Gent – Flandria régi fővárosa

Gent ma egy alig kétszázezres csendes kisváros – igaz, van neki híres egyeteme és egy forgalmas kereskedelmi kikötője – de valaha, 1ooo és 15oo között, egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb város volt Európában. Akkoriban nagyobb volt, mint London, vagy Moszkva, sőt, Párizs után a második legnagyobb európai városnak számított. Persze, már évszázadok óta nem versenyez ezekkel a tehetős városokkal, de középkori bája, lenyűgöző katedrálisai, ódon házai – s nem utolsósorban a genti lakosok kedvessége – számomra felejthetetlen emlék marad.

Annak idején az elemi iskolában volt egy nagyon kedves művészettörténelem tanárnőnk, Ica néni, aki órákig tudott nekünk beszélni egy-egy híres festményről. És mi órákig tudtuk őt hallgatni... Így maradt meg nekem a genti oltár táblaképe is. Szinte hallom Ica nénit, ahogy felhívja a figyelmünket: nézzétek az éneklő angyalok arcát, figyeljétek meg a színeket, a ruhákat és drágaköveket, a különbséget a vonuló papok és a zarándokok között... igen, ezért akartam Gentbe eljutni. A festményt, melyet a van Eyck testvérek 1432-ben fejeztek be, a csodaszép Szt Bávó katedrálisban (ez flamandul Sint-Baafskathedraal) őrzik.

 Mindjárt a katedrális mögötti kis téren ott a van Eyck testvérek emlékműve is, előtte ápolt zöld pázsit, nyíló virágokkal.

Ennek a festménynek, az Isten bárányának imádása címűnek a dátumától számítják a németalföldi reneszánsz korszak kezdetét, s nem utolsósorban ez a festmény a modern olajfestési technika első remekműveinek egyike.  Ezt az egy fényképet nem én készítettem, egy olasz diáktól, Paolotól kaptam, akivel a vonaton együtt utaztam Brugge felé. Az igazság úgy áll, hogy a festmény előtt én annyira el voltam foglalva a bámulással és csodálkozással, hogy eszembe nem jutott fényképezni...

A katedrálisból kijutva nekiláttam a városközpont felfedezésének – igazából ekkor lepődtem meg azon, hogy mennyi szép látnivaló van itt! A Szt Bávó csak az első volt a sorban, alig sétáltál el a flamand színház festett homlokzatú épülete előtt...

... máris ott áll előtted a Belfried 1380-ban épített 95 m magas gyönyörű harangtornya. Ez a torony a genti függetlenség büszke jelképe.

A tornyot megkerülve újabb templomcsoda áll ott, egy nagyobbacska teret, a néhai gabonapiac terét uralva,  a Szent Miklós templom (Sint-Niklaaskerk).

Ez is gótikus stílusban épült, egy 13. századi román kápolna helyén és legérdekesebb jellegzetessége a  harangtorony, amelyik nem a bejárat felett, hanem a két hajó kereszteződésében épült, ezáltal biztosítva a világosságot a beltérben.

Vele szemben az 19o9 ben épült posta épülete, gyönyörű óratornyával.

Innen egy kis hidacska vezet a Leie csatorna túloldalára, Szt Mihály hídjának nevezik és innen nyílik a legszebb kilátás a központra: szépen sorban látszik a központ összes tornya. Sajnos a sűrűn hulló eső miatt ez nekem nem sikerült valami tökéletesre L...

...de a Szt Mihály szobrot a híd közepén már egész jól elkaptam (igaz, nem is nagyon igyekezett sehová)...

... és a túloldalon az esőben színes esernyőkkel csónak(ban)ázókat is J, akik éppen a Szt Mihály templom mögött suhantak tova.

Kicsit távolabb a templomoktól, a város északi részén egy 12. századi vár, a Gravensteen, vagyis a grófok vára uralja a környezetét. Ez pont olyan, amilyent gyerekkorunkban rajzoltunk, bástyákkal, lőrésekkel és szép színes zászlókkal a tetején.

Mellette egy réges-régi vásártér, az egykori halpiac tere, ahol újra a középkorban érzed magad...

... főleg amikor végigsétálsz a terecske melletti fával padolt kis hídon.

Ha szép idő lett volna, akkor biztosan zsúfolásig megteltek volna a szorosan egymás mellett sorakozó vendéglők és kávézók, de sajnos nem volt...  A régi halpiac bejárata felett a két dombormű  a város két folyójának, a Lys és a Scheldt folyónak az allegóriáját ábrázolja.

Közel van ide a húscsarnok is, amelyik ma is áll és ma is termelői piac működik benne, illetve a falához épült sok kis bódéban.

A főbejárat felett egy kis beugróban Mária és a Kisded szobra vigyáz a bent dolgozókra és a vásárlókra.

Gent nem olyan felkapott turistaváros, mint Brüsszel, vagy Brugge, de azért itt is lépten-nyomon bele lehet botlani az útszéli árusokba. Legtöbb helyen szalmakrumplit vagy gofrit árulnak, viszont itt láttam először egy másfajta édességet is, amit muszáj volt megbámulni. Valami zselészerű cukorsüveg, amit gyümölcsléből készítenek. Nem rossz, de azért egyszer elég megkóstolni... van egy fekete fajtája is, pont olyan az íze, mint az egykori medvecukornak, biztosan ezt is édesgyökérből csinálják. Ellenben a fiatalember, aki árulta, az nagyon kedves volt, szívesen mesélt a cukrairól, engedte, hogy fényképezgessem és még kóstolót is adottJ

Élmény volt körbejárni a Városháza épületét, melynek két szárnya mintha két teljesen különböző világból maradt volna itt, a baloldali az elegáns, reneszánsz oszlopos homlokzat, amely 16oo után épült...

... míg a sarokrész ( a képen háttérben a Belfried tornya)...

...és a jobboldali szárny – amelyik már az 15oo-as években elkészült - csodaszép gótikus csipkébe öltözött.

Gent másik nagyon érdekes háza egy sokkal kisebb és jelentéktelenebb házacska, ez a kőfaragók céhének a háza.

Ez egy 16. századból fennmaradt céhes ház és érdekessége a tetőt díszítő hat különböző szélforgó, melyek táncra perdülnek és mórikálják magukat a szélben.

Ha így utólag a Gentben töltött napomat jellemezném, akkor el kellene  mondanom, hogy csaknem folyamatosan esett az eső, hideg volt  és én mégis végig nagyon jól éreztem magam.  Van valami varázslatos ebben a városban és a lakóiban, valami,  amitől egy esős novemberi nap is derűssé tud válni J.

Brüsszel – kőcsipkék és csipkeboltok

Gyalogosan az óvárosban

Végre sikerült eljutnom Belgiumba. Régi tervem, hogy sétálgathassak egy kicsit a híres flamand városokban, ahol a kockaköves utcákon még a 16.-17. században megállt az idő...

Brüsszelbe érkezve természetesen a főtérre vitt első utam, ahol a 15. században épített Városháza csodálatosan szép épülete uralja a négyszögletű terecskét. A központi tornya, a 96 m magas Belfort, egy 5 méter magas szélforgóban végződik, ez Szt. Mihály és az ördög harcát jeleníti meg. Alig lehet odáig ellátni, nagyon kell figyelj, hogy az alakokat felfedezd.

Kissé meglepett a tér mérete, én valahogy nagyobbnak képzeltem a képek alapján – de ez nyilván semmit nem változtat a szépségén, sőt, így talán még kecsesebbnek tűnnek a kőbe faragott csipkék, szobrok és tornyocskák, a céhes házak jelvényei és ragyogó díszítése. Itt a jobboldali, például a csillagos ház,  majd következik a hattyús ház, amely a mészárosok céhének volt a székháza. Annak idején itt írta Marx és Engels a kiáltványát...elég nehezen érthető, hogy egy ilyen szép helyen mi inspirálhatta őket a munkásmozgalom berobbantására...

Azután következik a sörfőzők céhháza, melyet egy aranyfa díszít, utána meg a „rózsás” ház és a „Thabor hegy” ház. Ezek az utóbbiak polgári családok lakóházai voltak. Majdnem minden ház  földszintjén vendéglő, csokibolt...

 ...gyémántkereskedés, vagy csipkebolt van. Igaz, hogy már nagyon ritkák az igazi csipkeverő asszonyok, s állítólag ezekben az üzletekben is többnyire iparilag gyártott csipkét árulnak.

A teret már kora reggel elárasztják a turisták, az utcai festők, a lovaskocsik, melyekkel (nem éppen olcsón) bejárhatod az óvárost. Gondolom napi sokszázezer fénykép készül itt, megörökítve a sok csodás pillanatot, egy nyilvános lánykérést...

... vagy épp egy esküvőt.

És egész napokat el lehetne itt tölteni, mert minden egyes palota, ház, utcasarok, vagy galéria tartogat valami újat, valami érdekeset. Itt van például a városi múzeumnak otthont adó „kenyérház”. Az igazi kenyérház, ahol tényleg kenyeret árultak, a 13. században épült és a város pékjeinek volt a közös csarnoka. Ennek helyére épült a jelenlegi palota, mint a brabanti hercegek adminisztrációs központja, majd a habsburgok alatt lett a hercegi házból királyi ház. De azért itt sosem laktak királyok.

A múzeumban található a pisilős kisfiú „ruhatára” is, több, mint 800 darabbal – néha beöltöztetik ezekbe a kis szobrocskát, amelyik Brüsszel egyik legfontosabb jelképé vált.

1987 óta van ennek a szobrocskának egy kislány változata is, a Jeanneke Pis, ez kevésbé ismert és nehezebben található meg az óváros szűk utcácskáin. Ez a szobor a hűség jelképe, illik a kis kutacskájába egy pénzdarabot dobni. Azonkívül, a szobrocska filantrópikus célt is szolgál, mint a rák elleni orvosi kutatás promoválásának eszköze.

A főtérről a dombra kaptató utcákon bandukolva lehet eljutni a felső városba... ez a negyed is rengeteg szépséget tartogat, a királyi palota és a gyönyörű brüsszeli királyi park, az Albertinum, Mont des Arts- a művészetek hegye, a Szépművészeti Múzeum, melynek épületét Victor Horta tervezte... hát van amiért visszajönni Brüsszelbe.

A felső városból továbbsétálva az egyik legszebb brüsszeli templomhoz, az eredetileg 1304-ben emelt, majd a 15.-16. században gótikus stílusban befejezett Notre Dame de Sablonhoz keveredtem.

Nemcsak a templom, de az egész környezet, főleg a szemközti „Le petit Sablon” park szépsége is lenyűgözött. Itt találhatók Brüsszel legfontosabb történelmi személyiségeinek  szobrai, de ami a legszebb, hogy az emlékpark semmiképp nem hivalkodó vagy tolakodó, szerény és mégis méltóságteljes főhajtás a nemzet nagyjai előtt.

Ez a negyed már az óvároson kicsit kívül esik, ezért sokkal csendesebb és nyugisabb, de utcái mégis nagyon kellemes hangulatot idéznek.

A szemközti oldalon fedeztem fel a Brüsszeli Királyi Zenekonzervatórium épületét, amelynek egy fontos magyar vonatkozása is van: az 188o-as években Hubay Jenő volt az itteni hegedűtanszék vezetője.

Az utcákon sétálva több érdekes építkezést láttam, többek között egy kora középkori bástya restaurálását és beépítését egy kereskedelmi központba. Remélem jól sikerül a terv.

Hubay Jenőre visszatérve, nemcsak zenetanárként lett ő híres Brüsszelben, hanem az általa vezetett vonósnégyes, a Hubay-kvartett hegedűseként, illetve az Operaház – a Théâtre de Monnaie – zenekarának szólistájaként is.

Az Operaház 1695-ben épült, ahogy a neve is mutatja: a régi pénzverde helyén. A környéke tele van jó kis presszókkal, kávéházakkal, kedvencünk a Drug Opera nevű bisztró volt, ahol még novemberben is ki lehetett ülni a fűtött utcai asztalkákhoz. Persze, bent is nagyon kellemes a hangulata és – elérhető áron – igazán jókat lehetett enni meg inni.

Volt itt a közelben egy nagyon híres utca, a hentesek utcája, amelyik zsúfolva tele van hangulatos, apró kis vendéglőkkel, legtöbbjük tengeri herkentyűt kínál, de sok közöttük a steak-es vagy olasz vendéglő is. Persze, itt inkább a gazdag turisták zsebéhez mérten vannak kiszámolva az árak, ezért jobbnak láttuk, ha ide csak bámészkodni jártunk.

Esetleg az egyik kis utcában a Delirium tremens nevű központban ki lehet próbálni egy-két  sörfélét. Itt ugyanis állítólag több, mint 5oo fajtából lehet válogatni J

Pár lépéssel odébb, viszont sokkal elegánsabb környezetben is el lehet tölteni az estét, a csodaszép Szt. Hubert galériákban. Ez volt az első fedett galéria Európában

Vannak itt mozik, színház, elegáns kávéházak és még elegánsabb divatáru üzletek – olyanok, ahová hátizsákkal nem nagyon illik bemenni... de azért  nyugodtan meg lehet mindent bámulni, mert a brüsszeliek a turistákkal – és egyáltalán az idegenekkel - meglehetősen toleránsak.

Nem kell messzire menni a galériáktól, hogy teljes szépségében megcsodálhasd a Katedrálist. Teljes nevén a Szent Mihály és Gundula Katedrálist. A templom helyén eredetileg egy Szt Mihály nevét viselő kápolna állt már 1o47-ben. Aztán a 13. században kezdték építeni a jelenlegi templomot, s több, mint 2oo évig dolgoztak rajta, ezért a román stílustól a gótikusig minden áramlat érezteti rajta hatását.

A belső tere is lenyűgöző, oldalt az oszlopokon a 12 apostol szobra, középtájt, pedig az egyetlen fatörzsből faragott szószék, amely az Ádám és Éva Paradicsomból való kiűzetését jeleníti meg. Mégis talán az egészben a legszebb az orgona hangja volt, órákig tudtam volna még hallgatni.

Még egy magyar érdekességre bukkantam – teljesen véletlenül, mert nem is tudtam, hogy létezik: Bartók Béla szobrára. Utólag néztem meg, a szobor Varga Imre alkotása és 1995-ben avatták fel az Európa-téren, egy belső udvarban. Engem megrendített ez a szobor. Olyan egyedül van és annyira szomorúan áll itt Bartók... hát én azután minden nap arra sétáltam hazafelé és szóltam hozzá néhány vígasztaló szót.

Brüsszelben rengeteg látnivaló van, csak most látom, mennyi minden van még, amit meg lehetett volna nézni, felfedezni, vagy megtapasztalni, mégis nekem inkább a város kellemes hangulata maradt meg. Az, hogy lépten-nyomon érzed a frissen sült gofri illatát, látod a csokiboltok ellenállhatatlan kirakatát...

... hogy minden kis téren számtalan kávézó és söröző csalogat, hogy ha éhes vagy, akkor egyszerűen veszel egy adag újságpapírba csomagolt szalmakrumplit, leülsz egy padra és hallgatod az utcai muzsikusok zenéjét...

...  vagy bevegyülsz a kirakodóvásár forgatagába, forralt bort iszol és rögtön karácsonyi hangulatod lesz tőle...

... igen, ez mind Brüsszel. De amikor utolsó este el akarsz búcsúzni mindentől, akkor egyszerűen csak kimész a főtérre és rámosolyogsz a kivilágított toronyra J