Új-Zéland, Queenstown

Kedves városka a Wakatipu-tó partján, alig 15000 lakossal, de annál több turistával, ugyanis itt gyakorlatilag minden a turizmusra épül. Nem csupán a csodaszép fekvése, a hegyek és a tópart kínálta lehetőségek miatt jönnek ide olyan sokan, hanem a fjordok és az egykori aranybányák közelsége is vonzza a kíváncsi embert.

Mi két napot töltöttünk a városkában, de ebben a két napban sok szépet láttunk. Felvonóval mentünk a város felett magasló hegy tetejére, hogy onnan nézzünk szerteszét 😊. A felvonók már a reggeli órákban zsúfolásig telve vannak, igaz, hogy csak a felfelé vezető oldalon, mert ugyanezzel járnak a hegyi bicajosok, gördeszkások, háromkerekű szánkósok, na meg persze a bungee jumping kedvelői a hegyre, hogy kedvenc sportjuknak hódoljanak.

Fentről, a Bob-csúcsról pazar kilátás nyílik a környékre, gyönyörűen látszik a Remarkables hegyvonulat, mely háttérként még jobban kiemeli a tó és a benyúló félszigetek szépségét.

Ha gyalog szeretnél lemenni a hegyről, akkor az is lehetséges. Igaz, hogy az oldal nagyon meredek, de olyan ügyesen bebiztosították a lefelé vezető ösvényt, hogy teljesen biztonságos az is, nem fogsz legurulni az oldalon. Fiatalabbak előszeretettel használják ezeket a lépcsőket, jól lehet rajtuk lefelé hancúrozni, egymással versenyezni. Mi ezt inkább kihagytuk, főleg időhiány és korosztálybeli nehézségek miatt, de azért is, mert még szűk volt az időnk és annyi más érdekesség ígérkezett a környéken.

Érdekes ez az ország, bárkivel találkozol mosolyog rád, mintha régi ismerős lennél, önkéntelenül is mosolyogva jársz-kelsz magad is. Ezek a lányok nemcsak mosolyogtak, hanem egyenesen ragyogtak a boldogságtól – főképp a kicsi menyasszony, akinek a lánybúcsúztatóját tartották igencsak vidáman :).

Odalent a városban jobbnál jobb kis éttermek és kocsmák sorakoznak egymás mellett, olyan az egész, mint egy szép promenád, telis-tele emberekkel, mégis nyugalmat áraszt.

Esténként a tó partján gyűl össze mindenki, lehet itt sétahajózni, sörözgetni, vagy egyszerűen a zöldben feküdni, a naplementét és a vándorzenészek muzsikáját élvezni.

Van a tó partján egy nagy botanikus kert is, csodaszép óriásfenyőkkel, virágokkal, tavacskákkal és vadkacsákkal. Jó nagyot sétáltunk, rácsodálkozva a déli félteke szép fáira, virágaira, s örvendezve, amikor egy-egy ismerős növénnyel találkoztunk.

 Míg ezeket a szépségeket megmutatom, azért el szeretném mesélni a Queenstownban átélt csalódásunkat is. Az úgy volt, hogy már a legelső naptól fogva többen jeleztük, hogy szeretnénk megnézni a kiwit, Új-Zéland jelképes madarát. Nos, úgy nézett ki, hogy itt az alkalom, mert van egy igazi kiwiház, ahol több madár is van, etetéskor látni is lehet őket. Persze, előre felkészítettek, hogy nem úgy szabadon, hanem üvegfal mögött és tökéletes sötétségben, mert a kiwik csak úgy jönnek elő. El is mentünk az első napon, sajnos már majdnem délután 6 óra, vagyis záróra volt, s nem engedtek a madarakhoz, de mondták, hogy másnap 5kor van etetés, ha akarunk, akkor menjünk, de ők nem garantálják, hogy előjönnek a madarak. Mindez fejenként 52 euróért! Na mi erre egyet aludtunk, s éppen elég sokat gondolkoztunk, hogy megéri vagy sem, másnap mégis úgy döntöttünk, hogy az éppen csak egy órányi szabadidőnket rááldoznánk. Üsse kő, ki tudja látunk-e még valaha kiwimadarat. A városkán hosszában keresztülrohanva kutattuk fel újra a madárházat, lihegve érkeztünk a kapu elé, s itt következett a nagy csalódás: a kapu már 4 óra előtt zárva volt. Nem tudni miért, nem volt semmi kiírva. Ezt csak azért írtam le, mert különösnek tartottam, hogy ilyesmi náluk is előfordul. Kicsit búsultunk, de aztán hamar megvigasztalódtunk, mert 52 euró azért jó sok pénz, valamiért ennek így kellett történnie 😊.

Hamar eltelt a nap, visszafelé már a part mentén bandukoltunk, nyugisan élvezve a lemenő nap fényében a táj szépségét.

Minden annyira nyugodalmas és normális volt, talán csak az lepett meg, hogy este közeledtével senki nem unta meg ezt a „csupazen” hangulatot, egyre többen voltak a mólón üldögélő semmitsemcsináló emberek és a vándorzongorista még órákkal később is szorgalmasan zenélt. És továbbra is mindenki mosolygott. 

Azt hiszem, hogy lenne mit tanuljunk tőlük. Amikor kell, akkor nagyon tudnak dolgozni, számtalan helyen láttuk, akár farmokon, akár vendéglőkben, hogy már nagyon fiatalon elkezdenek dolgozni, ügyesen, becsülettel és bármennyire hihetetlen, de jókedvvel végzik a munkájukat, s amikor szabadok, akkor nagyon szeretnek sportolni, barátokkal kirándulni, beszélgetni, lazítani is. Igen, egészen biztos, hogy van mit tanuljunk tőlük...