A terrakotta hadsereg

Volt egyszer egy császár. Ő volt az első - s talán a legnagyobb - kínai császár, Csin Si Huang Ti, aki i.e. 260-ban született. Nem született egyből császárnak - akkoriban még császárság sem létezett hazájában - édesapja a Csin-fejedelemség királya volt, így császárunk a gyerekkorát még királyfiként tengette.

 De gyerek sem lehetett túl sokáig, mert apja halála után már 13 évesen megörökölte a királyi tisztséget, s ezzel együtt a feladatkört is. Igaz, eleinte még anyja volt a megbízott kormányzó, de okos fiú lévén hamar tanult, s feltehetőleg jó szervezői készséggel lehetett megáldva, mert mire felnőtté cseperedett már konkrét elképzelései voltak a fejedelemségek jövőjét illetően.

Akkoriban a mai Kína területén hat fontosabb fejedelemség létezett, ezek állandó, évszázadokon át húzódó harcban álltak egymással. Csin Si ügyes stratégiával, jól felszerelt, erős és nagyon fegyelmezett hadsereggel – s állítólag még a természet csapásai is őt segítették - győzedelmeskedett felettük, egyesítette a hat fejedelemséget és i.e.238-ban kikiáltotta a Csin-császárságot. A Csin Si Huang Ti név, pedig azt jelenti, hogy Csin első császára.

Császárként sem volt unalmas élete, állandóan azon ügyködött, hogy a korábban különböző szabályokkal, szokásokkal rendelkező fejedelemségekben egységes törvényeket vezessen be, s hogy az országot egyben tartsa. Állítólag a történelem folyamán ő volt az egyik legkegyetlenebb kínai császár is, aki drasztikus módszerekkel fojtotta el a lázadásokat vagy bármiféle engedetlenségeket, képes volt szerzetesek százait élve eltemettetni, mert azok az egyik akcióját, a könyvégetési akciót nem tudták helyeselni.

A korábbi fejedelemségek vezéreit mind egy szálig beköltöztette a fővárosba, hogy mindig szem előtt legyenek, s nehogy eszükbe jusson valami harcias ötlet. Az általa kinevezett kormányzókat, pedig állandóan cserélgette és áthelyezgette, hogy nehogy gyökeret verjenek.

 Másrészt, pedig egy nagyon aktív és hatékonyan szervező uralkodó volt, neki köszönhető az egységesített 3000 jelből álló kínai írás, az egységes fizetőeszközök, súly- és hosszmértékegységek bevezetése az egész birodalomban. Jelentős, 7500 km hosszú, 15 m széles úthálózatot építtetett, szabványosította a postakocsik tengelyhosszát, hogy ugyanabban a kerékvágásban közlekedhessenek mindenik országrészben, s postakocsi-pihenőket létesíttetett az utak mentén. Csatornákat , szentélyeket, palotákat építtetett, s nem utolsó sorban ő volt az, aki a parancsot kiadta a Kínai Nagy Fal addig felépült szakaszainak az egyesítésére, s a létező szakaszok megerősítésére.

Ahogy növekedett és erősödött a császár hatalma, úgy erősödött benne a gondolat is, hogy ő tulajdonképp halhatatlanná kéne váljon. Nem is ült tétlen, sok kuruzslót, mindentudó embert, s természetgyógyászt kerített maga köré, akik az ő halhatatlanságán dolgoztak (milyen érdekes, a régi népmeséket juttatja eszedbe!), mindenféle életelixírt kotyvasztottak számára. Utólag az is valószínűvé vált, hogy ez a sok varázsital – melyeknek legtöbbje higanyt is tartalmazott - inkább  siettette a halálát, mint a halhatatlanságát.

Ez utóbbit végül a grandiózus megvalósításai révén érte el. Közülük a legfontosabb a világ legpompásabb mauzóleuma, melyet magának készíttetett Xi'an városától harminc km-re, egy 50 négyzetkilométernyi területen. A síremléket már a trónra lépés évében – amikor a császár csupán 13 éves volt - elkezdték építeni, 700.000 ember dolgozott rajta, s teljesen befejezni így is csak a császár halála után két évvel sikerült, vagyis i.e. 208-ban.

Maga a császári sír egy 350x345 m alapú, 76 m magas piramis, mely állítólag egy függőleges csarnokot is magába foglal: ez hivatott biztosítani az átjárást a földi létből a mennyek országába. Ezt a hermetikusan zárt sírt még a mai napig sem nyitották ki – na jó, azt mondja az idegenvezető hölgy, hogy valahol elkezdték megbontani, s aztán vissza is zárták - mert félő, hogy a levegővel érintkezve tönkre mennek az ott elásott kincsek, szobrok, s persze, a császár földi maradványai.

 A történelmi feljegyzések és a mai, főként ultrahangos vizsgálatok alapján a sír tulajdonképpen egy földalatti palota, vastag védőfalakkal, kapukkal, higanyból készített földalatti folyókkal, termekkel, csarnokokkal, rengeteg értékes használati tárggyal, melyek a császár túlvilági életét hivatottak megkönnyíteni. Nem messze a sírtól egy igazi temetőt is találtak: ide temették el, illetve falazták be élve (!) azokat a munkásokat, akik közvetlenül a sír építésén dolgoztak, így próbálták megoldani, hogy a kincsek rejtekhelye örök titok maradhasson.

Kicsit távolabb, tőle keletre, viszont 1974-ben megtalálták a sírhoz tartozó terrakotta-hadsereg csodálatos agyagszobrait, s ennek egy részét ki is bontották. Ezeket a csarnokokat látogathattuk meg mi is és ezt az élményt próbálom elmesélni.  

Három nagyobb és egy kisebb csarnok van, mi a legnagyobb csarnokban kezdtük a nézelődést. Ebben az agyagszobrok elég nagy része restaurálva van és az eredeti helyükre vannak állítva, úgy, ahogy eredetileg tervezték. A katonák egy védelmi árokrendszerben állnak, mely a kelet felől jövő támadásoktól kell a császárt védje.

Ezt a nagy csarnokot tulajdonképpen az egész, 230 méteren húzódó első árok fölé építették. Az árokban párhuzamosan 11 folyosó található, ezek 5 m mélyek, s falaik téglával vannak megerősítve. A csarnokba lépve a látvány lenyűgöz. Itt 6000 katona van, teljes harci díszben, igazi fegyverekkel felszerelve (mondjuk ez így már nem igaz, mert az igazi fegyvereket még valamikor a régmúlt időkben kilopták a katonák kezéből).

Van közöttül néhány ló is, lehet, hogy régebb lovasszekeret húztak, de ma úgy néznek ki, mintha ők is katonák lennének, s együtt menetelnek a fegyelmezett oszlopban.

Látszik, hogy sok helyen dolgoznak a szobrok rekonstruálásán és a hiányzó részletek pótlásán.

Ahogy végigsétálsz a csarnokon baloldalt közelről is meg lehet nézni néhány szobrot, persze ezek gondosan üvegkalitkába vannak zárva.

A többi csarnok ennél kisebb, egyikben csupán két szépen helyreállított bronzszekér található...

... ezeket is üvegbúra alá helyezték, s valamilyen okból kifolyólag annyira sötét van ebben a teremben, hogy jóformán csak a fényképezők villanófénye világít, mindenki a te lábadon tapos, s persze, te is a másén. Nem beszélve arról, hogy állítólag itt zsebtolvajok is akcióznak, így nehéz dönteni arról, inkább szorosan kapaszkodj a holmidba, vagy engedd lazábbra, s reszkírozz néha egy-egy fotó erejéig.

A következő két csarnok az kevésbé látványos, mint az előző kettő: itt egyikben 1500, másikban, pedig csak 68 agyagkatona maradványait találták meg, de ezek nagyobbrészt vissza lettek takarva, mert azt mondják, hogy a levegővel érintkezve rohamosan károsodik a szobrok felszíne, anyaga.

 Ami megmaradt a festésükből az is egyre halványabb lesz, majd teljesen eltűnik. Mindenesetre azon vannak a régészek, hogy lehetőleg minél kevesebb kárt okozzanak a felszínre hozással, s még kísérleteznek, hogy a legjobb módszert megtalálják.

Jó lenne, ha találnának egy kímélő módszert arra a pillanatra is, amikor innen az árnyékos csarnokból végre a világosra érsz, s akkor egy olyan embertelen hőhullám csap szembe, hogy muszáj visszafordulj, lelkileg erősíts, hogy majd lélegzetvisszafojtva újra napfényre léphess. Azon a napon több, mint 45 fok volt, a csarnokok, pedig a kapuktól legalább 25-30 percnyi járásra.

 Egyébként a csarnokok nem voltak légkondizva, csupán árnyékolva voltak az építmény révén, s az is segített, hogy be voltak ásva egy kicsit a földbe. Viszont levegő és légmozgás nulla, ettől – s a sokezernyi izzadt turista hömpölygő áradatától - odabent sem volt túl kellemes a lét. Egyetlen hűvös hely akadt az egész nagy területen, a mozi nevű csarnokban, ahol egy csinos, de drága bár is működött, s jó pénzért lehetett fagyit, kávét, üdítőt és sört venni. A kínai sör – főleg a Tsingtao - nagyon finom, sokkal jobb, mint a víz, ezért bátran ajánlom bárkinek.

Pihenő után meséljek még egy kicsit a szobrokról. A csarnokokban eddig összesen 6000, 1500 és  68, tehát kb 8000 katonát fedeztek fel, több, mint 500 lovat és több, mint 100 harci szekeret. Szépen katonai rendbe vannak állítva, elől a magasabb rangú tisztek, majd a különböző fegyveresek, kocsisok, s lovas katonák következnek.

  A szobrok magassága csaknem két méter, a sorokban kevés az eltérés az egyes katonák magassága között, de a magasabb rangúak 10-12 cm-el magasabbak a többinél, ezzel is alátámasztva a hadseregbeli helyzetüket. Égetett agyagból készültek, mégpedig úgy, hogy külön formázták és égették a törzset, a lábakat, karokat és a fejeket. Elvittek egy mai terrakotta-üzembe is, itt készítik a reprodukciókat és az eladásra szánt szobrokat, itt láthattuk, hogyan formázzák, égetik, majd illesztik a darabokat. Persze, ha akartunk volna, akkor egész hadseregnyi életnagyságú cserépkatonát tudtunk volna hazahozni. Szuvenírként. Ez az itt következő négy fotó ebben a műhelyben készült.

Voltak típusformák is, például fejből nyolc alaptípust készítettek...

...de mindeniknek egyéni arcvonásokat alakítottak ki, talán ettől annyira megható az egész, olyan, mintha megannyi igazi embert látnál a harci sáncba állítva.

Fantasztikus élmény volt. A hőség ellenére is. Annak ellenére is, hogy a buszban azt mondták, hogy egyáltalán nem szabad fényképezni, s én emiatt még a gépemet sem vittem magammal. Mikor megtudtuk, hogy nem igaz amit az idegenvezetőnk mondott, akkor már késő volt – így kölcsön géppel fotóztam végig az egészet. Ezért még egyszer nagy köszönet jár, Jutka :).

Xi'an egyébként ma is elég nagy város (legalábbis a mi mértékegységeink szerint), több, mint 8 és fél millió lakosa van, de a Tang-dinasztia idején (618-907 között) Kína legnagyobb városa volt. Innen indult a Selyemút egyik ága is. 

Ugyanúgy, mint Peking, a hagyományos feng shui elvek alapján építették fel, észak-dél irányban szabályos négyzetrács-szerkezetű alaprajzzal, körbe-körbe vastag, erős várfalak és bástyák védték, s mint mindenütt abban az időben, a központban létezett egy harangtorony, meg egy dobtorony.

 Ezekben harangoztak-doboltak a császári megbízottak amikor valami fontos kihirdetni való akadt, vagy éppen veszély közeledett a város felé.

Tetszett nekem, hogy este későn, amikor végre volt egy kis időnk sétálni a város utcáin, akkor nem csak azt észlelhettük, hogy mennyire pezsgő életű és mennyire fiatalos a város, hanem azt is, hogy itt bizony éjjel is dolgoznak: a harangtorony melletti zöldövezetet újították fel, s ültették be friss virágokkal a kertészek. Gondolom nappal el sem tudták volna végezni a munkát, mert a nagy hőségben a virágok rögtön el is pusztultak volna.

És még egy nagy meglepetésben volt részem: említettem már, hogy egyáltalán nem tűntek udvariasnak a kínaiak, főleg olyan tolongásos helyzetekben. Ennek ellent mondandó, itt Xi'an-ban a buszmegállóban hosszan kígyózó egyes sorban várnak a fiatalok türelmesen a sorukra.

Egy másik nevezetessége a városnak a Nagy Vadlúd pagoda, mely 652-ben épült, az uralkodó édesanyjának emlékére. De sokáig itt őrizték és itt fordították le kínai nyelvre az eredeti szútrákat, a buddhista tanokat.

A pagoda érdekessége, hogy kizárólag fából készült, összeeresztett illesztésekkel, nem használtak sem köveket, sem téglákat a szerkezetéhez. Most restaurálják az épületet, de 35 pénzért fel lehet menni végig a hetedik emeletig, s noha útközben semmi érdekes látnivaló nincs az egyre szűkülő lépcsőkön kívül, mégis megéri felkapaszkodni, s kipillantani az ablakon, mert innen a látvány páratlan és egyben meglepő: lentről biztosan nem így képzeled a városképet.

Aztán volt még egy akciónk, este Tang-színházba vittek, ez olyan zenés-táncos, színes, turistáknak készült műsor, ahol gyönyörű táncosnők...

...és harcos katonák váltogatták egymást a színpadon...

...mígnem a császári sereg valamilyen harcban győzedelmeskedett és mindenki ünnepelt.

Azt azért muszáj elismernem, hogy a táncosok is, de különösképpen a zenészek fantasztikusan játszottak.

 És egyre inkább fel kell fedezzem azt is, hogy rengeteg közös vonás van a kínai és a régi magyar zenében. Valahonnan a távoli múltból egy tőről fakadhatnak. Vagy ki tudja. Lehet, hogy az egyre erősödő honvágyam miatt éreztem így.