Burma, Yangon

Gyalogos séta Yangonban 

Yangon központi park

Érdekes mondás a „Nomen est omen”. De mi a helyzet akkor, ha mindennek két neve van? Mert itt ez a kettősség igen gyakran előfordul. Burma a régi neve az országnak, névadója a bamar, azaz burmai többségi népcsoport. Ma hivatalosan Myanmarnak hívják, ezt a katonai junta vezette be 1989-ben, mert úgy gondolták, hogy nem jó, ha az ország neve csak egyetlen népcsoportra utal. A lakosság tényleg elég színes összetételű, csaknem 70%-a a bamar, a többi  shan, karen, rakin (arakhniai), kínai, indiai, mon, csin. Burmát összesen 135 különböző nemzetiség lakja. A vallás tekintetében már egy kicsit egységesebb az ábra, mintegy 90%-a buddhista, de van itt elég számottevő muszlim és egyéb vallású közösség is.

Fiatal buddhista szerzetes

A kettős névhasználat az ország régi fővárosára, Yangonra is érvényes. Az angol telepesek Rangoon-nak nevezték, ma ezt az elnevezést már ritkábban hallani. De azért létezik. Most, amíg a két párhuzamos néven elmélkedtem egyre inkább úgy gondolom, hogy a városnak is két különböző arca van: az egyik egy életteli, zajos, zsibongó. Szegényes, koszos, hihetetlenül zsúfolt nagyváros ...ahol az emberek mindig mosolyognak és még az örökké fényképezgető idegenekkel is barátságosak.

Piac a város szívében

   Tülkölő autók végeláthatatlan sora

      Lampionokkal díszített utca a kínai negyedben

      Lakóházak a szállodánk szomszédságában

      Belvárosi utcakép

  Korai reggelizők az utcai kifőzdékben

      Kedves kis család. A gyerekeket nagyon szeretik.

      Bájos lányka a piacon

Ez az a Yangon, amelyet reggeli sétánk alatt megismerhettünk. Egészen természetes volt, hogy már kora hajnalban élénken lüktet a város, a szülők iskolába viszik a gyerekeket...

  ... az árusok a járdaszéli kifőzdékben fogyasztják el a reggelijüket (amelyik bizony levesből és különféleképp elkészített zöldséges,tojásos, esetleg húsos sült rizsből vagy sült tésztából áll)...

...és persze, közben elolvassák a reggeli híreket is.

Adománygyűjtő útjukra indulnak a szerzetesek...

... gondos kezek friss vízzel töltik meg az útszéli cserépkorsókat, hogy ha bárki megszomjazik nyugodtan ihasson belőle...

...és természetesen nekilátnak a munkának a bételárusok is.

A bételdió a bételpálma termése. Apró darabokra vágják, megszórják mindenféle fűszerekkel és becsomagolják egy mésszel bekent bételborslevélbe.  Egy ügyes kicsi – szerintem tök rossz ízű – csomagocska lesz belőle, amit az emberek egész nap rágcsálnak,  s nagy, vérvörös színű pacnikat köpnek tőle. Az út mindenütt tele van az ilyen véres köpettel, gyakorlatilag lehetetlen kikerülni őket.

A piac – mint mindenütt Ázsiában - gazdag, üde színfolt a város közepén.

Van itt sokféle friss zöldség...

... finom rambután (már egyszer kóstoltam, évekkel ezelőtt és nagyon örvendtem az újabb találkozásnakJ), meg persze egyéb gyümölcs is...

Hús, meg friss hal a tengerből vagy a Yangon folyóból...

...avagy egyéb fehérjeforrás (amit ...hmm... nem is akartam megkóstolni)...

És vannak érdekes, fehérjepótlónak szánt virágok, amelyeket levesbetétnek használnak.

Ez Yangon mindennapi arca. De van neki egy másik is, egy sejtelmes, csendes, tiszta, áhitattal, virágillattal, tömjénnel és mérhetetlen mennyiségű arannyal és drágakővel díszített, átszellemült arca is.

 A szentélyek, templomok és sztúpák vilaga ez. Akár az út közepén – körforgalom épült köré J – álló Sule payara gondolok...

...akár a Botataung paya cikkcakkos, bearanyozott szentélyére - ahol állítólag Buddha hajszálait őrzik - mindenütt gyönyörűen faragott, gazdagon díszített, aranyszínben ragyogó sztúpákat, templomokat, pagodákat láthatunk.

 Jól esett felfedezni a szvasztikát, ezt az ősi jelképet az eredeti környezetében és jelentésvilágában, ahol jó szerencsét, halhatatlanságot jelent. Egyébként a Botataung paya a város legrégebbi buddhista szentélyeinek egyike, s melynek neve az 1000 katonai vezérre emlékeztet, akik ezelőtt több, mint 2000 évvel Indiától Burmáig kísérték Buddha szent hajtincseit.

Innen a Chaukhtatgyi pagodához mentünk, hogy a legnagyobb fekvő Buddhát is megcsodálhassuk...

...ez 65 m hosszú és 16 m magas szobor és érdekességképp: nem aranyszínű, hanem hófehér porcelánfestésű.

 Nagyon érdekes jelek vannak a talpára festve, 1o8 jegy, melyek Buddha ismertető jegyei.

A szemeit különleges üvegből készítették és nagyon életszerűen hatnak.  Ahhoz, hogy a méreteit érzékeltessem egy közeli képet is készítettem, ahol a Buddha homlokdíszén egy madárka pihen. És ezen jól láthatók a színes drágakövek is, amelyek a fejét díszítik.

Hadd tegyem ide ezt a gyönyörű drágakövekkel díszített pávás trónus képét is. A zöld páva a burmai királyok jelképállata volt, a tökéletesség, jólét és gazdagság jelképe, s hosszú időn át  a burmai zászlón is páva volt. Mára a zöld pávát is a ritka madárfajok közé sorolják, de mint jelkép mindenütt visszaköszön a fafaragásokon, kerámia edényeken, épületek díszítésein.

Annyi érdekeset lehetne még mondani és még nem is meséltem a Shwedagon pagodáról, a világ legnagyobb sztúpájáról, a 98 m magas, aranykupolás csodáról. S erre a 98 méterre még rájön egy 13 m magas és 5 m átmérőjű ernyőszerű csúcsdísz is, amelyiken fél tonna arany, több, mint 83000 ékszer, 5300 darab gyémánt, több ezer egyéb drágakő és a legtetején egy óriási, 76 karátos gyémánt ragyog.

 Pagodát írtam, mert megszoktuk, hogy mi így hívjuk, de azt mondták, hogy ez így nem helyes. Az eredeti név, a paya az szentélyt, szent helyet jelent. A pagoda az az általunk is ismert épületforma, amelybe be is lehet menni. Ilyen pagodaszerű építményekből is bőven akad a Shwedagon körül.

A sztúpákba nem lehet bemenni, ezek egy-egy relikvia köré épült harangszerű, csúcsos védőburkok és többnyire zártak.

A Shwedagon a Singuttara nevű dombra épült és a legenda szerint ezen a helyen – az akkori Dagon falucskában - már i.e. az 5. Században is egy szentély állt ( Innen ered a pagoda neve is, Shwe az aranyat jelent, míg Dagon az egykori falu neve). Akkoriban ez a domb még csak egy szigetecske volt az Irrawady ( ezen ágát Yangonnak hívják) folyó torkolatában, de annyira magasan feküdt, hogy az áradások nem tudták elmosni, így idővel a folyó által besodort hordalékból egyre nagyobb szárazföld jött létre.

A legenda azt is mondja, hogy mintegy 2600 éve innen indult el két testvér, Tapussa és Ballika Indiába egy hajónyi rizzsel, hogy azt ott eladják. Kevéssel az utazásuk előtt édesanyjuk meghalt, szellemmé változott és így kérte fiait, hogy Indiába érve keressék meg Buddhát, hallgassák meg tanításait, hogy majd gyakorolják és tovább tudják terjeszteni azt. A két fiú eleget tett anyjuk kívánságának, meghallgatták Buddha tanításait, s kaptak tőle még nyolc hajszálat is, melyet hazatérve a Shwedagon melletti Naungdawgyi payaban helyeztek el.

 Ezután a dombon egyre több szentélyt építettek, mára már a domb körül is 46 hektáros terület tartozik a pagodavároshoz melynek központi része egy majdnem áttekinthetetlen sztúpa- és pagodaerdővé nőtte ki magát.  

A pagoda mentén körös-körül apróbb szentélyek is vannak, itt mutathatja be mindenki az áldozatát, méghozzá annál a kis saroknál, amely az ő születésnapját jelöli. Nem a dátumot, hanem azt, hogy a hét melyik napján született. Én is megkerestem a pénteket, meggyújtottam a füstölőt, s szépen Buddha nyakába akasztottam a jázminból font illatos füzért. Na de egyedül tanácstalan voltam, hogyan tovább... mert itt az emberek egyebeket is csináltak.

 Egy tízéves körüli kislány sietett segítségemre, szélesen mosolyogva mutatta, hogy mit kell tennem, az ott álló kútból merítve kilencszer kellett lemosni a Buddha szobrot, majd háromszor a mögötte levő szellem szobrát, ugyanannyiszor a még hátrább álló oszlopot, meg aztán az elől ücsörgő állatszobrot is. Remélem elég jól csináltam, de a végére nagyon belegabalyodtam...

Dolgom végeztével nekiláttam céltalanul kószálni és bámészkodni, majd szóba elegyedtem egy angolul jól beszélő szerzetessel, aki már 24 éve bevonult a kolostorba. Szívesen társalognak a turistákkal - ezáltal ők is fejlesztik nyelvtudásukat – és szívesen mesélnek az épületekről, legendákról, bármiről, ami érdekel az országukkal kapcsolatban. Kár, hogy nem volt több idő beszélgetni, sok érdekeset mesélt a szokásaikról, a szerzetesi életről, szabályokról. Erre majd egyszer visszatérek.

Vannak szabályok is, melyekre figyelni kell a templomlátogatások alatt. Például az is, hogy lábaddal, amelyik a legtisztátlanabb testrészed, nem szabad más emberek felé mutatni, s ha egy szentélyben Buddha elé lekuporodsz ott is gondosan kell vigyázni arra, hogy lábaid mindig a másik irányba mutassanak.

 Persze, az öltözetre is oda kell figyelni, ha nem elég hosszú a szoknyád, vagy nadrágod, akkor kaphatsz egy longyit, egy kényelmes, henger alakúra varrt szoknyát, melyet magadra csavarsz és máris olyan vagy, mint a helyiek. A férfiak is longyit viselnek, csak más az anyagának a mintája: míg a nőké szép színes, fényes fonallal átszőtt és többnyire keresztben csíkozott, addig a férfiaké visszafogottabb színű és apró kockás.

A Shwedagon területére – mint minden egyéb szentély területére – csak cipő és zokni nélkül szabad belépni. Emiatt aztán mindenki agyontapicskolja a teret és így estefelé nagyon is ráfér a takarítás a márványplaccra.

Aztán kigyúlnak a fények, mindenki fényképez még egy utolsót és lassan kiürül a tér... holnap kezdődik minden újra.

Azt írtam korábban, hogy Yangonnak két teljesen különböző arca van – s ez igaz is. De talán van még egy harmadik is, egy köztes, kicsit furcsa, kicsit ide nem illő és mégis Yangonra jellemző arculata, mely a gyarmati időket idézi.

 Ide tartozik a hófehér városháza is, melyet a múlt század 2o-as – 3o-as éveiben építettek és melyet tipikus burmai stílusjegyekkel díszítettek...

... és az angol telepesek első szállodája is, a Rander house, melyet éppen most újítanak fel.

De a legjellemzőbb, talán a két felhőkarcoló közt felejtett apró kis házikó J.

Egy képeslapon találtam rá angol fordításban a következő Neruda versre, s azóta sem tudok betelni azzal a gondolattal, hogy a költő majd száz évvel ezelőtt ugyanazt érezte ebben a városban, amit most én, s hogy neki ezt három mondatban sikerült tökéletesen ecsetelnie...

Rangoon, 1927 

I came late to Rangoon.

Everything was already there --

a city

of blood,

dreams and gold,

a river that flowed

from the savage jungle

into the stifling city

and its leprous streets,

and a white hotel for whites,

and a golden pagoda for the golden people.

That's what 

went on

and didn't go on.

Rangoon, steps stained

by the spitters

of betel juice.

 Translated by Alistair Reid

Barcelona - Rambla

Piac, sörözők és Kolumbusz új köntöse

Barcelona már évekkel ezelőtt - első látásra - szívembe lopta magát. Annak idején is örömmel fedeztem fel katalán fantáziáját, báját és temperamentumát és boldog voltam, hogy visszatérhetek, mert azt hiszem akárhányadik talalkozón tud valami újat, valami csodálnivalót kínálni, anélkül, hogy eközben bármit is változtatna magán. Egy igazi színes, sokarcú egyéniség. Alig vártam, hogy végigsétáljunk a Ramblán, talán itt lehet legjobban a város lüktetését érezni.

A gyönyörű platánok az utóbbi öt évben semmit sem változtak (olyan jó, hogy senki sem vágott ki, még egyetlenegyet sem közülük), a milliók által koptatott utcakövek is ugyanazok (ezt az utcát úgy látszik nem kell olyan gyakran újrakövezni, mint a mieinket Csíkban) és nagyon jólesik végigsétálni a másfél kilométeres árnyas korzón! Bámulni a virágárusok művészi csokrait, a kisállat-kereskedők apró teknőceit, tengerimalacait és madarait, az ajándékkal telezsúfolt újságos bódékat és az embereket... rengeteg sok embert. Jobbra lesz a beugró, ott a híres Mercat de la Boqueria piac- már vártam, hogy újra betévedhessek.

Nehéz választás már a bejáratnál: balra a gyümölcsök szépen  feltornyozva, színes adagokra osztva becsomagolva...

... jobbra a csábító, kihagyhatatlan, fantasztikus katalán csoki. Árban is keményen túltesz a gyümölcs árán ( pedig az is a turistáknak van kitalálvaJ) – mégsem lehet kihagyni. Csak egy kis kockát. Vagy háromszöget. Vagy valamit. De meg kell kóstolni!

S ha még ez sem elég, akkor ott a következő stand, a gumicukrokkal – tükörtojás-formától kezdve murokig és zöldbékáig minden. Ezt már messze elkerüljük. Inkább megnézzük a többi gyümölcsöt. Kedvencem az érett füge. Épp az a fajta, ami itt ki van pakolva. De kilójáért 14 eurót kérnek. Ez a kofa nem értünk jött ma ki a piacra.

Akkor már inkább az eper, azt biztosan a hazánkfiai szedik... vagy valami olyan, amit még nem ismerünk. Mint a lapos barackszerűségek, vagy mellette az a zöld pikkelyesnek látszó valami. Egyiket sem kóstoltam soha, s ezeket a csudagyümölcsöket nem is láttam még ezidáig. Majd legközelebb valamelyiket megkóstoljuk...

Jajj, itt rengeteg gyönyörű gomba van. Szárított gomba. Amikor elolvastam az árakat, azt hittem hallucinálok: egy kiló ára általában 90 és 150 euró között mozog, de a kucsmagomba 495 euró! Egy heti nyaralás ára. S ha jól meggondolom majdnem ennyi lenne is otthon a konyhapolcon... na de ki adna ennyi pénzt érte? Ezek sem úgy gondolták, hogy valamit eladnának, az biztos. Ha mégis megtalálnám azt aki ennyit ad érte, akkor lehet, hogy meggondolom a szárított kucsmagomba-exportot is.  Életem üzlete lehetne... J

Odébbsodródunk, végigcsodáljuk az illatos sonkákat, húsokat, chorizo-szalámikat. Egy jópofa félméteres szárított sonka 225 euró. Nem semmi. Mindenesetre nagyon vékonyan kell szeletelni. Amúgy már kóstoltam ilyen finomságokat – néhol itt is vannak ilyen kóstolnivaló katonák kirakva apró tányérkákra - tényleg finom, de a felcsíki vagy a kászoni sonka simán felveszi vele a harcot. Tényleg. A halak, kagylók, homárok és herkentyűk is nagyon szépek, annyira frissek, hogy némelyikük még mozog. Még azért sem kívánom őket!

A zöldségeket is nagyon jó nézegetni, annyira frissek és kívánatosak. Közben el kellett gondolkodjak azon, mi lenne, ha jól bevásárolnék például erről a standról, vajon mit is készíthetnék a fura alakú, számomra ismeretlen ízű gumókból, bigyókból? Tényleg nem tudom - de jó, hogy most nem kell főzni J.

Fárasztó dolog a piackutatás, ezért úgy döntöttünk, hogy valahol leülünk egy kávéra vagy sörre. A piac után mendegélve legtöbb helyen csak ebédet szolgáltak fel, mások, meg zsúfolva tele voltak, muszáj volt tovább keresgélni. Már elértük az operaházat is, de még mindig nincs ahová leülni.

Innen kezdődnek a festők standjai, ahol megtalálhatók a legkülönbözőbb stílusú barcelonai emlékképek, Don Quijote- portrék vagy szürrealista Dali-imitációk. Vagy amit szeretnél, akár megrendelésre is.

Ha meg inkább portrét szeretnél készíttetni, akkor alig félóra-óra leforgása alatt igazán élethű portrét, vagy egy nagyon vicces karikatúrát kaphatsz kézhez.

Hiányoltam a pantomímeseket, az élő szobrokat, legutóbb nagyon sokan voltak, most csak véletlenül láttam egy éppen elpakoló, ezüstre festett szoborimitátort, meg egy fáradtan vonuló szupermant. De ez van. Közben megállapítottuk, hogy egyre növekszik az esélyünk, idelent sokkal több a kocsma és a söröző, mi meg szépen kiválasztjuk a legjobb kilátást, a legkényelmesebb fotelokat és ... megrendeljük a sört, koktélt, kávét, kinek mi tetszik jobban. És pihenünk, élvezzük a látványt, a finom italt, Barcelonát.

Innen már elég közel vagyunk a Colón térhez, ahol a 6o méter magas oszlopon ott áll Kolumbusz Kristóf szobra. Kinyújtott karjával keletre, a tenger felé mutat, noha eredetileg azt akarták, hogy nyugat felé, Amerika irányába mutasson. De meggondolták, mert furcsa lett volna, hogy a spanyol szárazföldet kémlelje a nagy hajós. Viszont amikor közelebb mentünk, akkor még ennél is furcsább dolog tűnt fel nekünk: Kolumbuszt beöltöztették az FC Barcelona focicsapat csíkos mezébe! Hát ez nagyon vicces volt J.

Innen szépen visszasétáltunk a Catalunya térre, még egyszer rácsodálkozva a zsúfolt délutáni forgatagra. Állítólag ilyenkor nagyon kell vigyázni ezeken a helyeken, mert sokan vannak akik lopnak. Bandákba tömörülve, vagy egymagukban támadnak, észre sem veszed, mikor lékelték meg a táskád, vagy tűnt el a pénztárcád. Szerencsére nekünk nem volt részünk ilyen kellemetlen élményben, de így visszaemlékezve volt egy olyan metrós utazásunk, ahol 5-6 siheder szállt fel nagy zajjal, bicajjal, rollerrel és kettő közülük feltűnően verekedett. Gondolom ők kellett a nép figyelmét eltereljék, hogy a többi lazán munkálkodhasson...

Persze itt is láttunk furcsa alakokat, például sokáig gondolkoztunk azon, vajon nem hazánkfia volt-e ez a pokrócos fiatalember? Valami mintha azt súgta...

Fent a Catalunyia téren sokkal áttekinthetőbb a helyzet, tágasabb a tér, itt inkább leülnek, pihennek, várakoznak és egymással találkoznak az emberek.

Lehet etetni a galambokat, fagyizni, vagy csak bámulni a szappanbuborékosokat, akik óriási gömböket eregetnek útra...

... s a buborékok szállnak, sokáig, de aztán előbb-utóbb kipukkadnak.

Nem baj. Ha az ember türelemmel kivárja, akkor mindig jön egy újabb szappanbuborék aminek örülni lehet!