Guatemala: Tikal

Tikal volt a legnagyobb a maja városok közül. És talán a legszebb is. Legalábbis a mi ízlésünk szerint. Nem volt agyonfelderítve vagy tökéletesen felújítva, nem is kövezték újra a piramisok közötti utakat... és sok helyen őrizte még bársonyzöld fűvel borított titkait az esőerdő mélyén.

Nem volt túlzottan nagy szerencsénk az időjárással, végig zuhogott az eső, kegyetlenül csúszott lábunk alatt a vizes kő, néhol bokáig ért a sár és ragaszkodó indák kíséretében próbálta megszerezni ázott lábbelinket. Egyszóval a dzsungel romantikájának minden megnyilvánulását érzékelhettük. Beleértve az úton több helyen, illetve a bejáratnál posztoló fegyveresek kérdezősködéseit és éberen pásztázó tekintetét is...

Már az úton errefelé szóltak, hogy ez amúgy egy  óriási kiterjedésű esőerdő, egy nemzeti park, vigyázzunk az élőlényekre, járjunk figyelmesen, mert a kígyóktól a jaguárig elég sok érdekes állat él itt szabadon az erdőben. Hát különböző pókokat, meg valami hüllőfélét azt láttunk néhány apróbbat, de jaguárt szerencsénkre nem. Azok inkább éjjel csavarognak, s ezt mi örömmel nyugtáztuk. De voltak valamilyen törpe rókaszerűségek is, na meg fehér orrú koati ( azt hiszem ez egy mosómedve fajta), ezek előttünk is nyugodtan átszaladtak az ösvényen.

Aztán volt ott jó sok rikoltozó majom - pókmajmok és fekete bőgőmajmok - őket nem nagyon láttuk, de állandóan hallottuk. Állítólag, ha pont az alatt a fa alatt ácsorogsz, ahol ők épp majomkodnak, akkor nagyon szemtelenekké és aggresszívvé válnak, ezért jobb időben megnézni, hogy hol állsz meg. Egy ilyen alkalommal véletlenül pillantottuk meg az apró, színes tukánokból álló csoportot, épp valami bogyókat reggeliztek közösen.

 Tikal neve majául azt jelenti, hogy „ahol a szellemek hangjai hallatszanak”. Azt mondják, hogy ezek a piramisok mind nagyon különleges akusztikával rendelkeznek, s ez segítette a maja papokat abban, hogy kapcsolatba lépjenek a halottak szellemeivel. Gyakran emlegették, hogy érdemes egy teliholdas éjjel idelátogatni, mert nagyon érdekes hangok és árnyak töltik be a magas piramisok környékét. Ezt mi azért inkább kihagytuk...

Tikal városa a klasszikus maja korban vált fejlett központtá, a VIII. században több, mint 40000 lakosa volt, de már a korai időszakban is létezett a település. I.e. a 6.században is éltek már itt emberek. Több, mint ötszáz kisebb-nagyobb piramist, plattformot, kőépületet tartanak Tikalban ma számon, de a legfontosabbak ezek közül a  45 méter magas, kilenc teraszos Jaguár templom...

...és a IV. számú piramis, másik nevén a Kétfejű Kígyó temploma, amelyik a maga 64,5 méterével a legmagasabb piramistemplom egész Közép-Amerikában. Ennek az utóbbinak a tetejére meredek, végeláthatatlan lépcsősorok vezetnek... szinte kötelező felcihelődni egy „ ha már eddig eljöttünk”-féle sóhajtás mellett...

... de aztán amikor végre fent vagy, akkor nagyon élvezetes a látvány. Az égig érő trópusi cédrus, mahagóni, ceiba, meg egyéb dús lombú fák  tömegéből és a sűrűn felszálló ködből lassan előbukkannak a legmagasabb épületek fehér csúcsai: a Jaguár-templom, a Maszkok temploma, illetve a legközelebbi, az 55 m magas Nagy Pap temploma, melyet épp restaurálgatnak, ezért látszik rajta az állványzat.

Tikal városának központja mindenképp a Jaguár templom, amelyik i.sz. 700-ban épült és az akkori uralkodó, Mr.Cocoa (Csokoládé úr),  vagy másik nevén Kettős-Taraj, hengeres alakú halotti urnáját rejtette. És persze ennek a különleges piramisnak az egész környéke csodálatos, itt van a  szemközt magasló Maszkok temploma, a köztük elterülő Gran Plaza...

... és a teret oldalról bezáró északi Akropolisz, ahol eredetileg a gazdagok temetkezési helyei is voltak ...

 ...illetve túloldalt a központi Akropolisz palotái, amelyekben az uralkodók és a főpapok családjai laktak, éltek és szórakoztak.

Nos, az ezek által közrezárt központi téren zajlott a város mindennapi élete, ide gyűjtötték össze az alattvalókat, hogy kihirdessék a fontos eseményeket, itt tartották a szertartásokat, itt áldoztak az isteneknek, a díszesen kifaragott, avagy egyszerű kőtömbből készült sztélék előtt álló oltárokon.

A maszkok temploma, vagy másik nevén a Hold-piramis, kivételesen szép díszítést kapott.

Amúgy ez a Mr Cocoa feleségének lett volna a sírboltja, de a feltáráskor nem találtak benne semmilyen sírt. Na azt mondták, hogy ez a homlokzaton levő maszkos díszítés azért olyan érdekes, mert állítólag ezek a maszkok tényleg nagyon hasonlítanak az uralkodó feleségére. Hát – ha ez tényleg igaz – akkor őfelsége nem lehetett valami nagyon kedves arcú hölgy...

A központi téren, ahol annak idején a nép tolongott, most gyönyörű, színes pulykafélék legeltek igencsak lazán. Első gondolatom az volt, hogy ezek biztosan háziállatok, s valamelyik felügyelő „nyáját” képezik, mert egyáltalán nem zavarta őket az emberek jelenléte...

... de utána felvilágosítottak, hogy ezek is vadon élő madarak, pápaszemes pulykának hívják őket és csak itt Közép-Amerikában ilyen gyakoriak. 

Még egyet sétáltunk az „elveszett világ” nevű tér környékén, ahol a mohalepte Nagy piramis  található. 

Ez az eddig talált legrégebbi építmény Tikalban és egyáltalán semmiben sem hasonlít a többi piramisra. Egy régebbi, egy tényleg  elveszett, furcsa világ titkos üzeneteként maradt itt nekünk.