Utazások és élmények: Bali – Tanah Lot és a majmok erdeje

A Tanah Lot a XVII-ik században épült a tenger istenének, Barunának a tiszteletére, de a legenda szerint a története a XV-ik századba nyúlik vissza, amikor egy Danghyang Nirartha nevű bráhmin járta a falvakat Jávától Baliig és népszerűsítette a hindu tanokat. Baliba érkezvén sikerült számos követőt megnyerni a hinduizmus mellett, ezért Beraban falu akkori gazdag elöljárója, Bendesa Beraban nagyon irigy lett, főleg azért, mert az ő emberei közül is sokan álltak Danghyang Nirartha mellé.

Arra utasította a bráhmint, hogy sürgősen hagyja el az ő területét. El is ment az, mert nem akart viszályt, de előtte varázsereje segítségével egy hatalmas sziklát gördített a tengerbe és annak tetejébe felépítette ezt a csodaszép templomot. Tanah Lot azt jelenti, hogy föld a tengerben, s úgy is néz ki, mint egy szigetecske amikor a tenger szintje magasan áll.

Még mielőtt útra kelt volna a tanító, levette a nyakáról a sálát és kígyóvá változtatta, hogy védje a templomot. A kígyó ma is ott van a templom bejáratánál, állítólag fekete és sárga csíkos, akárcsak a sál. Végül Bendesa Beraban is elismerte a bráhmin különleges adottságait és maga is beállt a követők sorába.

Kicsit későre érkeztünk a templomhoz, a vízszint is magasan állt, gyalog nem lehetett közel menni, kicsit éhesek is voltunk már, ezért eldöntöttük, hogy itt fogunk vacsorázni a partmenti halászvendéglők egyikében. Ki is választották a vezetőink azt, amelyiknek a szikla szélén volt a terasza, s a kilátás is pont a gyönyörű templomra esett. Meg is egyeztünk a csapattal, nyolckor találkozunk a lépcsőkön.

Nos, nyolc óra volt az az időpont, amikorra pontosan beesteledett, a bazárosok takarodót fújtak, s a lámpák szépen egyenként kialudtak. Ez nem olyan hely, mint a román tengerpart, ahol este tízkor kezdődik az élet, s reggelig tart.

Szóval mire összegyűltünk egészen sötét lett. Szépen egyes sorban lépegettünk fel a sötétbe burkolózott lépcsőkön, odafent kicsit világosabb volt, de csak egy leheletnyivel, a gyenge lámpafénynél épp takarították le az asztalokat, s szedték össze a terítőket.

Kedves emberek lévén - na meg az extra nyereség szélesen vigyorgó reményében – sebtiben megfordították az épp leszedett abroszt, s máris jöttek felírni a rendelést. Az italt. Kétszer-háromszor körbekérdezett a fiatalember, hogy vajon jól értett-e mindent, aztán elvonult, helyet adva a kollégának, aki röpke tíz perc múlva meg is jelent. A vezetővel együtt tizenegyen voltunk, pontosan tizenegy barkochba játéknak megfelelő időt vett igénybe a rendelés felvétele. Olyan félóra és negyven perc között saccolom az időt. Mire további óra múltán kihozták az ételt csoda történt: már senki sem volt éhes, csak álmos 😊. Na bepiszmogtunk valamennyit a rizseshúsból, amelyikben hús soha sem járt, viszont rizs az tényleg bőven volt, s éjféltől számítva még másfél órát buszoztunk Ubudig, a szállodánkig…őrült szerencse, hogy másnap reggel nem volt koránkelős program.

Meséltem a cibetmacska által kitojt kávéról. Na, elmentünk megnézni egy ilyen kávétermelőt. Vagyis nem a termelőt, hanem a farmot. Igaziból csak egy udvart, ahol mindenből mutattak egy keveset. Cibetmacskából is. Igaz, egy ketrecben és felénk csak a hátsó felét mutatva. Valahogy így néz ki. Igaz, ez csak egy kicsi fióka...

Az udvaron volt kávécserje is, de ez nem az a macskakakis, hanem sima Bali-kávé, ez itt elég népszerű és joggal, mert százszor finomabb, mint a másik. Ezt komolyan mondom, tiszta lelkiismerettel tudom ajánlani.

Aztán volt még sokféle virág, meg szép nagy zöld lapi, néhány tő ananász is, azok nagyon tetszettek, szívesen leszedtem volna, hogy megkóstoljam, milyen itt a tövén 😊.

A kakaó részben már termett, szépen csüngtek az ágán a csokinak valók, máshol meg láthattuk még a virágait. Ilyent még soha nem láttam, egészen apró, aranyos kicsi barackos-rózsaszín virágocskák, melyek közvetlenül a vastag ágakon nőnek. Annyira sérülékenynek, aprónak, finomkának láttam ezeket a virágokat, szerintem egy kész csoda, hogy meg tudnak maradni a fa ágán, s alig néhány hét múlva olyan nagy termés is lesz belőlük…hiába na, a természet nagy varázsló 😊.

Aztán a látogatás fénypontja: egy árnyas lugasban leültettek egy asztal mellé és kóstolgattunk mindenféle kávét, csokit, teákat. A kedvencem a mangusztin tea és a citromfű tea lett. Bőségesen be is vásároltam ezekből a boltban, hogy mindenkinek jusson a finom ajándékból, azért, hogy néhány órával később egy szép, gazdag, helyi piacon megokosodjak, mint a viccben Móricka az almamagtól, mert ott bizony negyedannyiért lehetett megvásárolni ugyanazt az árut.

Bánatomban még egyet kerültem a piacon, s bevásároltam minden olyan dolgot, amire egy háztartásban feltétlenül szükség lehet: színes pöttyökkel díszített bumerángot, sárkányt, festett zeneszerszámokat, dorombot, szépen szóló pengetős kókuszt, parittyát…

…eredeti Bali-szigeti batikból készült összecsukhatós kalapot, szatyrot és egy fél kiló snakefruitot, azaz kígyógyümölcsöt. Ez utóbbit megenni, mert tényleg nagyon finom. A héja pont olyan pikkelyes, mint a kígyó bőre, de mindössze ennyi a hasonlóság, ez egyáltalán nem mérges.

Tiszta szerencse, hogy nem maradtunk sokáig, mert még szép cserepes orchideát és sok egyéb csodát is vásárolhattam volna, mindeniket hihetetlenül olcsón adták…na de ezeket mind megúsztam 😊.

Mi Ubudban nagyon közel laktunk a majmok erdejéhez, ami azt jelentette, hogy bárhová mentünk vacsorázni, kávézni, vagy csak sétálni, mindig vigyázni kellett, hogy ne legyen rajtunk a szemüveg és ne legyen kézügyben a pénztárcánk, mert lépten-nyomon ott leselkedtek a szemfüles majmok.

Nem voltak különösebben agresszívek, a városban a jelenlétük teljesen megszokott – amint a falra festett graffiti is igazolja - de azért nem árt az óvatosság. A graffitit és az alatta elfekvő tájképet nem a majmok, hanem az emberek alkották. Sajnos ☹.

Szóval elvittek egy másik majomerdőbe is, hogy majmot nézzünk. Pedig azt mi látunk itthon is eleget… 😊. Már a bejáratnál gyanús volt, hogy ezt a helyet én nem nagyon fogom szeretni, de benne van a programban, hát menjünk, hátha valami kellemes meglepetés is kisül belőle. Nem sült.

A majmok kint a betonon, meg a kövezeten sétáltak, etették őket, s teljesen odaszoktatták az emberek közé. Egy kicsit olyannak képzeltem, mint a tusnádi medvéket, enni adnak nekik, engedik, hogy kukázzanak, s aztán majd, ha agresszívebben kérik a részüket akkor mindenki meglepődik és felháborodik. Na mindegy.

Egy kicsit sétáltunk, volt itt is egy szép kis templom…

… majd az erdő szélén mentünk, s hát odébb még furcsább dolgok történtek, egy ketrecben óriáskígyó, akár királynak is lehetett öltözni mellé, hogy szép legyél a fotón…

…s egy fán fejjel lefelé csüng egy csomó denevér. Először azt hittem, hogy oda vannak kötve, de nem, repülni is tudnak, néha repülnek is – de gondolom szívesebben tennék éjjel.

Hát ez azért egy kicsit furcsa volt, akkor már jobban esett a tetvésző majmokat nézni, s minél hamarabb a kijárat felé igyekezni. Persze, itt sem úsztuk meg, kötelező módon be kellett térni az idegenvezetőnk butikjába, s útközben meghallgatni, hogy egészen pontosan hány gyermeke, szülője, anyósa és egyéb rokona van, akik mind az ő gondviselésére számítanak…