Guatemala: Az Atitlán-tó vidéke

Azt mondják errefelé, hogy az  Atitlán-tó  a világ legszebb tava. Van benne valami, de azért ezek az itteni emberek még nem jártak a Szent Anna-tónál J. Nos az Atitlán- tó is vulkáni eredetű, egy kb 84 000 évvel ezelőtti kitörés nyomán létrejött kráter beomlásából keletkezett. Mélységben van ahol eléri a 340 métert, ezáltal Közép-Amerika legmélyebb tavának számít, a felszíne, pedig mintegy 130 km²-t tesz ki. A neve  az azték indiánok náhuatl nyelvén azt jelenti, hogy „a víznél”.

Csodálatosan szép, nyugodt, alig fodrozódó kék vize felett őrködnek a környékbeli vulkáncsúcsok, a különálló, 3020 m magas San Pedro a legöregebb, már 40 000 éve kihalt, kissé délebbre a szintén nyugvó Tolimán (3158 m) és a mögötte magasló Atitlán(3537 m). Ez utóbbi aktív vulkánnak számít, az utóbbi 10 000 évben alakult ki - miután a másik kettő már kialudt - és 1853-ban tört ki utoljára. Amikor reggel korán kimentünk fényképezgetni, akkor úgy láttuk, hogy egy kis rózsaszín füstpamaccsal üdvözölt bennünket. Persze, megnyugtató volt, hogy a füstöt a reggeli párából alkotta.

A tavon sok motorcsónak és bárka közlekedik, a tóparti falvak legtöbbjét így lehet  könnyebben megközelíteni, mert a meredek hegyoldalba vájt utak néha nagyon keskenyek és veszélyesek tudnak lenni.

Nekünk három napig  Panajachelben, a tó északi partján volt a szállásunk, innen utazgattunk hosszabb-rövidebb kirándulásokra. Ez egy régi turistaközpont, a 60-as években nagy nemzetközi hippikolónia tanyázott benne, aztán a polgárháború idején sokan elhagyták, lecsendesedett. Manapság újra eléggé felkapott, tele van üzletekkel, szuvenírboltokkal, utcai kajaárusokkal...

...italbárokkal, rockereknek, vagy dzsesszkedvelőknek szánt mulatókkal, színesre pingált vendéglőkkel...

... gyümölcs- és üdítőárusokkal...

...és mindenekelőtt, gyönyörű népviseletbe öltözött asszonyokkal. Itt is, akárcsak Mexikóban, a szőttesminták vidékenként, sőt helységenként változnak, aki egy kicsit is jártas errefelé, az könnyen megkülönbözteti az egyes falvak viseletét.

A férfiak ritkán hordják a népviseletüket, alig lehetett az utcán egyet-kettőt látni, náluk a kényelmes farmer teljesen leváltotta a szőttest. Pedig kár...

Innen mintegy órányi autóútra van Chichicastenango piaca. 2000 m tengerszint feletti magasságban fekszik és ez Guatemala legnagyobb hagyományos piaca. Természetesen itt minden megtalálható, ami egy turista szemét gyönyörködteti...

...legyen az helyi kerámia, függőágyak, festett maszkok...

....sálak, táskák, színes szőttesek...

... és még színesebb hagyományos öltözet, szövött-hímzett blúzok és övek...

... melyeknek nem lehet ellenállni, egyszerűen muszáj megpróbálni, milyen érzés viselni őket J

De nemcsak a turisták kedvéért létezett a piac, a helyiek is alkudoztak a portékára keményen...

... és a környékbeliek itt szerezték be a konyhára szánt mindennapi élelmiszereket...

... vagy ínyencségeket.

Aztán néhány óra elteltével ők is pont olyan fáradtan várták a buszt, mint mi.

Az 1545-ben épült, hófehérre meszelt Santo Tomas templom a Chichicastenango piac közepén áll, alig lehet megközelíteni a nagy tömegben.

 A templom lépcsői igazság szerint sokkal régebbiek, ezek a spanyol hódítás előtti időből való maja templom alapját képezték, erre a plattformra épült utólag a mai templom. A 18 rend lépcső a régi maja naptár hónapjait jelenti. Éppen úgy, mint Mexikó hegyvidékén ( itt megjegyzendő, hogy a Mexikó területén lévő San Juan Chamula és Zinacantán vidéke egykor szintén Guatemala része volt), itt is élnek még a régi maja szokások, keveredve a spanyolok által meghonosított katolikus szokásokkal. Ezen a vidéken főleg kicse ( vagy quiche) és kakcsik csoporthoz tartozó indiánok laknak, s a templomukban, vagy a közelben levő Pascual Abaj nevű ősi kőszentélynél ma is sámánok és gyógyítók tartják a hagyományos gyertyás-füstölős áldozati szertartásaikat.

Másik érdekes kirándulásunk a tó túloldalán fekvő San Juan la Laguna faluba vezetett. Motorcsónakkal mentünk és élveztük, hogy kicsit közelebb kerülhettünk a nagy hegyekhez. Mondjuk mehettünk volna egészen közel is, mert minden nap szerveztek helyi idegenvezetéssel vulkánmászó túrát is, de az legalább 10-12 órát vett igénybe és akkor helyette valami érdekes programról le kellett volna mondani.

Ahogy közeledtünk a faluhoz megpillanthattuk a falu védelmezőjét, a „maja arcot”. A falu feletti hegyvonulat egy szabályos fekvő arc körvonalait mutatja és a helyiek azt tartják róla, hogy azért olyan szerencsések, azért olyan békés, becsületes és barátságos a közösségük, mert a maja arc őrködik felettük. A szóbeszéd szerint itt soha senkitől semmit el nem loptak és a faluban soha nem történt erőszakos cselekedet.

A kis kikötő mellett az öbölben több apró csónak libegett, gazdáik próbáltak halat fogni, ki bottal-horoggal, ki meg laskaszűrővel J.

 A képen látszik, hogy a halászok mögött elhagyott, vízzel elárasztott házak állnak. Mivel a tó vizének nincs lefolyása, de a környéken nincs is sok patak - a sűrű erdők hamar elpárologtatják az esőt - így a tó vize nagyjából állandó szinten szokott állni, ezért az emberek bátran építkeztek közvetlenül a partra, még akkor is, ha a falu öregjei óva intették ettől a fiatalokat. Nos ezelőtt öt-hat évvel annyira esős év következett be, hogy a tó vizszintje több méternyit emelkedett, elárasztva a partmenti házakat, gazdaságokat. A Gyilkos-tó fenyőfáit juttatta eszembe...

Meredek utcán caplattunk felfelé a falu központjába...

... ahol legelőször egy kisebb szövőműhelyt látogattunk meg. A fonalak fonásától és festésétől kezdve – kizárólag természetes anyagokkal és festékekkel dolgoznak –a szövésig, varrásig és hímzésig itt mindent a helyi asszonyok csinálnak. A szőttesek eladásából pótolják a család jövedelmét.

Utána egy füveskertbe mentünk, ahol szintén helyi asszonyok dolgoztak és megmutatták nekünk az általuk termesztett gyógynövényeket, illetve az ezekből készített kenőcsöket, olajokat, különféle szappanokat és teákat. Előrelátó módon vásároltunk közösen egy jó nagy adag gyomorrontásra ajánlott teát... Az azután következő héten aztán majdnem mindannyian muszáj volt kipróbáljuk J.

Rekkenő hőségben gyalogoltunk át falu másik oldalára, hogy ott egy helyi családnál ebédeljünk. Hűvös volt az alacsony, betonbunker-szerű házikóban, jól esett itt megpihenni. Óriási kancsókban hozták a gránátalma-szörpöt, alig győzték utántölteni, annyira finom volt. Aztán jött a főétel, zöldséges húsleves, majd a levesben főtt tyúkcomb rizzsel, avokádóval, citrommal és párolt zöldséggel.

Az íze finom volt, csak a tyúkot tarthatták nagyon sportosan, mert a húsa igencsak keményre sikeredett. Utána gyönyörű, színes gyümölcstálat kaptunk, édes ananásszal, banánnal, mangóval, dinnyékkel dugig tele, hogy csak úgy tobzódtunk az élvezetekben. Alig bírtunk újra elindulni, szerencsére most már inkább lefelé kellett menni.

Nagyon sok háznak a falára színes, modern freskókat festettek, többnyire a maja legendákat, szokásokat, jelképeket ábrázolva. Ez itt például egy törött lábú ember kezelését mutatja be, abból  a korból, amikor még nem voltak orvosok, csak gyógyítók. A kép felülnézetben készült és meg lehet figyelni rajta a különböző mintájú szőtteseket, ugyanis mindenik falunak más és más a viselete.

 Egy másikon felfedezhető a teremtés legendája, miszerint az embert kukoricából alkották az istenek. Látható rajta a maják szent madara a quetzal is (állítólag az Atitlán-tó körüli sűrű erdőkben csoportosan is előfordul ez a ritka madár) és a háttérben, mint mindig, ott őrködik a maja arc...

Az alábbi falfestményen egy hagyományos maja ceremónia van megörökítve, ahol különböző színű gyertyákat, virágokat áldoznak a hegy istenének. Sajnos mi nem értjük az összes jelképet és szokást, ezért inkább csak csodálni tudjuk a színes képeket, mint megmagyarázni a jelentésüket...

A faluban több festőnek is van galériája, főleg hagyományos maja témájú és nagyjából hasonló stílusú festményeket készítenek. Mi is meglátogattunk egy ilyent, volt aki vásárolt is. Nem nagyon drágák, sokan keresik az ilyen vidám, sokszínű festményeket, jól passzolnak egy minimalista berendezésű lakásba.

Nagyon jó napot töltöttünk San Juan la Lagunaban. Kissé fáradtan ültünk újra csónakba, de azért hazafelé is ugyanolyan csodálattal szemléltük a gyönyörű tájat.

 Amúgy azt gondolom, hogy bármelyik falut megnézhettük volna a tó körül, mert mindenütt találtunk volna érdekes dolgokat. Vannak a környéken olyan falvak, ahol kimondottan a turisták – és főleg a fiatalok - fogadásából, lovaglásból, tiroli-lesiklásból, élménypark-működtetésből élnek, máshol – például San Marcos la Lagunaban – állítólag rengetegen foglalkoznak alternatív terápiával, enyhén (vagy ki tudja mennyire J) kábító vagy fájdalomcsillapító hatású növények termesztésével, gyógyfüves kezeléssel.

Ott vannak a legjobb meditátorok és jóga oktatók is. Egy másik falu, San Pedro a spanyol nyelviskoláiról és a nagyon mozgalmas éjszakai életéről híres...

Mi szerettünk Panajachelben lenni. Ez a hely tele van élettel és nyüzsgéssel, de ugyanakkor hihetetlenül nyugodt és meghitt is tud lenni.