Utazások és élmények: Japán – Kyoto legszebb szentélyei

Amikor az ember csak a regények és elbeszélések alapján képzeli el a Japán városokat, akkor egy olyan apró, fából készült hagyományos utcasorra, tolóajtókra, finom rizspapírral berakott ablakokra, pagoda-tetővel ellátott templomokra gondol. Ehhez az elképzeléshez talán a legközelebb Kyoto régi negyedei állnak, melyeket a második világháború bombázásai elkerültek, s ahol a mai napig sem építenek tíz emeletnél magasabb házakat, hogy az összképet ne rontsák el.

Ilyen utcasoron haladtunk a Kiyomizu-dera, a tiszta víz temploma felé, jobbról-balról rengeteg ajándék, legyező és zöldtea-különlegességeket áruló boltot hagyva magunk után. Egykettőre fel is értünk a dombra, ahol a szentély feltűnő, narancsszínű bejárata volt…

… s ahonnan egy nagy, többszintes, gondosan rendezett parkban bármerre haladtál, rengeteg apró szentély vagy egyszerűen pavilon bukkant elő lépten-nyomon.

A szentélyt a VIII-ik század végén alapították a hosszó szekta szerzetesei és a 11 fejű Kannonnak, a végtelen irgalom és könyörületesség megtestesítőjének ajánlották fel. Ez az egyik legnépszerűbb istenség itt Japánban, ezért ezt a templomot is rengetegen keresik fel, főleg hétvégeken.

A Kiyomizu-dera épületei hagyományosan fából készültek, ezért az idők során többször váltak tűzvész martalékává, de mindig újjáépítették azokat. A jelenlegi épületek az 1600-as évek legelején készültek, azóta sikerült ilyen szépen megőrizni őket.

A legfontosabb épület a főcsarnok, érdekessége, hogy egy kiugró sziklára építették és 139 hatalmas faoszlopon nyugszik. Innen a teraszról kinézve egyik irányban pont rá lehet látni a szent forrásra, ahol az emberek sort állnak, hogy a szent vízből ihassanak, a másik irányban, pedig pazar kilátás nyílik Kyoto városára. Sajnos a teraszt épp most restaurálják, ezért egyes részein nem lehet kinézni. De akad itt látnivaló azonkívül is, bármerre mész, valami új csodába botlasz.

A főcsarnok baloldalán néhány lépcsőfok vezetett egy még magasabb platformra, itt érdekesebbnél érdekesebb szobrok, jövendőmondó kövek, szerencseárusok (nem tudom másként hogyan nevezzem, egy nagy hengerbe rengeteg vékony pálcikát dugnak be, mindeniken más-más számjegy van írva. Jön a kliens, fizet a szerencseárusnál, ennek fejében jól megrázza a hengert, majd valahogy egy picike lyukon kicsalogat egy pálcikát. A számát leolvassa, majd megkapja az ahhoz járó jóslatot vagy üzenetet. Nem tudom hogyan hangzik egy ilyen üzenet, látni láttam, elég rövid volt, de sajnos azok az írásjelek túl komplikáltak nekem 😊.

Nem vagyok babonás, de odalent a csorgónál természetesen én is sorba álltam :). Közben egy nagyon kedves, fiatal kínai párral beszélgettem, ők nászútra jöttek, nagyon szeretik Kyoto környékét és máris eldöntötték, hogy tavasszal, cseresznyevirágzáskor visszajönnek. Húú, csak most nézem: az nagyon fog passzolni a lányka gyönyörű ruhájához :).

Amíg a sorban álltunk nagyon figyeltünk arra, hogy egy-egy okosabb ember mit mond, így tudtuk meg, hogy a három forrás az örök életet, az örökké tartó jó egészséget és az örök szerelmet ígéri. Természetesen mindenki ivott mindhárom forrásból, mert - ha már sorba álltál érte - akkor kapj mindenféle jóból 😊.

Visszafelé ugyanazon a szűk utcán kellett végigmenni, ahol felfelé is jöttünk. Kiyomizu-zaka-nak hívják és ez teáskanna-sikátort jelent. Van benne teázó is, bár azok egy kicsit csendesebb helyekre, a mellékutcákba húzódtak, de van benne annyi apró üzlet, hogy egy hétig is nézelődhetsz és válogathatsz az ajándékok között. A kedvencem a porcelánbolt és a legyezőbolt volt. Szerettem volna egy szép japán legyezőt, de lemondtam róla, miután az ára a legolcsóbbaknak is 1000 jentől kezdődött, s az a hagyományos fajta, amit én szerettem volna az 6000 felett kóstált… Na annyit azért nem fogok egy legyezőre áldozni. Közben megkóstoltam a zöldtea-fagyit, annak az ára sokkal elérhetőbb, mint a legyezőé. Hát mit is mondjak… egyszerűen rossz. Jobb lett volna tea formájában meginni 😊.

A következő érdekesség a Sanju-Sangendo templom volt, melyet 1164-ben alapítottak Go- Shirakawa császár óhajára. Pontosan 100 évvel később aztán újjáépítették a tűz által megrongált csarnokot, s elhelyezték benne a tűzvész után megmaradt százötvenhat darab eredeti kannont, kiegészítve az újonnan faragottakkal. Kívülről inkább egy hosszú, fából készült, jól megépített csűrhöz hasonlít a csarnok, mint egy templomhoz…

…de amikor lehúztad a cipőd és szépen egyes sorban állva becsoszogtál az ajtón, na akkor egy pillanatra se szó, se hang. Lélegzetelállító a látvány…bizony, ilyent nem minden nap lát az ember. Sajnos itt fotózni nem szabadott, ezért a prospektusban bemutatott képeket fényképeztem le (ez látszik is sajnos a képek minőségén, de így is jobb, mint kép nélkül 😊 ), hogy el tudjam mesélni ezt a csodát. Tökéletes sorba rendezve ott áll 1001 darab aranyfüsttel bevont, fából faragott életnagyságú szobor – mindenik arc egyedi és a szobor maga is egyedi módon van díszítve - …

…középen az Ezerkarú Kannon szobra, melynek tizenegy arca is van. Egy a hagyományos arca, de a koronájában körbe még ki van faragva tíz másik arc is. A Kannonról meséltem már korábban, a japánok nagyon szeretik ezt az istenséget, ezért elég gyakori, hogy az ő tiszteletére szentelik legnagyobb templomaikat.

Az ezer kar az úgy jön ki, hogy a szobornak tulajdonképpen 20 pár karja van, de ezek mindegyike 25 világot tud megmenteni. Mindenik kézben más és más fegyvert, vagy erőt jelentő szimbólumot tart, fantasztikus, ahogyan ki vannak dolgozva. Csupán ezeket a karokat el lehetett volna nézegetni egy fél napig. A Kannonról azt tartják, hogy képes 33 különböző formában megjelenni, ezért is épült a csarnok 33 oszlopköznyi hosszúra (számunkra érthető mértékegységben kifejezve a csarnok kb. 125 méteres) és a neve is szó szerint ezt jelenti: 33 oszlopköz.

Az 1001 Kannon bodhiszattva-szobor előtt felsorakozik még a 28 legfontosabb őrző-védő istenség embermagasságú szobra is. Egyik-másiknak az arca kegyetlen keménységet mutat, de az az ő dolguk, hogy a gonoszt távol tartsák, ehhez, pedig jó szolgálatot tesz egy ilyen félelmetes megjelenés.

A csarnok melletti füves téren már a XVI-ik századtól fogva íjászversenyeket rendeztek…

…melyeknek az volt a célja, hogy egy nap leforgása alatt a lehető legtöbb nyílvesszőt kellett kilőni úgy, hogy a csarnok teljes, 125 méteres, hosszát meghaladja a lövés, anélkül, hogy valahol a csarnok oszlopaiba fúródna. Nos ez nem mindenkinek sikerült, erre a faoszlopok sérülései élő bizonyítékként szolgálnak.