Guilin

A természet csodákra képes. Ezt eddig is tudtam, de itt Guilin környékén többszörösen megerősített ebben a hitben. Reggeli után első utunk a városka túlsó szélén álló cseppkőbarlanghoz vezetett, így útközben egy kicsit nézelődtünk, s már ennyi is elég volt ahhoz, hogy megszeressük ezt a tájat. Egyébként Guilin neve azt jelenti, hogy fahéjfa-liget. Ennél finomabb és illatosabb nevet nehezen lehetett volna találni.

A barlang neve „Nádfuvola”, mert régen a barlang száda előtti tavat sűrűn benőtte a nád, ebből a helyiek fuvolákat faragtak – sajnos ma nádnak nyoma sincs, a tavon sétahajók, körülötte vendéglők és teraszok, na meg egy apróka állomás, ahonnan a fogaskerekű indul: ezzel is fel lehet menni a barlangig, de gyalog sincs túl messze.

Hamar bejutunk, még elég korán van, s néhány lépés után fantasztikus látványban van részünk. Színes lámpákkal világítják meg a barlang belsejét, a rengeteg sztalaktitot, meg sztalagmitot, ettől még különlegesebb, sejtelmesebb lesz a földalatti táj....

...bár én néha visszavennék a sok színből, s hagynám a cseppköveket saját szépségükben pompázni. Persze, ezt én csak úgy mondom, mert egyáltalán nem kérdezte senki :).

Már a Tang-dinasztia korában, a VIII-ik században ismert volt a barlang, ebből a korból találtak feljegyzéseket a falán. Meg később is születtek feljegyzések, amikor a japán bombázások elől ide menekültek a környékbeliek. De azok nagyon sokkal későbbiek.

A barlang 250 méter hosszú, több emeleten lehet benne sétálni és nézelődni, minden kis szeglete csodálatos. Az idegenvezetőnk közben mondta a képződmények neveit is, volt ott oroszlán, gomba, majom, torony, fuvola és pagoda, a lényeg az, hogy egy kis fantáziával bármit tudsz belőlük varázsolni. Mesebeli táj.

Van a barlangnak egy óriási központi csarnoka, itt állítólag ezer ember is elfér, ebben, pedig egy tüneményes kis tavacska, amelyikben szépen tükröződik a barlang fala. A gyerekek nagyon élvezték nézegetni a színes tükörképüket.

Itt összegyűjtöttek bennünket, s levetítettek egy rövidke filmet arról, hogy ezelőtt 300 millió évvel, a föld széttagolódásának idején hogyan is keletkeztek ezek a mészkőhegyek kiemelkedve az akkoriban  mindent elborító tengerből.

 Majd később az eső és a szél formálta, koptatta gömbölyűbbre vagy hegyesebbre a dombokat-hegyeket, s vájta ki a csodaszép barlangokat.

A turisták kedvéért egy kis balettfilmecske is belefér a programba...nem értettem, hogy van-e a helyhez valami köze, vagy csupán jól mutatnak a víztükörben kecsesen mozgó balettosok.

Továbbléptünk, ámultunk és bámultunk, agyonfotóztuk a barlangot. Érdekes érzés, többször is elpakoltam a gépet, hogy most már elég, inkább csak nézelődöm...aztán megint elővettem, mert egy sosemlátott csoda következett. Aztán még egy. Szóval lett elég képem, sőt...elég nehéz volt kiválasztani, hogy melyikeket őrizzem meg itt, az emlékeim között.

Kissé szédülten léptünk a napvilágra, elbűvölt a sok földalatti csoda, de hamar túlestünk ezen is: pont csúcsforgalomba csöppentünk, a meleg, s a látvány visszazökkentett az életbe.

Volt egyéb néznivaló is a városban, egy Fubo-hegy nevű 200 méternyi magas kilátó, melynek tetejére az idegenvezetőnk szerint ezer lépcső vezetett fel...a sportos csoporttársak bátran szembenéztek a kihívással: az ezer, az pontosan 357 lépcső volt.

Ez alatt a hegy alatt át lehetett járni, egy nagy, több bejáratú barlang volt ott, amelyikről az a legenda járta, hogy egy sárkány lakott benne, akinek volt egy szép nagy gyöngyszeme, amellyel a sötétben világított. Egyszer egy fiúcska ellopta ezt tőle, ettől a sárkány dühbe gurult és óriási hullámokat csapott, viharos időt gerjesztett, mellyel keményen büntette a helyi lakosokat. Ezek után a fiúnak a szomszédok azt tanácsolták, hogy vigye vissza a gyöngyöt a sárkányhoz, hátha utána megenyhül irántuk. ĺgy is történt, s azóta hívják a barlangot a Visszaadott Gyöngy barlangjának. Ma annyira biztonságos, hogy unatkozó háziasszonyok kártyáznak itt a hűvösben – sárkánynak nyoma sincs :).

A barlang falát kívül-belül rengeteg felirat és ezer Buddha-szobor díszíti, ezek a IX-X-ik századból maradtak fenn. Az ezer alatt itt is kb. 250 szobrot kell érteni. Szeretik itt Kínában a kerek számokat.

Tovább araszoltunk, hogy egy újabb csodát lássunk, egy elefánt formájú sziklát, melynek a tetején apró, váza alakú szentély van a XV-ik századból.

A környék eléggé tele van turistával, legtöbben helybéliek, akik imádnak fényképezkedni a sziklával, s ehhez néha még a jelmezkölcsönző bódé tartalmát is igénybe veszik...

...és sajnos a megkötözött kormoránokat is.

A Li-folyó menti emberek régebben tényleg kormoránokkal halásztak, úgy, hogy a madár nyakára kenderkötélből hurkot bogoztak, hogy csak az apró halak csússzanak le, a nagyobbakat kézzel kiszedte a torkukból a halász. Persze, ehhez előbb idomítani kellett a kormoránt, hogy ne hagyja el a gazdáját – Guilin környékén nagyon sokan voltak ilyen kormorános halászok, de ma már csak a turisták kedvéért mutogatják tudományukat.

Nagy izgalommal készülődtünk a sétahajózásra, végre közvetlen közelről csodálhatjuk meg Guilin szépséges hegyeit, a természet alkotta csodát. A hajó nem vitt messzire, csupán 70-80 km-nyi utat jártunk be a folyón, de az hat óra hosszan tartott. Egyetlenegy alkalommal sem álltunk meg. És egyetlenegy pillanatig sem tudtunk unatkozni. Fantasztikus út volt.

Fent a legfelső fedélzeten foglaltuk el a stratégiailag legmegfelelőbb helyet, elől a hajó orrában, a korlát mellett. Innen mindent lehetett látni, s fényképezni is jól lehetett – ebben akadt egy aranyos kis társunk is.

Sokáig együtt kémleltük a tájat, a madarakat...

... a kecskéket, kacsákat, s a bivalyokat.

Aztán elfáradt a fiúcska, lement az árnyékban egyet szundítani.

Ebéd előtt kezdtem felfigyelni az előttünk járó hajók farában a mozgásra, ott bonyolították le a folyó-menti termelők a napi üzletüket: ők hordták a friss nyersanyagot az ebédhez.

Azt is láttuk, hogyan főznek a szakácsok, sőt még az illata is érződött. Nem volt rossz :).

De amikor láttam, hogyan mosogatták el az edényt a folyóban, akkor már nem olyan nagyon kívántam a sült halat :).

Órákig elnéztem a gyönyörű tájat, nem tudtam betelni vele. Mint ahogy a képeim közül sem tudtam kiválasztani, hogy melyikek a legszebbek, legjellegzetesebbek, mert mindenik más. Legalábbis nekem.

Ezt a tájat nem lehet szóban elmesélni, ezt látni kell. S amíg a képeimet ide felsorakoztatom addig leírom Guilin legendáját.

Valamikor réges-régen varázsostort fontak egyik istennő hajából, hogy azzal hajtsák munkába az embereket. De az Ég királya valahogy megszerezte a varázsostort, s arra gondolt, hogy ennek segítségével végre legyőzheti régi ellenségét, a Sárkánykirályt.

Nekilátott az Ég királya, s ostorával terelni kezdte a sziklákat a tenger felé, úgy gondolta, hogy telerakja hegyekkel a Sárkánykirály vízi birodalmát, kiszorítva belőle a vizet. Megneszelte a tervet a Sárkánykirály udvara is és hűséges alattvalója, a Cápalány felkerekedett és ellopta a varázsostort. Az Ég királyának nem volt mit tennie, abba kellett hagyja a hegyek terelgetését, de azok a hegyek, melyikek elértek a Li folyóig, azok még ma is itt állnak :) .