Kalandtúra Kambodzsában VI.

Angkor Wat

Angkor, a khmer birodalom fővárosa a IX-XIV században épült, abban az időben, amikor a khmerek uralták Indokína legnagyobb területét. Maga a királyok és alattvalók által lakott város a ma látható templomváros ( Angkor = főváros, Wat = templom) körül terült el mintegy 1ooo km² területen, de sajnos mostanra semmi sem maradt fent a fából készült házaikból, csupán a fejlett csatornahálózat és óriási víztározók utalnak Angkor egykori méreteire. A főváros a XV század folyamán áttelepült Phnom Penh-be, ezáltal a régi – egykor 75o ooo lakost számláló - város teljesen elnéptelenedett és lassan felnőtte az őserdő. A XIX század végén kezdték újra-felfedezni a dzsungel mélyén meghúzódó város titkait egy francia misszionárius, majd egy természettudós leírásának jóvoltából, aztán egy régészeti csoport tárta fel 1933 és 1972 között. 1992-ben nyilvánították a Világörökség  részévé, azóta kezdték el tömegesen látogatni a turisták.

Hajnali négy órakor, koromsötétben mentünk ki az Angkor Wat nyugati kapujához, hogy megcsodálhassuk a napfelkeltét. Ilyenkor lehet a legszebb fotókat készíteni és minden turista igyekszik elfoglalni a legjobb kilátású helyet és várja türelmesen, hogy a felkelő nap gyönyörű ibolyaszínű, majd vöröses háttérszíneket varázsoljon a kupolák mögé.

A templomváros mintegy 2oo km² területén több száz kőből épített templom, könyvtár és szentély romjai láthatók ma is. Ezek közül a leghíresebb az Angkor Wat, amelynek jellegzetes öttornyos sziluettje Kambodzsa zászlójában is megtalálható.

   Óriásfák a könyvtár terén

 

A templom nagyon érdekes alakzatban épült - Visnu isten tiszteletére emelték - és minden egyes eleme valamit jelképez: a mintegy 82 hektáros alapterületet körülvevő 5 és fél kilométer hosszú, 190 méter széles árok az ősóceán, benne a kőből épített falak a földet és a hegyeket jelentik. A templomot összesen öt, különböző magasságon elhelyezett terasz és a három felső teraszt körbevevő  fedett folyósók alkotják.

Sajnos a történelem folyamán nagyon sok garázdaságra is adódott alkalom, különösen a kilencvenes években rengeteg műkincset loptak innen el és vittek ki az országból. Főként a könnyebben mozdítható és értékesíthető szobrokat és a Buddha-szobrok fejét célozták ezek az alvilági akciók, hogy majd  eladhassák a nyugati műgyűjtő-piacon

   Buddha szobrok - közülük sokat megrongáltak

 

 





A felső szintre épült az öt lótuszrügy formájú torony, ebből a központi torony, amely 65 méter magas, a szent Meru hegy jelképe, a világegyetem középpontja és Visnu isten székhelye. De a központi toronynak más szerepe is volt, minden valószínőség szerint a néhai uralkodót ide temették el.

 

A toronyba vezető lépcsők nagyon meredeken, 55 fokos szögben épültek, ezért a mai napig is talány, hogy vajon a király egyedül, vagy segítséggel ment föl oda? Mert a szabály az úgy szólt valahogy, ha jól értettem az idegenvezetőnk meséjét, hogy a népek, a sima alattvalók csak a külső nagy árokig jöhettek, a király levonult ünnepi alkalmakkor a hidak előtti töltésre, s innen vette szemügyre népét. Aztán a következő szintre mehettek a magasabb rangú tisztviselők, majd fennebb, a tanítók és miniszterek, de a legeslegfelső toronyba csak maga a király mehetett.

 

A templom teraszai jelképezik a teljességet: végig kell őket járni ahhoz, hogy eljuthass a tudáshoz és a lélek újjászületéséhez.

 

 

A negyedik szinten lévő négy nagy medence, pedig a négy elem: levegő, víz, tűz és föld jelképei. A falakon körbe-körbe csodálatos szépségű faragott domborművek, a szebbnél-szebb égi táncosnők, az apszarák és az isteni nimfák képei jelennek meg, a legenda szerint ők voltak az istenek és az istenkirály kedvesei.

 

Ahhoz, hogy jobban megértsük a templom gyakran ismétlődő díszítő elemeit, helyi idegenvezetőnk elmesélte nekünk, hogy mit kell megjegyeznünk a hindu vallás alapjaiból: a GOD (angolul isten) szót, mely szerint az első a G = genesis = teremtés, ennek istene Bráhma, aki „az univerzum változatosságának és minden élőlénynek a teremtője”, aztán a következő az O = organizer = szervező, ennek istene Visnu, aki mindent átlát, mindenbe behatol és mindent ural, még a másik két istent, Bráhmát és Sivát is. Visnu istennek az idők folyamán volt tíz inkarnációja, amelyeket avatárnak neveznek, ezek közül a kilencedik az maga Buddha. A harmadik betű jelentése, pedig a D = distroyer = a pusztító, de ez a pusztulás egyben az újrateremtést, a megújulást  is magában foglalja és a ciklikus fejlődés garanciája. Ennek az istene Siva.

A komplexum külső falain, az árkádok védelme alatt sok száz méter hosszúságban gyönyörűszép, képregényszerű domborművek vonulnak végig. 

Ezek a khmer történelem jeleneteiből vett képek, háborús jelenetek, mitológiai jelenetek a Ramajana és a Mahabharata eposzokból, a 32 poklot és 37 mennyországot bemutató sorozatok, illetve a Tenger köpülését ábrázoló dombormű, amelyen azt láthatjuk, hogy 88 istenség és 92 szövetséges démon Visnu segítségével az ősóceánból elkészíti az amritát, a halhatatlanság italát.

 

Vezetőnk elmesélte a tőrténetet is, amely röviden valahogy úgy szól, hogy az istenek szerették volna megkaparintani a halhatatlanság nektárját, amelyet a Tejtenger mélye rejtett és amelyet - akár a vajat - köpüléssel lehetett kinyerni. De az istenek nem voltak elég erősek ehhez a munkához, így Visnu tanácsára összefogtak a sötétség démonaival, az aszúrákkal, akik szintén áhítoztak a halhatatlanság italára. A köpüléshez szerszámként magát a szent Sumerú-hegyet használták fel, melyet átkötöttek az alvilági kígyók,  a nágák  fejedelmével, hogy ilyen módon forgatni tudják. Menetközben az istenek és démonok összevesztek azon, hogy ki álljon a kígyó fejénél és ki a farkánál, ugyanis mindenki elöl akart helyet foglalni – milyen ismerős J.  

 

 

Aztán Visnu, a nagy szervező meggyőzte az isteneket, hogy engedjék a démonokat elől dolgozni, mert az sokkal veszélyesebb hely, ők maradjanak csak hátul. Mihelyt nekiláttak a munkának rájöttek, hogy valami nem működik jól, mert a hegy mindegyre beleesett a tengerbe. Ekkor újra beavatkozott Visnu, teknősbékává változott és lemerült a tengerbe, hogy a hátán megtartsa a hegyet. Így sikerült addig forgatni a Sumerú-hegyet, míg a tengerből kiváltak az ott elrejtett kincsek, drágakövek, maguk az égi táncosnők, az apszarák is onnan bújtak elő és legvégén felszínre jött az amrita. Persze mindenki erre a pillanatra várt és birtokba vette volna a kincset, de ekkor a sok forgatástól felforrósodott kígyó elkezdett mérget köpködni a fejéhez közel állókra, így az ital a hátrább álló istenek kezébe jutott, ők, pedig mind egy cseppig kiitták, így sikerült nekik halhatalanná válni.

 

Hát ez volt a várva várt nap története. Végülis ezért jöttünk Kambodzsába, a többi az ajándék volt, méghozzá nem is akármilyen ajándék :)