Kalandtúra Kambodzsában XIV.

Piacok és piaci ínyencségek

Útközben gyakran megálltunk egy-egy benzinkút vagy útszéli vendéglő mellett, ilyenkor sokat fényképezgettem.

Mindig az volt az érzésünk, hogy rengetegen utaznak, főleg sokgyerekes családok.

Menetrend szerint meg is érkezett a busz és fel is vette mindannyiukat, csak épp a csomagokat kellett nagyon gyúrni és kötözni, hogy le ne essenek...

Valószínű, hogy kevés az autó, s főleg a távolsági buszokban van hiány. A szegényebbek inkább motorral közlekednek, de ha sok csomaggal akarnak útra kelni, akkor a motor már nem a legjobb megoldás.

Amúgy a nagyobb városokban is mindig megfordultunk a piacokon, mert egyrészt ott volt a legpezsgőbb az élet, másrészt így tudtuk valamennyire megismerni a helyi különlegességeket...

...aprobb ínyencfalatokat...

...vagy jó nagyokat J ...

... sosemlátott zöldségeket ...

...húsételeket...

...és persze, gyümölcsöket.

Talán ezek a piacok tükrözik legjobban, hogyan is élnek itt az emberek. Már nagyon korán reggel kipakolnak, sokan éjszaka is itt alszanak. Délidőben sem mennek  el ebédelni, sokan vannak, akik arra „szakosodtak”, hogy friss főtt étellel lássák el a piacokat.

Ez mindig kiadós és laktató helyi specialitás, rizs, különféle levesek, csirkés vagy garnélás curry, hal, ami után mindenkinek jól esik egy kis szundi J

A szerzeteseket mindig megajándékozzák élelemmel, rizzsel, gyümölccsel. A piacok és utcai ételárusok környékén gyakran meg lehet figyelni, hogy már várják őket, legtöbbször az adomány már össze is van csomagolva mire odaérnek. Átadáskor a szerzetes megáldja az adományozót, aki ezután köszönetet mond a szerzetesnek, hogy elfogadta az adományt. Persze nem minden szerzetes jár élelemgyűjtésre, náluk is mindenkinek más feladata van. Viszont ami összegyűlt azt mindig közösen fogyasztják el.

De a piacok egyéb érdekességgel is szolgáltak. Majdnem mindenütt akadt valami helyi üdítőféle, mint a kókusztej, vagy például a cukorszirup, amit egy motorra szerelt szerkentyű segítségével frissen préseltek és egy nylonzacskóból kellett kiinni szalmaszál segítségével. Olyan, mint a cukros csapvíz, csak egy kicsit annál is langyosabb.

Aki csak egy kis desszertet vagy ropogtatnivalót kívánt, az választhatott a sült kukorica, sült banán, vagy a sós kagylócskák között.

Volt itt szárított dohány is, amihez bizony a presszókávén kényeztetett európai nehezen tudott valami kávéféleséghez jutni. Persze, volt olyan vendéglő, ahol kávét is kínáltak, csak hát az egész más volt, mint amire mi vágytunk...

Aztán voltak a nagyon különleges dolgok, amelyeket nem mindig tudtunk megkóstolni. Az egyik városkát a pókok városának nevezték, volt is a bejáratánál egy szobor, amelyik két tarantullát ábrázolt. A piacán, pedig bárki megcsodálhatta az élő jószágokat, ezzel csalogatták a turistákat.

Én is megfogtam, nem bántottak, csak csiklandozták a karomat. De azért ennél közelibb kapcsolatba nem nagyon keveredtem velük, pedig az ízük nem olyan rossz... egy kisebb alaposan átsült „combot” megkóstoltam – hát ... azért a jó az nem ilyen J

A másik nagy specialitás az olyan volt, hogy még lefényképezni sem volt gusztusom: főtt tojás, de olyan, amiből a csirke már majdnem ki akart volna bújni, amikor a tojást megfőzték. A csoportból senki sem próbálta ki, ezért nem tudom, hogy milyen lehetett. Nem is szeretném tudni.

Voltak olyan helyek, ahol mindezek a különcségek együtt is előfordultak, s ahol nagyon szurkoltunk egyik-másik bátor útitársunknak, hogy örömét lelje a kóstolgatásban...

A grillezett kígyót még én is megkóstoltam ( azért ezt nem úgy kell érteni, hogy jól akartam volna lakni, hanem úgy, hogy egy kis csipetnyi falatot ettem belőle), olyan íze volt, mint a garnélaráknak. Kicsit édesebb, mint a csirkehús. Nem volt rossz, de soha nem lesz a kedvencem.

 A legjobb ennivaló számomra mindvégig az ananász maradt. Egy dollárért kaphattál egy nagyot, vagy néha két kicsit, készen megpucolva, cikkekre vágva, s egy hosszú pálcikával lehetett enni. Finom, édes, szaftos és aromás, olyan, amilyent eddig még soha nem ettem.

 

Kalandtúra Kambodzsában IX.

Pre Rup és Bantey Srei

A Pre Rup a korai Khmer Birodalom 961-ben épült hindu főtemploma , II. Rajendravarman király  építtette Siva isten tiszteletére. A nagy keleti víztározó tó, az Eastern Baray közelében van, mintegy 6 km távolságra az Angkor Wat-tól.

A templom neve annyit jelent, hogy „a test megfordítása”, ami pedig egy olyan hamvasztási szertartás része, melynek során az elhunyt testének hamvaival megrajzolt körvonalait, az égtájak felé bemutatják. Ez az oka a feltételezésnek, hogy a Pre Rup annak idején a királyi krematórium szerepét is betöltötte, na meg az is, hogy az alsó szinten, a bejárati 3-3 torony mögött létezik egy úgynevezett kőciszterna, amelyet valószínűleg hamvasztásra használtak. De – ahogy a vezetőnk elmondja – ezek nem egészen bizonyított tények, s a templomok mai neve sokszor nincs összefüggésben az eredeti rendeltetésével.

Amúgy a templom nagyon szép rózsaszínes-vöröses színű téglákból, lateritből és homokkőből készült, ezeknek köszönhetően a délutáni napsütésben csodálatos színe volt!

Négyszög alapú , magas, többszintes, lépcsőzetes építmény igazi templomhegy – a szent Meru hegyet jelképezvén, akárcsak a többi hindu templom -  a tetején öt magas toronykupolával. A kupolák kicsit szögletesebbek, mint az eddigiek, de valószínű, hogy ezek is lótuszrügyet akarnak utánozni. A legfelső torony mellől, az összefüggő erdőség felett a messzeségbe kémlelve felfedeztük az Angkor tornyait is J

A tornyok felszínén látszik, hogy ott valaha gyönyörű domborművek és díszítések lehettek, amelyek a hindu mitológia alakjait és történeteit ábrázolták. Vezetőnk elbeszéléséből tudtuk meg, hogy érdekes módon a keleti és a központi tornyon levő domborműveken csak férfi istenek vannak, míg a nyugati tornyokon vannak az összes nőalakok, itt vannak többek között az istenek feleségei is. A domborművek sajnos mára nagyon megkoptak, a templom rossz állapotban van, mert a restaurálása különlegesen nehéz a felhasznált alapanyagok kombinálása miatt.

 

 

A Banteay Srei  az összes templom közül az egyik legkedvesebb volt. Neve jelentése: „a nők temploma”, de úgy is nevezik, hogy „ a szépség citadellája”. Távol esik az Angkortól, több, mint 3o km-re északkeletre utaztunk, hogy láthassuk ezt a kis templomot, de nagyon megérte.  Színes homokkőből építették és - akárcsak a Pre Rup - csodálatos látvány volt a délutáni nap fényében.

 

Ez az egyetlen templom, amelyet nem király építtetett, hanem Rajendravarman király egyik közeli tanácsosa, akit nagy tudású guruként tiszteltek. A külső kapukon átlépve elénk tárult a gyönyörű látvány, a három toronnyal díszített szentély és a kétoldalt elhelyezkedő könyvtárak.

 

Filigrán, aprólékosan kidolgozott csipkés díszítése lélegzetelállító! Minden egyes kapuja, tornya és szentélye egy-egy apró, hihetetlen finomsággal faragott remekmű, annyira szép, hogy szavakkal nem lehet ezt elmondani.

 

Az alábbi kis domborműn, amelyik egy kapu részlete, Jaksa védőszellem ül Kala hátán, így védelmezi a gonosztól a templomot. Kala – egy meglehetősen gonosz arc, amely mindegyre megjelenik a domborműveken. Az időt és ugyanakkor a halált is jelenti, mert a hindu mitológiában Kala határozza meg, hogy egy ember mennyi időt tölthet el a földi életben. De ez tényleg csak a földi életre vonatkozik, mert a lélek az tovább él.

A legtöbb domborműn tisztán kivehetők a mitológiai történetek jelenetei, képregényként mutatva be a majomtestvérek harcát a királyi koronáért, Indra istent a háromfejű elefántot megülve, vagy éppen Kámát, a szerelem istenét, aki egy nyílvesszőt röpít Siva szivébe, hogy felkeltse figyelmét Uma irányában.

A bejáratok előtt mindenütt a hindu mitológiából ismert ülő emberalakok és majmok őrködnek.

 

A hindu vallás szerint a világot Brahmá teremti, majd az  idők végezetével, amikor már nem tud tovább fejlődni és megújulásra van szüksége, akkor Siva pusztítja el.

A teremtés folyamán a Világ fényből és világosságból jött létre, de ahol fény van ott mindig megjelenik az árnyék is, ezért ugyanakkor jelentek meg a sötétség pusztító démonai, az aszurák is, akik a világ kezdete óta azért harcolnak, hogy elpusztítsák az isteni dévatákat, a fény gyermekeit. Röviden ez a jó és a rossz, a fény és az árnyék harca és Visnunak a feladata, hogy vigyázzon a világ rendje felett, ne engedje, hogy az kibillenjen az egyensúlyából, nehogy a rossz győzedelmeskedjen a jó fölött. Ha a cél érdekében szükséges, akkor akár más testet is tud ölteni - ahogy itt ezen a kis domborművön is látható: oroszlánná változott - hogy legyőzhesse az asszúrák királyát.

Reméljük, hogy még mindig mosolyogva egyengeti a világ dolgait. Mert a legenda azt tartja, hogy a Megtartó Visnu mosolygó arca az egész világnak örömöt szerez J

Kalandtúra Kambodzsában VIII.

Ta Prohm és Bantey Kdei

Már alig vártuk, hogy ide is eljussunk! A Ta Prohm kolostor látványa döbbenetes, nehéz szavakkal elmondani. Teljesen felnőtte a dzsungel és az épületeket már ki sem lehet szabadítani a fák fogságából, mert ha kivágnák azokat, akkor a falak biztosan összedőlnének.

A fák nagyon érdekesek, félelmetesek. Sokszor az az érzésed támad, hogy ha hozzáérsz, akkor megmozdul, akár egy óriáskígyó...

Magas, 30-40 méteres  indiai fügefák (banyan tree) és pihefák (kapok tree) támadták meg és szövik keresztül-kasul az épületeket. Mindkét fának a légző gyökerei azok, amelyek a magasból leereszkednek és körbefonják-fojtják a falakat, bebújva a legkisebb résekbe is és addig feszítve, míg az megroppan...

A  fügefák szinte teljesen behálózzák az épületeket, nehéz megállapítani mi hol lehetett, mert sok helyen átjárhatatlanokká váltak a kapuk és a folyósók

 A templom-kolostor VII Jayavarman egyik korai építménye és az édesanyjának emelte, aki a király számára magát a bölcsességet testesítette meg. A Ta Prohm egy teljesen lapos épület, amely egy óriási, 65o.ooo m² területen fekszik.

 Egyik legfontosabb közigazgatási központja volt az Angkornak, ugyanakkor ide gyűjtötték össze a birodalom aranyát és más kincseit is. A feljegyzések szerint annak idején 18 főszerzetes és több, mint 25oo magas rangú tisztviselő, s még ugyanannyi szolga és apszara élt a kolostorban. Az ők élelemmel és egyéb javakkal való ellátását a körülvevő falvak lakossága, mintegy 8o.ooo ember biztosította.

A falakat valaha csodálatosan szép domborművek boríthatták, erre utalnak az épen megmaradt részletek, amelyek többnyire dévatákat (istennőket) és apszarákat (mennyei táncosokat) ábrázolnak.

Sajnos nagyon sok helyen annyira beomlottak a falak, hogy csak egy-egy kupac kőtömb maradt...

Sok helyen felfedezhettük a helyreállítás nyomait is, néhol megtartó vasazattal próbálnak szembeszállni a természet erejével. Ilyen erősítéseket láttunk azoknál az ablakoknál is, amelyeket a Lara Croft: Tomb Raider filmből felismerhettünk :)

A Bantey Kdei   egy kisebb méretű, szintén buddhista templom-kolostor, a neve azt jelenti, hogy „cellák citadellája”. Hasonló stílusban épült, mint a Ta Prohm, valószínűleg ugyanabban az időszakban.

Hosszú, szintén kígyó-karfával ellátott járdán lehet bejutni az épület romjai közé...

... a belső udvarba, ahol a nagy négyszögű termeket hosszú, fedett folyósók veszik körbe.

Ezek a termek valaha a rituális táncok színhelyei voltak, falaikat rengeteg, gyönyörűen kifaragott apszara és dévata díszíti

A szentélyben egy teljesen épen maradt Buddha szobor is látható.

A Bantey Kdei közvetlen szomszédságában található egy nagy, négyszögletű tó, a „királyi úszómedence”, de manapság többnyire csak helyi gyerekek fürdőznek itt.

 

Ezen a helyen sokáig folytak az ásatások, rengeteg szobor- és díszítéstöredéket, nagákat , oroszlánokat és garudákat (mítikus emberfejű madártestű lények) találtak itt, de a felszínre hoztak még 274 homokkőből készült Buddha-szobrot is. Nem lehet könnyű munka a kövek illesztgetése, kiegészítése...

Kalandtúra Kambodzsában IV.

Bambuszvonat és sticky rice

A Battambang és Pnom Penh közötti 32o km-en létezett egy vasútvonal, amelyet még a francia kolonisták építettek, majd a vörös khmerek leromboltak 1975 és 79 között. Miután a Pol Pot vezette kommunista rezsim megbukott, a helyi lakosok igyekeztek helyrehozni, kijavítgatni és megtisztítani a dzsungel által benőtt, részben tönkretett síneket, míg az egész szakasz kisebb-nagyobb döccenőkkel járhatóvá vált.  Ma is járhatók a sínek egészen a fővárosig.

A vasúti “kocsik” nagyon érdekesek: két egymástól teljesen különálló tengelyre egyszerűen ráhelyeznek egy  bambuszlécekből összerakott kb 4 méter hosszú platformot, s erre pakolják a szállítanivalót

Egy kis motor, na meg egy fiatal motoros hajtja az egyszerű szerkezetet. Ez a - helyiek által Norisnak nevezett – bambuszvonat az idők folyamán sokat segített a helyi áruszállításban, de állítólag ma már a turisták szállítgatása több pénzt hoz.

Kb 2o km-es utat tettünk meg, élveztük, mint a kisgyerekek az új játékot. Néha egész jól felgyorsult a szerkezet, keményen szorítottuk a léceket, hogy le ne sodorjanak az oldalról be-becsapkodó ágak, majd egy-egy gyatrább sínillesztésnél nagyokat ugrattunk, s bizony huppantunk is  jókat J. A legviccesebb azért a találkozás volt a szembejövő forgalommal, ilyenkor megnézik, hogy melyik kocsinak hány utasa van, s amelyiken kevesebben vannak azt leemelik a sínekről.

A műveletet a két kocsi motorosa végezte nagy szakértelemmel, mindössze néhány másodperc alatt,  majd a síneken maradt kocsi mögé visszahelyezik a kerekeket, rá a platformot és máris mehet mindenki tovább!

 

A végállomáson népes gyereksereg várt, a kislányok fürge ujjacskáikkal mindenkinek fontak fűből kokárdát, gyűrűt, karkötőt és gyönyörű nagy zöld sáskát J.

Természetesen illett őket is megjutalmazni egy-két dollárral, meg illett vásárolni a szülőktől is valamit, egy sálat, szoknyát, kalapot, vagy legalábbis innivalót...

Röpke másfél órás pihenés-vásárlás után ugyanolyan nagy élvezettel visszautaztunk a motorosainkhoz és folytattuk a megkezdett körutat. Egy újabb kis faluba látogattunk el, állítólag egész Kambodzsában itt készül a legfinomabb sticky rice .

Ez egy nagyon finom édesség, mint a neve is mutatja, nagyon ragacsos és úgy készül, hogy a párolt rizset ügyesen összedolgozzák a kókuszcukorral és valamelyik gyümölcs apró fekete magjaival - ennek hasonló az íze és az állaga, mint a mazsoláé - majd bambuszrudakba töltik és parázson lassan átsütik.

Amikor kész, akkor a bambuszt szépen le kell hajtogatni és máris lehet élvezni a finomságot J