Patan és Bhaktapur

Patan városa a legrégebbi a Kathmandu-völgy királyvárosai közül, már 2300 évvel ezelőtt is létezett a település, igaz korábban Lalitapattannak,vagy Lalitpurnak,  a szépség városának hívták. A mai napig is úgy emlegetik, mint a művészetek városát.

Sokáig Patan volt a Malla királyok székhelye, s a paloták és a körülöttük álló épületek és templomok sokasága többnyire a XVII. század során, az ők uralkodásuk alatt épült. Sajnos itt is, mint mindenütt a Kathmandu-völgyben, óriási pusztítást végzett a 2015-ös földrengés, a lerombolt épületek közül keveset sikerült visszaállítani – reméljük lassan erre is sor kerül. Tény, hogy talán itt Patanban láttunk legtöbb bekerített emlékhelyet, s meg kell jegyezni, hogy olyan is van, ahol látszik a haladás.

Visszatérve a város nevére, ehhez kötődik egy legenda is, gyorsan le is írom. Történt, hogy egy nap errefelé vándorolt egy Katmanduból származó leprás tehénpásztor, aki a tehenének próbált minél jobb füvet találni. Egy szép zöldellő mezőre ért, ahol a fű nagyszerű volt, látszott, hogy még senki sem kaszálta. A pásztor szerfelett megörvendett, leszúrta a földbe a bambuszrudat, amelyikkel a füvet szokta szállítani, s neki akart veselkedni a kaszálásnak, amikor azt vette észre, hogy a bambusz mellett a földből szép tiszta vizű forrás fakadt. A szomjas gazdálkodó jóízűen ivott a forrásból, majd új erőre kapva lekaszálta a tehénnek a füvet.

Hazafelé menet az úton épp szembe jött a királyi kocsisor, a pásztor illemtudón odébb ment az útról, úgy, ahogy illik, s ahogy kötelessége a leprásnak, hogy nehogy megfertőzze a kórral a méltóságokat. A király látta a férfit, s szólt a kocsisának, hogy álljon meg, hogy jobban megnézhesse magának az embert.

A király nézte a férfit, s meg is kérdezte, hogy tényleg beteg-e, azért ment-e messzibbre az úttól, mert neki úgy tűnt, hogy semmi jelét nem látja a leprának. Valójában a király olyan szép embert látott maga előtt, akit "Lalit" -nak, vagyis jóképű embernek nevezett el. Látta, hogy itt nyilván valami csoda történt, arra kérte a fiatalembert, hogy mesélje el hogy és mint történt az a csoda.  Lalit elmagyarázta a történteket és a király nagyon megörvendett a csodatevő forrásnak, szépen ki is építtette a helyet, hogy minden beteg könnyen megtalálja a gyógyvizet.

 A patani királyi palotát Taleju isten tiszteletére építették, eredetileg a XIV-ik században, de a XVII-ik században lényegesen kibővítették és nagyon sok templomot építettek köré. 

Séta közben Narayan felhívta figyelmünket néhány szép részletre, mint amilyenek ezek az elefántcsonttal keretezett ablakok…

…de gyakorlatilag az összes faragvány, szobor, díszítés, ajtó-, vagy ablakkeret páratlan értékű remekmű, annyira szépek és mívesek, hogy nem lehet betelni velük.

A királyi palotában több érdekes belső udvar is található, talán a legszebb a Sundari Chowk, melyben egy földbe süllyesztett fürdőmedence található, s melyet gyönyörű, kőből készült faragványok díszítenek.

Ebben végezte szertartásos fürdését minden nap a király, s ez az udvar szolgált neki téli hálószobaként is. Furcsa szokásai voltak, télen itt a fürdő melletti csiszolt kőlapon aludt, nyáron, viszont melegben, takaróval. Valószínűleg így edzette akaraterejét és önuralmát, manapság azt mondanánk, hogy ejsze nem volt tökéletes…na de jobb lesz, ha nem ítélkezünk, főleg királyok felett nem 😊.

A medence oldalán körbe 72 tantrikus istenség kőbe vésett szobra nézte a rituálét, s közben Kaliya kígyó vigyáz a biztonságára. Pontosan nem mondta el Narayan, hogy miért is fontos ez a kígyó, de annyit megértettem, hogy a legenda szerint, valaha egy jógi megátkozta a Garudát, hogy ha közelítene hozzá, akkor ott pusztuljon el. Nos ezért választotta annak idején a kígyó lakóhelyét a jógi mellett, ahol elkötelezett, hűséges védelmezőjévé vált.

A másik belső udvar a Mul Chowk, ez jóval nagyobb, mint a többi belső tér, közepében egy apró kis templommal, ahol állatokat áldoznak az Istenek kiengesztelésére. Nepálban az állatok feláldozása egyáltalán nem jelent traumát (noha errefelé sok helyen és sok vallási csoportosulásban alapelv, hogy nem bántanak semmiféle élőlényt) mert ők ezt úgy ítélik meg, hogy az állat azért született abba a formába, mert az előbbi életében valami rosszat tett és most azért bűnhődik. Ha feláldozzák, akkor megszabadul a büntetése további letöltésétől, s kap egy esélyt arra, hogy valamilyen nemesebb, magasabb rendű formában születhessen újra.

A déli falon van az aranyozott bejárati kapu a Taleju Bhawani templomba, a kapu két oldalán látható Ganga, a folyók istennője a teknősbékáján állva…

… illetve Jamuna istennő, aki amellett, hogy a Gangesz legnagyobb mellékfolyójának az istensége, a bűnöket is elmossa.

Körbe-körbe a nyitott teremben gyönyörű faragványokat lehet látni…

…a háztetőkön, pedig majmokat – a változatosság kedvéért.

Van a palotának egy sokkal szebb időket megért külső udvara is, sajnos eléggé elhanyagolt állapotban…

…ide gyűjtötték össze a régi, megrongálódott faragott oszlopokat, melyeket újra kéne faragni a templomok rekonstrukciójához. Rengeteg munka vár a faragó mesterekre, még szerencse, hogy itt Nepálban él ez a mesterség, számtalan ügyes szakembert lehet találni, aki örömmel végzi ezt a munkát.

Miután kimentünk a palotából kicsit szemügyre vettük a szemben lévő oldalon sorakozó templomokat, sajnos nem sokat lehetett belőlük látni, mert még sokáig tart az újjáépítés, de legalább felsorolom itt ezeket is.

A sarkon a kőből épült emeletes épület a Krishna-templom, ez talán az egyetlen, melyet a földrengés nem rongált meg…

…mellette áll a Taleju-harang, mindkettőt a XVIII-ik század elején állították ide. A harang pontosan szemben állt a palota kapujával, s mindazok, akik petícióval fordultak a királyhoz érkezéskor megkongatták a harangot, hogy figyelmeztessék a sérelmezettek érkezésére.

Aztán a Yoga Narendra Malla király (1684-1705) szobra következik egy magas oszlopon, árnyékot vető ernyőként egy óriási kígyó védelmezi, s felette győzelmi kupolaként egy aranyozott madár pihen. A képen még egy szürke galamb is ül rajta, de ez majd egy idő után el fog repülni 😊.

Balról egymás után sorakoznak a restaurálás alatt levő templomok: a Harishankar, a Vishnu-templom, majd Yagannarayan, a Krishna Mandir, a Vishvanath és a Bhimsen.

Sajnos a kerítés mögött nem lehetett belőlük sokat látni, csak remélni tudom, hogy minél előbb befejezik a munkát, s Patan újra régi szépségében ragyog.

 Az tér északi részén sétáltunk egy jó félórányit, alkudoztunk a rézből készített zenélő tálakra, s örvendtünk a finom napsütésnek, melyet három nap óta először volt szerencsénk látni.

Innen visszafelé indultunk, jó másfél kilométerre lehettünk a kisbusz parkolójától, s szűk utcácskákon haladva próbáltunk rövidíteni, hogy elkerüljük a forgalmas helyeket.

Lehet, hogy rövidebb volt az út, de azért jóval hosszabb ideig tartott, míg átvergődtünk rajta, élvezve a hátsó udvarok látványát, bámulva az utcán lakók életét.

Szorgalmasan megbámultuk az összes halas és húsos pult kínálatát, majd tömegesen felesküdtünk az örök vegetarianizmusra…

…bár egy kicsit azzal is lettek fenntartásaink.

Nem baj, így legalább egy kicsikét részesei lehettünk a helyiek életének, mindennapjainak, néha még szóba is elegyedtünk velük, csodálva, hogy itt mindenki tud valamennyire angolul.

Aztán lassan megérkeztünk Bhaktapurba, a Tachupal térre, amelyik a Durbar-tértől csupán néhány saroknyira van.

A XVI-ik század második feléig - amikor egy ideig még egyben volt Kathmandu, Patan és Bhaktapur - ez volt a város főtere, a közepében az 1427-ben épült Dattatreya-templommal, amelyikbe – mint általában a hindu templomokba – nem szabad bemenni csak a hinduknak. Épp ezért két izmos testőr is áll előtte 😊. Malla tulajdonképpen birkózót, erős embert jelent, s az első Malla-király azért vette fel ezt a melléknevet, hogy erőt adjon neki.

A teret szebbnél szebb fafaragással díszített paloták veszik körbe, mindenik más és mindenik csodaszép. Egyik ilyen palotában a fafaragás múzeuma is helyet kapott, erre a célra ennél megfelelőbb otthont el sem lehetne képzelni.

A sarkon álló épület ablakai egyedi pávás motívummal vannak díszítve, mindenik más és más csipkeszerűen áttört aprólékos mintával lett kifaragva.

A főtéren kút, innen hordják a főzéshez a vizet az asszonyok…

… és a környéken mindenfelé rengeteg építkezés, ahol dolgozhatnak…főleg a többi asszonyok…

…mert a férfiak inkább a magasabb képzést igénylő betonkeverést, illetve (feltehetőleg) az üzleti tárgyalásokat végzik

Az építkezések terén valamennyi haladást fel lehet fedezni, ez vitathatatlan…

…de tény és való, hogy munka még rengeteg van.

A következő tér a csodaszép Nyatapola-templom tere. A Nyatapola-templom a legmagasabb templom az egész országban a maga 30 méteres magasságával. Gyönyörű látvány az ötlépcsős téglából épített alapon álló és szintén öt emeletes tetőszerkezettel ellátott épület, mely az egész környéket uralja…

…s amelyiknek a felső szintjeit gyönyörű faragások díszítik, a tetejéről, pedig egészen messzire el lehet látni.

A lépcső mellett öt pár óriásszobor áll, legalsó szinten a már ismert birkózók, az izmos Malla-legények, Jayamel és Phattu térdel…

…aztán két elefánt következik virágos takaróval beborítva…

…majd két oroszlán jön, melyeknek a nyakába csengettyűt akasztottak...

…két csavart szarvú griff a negyedik szinten…

…legfelül, pedig két istennő, Baghini és Singhini.

Azt tartják, hogy mindenik figura tízszer olyan erős, mint az alatta levő szinten álló, érdemes jóba lenni velük :). 

Azt hiszem, hogy  ez a bejegyzés kicsit hosszúra sikerült, a szerver azt üzente, hogy a többi képet nem tudja feltölteni - nos legközelebb innen folytatom, ha a szerver is úgy akarja...