Lista mea de bloguri

2015-08-20

Stockholm, a vízen lebegő város


Húsz-huszonöt évvel ezelőtt sokat gondolkoztam azon, vajon, milyen lehet Svédország, milyen lehet Stockholm, miért lehet annyira jó ott az élet, mi vonzza annyira oda az embereket. Mert az, hogy a megélhetés messze jobb, mint nálunk, az nem kérdés. Sőt, talán világszinten is ott a legmagasabb az életszínvonal. De biztos, hogy egyéb is van benne, valami, amit itthonról nem láthat az ember. Most alkalmam adódott, hogy egy kicsit láthassak és tapasztalhassak ebből a nagyon távoli, de - a sok kint élő barát és ismerős révén - mégiscsak közeli világból.


Amikor az egyik hídról először pillantottuk meg a Mälaren–tó körül fekvő várost, már akkor éreztem, hogy túl rövid lesz az időnk a megismeréséhez. De ami a két napba belefért, az csodás volt J.


1252-ből maradt fenn az első okirat, mely a Három Korona várának alapítását igazolja. A város alapítása Birger Jarl nevéhez fűződik, aki a tengeren portyázó, fosztogató kalózokat szerette volna a Finn- és a Botteni-öböltől és a vasérc lelőhelyektől távol tartani, ezért erősítette meg a védelmet ezen a stratégiai ponton. Aztán a város egyre nőtt és 1419 óta a Svéd Királyság fővárosa lett.  Birger Jarl aranyozott síremléke ma is ott áll a Városháza tornya alatt.


Stockholm neve szó szerint azt jelenti, hogy cölöp-sziget, ugyanis 14 kisebb-nagyobb szigeten fekszik. Ehhez hasonlóan, de sokkal kedvesebben fogalmazta meg a Nobel-díjas írónő, Selma Lagerlöf: Stockholm, a vízen lebegő város.  A sok sziget miatt azt hinnéd, hogy állandóan hajóval kell utazz, ha el akarsz menni valahová – na ez egyáltalán nem így van: rengeteg híd köti össze a szigeteket, bárhová eljutsz akár gyalogosan is.


 Első utunk a Városháza impozáns, több, mint nyolcmillió darab vörös téglából készült épületéhez vezetett. Nem nagyon régi épületről van szó, 1923-ban építették, s 106 méteres „háromkoronás”  tornyával azóta a város jelképévé vált.


Míg az idegenvezetőnkre – és a sorunkra – várakoztunk, addig volt időnk szétnézni a zöld repkénnyel befuttatott, zárt belső udvarban...


...ahol egyre sokasodtak az idegenvezetőkre váró csoportok...


...a fényképezkedő turisták...


...a divatfotókhoz beálló modellek...


...és a csoportjaikat váró idegenvezetők. Mert azért itt sem lehet minden tökéletes J.


Aztán bebocsátást nyertünk. Először, persze a legnagyobb terembe, a Kék-Terembe vezettek be, itt történik a Nobel-díj átadása utáni ünnepség minden évben, december 10-én. A teremben 1300 személyre tudnak teríteni, a díjazottak a lépcsőforduló magasabban álló kis platformján, az úgynevezett díszasztalnál szoktak ülni. Korábban ez volt a bálterem, s a fogadás fent történt az Arany-Teremben, de egyre nőtt a meghívottak száma, ezért a termeket felcserélték, így kényelmesebben tudták megszervezni az eseményt.


Azért lett a terem neve kék, mert eredetileg kékre lettek volna festve a téglák, de a tervezőnek annyira megtetszett a vörös tégla hangulatos színe, hogy aztán így hagyta. Van itt egy óriási nagy orgona is, egyik legnagyobb egész Európában és állítólag gyönyörű a hangja – mi azt sajnos nem hallhattuk.


Innen a Városi Tanács gyűléstermébe mentünk, ahol kéthetente szoktak összeülni a tanácsosok. Összesen 101-en. Korábban 100-an voltak, de ez páros szám, szavazáskor döntetlen helyzetet okozhat, így egyet még hozzáadtak. A gyűlésterem mennyezete úgy lett megtervezve, mintha egy felfordított viking csónak lenne (annak idején a vikingek zuhogó eső ellen a fejjel lefelé fordított csónakjuk alá bújtak – persze, ha éppen szárazföldön tartózkodtak), felette a tetőzetre tiszta, csillagos égboltot festettek. Mert mindaz, ami itt elhangzik, az egyből kikerül az éterbe, itt semmit nem szoktak elhallgatni. Egyébként is teljesen nyilvánosak az ülések, bárki hallgathatja akár élő egyenesben, akár felvételről. A terem fűtése elég érdekes: lent a pincében van a fűtésrendszer, s onnan csöveken érkezik a meleg levegő a gyűlésterembe. De ahogy elnéztük, ezek a csövek nem valami nagy hozamot biztosítanak, így meg kellett jegyezzük, hogy ebben a jó hűvös teremben a tanácsosok feleslegesen nem üldögélnek.


  Aztán az apró kis Házasságkötő-terem következett, ahol szombatonként alig három perc alatt történik a hosszú esküvő, s negyven másodperc a rövid. ĺgy is fél év a várakozási idő – de legalább ingyenes! Továbbhaladva a Hercegi –galériába értünk.



Ennek ablakai a Mälaren–tóra nyílnak, csodálatos kilátást biztosítva...


... és azért, hogy az ünnepi asztalnál a szemben ülők is élvezhessék a szép kilátást, Eugen herceg saját kezűleg festette meg a Víziváros című freskót, a túloldali látvány tükörképét.


Ezután jött a látogatás fénypontja: az Arany-terem, ahol a Nobel-díjak kiosztását követő bankettet tartják. Az, hogy arany, az egy cseppet sem túlzás, mert a 19 millió mozaikdarabka mindenikét leheletvékony aranyfüsttel vonták be.


 Kétoldalt az ablakok közötti oszlopokon történelmi és mitológiai alakok jelennek meg, felette stilizált képsorban az emberi élet stációi...


...a hátsó falon, pedig az államalapító Szent Eriknek akartak emléket állítani, de egy számítási hiba miatt a mozaikra már nem fért rá a király feje. A mozaik most is úgy áll, azt mondták nem olyan nagy baj, mert Szent Eriket 1160-ban úgyis lefejezték...


A szemközti falon álló mozaik Stockholmot, mint a Mälaren-tó királynőjét ábrázolja, ölében a Városháza makettjével, jobbról a keleti, balról a nyugati országok hódolatával és ajándékaival. A svédek mindig nagy hangsúlyt fektettek a semlegességre, a békeköveti szerepre a keleti és nyugati világ között.


A Városháza után a régi városközpont, a Gamla Stan felé sétáltunk. Balról a vasúti pályaudvar érdekes homlokzatát...


...jobbról a kirándulókra várakozó sétahajókat bámultuk meg – délután mi is egy ilyennel fogunk hajókázni!


A város egyik legrégebbi temploma a csipkéstornyú Riddarholmskyrkan, amelyet a ferencesek eredetileg kolostortemplomnak alapítottak 1290-ben.


Aztán a XVI. században – a reformáció után – a templomot átépítették és királyi temetkezési templommá vált, ahová nem csak a királyi család tagjait, hanem államférfiakat és nemeseket is temettek. A csipkés, öntöttvasból készült tornyot a XIX. században kapta a templom, mert az eredeti torony az 1835-ös tűzvészben leégett.


A templom melletti téren mozgó bódék egész sora jelent meg, fagyit, csokis palacsintát, etióp kávé-különlegességeket kínáltak. Ezt az etióp Auel-kávét csak ajánlani tudom mindenkinek, isteni finom!


Kávézgatás közben egy hintaszékből mértük fel a terepet, minden irányban volt valami érdekes, titokzatos,...


... valami csodálatos – mint a szemközti Riddarhuset, a Nemesek palotája ...


... vagy színes és festett, mint a másik oldalon álló Petersen-ház. Holnap visszajövünk ide az óvárosba, még rengeteg látnivaló van.


Végre indul a mi hajónk is. Nem túl hosszú, mindössze egy óra az egész kirándulás, de innen a hajóról egészen más arcát mutatja a város...


... hol szűk, tavirózsákkal beborított, hol meg kiszélesedő csatornákon vittek a szigetek között. A hangosbemondón – elég nehezen érthetően – beszélt a mellettünk látható épületekről...


... a Szt. Szeráfim kórházról (ahol Karinthy Frigyest is megműtötték anno), az egykori Abba-stúdióról, ahol a hangfelvételek készültek, a modern negyedekről, melyeket a családtervezési program keretén belül építettek a fiatal sokgyerekes családok részére.


 Sajnos mire az angol szöveg is elhangzott, arra már messze jártunk a szóban forgó épülettől, így inkább élveztük a kellemes utat.


Ez a fenti kép az egykori olimpiai „medencét” mutatja 1912-ből. A stockholmiak büszkék arra, hogy ilyen szépen meg tudták őrizni a régi sportbázist, ahol a tó vizén jelölték ki a különböző hosszúságú úszó-távokat. A strand még ma is működőképes.


Aztán csinos kis vitorlások és motorcsónakok sora következett – jellemző a svédekre, hogy nem a legnagyobbat és legcsicsásabbat választják a sportfelszerelésből, hanem a legszerényebbet, amelyik a célnak megfelel.


Egy régi, hosszú téglaépületben volt a város első sörgyára, de 1971 óta ez már konferencia- és kiállítási központ. Sőt a balettiskola is ebben működik.


Aztán szebbnél szebb partszakaszok mellett haladtunk...



... s már vissza is tértünk a Városháza mögé a kikötőbe. Üdítő séta volt.


Stockholm múzeumai majdnem mind ugyanazon a szigeten vannak, gyönyörűen karbantartott parkos, erdős környezetben.


Elsőnek a Vasa-hajót néztük meg. Ez a 69 méter hosszú hadihajó 1628-ban épült, s arról híres, hogy a legelső útján - rögtön vízrebocsátás után – még a kikötő közelében elsüllyedt.


 Az oka az lehetett, hogy az eredeti tervet módosítgatni kezdték, kétszer annyi ágyút szerettek volna vele szállítani, mint eredetileg, ezért utólag addig igazítgatták ellensúlyokkal a statikáját, míg valami elszámolódott.


A hajó makettjén szépen látható, hogy milyen is lehetett a díszítése, festése...



...de az ami igazán lenyűgöz, az a hadihajó mérete és állapota. A part menti iszap 333 évig konzerválta, ezért sikerült elég jó állapotban kiemelni, de utána rengeteg munkát fordítottak a karbantartására, mert a levegőn  rohamosan romlott a faszerkezet állapota.


Ha időnk lett volna, akkor az Abba-múzeum is útba esett volna, de ezt majd talán egy másik alkalommal. A skanzen felé sétáltunk, útközben a - nálunk védett - turbánliliomra emlékeztető virágocskákat csodáltunk meg. Gondolom, hogy ezek a virágok itt nem vadon nőnek, inkább az ültetett,  nemesített változata lehet. De pont olyan szépek, mint a mieink J.


Európa legrégebbi skanzenét mondhatja magáénak Stockholm. 1891-ben alapították és a mai napig képes elszórakoztatni kicsiket és nagyokat.


Svédország minden vidékéről idehozott régi házak, templomok, malmok állnak, tökéletesen berendezve...


...látogatható kézműves műhelyekben szép népviseletbe öltözött emberek mutatják be a régi szokásokat, mesterségeket – tényleg rengeteg a látnivaló, érdemes akár egész napra idejönni.


Ez a skanzenben a legrégebbi épület, a Vastveit raktárház az 1300-as évekből.


 Gyönyörű faragás van rajta, mintha kopjafákkal díszítették volna a raktár elejét – csak a minta vikingesebb egy kicsit – és még meg is szabad érinteni. Hihetetlen.


Aztán voltak mindenféle állatok, sajnos a délutáni melegben egyáltalán nem akartak mutatkozni a mackók, sarki rókák, egyéb bundások, csak néhány rettentő lusta állatot láthattunk.


 Azt sem sokat. És egyáltalán semmi érdeklődést nem mutattak irántunk J.


Nagyon tetszett a skanzen közepén álló kis fatemplom a ferde léckerítéssel...


... csodaszép festett mennyezettel és karzattal.


 Második napunk a Királyi Palota bebarangolásával kezdődött. Ez Európa egyik legnagyobb „működő” királyi kastélya. Az épület 1754-ben épült olasz barokk stílusban, a Birger Jarl által épített palota helyébe, amelyik 1697-ben leégett.



Mindjárt a legelső teremben megnézhettük Krisztina királyné ezüst királyi trónját az 1600-as évekből.


Gyönyörű termek, szobrok...


...márvány folyósókkal összekötött lakosztályok...


...szebbnél szebb ruhák gyüjteménye, dolgozószobák,  ebédlők sora...


...nyilvános öltözőterem – ahol reggelenként sorba álltak egykor a királyt öltöztetni óhajtó hű alattvalók....


...és modern, vidám színekkel díszített társalgóterem, ahol a jelenlegi uralkodópár vendégeit fogadhatja.


A palota előtt minden délben őrségváltás – ez alkalommal nem késtük le, nagyon is idejében érkeztünk, hosszasan ácsorogtunk, bámulva az előkészületeket.


A legérdekesebb az egészben az volt, hogy itt a lányok is...


... éppúgy teljesítenek szolgálatot, mint a fiúk.


 Miután a regiment felsorakozott, s szép ünnepélyesen végigmasírozott a palota körüli téren – jó nagyot kerülve, hogy mindenki láthasson belőlük egy kicsit...


...az egyik rangosabb hölgy több nyelven is felolvasta az őrségre vonatkozó érdekes tudnivalókat, majd kürttel-dobbal egy jópofa bemutatót tartottak a különböző dallamokból. Ebből én is tisztán megértettem, nem mindegy, hogy takarodót, vagy éppen támadót fújnak – egészen másképp hangzik, s másképp is reagál rá a csapat. Aztán szépen szétszéledt a bámészkodó tömeg.


Két szűk kanyarodóra van innen a katedrális bejárata. Amennyire impozáns a templom hátsó frontja...


...épp annyira szerény a szűk utcából nyíló bejárat.


A templom valamikor a  XIII. században épült, de a mai  formáját a XV. században nyerte el. Több királyt és királynőt koronáztak meg ebben a viszonylag kis templomban, s a jelenlegi uralkodópár esküvőjét is itt tartották, majd negyven évvel ezelőtt.


A templom legértékesebb szobra 1489-ből származik – Sárkányölő Szt György szobra – mely a mai kor emberéhez is szól arra ösztönözve mindenkit, hogy bátran szálljon szembe a gonosszal.


A városnézés legjobb része ezután következett: az óváros felfedezése. Nem messze a Katedrálistól a Stortorget színes házai és egy pékség illatos süteményei kényeztetik érzékszerveinket J.

 Érdemes mindeniket kipróbálni, egytől-egyig díjnyertes finomságok. Mások is voltak, akik hasonló módon gondolkodtak, együtt napoztunk a placcon valami szenzációs édességgolyót majszolva...

...elgondolkozva azon, hogy bizony itt is vannak olyanok, akiknek jóval kevesebb jutott.


Csendben bámulom a szemközt álló Nobel-házat...


...ezt majd akkor nézem meg, ha egyszer visszajövök, ma inkább egyet sétálok a szűk utcácskákon...


...a fegyelmezetten sorakozó színes házak között és élvezem az ódon hangulatot.


Ebben az idilli környezetben egy fincsi kávéval koronáztam meg a napot. Ha valaki megkérdezné, hogy mi tetszett Stockholmban a legjobban, akkor tényleg azt mondhatnám, hogy ez a néhány órás régimódi hangulat, a séta az óvárosban, a nyugalom a gesztenyefák árnyékában... de mégsem mondom: a legszebb az volt, amikor gyerekkori barátnőmet csaknem harmincöt év után viszontláthattam!  Jutka, ezt a bejegyzést neked ajánlom J.


Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu