Kalandtúra Kambodzsában XIII.

Pnom Penh

Kambodzsa 14 millió lakosából kb 1,2 millió lakik a fővárosban, Pnom Penh-ben. Megérkezésünk után mindjárt az első délután biciklis riksákkal körbejártuk az egész várost, s megnézegettük a legfontosabb látnivalókat.

Legelőször a nagy központi piac mellett haladtunk el, ez az épület a város egyik jelképe. 193o és 194o között épült, különleges art deco stílusban. Belül minden megtalálható, mint megannyi piacon: ezüst, ruhanemű, ajándék, cipő és persze, rengeteg kézműves áru.

Továbbgurulva az egyik főutcán két oldalt ugyanolyan épületeket láthattunk, amilyeneket nálunk is gyakran építettek a kezdeti szocialista években.

Az épületek homlokzata mindenütt roskadozott az óriásreklámoktól...

...és az úton mindenütt ugyanazokkal az elcsigázott árusokkal találkoztunk, akik reggeltől estig kínálgatják a portékájukat több-kevesebb sikerrel.

Ezután egy régebbi városnegyed felé kanyarodtunk, majd nemsokára megérkeztünk a Penh hegyhez – erről kapta a város a nevét.

A legenda úgy szól, hogy a régi időkben, amikor itt még nem volt város, csak földművesek éltek, ők a sok áradás miatt nagyon gyakran kellett  költözködjenek. Mígnem egy fiatal házaspár, Penh asszony és férje elhatározta, hogy nem fog többé költözködni, felhúzódtak ide erre a kis hegyre a s reménykedtek, hogy nem ér fel ide az ár.

A férj hamarosam meghalt, s Penh asszony egyedül még keményebben dolgozott a megélhetésért, de továbbra sem hagyta el a házát. Egy napon,  tüzifa gyűjtés közben, egy olyan fára talált, melynek belsejében egy arany Buddha volt elrejtve. Elkezdett hozzá imádkozni és egyre több szerencséje lett a halászatban, gazdálkodásban, minden sikerült aminek nekifogott. Látva ezt a szomszédok, ők is követték Penh példáját, egyre többen jöttek a hegyre imádkozni, s a szobor nekik is meghozta a szerencsét. Így a település egyre nagyobb lett és amikor 1431-ben a király ide helyezte át a székhelyét Angkorból, akkor megtartotta a Pnom Penh – a Penh hegye nevet, mert ez mindenkinek szerencsét hozott.

Innen elgurultunk a szabadság-emlékműhöz, amelyet 1958 ban építettek...

...majd kimentünk a folyópartra, ahol a Mekong, a Tonle Bassac és a Tonle Sap folyók találkoznak.

A királyi palotába nem tudtunk bemenni, mert 2o12 október 15-én meghalt Norodom Sihanouk király és amikor ott jártunk akkor épp fel volt ravatalozva.

A palota előtti téren nagyon sokan voltak, akik a király lelki üdvösségéért imádkoztak ...

... és áldozatot mutattak be, gyertyát gyújtottak, lótuszvirágokat hoztak. Többnyire gyerekek árultak ezeket a téren.

A következő nap programja volt a legnehezebb az egész utazás alatt. Ellátogattunk a Tuol Sleng múzeumba, amelyik eredetileg iskolának épült, de a Pol Pot vezette Vörös Khmerek alatt kínzótáborként működött. 1975 és 1978 között 17ooo embert kínoztak meg ezekben a termekben. Mindenkiről fényképet készítettek, most ezek is ki vannak állítva. Én az első szobákig tudtam elmenni, utána kijöttem, nem bírtam tovább nézni a szörnyűségeket.

A Tuol Slengben megkínzott embereket a város végén a Choeung Ek területén, vagyis a „gyilkos mezőkön” végezték ki. Összesen mintegy másfél millióan vesztették itt életüket azokban az években, deezenkívül még ugyanannyian pusztultak el azidőtájt fertőző betegségekben, vagy alultápláltság miatt is. A Choeung Ek volt a következő látogatásunk színhelye, mondanom sem kell, hogy milyen nyomasztó hangulata van a helynek, ahol a sok koponyát őrzik és ahol milliókat vetettek tömegsírokba.

Itt is inkább fényképeztem a különleges fákat, amelyek olyannak tűntek, mintha fájdalmukban görcsökben vonaglottak volna...

...vagy a csodálatos virágokat...

... és az őket ellepő rengeteg fekete lepkét.