Az utolsó napok
Pnom Penh után délre tartottunk a tengerpart irányába. Útközben
elég gyakran meg kellett álljunk, mert a busz ablakából sok érdekességet
felfedeztünk, amit aztán közelebbről is szemügyre akartunk venni. Többek között
egy gyönyörűszép halászfalucskát, olyant amilyent addig még soha...
Láttuk, ahogy az itteni fiatalok kivetik a hálóikat,
majd csaknem észrevétlenül lassan eveznek tova, hogy még véletlenül se zavarják a halakat.
A legszebb, talán mégis az volt, hogy az egyszerű kis
cölöpviskók és az előttük billegő csónakok ugyanarra a türkízes zöld
árnyalatúra voltak lefestve, mintegy jelezve, hogy mindahányan együvé
tartoznak, egy az életük és a sorsuk a bennük lakó halászoknak...
Napok óta szerettem volna vadon termő lótuszvirágot és
termést fényképezni, ezen az útszakaszon végre-valahára összejött...
Igaz, hogy mire nagy lelkesedéssel fotózásra készen elhelyezkedtem
a virágos árokban, arra térdig álltam a sárban, egyre mélyebbre süppedtem, össze-vissza
karmoltak a szederindaszerű tüskés szárak – de sikerült! Ezután már csak a
papucsok megmentésére és egymás mocsárból való kirángatására kellett
koncentráljunk...
Aztán közelről is megnéztünk egy óriási nagy, gyönyörűen rendezett gumifa ültetvényt, merthogy
Kambodzsa egyik fontos exportterméke a természetes kaucsuk.
A fák törzsén spirális vonalban bemetszést ejtettek, s a
létrejött csatornák alsó végéhez egy-egy kis kerámiatálkát rögzítettek, ebbe
csordogált a gumi. Nem csuroghatott valami gyorsan, mert az ujjammal
belenyúltam és úgy tűnt, hogy már eléggé megkeményedett. De ezeknek az embereknek
van türelme kivárni, ők semmit sem siettetnek...
Útközben nagyon szép, természetesen, vagy - csatornák
révén - mesterségesen elárasztott árterületeken haladtunk keresztül ...
... s nagyon sok helyen gyönyörködtünk a rizsföldek ragyogóan üde zöld
színében.
Errefelé gyakran láttunk vízibivalyokat is, akár a házak
mellett, befogva, akár szabadon legelve a rizsföldeken.
Kampot város és környéke két dologról híres, az egyik az
itt termett vörös, illetve fekete Kampot-bors, amelyet az ínyenc francia
konyhaművészet nagy előszeretettel használ. Ennek a borsnak jellegzetes eukaliptuszos-mentolos aromája van, s ettől az ételeknek egy különleges csípős-édes íze lesz. A másik híresség
az Elefánt-hegy, amelyik a helyi cementgyártás fellegvára. Innen indult el a
nagy divathullám, az egyszerűen szövött, vagy nylonnal bevont Mount Elephant feliratos, cementes zsákokból készült táskák hóbortja. Tele is volt velük minden butik.
Amúgy a városka architektúrája nagyon érdekes, a
központban szép, koloniál stílusú házak hosszú sora fogja közre az óriási
kiterjedésű, koszos, zajos, nyüzsgő piacot.
A folyóparti csendesebb részen, viszont visszafogott méretű
kertes házak állnak, a kapuk előtt gyönyürű, januárban virágzó fákkal, vagy
cserepes növényekkel.
Kalandtúránk utolsó napjait Sihanoukville-ben töltöttük jól
megérdemelt tengerparti lazsálással.
Mondjuk mehettünk volna kicsit kajakozni a közeli
szigetecskékig, meg vissza, ami kb 6 km...
... vagy akár naphosszat tekereghettünk volna a város
egymást érő bazárjaiban, de annyira csábító volt a kellemes tengervíz, a finom
homok, amelyik még délben is kellemesen hűvös maradt, a koktélbárok nyugalma...
... a fillérekért megkapható kényeztető masszázsok, hogy igazából
szóba se jöhetett semmi más J
Ha éhesek voltunk rögtön ott termett egy grilles vagy egy
gyümölcsös asszony és máris tobzódhattunk az élvezetekben.
A legérdekesebb látvány talán mégis egy átvonuló vihar volt...
... amelyik először egy kicsit megijesztett...
... azt hittük igazi tornádó lesz belőle...
...de aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is vonult,
anélkül, hogy a parton egyetlen csepp eső esett volna...
... és egy óra múlva nyugodt, méltóságteljes ezüst
szinben pompázott újra minden.
Hát ennyit Kambodzsáról. Csodaszép út volt... minden
percét élveztem J
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu