Azt mondják Koppenhágát ritkán látni napsütésben – nos nekünk megadatott.
És azt az egy napot ki is használtuk becsülettel. De kezdeném az elejétől, a
komppal való átkeléstől, mert az is egyedi élmény.
A svéd kisvárosban, Helsingborgban gurultunk buszostól a kompra, a városból
csak épp annyit láttunk, hogy megjegyezzük: ide is érdemes visszatérni. Már
csak azért is, mert a Skandináv-félsziget egyik legrégibb városkája, 1070-ben
már említést tettek róla - igaz, hogy akkor még dán fennhatóság alatt létezett.
Nem gond, mert a következő program épp a kastélylátogatás. Persze, ha
időben érkezünk. Nem érkeztünk. Vagyis éppencsak egy kicsit volt késő: a kapuk
még nyitva álltak, elméletileg akár be is juthattunk volna, de mindjárt ki is
kellett volna jönni.
Szóval ez nem jött össze. Még egy olyan hely, ahová vissza lehet jönni. A vár
a XV-ik században Krogen erőd néven épült, innen ellenőrizték és adózták az
Öresund tengerszoroson áthaladó áruforgalmat egészen a XIX-ik századig. Időközben
többször átalakult, jelenlegi formáját a XVI-ik században kapta, aztán 1629-ben
csaknem teljesen leégett, újra kellett építeni, de az újjáépítés az eredeti,
XVI-ik századi tervek alapján történt.
Hírnevét főleg annak köszönheti, hogy 1816-ban - Shakespeare
halálának 200-ik évfordulóján - itt mutatták be a Hamlet jubileumi előadását és
azóta is számtalan előadást rendeztek a kastély falain belül.
...csodálatos látvány az egyszínű téglafalak és homlokzatok sokfélesége,
változatossága.
A város leghíresebb temploma a XIII-ik századból származó Szt. Olaf dóm,
amelyik a nevét az 1030-ban elesett és utána szentté avatott norvég királytól
kapta. Természetesen ez is vörös téglából épült.
A templom óriási nagy, muszáj kétszer fényképezni, hogy a tornya is
beleférjen a képbe.
Aztán apró, takaros utcácskák sokasága csalogat egy kellemes sétára...
...majd pár sarokkal odébb újra egy gyönyörű templomot találunk, ez a XV-ik
századi Mária templom...
..érdekes homlokzatával...
...és még érdekesebb - részben befalazott – oldalsó díszítéseivel.
A megspórolt idő hamar elszaladt, s még nem is szóltam a kikötő
környékéről, a hajógyári negyed csarnokairól, érdekes épületeiről,
falfestményiről, munkásmozgalomra emlékeztető bronzszobrairól...
...vagy a Városházáról és a tornyában levő harangok szép játékáról.
Sem a kedves kis kocsmák, kávézók, borozók által szegélyzett
sétálóutcákról, ahol mindig nagy a jövés-menés, mert itt simán lehet bort is
vásárolni. Nem egy utolsó szempont, főleg a svéd turistáknak, akik a hétvégeken
tömegesen jönnek át ide látogatóba. Persze, mi is vásároltunk néhány üveg bort,
hogy megünnepeljük jól sikerült
kirándulásunkat.
Az Operaházat egy képzeletbeli egyenes vonallal össze lehetne kötni az
Amalienborg palota központi terével és a (római Szt. Péter bazilikához
hasonlítható kupolájú) Márvány templommal, így képezve jelképes egységet a
kultúra, királyság és vallás között.
Nekem különösen tetszett a rakparton álló két bronzoszlop, ezek Arnaldo
Pomodoro olasz szobrász munkái.
Masszív kemény oszlopok és mégis: a hámló, szakadozott burkolat alatt szinte
gerincvelejükig tudsz bepillantani strukturált, komplikált belsejükbe.
Lenyűgöző, nem mindennapi alkotás.
Az Amalienborg komplexum igaziból egy szabályos terecske köré épített négy
azonos palotából áll, ezek egyikében lakik a királynő. Ha itthon tartózkodik,
akkor dán zászló lengedez az épület ormán. Most nem. Ilyen a mi szerencsénk J. Mondjuk amúgy sem biztos, hogy éppen ráér...
A mellette levő palota most éppen nem lakott – persze, azért néha vannak
itt fogadások, királyi születésnapok, meg ilyesmik – ezért ezt meg lehet
látogatni.
Rengeteg érdekességre hívja fel figyelmünket, sajnos nem lehet mindent
megjegyezni. Nem csoda, mert ha csak a közvetlen rokoni szálakkal kötődő
királyi családra gondolunk, akkor is alig tudnak elférni a fontosabb tagok egy
ilyen méretű családi képen. S még ezen nincs is ott mindenki...
De valami nagyon tetszett, s arról képeket is készítettem: az ódon,
régiségnek számító berendezési tárgyak között olyan könnyedén és természetesen
találják meg a helyét egy-egy modern darabnak, például egy jópofa lámpaburának.
Ez a három darab ugyanabban a palotában díszeleg, tökéletes összhangban a
környezetével.
A palotalátogatás véget ért, de még egy órácskát várni kellett az
őrségváltásra. A legokosabb mód ennek eltöltésére az egy finom kávé.
Kisétáltunk a legközelebbi ígéretes utcára, itt egyik irányban egy különleges,
aranykupolás orosz ortodox templom állt, az Alexander Nevskij templom.
Ennek röviden annyi a története, hogy Dagmar dán hercegnő III-ik Sándor
orosz cárhoz ment feleségül. Az ő gyermekük volt II. Miklós cár, az utolsó
Romanov, aki 1917-ben lemondott a trónról.
Nos ezt röviden megnéztük, s aztán kerestünk egy helyes kis kávézót.
Olyant, ahol úgy érzed magad, mintha a nagymamád falusi konyhájában ülnél egy
finom meleg tejeskávé mellett. Minden szék más és más, a fal mellett zakotákkal
zsúfolásig megrakott kredenc és bódítóan finom illatok csalogatnak a pult
irányába.
A kávét az ajtó előtti járdára felállított kis asztal körül, a napon
sütkérezve ittuk meg. Mondanom sem kell, hogy itókáinkat mindannyian más és más
antik porceláncsészében kaptuk - és én arra
gondoltam, hogy legszívesebben ott üldögélnék egész álló nap J.
Közben egyre zajosabb lett a környék, mindenki az őrségváltásra
készülődött, mi is felcihelődtünk. A katonák szépen felsorakoztak, a piros
kuckók mellett egyenként lecserélődtek...
...majd példás rendben elmasíroztak. S ha jól helyezkedtél – mint én is –
sikerült őket menetelés közben is lencsevégre kapni ...
...ami
főleg azért volt nagyon fontos, hogy mellé tudjam állítani az őket utánzó
kiscsajok hadát J. Ez volt a legemlékezetesebb része az egész
őrségváltásnak.
Ekkor már szépen sütütt a nap, örömmel gyalogoltunk néhány utcányit a Nyhavn,
azaz Új kikötő nevű csatornáig, ahol sétahajóra szálltunk és körbehajókáztunk
Koppenhága „vizes” utcáin.
A kb 300-400 méteres Nyhavn csatornát 1671 és 1673 között ásták, hogy a
város központját összekössék a kikötővel, ezáltal megkönnyítve a város
áruellátását s növelve a rakodófelületet. Rengeteg kis vitorláshajó, motorcsónak
parkol itt állandó jelleggel, de az igazi látványosságot a szép, színes két-
vagy háromemeletes házak jelentik. Annyira üdék és vidámak, hogy még borús
időben is mosolyra derítik az embert.
Van itt a házak között egy különlegesebb: homlokzatán cifra számokkal 1681
áll. Ez a kék házacska – az egykori révkapitány háza - maradt fenn tanúként,
hogy lássuk: az 1728-as tűzvész előtt ilyen stílusú házak álltak végig az egész
a rakparton. Akkoriban itt a kikötőben főleg kereskedők és tengerészek laktak,
a házak földszintjén rengeteg kocsma, kifőzde és mulatóhely volt kialakítva.
Ebben a negyedben tanyáztak nagy előszeretettel a koppenhágai művészek, írók
is. Andersen, például több házban is lakott a soron, de leghosszabb ideig,
kereken 19 évig, a 67-es számú házban élt. Manapság inkább a turisták fogadása
a fő cél, nagyon sok vendéglő, cukrászda, kávézó nyílt a soron, de még egy magtárból
kialakított szálloda is működik.
A csatorna végéhez érve közelebbről is megcsodálhattuk az opera épületét,
majd körbehajóztuk a nagy kikötőt, s közben mindenféle érdekességeket
mutogattak nekünk.
Ez itt egy legendás hírű hadihajó, az F352-es, másik nevén a
Peder Skram, amelyik egy véletlen folytán lett nagyon híres: 1982-ben, katonai gyakorlatozás
közben egy, az F352-esről véletlenül kilőtt, rakéta 34 km távolságot tett meg
egészen alacsony repülésben, majd felrobbant és tönkre vágott néhány hétvégi
házat, s több, mint 130 másik házat is megrongált. Csodával határos módon senki
nem sérült meg a manőver folytán. Ma már a hajózási múzeum egyik részének ad
otthont.
Aztán itt egy szép XVIII-ik századi barokk épület, ahol a Dán Királyi Haditengerészet
Nyholm-i központja működik, különösen tetszett az épület koronás óratornya.
Volt egy hosszan benyúló stég is, ahol szép, hófehér szobrok sorakoztak,
sajnos nem időztünk hosszabb ideig Koppenhágában, mert szívesen megnéztem volna
ezeket közelről is.
Jó nagyot kerülve sokkal lerobbantabb kikötőrészekbe is eljutottunk...
... ahol a régi kis hajócskákban bohém, öntörvényű ( de állítólag teljesen
ártatlan) emberek laknak. Érdekes volt látni, hogy itt is létezik egy nem
annyira csillogó-villogó városnegyed, amelyről nem sokat hallunk. Ez már a
Christiania-negyed része, ahol 1971 óta egy független, művészekből,
művészlelkekből és békés, de öntörvényű emberekből álló ezer főnyi kolónia
lakik, akik szabadon látogatható vendéglőket, üzleteket, műtermeket működtetnek,
de itt a szabályokat ők határozzák meg. Ebben a negyedben állítólag fényképezni, vagy mobiltelefont használni sem szabad.
Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy óriási csődület van a parton, nem
tudtuk mire vélni...
...aztán hamarosan kiderült, hogy a Kis hableány szobra körül tülekedő
turistákat látjuk J. Elég furcsa volt innen megközelíteni
Koppenhága örökös jelképét, de nem bántam. Igaz, hogy a szobornak csak a
hátulsó felét láthattuk, de nagyon vicces volt a parton helyért harcoló, vagy pózoló emberek
arckifejezését bámulni.
Amikor odébbálltunk, akkor még jobban leesett az állunk: ott állt élő
nagyságban az Eclipse, Roman Abramovich 2010-ben épített kilencemeletes luxusjachtja,
a maga teljes -163,5 méteres - hosszúságával. Ez a második legnagyobb ilyen
jacht a világon. Az árát 340 millió euróra saccolják, s van rajta minden, ami
kell: 70 fős álladó személyzet, két helikopter-leszálló, 24 vendéglakosztály, kis
motorcsónakok egész sora, sőt, még saját tengeralattjáró is, amelyik 50 méter
mélységig tud merülni. Azt mondta az idegenvezető fiú, hogy annyira biztos a védelmi
rendszere, hogy még fényképek sem készíthetők a belsejéről, hiába fotózol, az
ablakokon-ajtókon túl csak elmosódott, homályos
foltok lesznek a képen. Na meg azt is,
hogy egy teli tank üzemanyag több, mint félmillió euró. Ezek olyan dolgok, amelyeket
el is fogunk neki hinni, mert nem sok lehetőségünk lesz utánajárni J.
Aztán a Maersk székház mellett haladtunk el, ez a világ egyik legnagyobb
hajózási társasága, de mellesleg a fúrásokban, olaj-üzletekben és nagy
kereskedelmi hálózatok működtetésében is nagyon otthon vannak. 89.000
alkalmazottat foglalkoztatnak világszerte.
Visszahajózunk a város irányába és kisebb nagyobb csatornákon haladva próbáljuk
átvenni a város hangulatát – már amennyire innen nézve lehet.
... kávézni...
...egy jót beszélgetni...
...vagy csak üldögélni és pihenni.
De olyan is van, aki dolgozik és kedvesen mosolyog az elvonuló turistahajók
utasainak, hát persze, hogy sokan integetnek neki ...
...vagy olyan is van, aki mindenképpen fel szeretné hívni a figyelmet
magára, ő viszont sokkal kevesebb sikerrel jár.
Az egyik csatornakanyarban modern szoborféleség magaslik, valószínűleg egy
vitorláshajó sziluettjére szeretne emlékeztetni...
...mögötte, pedig egy szintén modern épület, a Fekete gyémánt látható. Ez a
Dán Királyi Könyvtár épülete, melyet nagyon ötletesen a mögötte álló régi,
1906-ban épült könyvtárhoz illesztettek.
A Slotsholmen sziget körüli csatornákon alacsony, régi hidak...
...és magas, szép épületek között haladunk, nehéz követni, hogy melyik
micsoda, ehhez sokkal több időt kéne áldozni Koppenhága felfedezésére.
Ami innen lentről megragadja fantáziádat, az a gyönyörű, díszes tornyok
sokasága, legtöbbjükről nem tudom, milyen épülethez tartoznak...
...de olyan is van amelyiket megjegyeztem: ez itt a XVII-ik századi
Megváltó-templom csigalépcsős tornya...
...ez pedig a börze furcsa tornyú épülete, ahol négy sárkányfarok
csavarodik egymásba. Állítólag ez az épület a város egyik legszebb
palotája, IV-ik Keresztély építtette 1620-ban.
A kisebb csatornákból kievickélve újra a kikötő felé haladunk, itt is felhívják
figyelmünket néhány fontos épületre, ez például a Műépítészeti központ, ahol nagyon sok kiállítást szoktak rendezni...
... az utána következő szürke épület, pedig a híres Michelin-csillagos
étterem, a Noma épülete, amelyik már kétszer kapta meg a világ legjobb étterme
elismerést. Sajnos nagyon-nagyon sokáig, évekig kell próbálkozni, míg végre bejut
az ember. Nem egy hagyományos, formális étterem, állítólag nagyon hangulatos, életteli
és hangos, vidám pincérek hozzák a finomságokat, néha még a séf is kijön
beszélgetni a vendégekhez és nagyokat nevet velük együtt. Az ételek, pedig
költemények, olyanok, amilyenekkel sehol máshol nem találkozik az ember. Mellé
nyilván a legjobb borok. Ki hitte volna, hogy ilyen csodákat rejt ez a nem túl
érdekes épület.
És ezzel vissza is értünk a Nyhavn csatornára, ahonnan indultunk...
... de mielőtt elhagynánk a hajót, balra pillantva láthatjuk a világ egyik
legkeskenyebb épületét, a Ceruzaházat.
Szép élmény volt a hajókázás. Amire biztosan mindig emlékezni fogok az a
sok vidám, színes ház a csatornák mentén.
Gyalog folytattuk az utat, irány a Városháza, az innen másfél km lehet.
Futtában odapillantunk a Királyi Színház irányába...
...majd megállapítunk két fontos dolgot: az egyik, hogy itt vagy
gyalogosan, vagy biciklivel érdemes közlekedni, másként semmi esély a
haladásra...
...a másik az, hogy a Stroget utcába érve sem gyalogosan nem lehet közlekedni,
sem bármi egyéb járművel.
Végül elég ügyesen lavíroztunk, mert időben odaértünk a Városháza elé...
...így még naplemente előtt megcsodálhattuk a több, mint száz éves
épületet...
... és homlokzatának aranyozott szobrát, mely Absolon püspököt ábrázolja: ő
alapította a várost 1167-ben.
Bent, a Városháza földszinti termében érdekes fotókiállítás volt...
...a ház előtt, pedig vidám, szappanbuborékot kergető gyerekek...
...bicajosok, turisták, sétáló vagy vidámparkba igyekvő helybéliek...
...vagy a sárkányos kút mellett...
...üldögélő, galambokat etető emberek.
Valószínű, hogy itt Andersen is jól érzi magát, könyvvel a kezében
elmerengve...
...s a Tivoli-park óriási körhintáját bámulva.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu