Vasárnapi
városnéző
Amikor a spanyol hódítók Pizarro
vezetésével bevonultak Peruba, sokáig keresték a megfelelő helyet, az új
főváros felépítéséhez. Hosszas keresgetés, meg latolgatás után döntötték el,
hogy a szép és termékeny Rimac-völgy éppen megfelelne ennek a célnak. Van ott
bőven ivóvíz, a környező dombok természetes védelmet biztosítanak a
településnek, s ugyanakkor karnyújtásnyira van a tengertől.
Az alapítást követően hamar fel is
épültek a legfontosabb épületek, a kormányzói palota (ez a mai napig is a
kormány székhelye)...
... a városháza, elnöki palota, az
előkelőség lakóházai és nem utolsósorban a Katedrális.
Vasárnap lévén rengeteg ember sétált az
úton, voltak akik templomba igyekeztek...
... a közeli San Francisco
kolostortemplomba...
...ahol éppen ünnepi kikerülést
tartottak...
... de volt olyan is, akinek az ünnep inkább
pénzkereseti lehetőséget jelent.
Mások, meg csak sétáltak és kíváncsian
várakoztak a kormányzói palota előtt az őrségváltásra.
Aztán megjelentek a fúvósok is, akik jó
félórás műsorral szolgáltak...
...majd tényleg bevonultak meg
kivonultak az egyenruhás alakulatok – bár nekünk úgy tünt, mintha mindenki
ugyanott távozott volna, ahol bejött, s nem nagyon értettük, mikor történhetett
meg eközben a váltás. De lehet, hogy nem figyeltünk eléggé...
Egyet kerültünk a városban – a főtértől
kiinduló apró utcácskákon haladva – és nem győztünk betelni a fából faragott
teraszok csodálatos látványával. Egyik legszebb a főtéri érseki palota két
áttört mintájú erkélye...
... de az egyszerűbb házak erkélyei is
egyedivé varázsolják a kis utcákat...
... vagy apróbb tereket.
Térképpel a kezünkben tudatosan
haladtunk a Torre Tagle palota felé - ezt a nevezetességet állítólag nem szabad
kihagyni – és már messziről fel is tűnik a két csipkézett mintájú faerkély, s
alatta a faragott kőporta.
Az épület 1735-ben készült, Sevilla
városának építészetére jellemző gazdag, barokk díszítéssel. Eredetileg Torre Tagle
márki otthonaként épült - ma a Külügyminisztérium honol benne - de az
őrök készségesen beengednek a belső udvarba...
... ahol megcsodálhatjuk a faragott
tornác csodaszép részleteit...
... és az itt őrzött XVIII századi hintót,
melyet, ha jól értettem egy Torre Velarde nevű gróftól örökölt a márki.
Az utcán bandukolva nézegettük az
embereket, próbáltuk kitalálni, hogyan élnek, milyenek a hétköznapjaik...
... meg tudnak-e élni a rongybábu
táncoltatásából...
... az utcai zenélésből...
...éneklésből...
... vagy kutyamutogatásból.
Szerintem pontosan tudtuk a választ, még
ha nem is mondtuk ki. És ha néha megbámultunk egy-egy óriási falfestményt,
abban is benne volt a válasz – ott ült az asszony szemében...
Igaz, ettől még lehet, hogy sokkal természetesebben
zajlik az életük, mint a miénk, s könnyen lehet, hogy az élet apró örömeit,
szép pillanatait jobban értékelik. Az utca kövén is lehet mosolyogva
keresztrejtvényt fejteni...
További templomok mellett haladtunk el,
ez itt a La Merced a csodaszép kőhomlokzatával...
...mellette díszes ruhába öltözött
fiatal táncosok gyakorolnak, készülnek valamilyen felvonulásra.
Aztán engedve a távoli dombon lévő
színes házak csábításának egyre távolabb sodródtunk a főtértől.
Elméletileg meg volt nekünk mondva,
hogy a főtértől ne nagyon távolodjunk el, mert Limában nem minden városrész
biztonságos, de a vasárnapi nagy forgalomban tényleg biztonságosnak tűnt az
utca, s minden tíz méterre jutott legalább egy rendőr vagy fegyveres őr.
Még akkor is, ha az esetek többségében velünk
egyáltalán nem foglalkoztak. De azért ott voltak.
Jó volt kikeveredni a turistazónából és
látni egy kicsit Lima másik, sokkal emberibb arcából is. Mindjárt az első
mellékutcában egy érdekes gasztronómiai kiállítást láttunk, ahol helyi
finomságokat főztek – tényleg finom lehetett, mert nagyon sokan látogatták és
ott helyben, a kis kerti asztalok mellett fogyasztották el a meleg ebédet.
Mások inkább a kisebb vendéglők
kínálatát mustrálgatták. A ceviche a kedvenc, ez egy helyi specialitás: nyers tőkehalból készül, citromlében puhára
pácolják az apróra vágott halkockákat, majd hagymakarikákkal, chilipaprikával
tálalják, miután a hal húsa a pácban annyira kifehéredett, mintha megfőtt
volna.
Az utcán átkelve egy gondosan
lekövezett kis sétatérre érkeztünk, ahol a fiatalok körbeállva egy földre
terített papírlapon valamiféle szerencsejátékot játszottak...
... kicsit odébb egy kis színpad körül
tolongva sokan nézték az egyszemélyes, eléggé viccesnek tűnő showműsort, közben
jó nagyokat kacagtak.
Voltak itt is színes viseletbe öltözött
kislányok, akik – mivel errefelé általában nem kéregetnek – csomagolatlan, ragacsos
cukorkát kínáltak pénzért...
...de voltak olyan felnőttek is, akik
diszkréten végigmustrálták a kukák tartalmát...
... s ha véletlenül egy friss újság is kezükbe
került, akkor leültek egy padra, s szépen, komótosan végigolvasták az egészet.
Az út sajnos itt megfeneklett, nagy
építkezési táblák jelezték, hogy errefelé nem lehet továbbmenni...
...valoszínűleg egy újabb
autópályaszakasz készül odalent a sínekkel párhuzamosan.
De a munkások mozgása kísértetiesen
hasonlított az otthonira. Igaz, mentségükre legyen mondva, már vasárnap délután
volt...
Még egyet odapillantottunk a meredek
hegyoldalba épült külvárosi házak irányába – most már egészen biztos, hogy ebből az
irányból nem juthatunk hozzájuk közelebb...
Visszamentünk a szállodánkba, s a
délutánt a környéken, a Miraflores negyed felfedezésével töltöttük. Ez Lima
egyik legmodernebb és legbiztonságosabb negyedének számít. Ettől függetlenül
azért a szállodánk kertkapuját is állandóan kulcsra zárták, s ha taxizni
akartunk, akkor ragaszkodtak hozzá, hogy csak a szálló recepciósai, vagy az
idegenvezetők által garantált taxisokat vegyük igénybe. Miraflores egy elég drága
városrész, úgy látszik a biztonságot itt is meg kell fizetni. A felfedezéssel nem
volt nehéz dolgunk, elindultunk a kis főtérről...
...és a főutcán lesétáltunk a
tengerpartra, ahol a módosabb vendégeknek és turistáknak szánt vendéglők és márkás
üzletek egész sora tartott éjjel-nappal nyitva. A sok csillogás láttán önkéntelenül is eszedbe jutnak a - nem is olyan távoli - meredek hegyoldal színes házacskái.
A partszakasz itt gyönyörű, de nagyon
meredek. Alig van az óceánnak egy keskeny kis homokos partja. Igaz, nekünk ez
teljesen mindegy volt, mert - téli időszak lévén – a 18-2o fokos ködös-nyirkos
időben úgy sem akartunk strandolni. De a szörfösök még a hideg, kellemetlen időben is ott álltak készenlétben – hátha jön
valami szép hullám.
A part mentén fennebb sétálva érdekes
teniszpálya komplexumot fedeztünk fel toronyházak és szállodák közé ágyazva.
Ilyenfajta „oázist” ritkán lát az ember.
Lassan alkonyodott, s hazafelé vettük
az utat. Egy nagyon szép kis parkon – a Szerelmesek parkján - haladtunk át, ahol a támfalakat vidám, színes
cserépmozaikból rakták ki, milliónyi tarka virág díszlett az ösvények mentén és
óriási szoborkompozíció uralta a partszakaszt...
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu