 Az egész piacon a legérdekesebb árus ez a mogorva asszony volt, aki nagy, ronda, fekete, élő békákat árult, s ha néha egy-egy jószág kimerészkedett a koszos kék lavórból, akkor azt jókora fejbekólintással intézte el. Ha netán észreveszi, hogy lefényképeztük, szerintem mi is kaptunk volna a bot végéből...

Mivel három teljes napunk volt Cuscoban sikerült a főbb utcákról néha letérni...

...kissé távolabbi városrészeket is megnézni...

...kimerészkedni a szegényebb környékre, oda, ahol az emberek a színesre festett házakban laknak.

Itt, a város szélén egy boltban  ismerkedtünk meg egy tősgyökeres perui jószággal, a perui kopasz kutyával. Annak idején az inkák ágymelegítésre használták, de néha még áldozati állatként is szolgált szegény. Veszélyeztetett fajnak számít, miután a spanyol hódítók is tömegesen exportálták Európába, de mára már sok család tart ilyen kedves, ragaszkodó szőrtelen kutyust.

Sok mindenről lehetne még mesélni Cuscoval kapcsolatban, de számomra az egyik legnagyobb meglepetést a finom ételek jelentették. Az út szélén mindenütt ínycsiklandozó falatokat sütögettek, folyton megkívántunk valami utcai kaját. Kivéve a sült tengerimalacot, azt én soha nem kívántam meg...

Mivel nekünk azt mondták, hogy óvakodjunk az ilyen helyeken, nehogy valami gyomorrontást kapjunk, kénytelenek voltunk vendéglőkben vigasztalódni. Na de nem akárhogy.

Egyszerű,  eldugott mellékutcai vendéglőcskékben, apró, hangulatosan megterített asztalok mellett...

... olyan pazar vacsorát...

... vagy ebéd gyanánt csilis-csokimártásos sültet...

...vagy éppen krumplis alpakaragut rendelhetsz...

...hogy mind a tíz ujjad megnyalod utána. És az ára is elfogadható, olcsóbb, mint nálunk a sétáló utcában a legtöbb vendéglő. Még szerencse, hogy szólt az idegenvezetőnk, hogy, vigyázzunk ne együk nagyon tele magunkat, mert az megterheli a szervezetet ilyen magaslaton. Igaz, vacsora után szólt... J.

Peru, Arequipa

Fehér város színes kolostorral

Miután egy egész napon át sivatagos területeken és kopár hegyvidéken utaztunk, Arequipa vidéke valóságos oázisként hatott. Mert az is volt. A várost átszelő Chili folyó medrét gondosan teraszosították – nem a közelmúltban, már a pre-inka korban is így alakították termőfölddé a meredek hegyoldalakat – és öntözőcsatornák segítségével öntözték a szépen zöldellő vetést.

A város elég fiatal, ottjártunkkor éppen a 474-ik születésnapját ünnepelte dallal, tánccal, vidám felvonulással.

Arequipa („ari, quepay”) neve kecsua nyelven azt jelenti, hogy „igen, maradhattok” és állítólag valamikor 13oo körül mondta ezt a nagy harcos kecsua, Mayta Capác a katonáinak, midőn ezeknek megtetszett a vulkánok árnyékában húzódó termékeny völgy.

 Eredetileg tényleg akkoriban alapíthatták a várost, de 154o-ben a  spanyolok újra alapították, kolonizálták a telepet és fehér városnak becézték, mert az egész várost, kezdve a központi nagy Katedrálistól, amelyik talán a legnagyobb a világon...

...a főteret körülvevő koloniál stílusú oszlopos épületekig...

... meg az innen nyílegyenesen kiinduló utcasorokig...

... mindent a vulkáni eredetű hófehér sillar kőből építettek.

Arequipa Peru második legnépesebb városa - csaknem egymillió lakosával -mégsem tűnt zsúfoltnak, vagy zajosnak, inkább arra az időre emlékeztetett, amikor vasárnaponként a mi falvainkban is az idősebbek közül mindenki kiült a ház előtti padra...

... és végigbeszélte az egész falu búját-baját, míg a fiatalabbja csoportokba verődve sétafikált és vidáman szórakozott.

Van valami varázslatos ebben a városban, valami, amitől a nagyvárosból kis falucskává szelídül és emberközelivé, megtapasztalhatóvá válik J.

Itt még az utcai árusok sem annyira agresszívek, mint máshol...

...sőt, kedvesen mosolyognak a fényképezőgépbe, s nem idegesek, ha épp semmit sem vásároltál.

Mint minden nagyobb városban, itt is vannak fiatal, népviseletbe öltözött lányok, akik nagyon szeretnék, ha néhány pénz fejében odaállnál melléjük egy lámabébis fényképre...

...de ha nem akarod, akkor békén hagynak és csendben visszavonulnak, majd csak akad valaki, aki örömmel áll oda.

És vannak alig látható, árnyékos sarokban csendesen meghúzódó koldusok, akik soha nem kérnek, mindig csak csak elfogadnak...

...és vannak fiatalok, akik pont ugyanolyanok, mint bárhol máshol: a világon semmi egyéb nem érdekli őket, ha wifi van J.

A központtól néhány km-re fekvő Yanahuara negyed az egyik legrégebbi a városban, innen nyílik a legszebb kilátás a környező vulkán-hegyekre, az 5822 m magas Misti-re ( ez férfit, vagy úriembert jelent)...

...nem messze tőle a több, mint 6ooo-es Chachani-ra ( ennek jelentése: Menyasszony)...

... valamint az ezzel szemben keleten magasló 5669 m-es Pichu Pichu vulkánra – ennek jelentése hegy mellett hegy, s pontosan úgy is néz ki.  

A Pichu Pichu hegy legendája azt meséli, hogy volt egyszer egy ífjú harcos, aki megerőszakolta és teherbe ejtette az inka főnök lányát, s mivel nem vállalta a felelősséget tettéért, így az inka emberei állandóan üldözték, zaklatták. Próbált elmenekülni, fel a távoli hegyre, de mire odaért elfáradt és a hegy lábánál elaludt. Reggelre virradva a Nap azzal büntette, hogy kasztrálta őt, s örök alvásra ítélte. A hegyvonulat alakja nagyon hasonlít egy fekvő emberre – persze, kasztrált emberre...

Yanahuara központjában is – mint minden városközpontban - egy szép kis park áll, szökőkúttal, pálmafákkal...

... ahol vidáman játszodhatnak...

... vagy akár mászkálhatnak a gyerekek.

Innen indulnak az egymással párhuzamosan épített, keskeny, hófehér utcák, mint ez a muskátlikkal díszített szerelmesek utcája...

...és természetesen a legfontosabb épület itt is a gyönyörűen faragott homlokzatú templomocska, az 1750-ben épült San Juan.

Nem csoda, hogy Arequipa-ban és környékén majdnem minden újnak tűnik: a környék vulkánjai egy geológiai törésvonal, a tűzgyűrű mentén helyezkednek el és ezért nagyon gyakoriak a  földrengések és kb. százévente menetrendszerűen érkeznek a vulkánkitörések is – emiatt aztán nagyon rendszeresen kell javítgatni és újjáépíteni a megrongálódott épületeket. A Misti egyébként ma is aktív vulkán, legutóbb 1870-ben tört ki, de azért 1985-ben is füstölgetett.

A dolgokat, persze mindig lehet befolyásolni, alakítgatni, fontos, hogy az ember adakozzon a hegy szellemének, s akkor minden jobban működik. Nem értettem, hogy pontosan meddig kell ismételni az adakozást és hogyan kell megfogalmazni a kéréseket, de azt hiszem, hogy egy ilyen örökké mosolygó arcú szellem mindenkinek segít.

Arequipa egyik legfontosabb látnivalója az 1571-ben alapított Santa Catalina kolostor.

 A kolostor története érdekes, hiszen azért alapították, hogy a gazdag arequipai családok jó pénzért – évi 15o.ooo dollárnak megfelelő összegért -  beadhassák ide másodszülött leánygyermekeiket, akik aztán egy életen át imádkoztak a családjukért...

... de engem inkább a kolostor falának vörös, kék és fehér színei...

...könnyed hangulata...

... muskátlikkal díszített sikátorai ragadtak meg.

A zárdába vonuló kislányokat nagyon fiatalon, 12-13 évesen adták be ide, hozhattak magukkal szolgálólányokat, meg személyes tárgyakat is...

...de azért a szobák mégiscsak zárdaszobák voltak.

Ahogy telt az idő és a lánykák már nem újoncok, hanem felesküdött apácák lettek, úgy a szabályok is enyhültek, már többen is lakhattak egy szobában, gyakran találkoztak társaikkal, sőt, még zenés-táncos bulikat is szerveztek a kolostorban.

Valaha 45o-en laktak itt az udvarban, ebből 15o apáca, a többi pedig szolgáló, akik a konyhai teendőket, sütést, főzést...

...és a mosást-vasalást végezték gazdáik számára.

A mosdó az nagyon érdekes, egy kőcsorgón folyik végig a víz és ha valahol tenyérrel elzárod, akkor megtelik a teknő – azaz a teknő szerepét betöltő félbevágott cserépkorsó – ebben lehet mosakodni, vagy éppen mosni.

A kolostor óriási területen fekszik, könnyen el lehet tévedni a szűk utcák és apró házikók közt...

...érdemes a térkép alapján sorra venni a tereket és épületeket, különben könnyen az az érzésed, hogy ugyanott vagy, ahol már jártál alig egy fél órája.

Aztán 1871-ben az akkori pápa, amikor tudtára jutott, hogyan is élnek itt az apácák, akkor úgy gondolta, hogy egy zárda mégsem kéne annyira vidám és laza legyen, ezért megtiltotta a szolgálók behozatalát, a bentieket felszabadította és elengedte, de sokan voltak, akik önként visszamaradtak s ők is apácaként élték le életüket a kolostorban.

A Santa Catalina kolostorban ma csupán 2o apáca él, de őket nem lehet látni, mert azt a részét a zárdának nem nyitották meg a turisták előtt.

Zárdalátogatás után nyilván nagyon éhesek lettünk, s hová is mentünk volna, mint a kolostorral szemben lévő Chicha vendéglőbe, ahol a leghíresebb perui sztárséf Gaston Acurio csodás ételkölteményeit próbálhattuk ki...

... persze módjával, mert az árak igencsak borsosak voltak, ezért kávézni már inkább a főtérre mentünk, ahol bónuszként legalább szép kilátást is kaptunk...