Gent – Flandria régi fővárosa

Gent ma egy alig kétszázezres csendes kisváros – igaz, van neki híres egyeteme és egy forgalmas kereskedelmi kikötője – de valaha, 1ooo és 15oo között, egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb város volt Európában. Akkoriban nagyobb volt, mint London, vagy Moszkva, sőt, Párizs után a második legnagyobb európai városnak számított. Persze, már évszázadok óta nem versenyez ezekkel a tehetős városokkal, de középkori bája, lenyűgöző katedrálisai, ódon házai – s nem utolsósorban a genti lakosok kedvessége – számomra felejthetetlen emlék marad.

Annak idején az elemi iskolában volt egy nagyon kedves művészettörténelem tanárnőnk, Ica néni, aki órákig tudott nekünk beszélni egy-egy híres festményről. És mi órákig tudtuk őt hallgatni... Így maradt meg nekem a genti oltár táblaképe is. Szinte hallom Ica nénit, ahogy felhívja a figyelmünket: nézzétek az éneklő angyalok arcát, figyeljétek meg a színeket, a ruhákat és drágaköveket, a különbséget a vonuló papok és a zarándokok között... igen, ezért akartam Gentbe eljutni. A festményt, melyet a van Eyck testvérek 1432-ben fejeztek be, a csodaszép Szt Bávó katedrálisban (ez flamandul Sint-Baafskathedraal) őrzik.

 Mindjárt a katedrális mögötti kis téren ott a van Eyck testvérek emlékműve is, előtte ápolt zöld pázsit, nyíló virágokkal.

Ennek a festménynek, az Isten bárányának imádása címűnek a dátumától számítják a németalföldi reneszánsz korszak kezdetét, s nem utolsósorban ez a festmény a modern olajfestési technika első remekműveinek egyike.  Ezt az egy fényképet nem én készítettem, egy olasz diáktól, Paolotól kaptam, akivel a vonaton együtt utaztam Brugge felé. Az igazság úgy áll, hogy a festmény előtt én annyira el voltam foglalva a bámulással és csodálkozással, hogy eszembe nem jutott fényképezni...

A katedrálisból kijutva nekiláttam a városközpont felfedezésének – igazából ekkor lepődtem meg azon, hogy mennyi szép látnivaló van itt! A Szt Bávó csak az első volt a sorban, alig sétáltál el a flamand színház festett homlokzatú épülete előtt...

... máris ott áll előtted a Belfried 1380-ban épített 95 m magas gyönyörű harangtornya. Ez a torony a genti függetlenség büszke jelképe.

A tornyot megkerülve újabb templomcsoda áll ott, egy nagyobbacska teret, a néhai gabonapiac terét uralva,  a Szent Miklós templom (Sint-Niklaaskerk).

Ez is gótikus stílusban épült, egy 13. századi román kápolna helyén és legérdekesebb jellegzetessége a  harangtorony, amelyik nem a bejárat felett, hanem a két hajó kereszteződésében épült, ezáltal biztosítva a világosságot a beltérben.

Vele szemben az 19o9 ben épült posta épülete, gyönyörű óratornyával.

Innen egy kis hidacska vezet a Leie csatorna túloldalára, Szt Mihály hídjának nevezik és innen nyílik a legszebb kilátás a központra: szépen sorban látszik a központ összes tornya. Sajnos a sűrűn hulló eső miatt ez nekem nem sikerült valami tökéletesre L...

...de a Szt Mihály szobrot a híd közepén már egész jól elkaptam (igaz, nem is nagyon igyekezett sehová)...

... és a túloldalon az esőben színes esernyőkkel csónak(ban)ázókat is J, akik éppen a Szt Mihály templom mögött suhantak tova.

Kicsit távolabb a templomoktól, a város északi részén egy 12. századi vár, a Gravensteen, vagyis a grófok vára uralja a környezetét. Ez pont olyan, amilyent gyerekkorunkban rajzoltunk, bástyákkal, lőrésekkel és szép színes zászlókkal a tetején.

Mellette egy réges-régi vásártér, az egykori halpiac tere, ahol újra a középkorban érzed magad...

... főleg amikor végigsétálsz a terecske melletti fával padolt kis hídon.

Ha szép idő lett volna, akkor biztosan zsúfolásig megteltek volna a szorosan egymás mellett sorakozó vendéglők és kávézók, de sajnos nem volt...  A régi halpiac bejárata felett a két dombormű  a város két folyójának, a Lys és a Scheldt folyónak az allegóriáját ábrázolja.

Közel van ide a húscsarnok is, amelyik ma is áll és ma is termelői piac működik benne, illetve a falához épült sok kis bódéban.

A főbejárat felett egy kis beugróban Mária és a Kisded szobra vigyáz a bent dolgozókra és a vásárlókra.

Gent nem olyan felkapott turistaváros, mint Brüsszel, vagy Brugge, de azért itt is lépten-nyomon bele lehet botlani az útszéli árusokba. Legtöbb helyen szalmakrumplit vagy gofrit árulnak, viszont itt láttam először egy másfajta édességet is, amit muszáj volt megbámulni. Valami zselészerű cukorsüveg, amit gyümölcsléből készítenek. Nem rossz, de azért egyszer elég megkóstolni... van egy fekete fajtája is, pont olyan az íze, mint az egykori medvecukornak, biztosan ezt is édesgyökérből csinálják. Ellenben a fiatalember, aki árulta, az nagyon kedves volt, szívesen mesélt a cukrairól, engedte, hogy fényképezgessem és még kóstolót is adottJ

Élmény volt körbejárni a Városháza épületét, melynek két szárnya mintha két teljesen különböző világból maradt volna itt, a baloldali az elegáns, reneszánsz oszlopos homlokzat, amely 16oo után épült...

... míg a sarokrész ( a képen háttérben a Belfried tornya)...

...és a jobboldali szárny – amelyik már az 15oo-as években elkészült - csodaszép gótikus csipkébe öltözött.

Gent másik nagyon érdekes háza egy sokkal kisebb és jelentéktelenebb házacska, ez a kőfaragók céhének a háza.

Ez egy 16. századból fennmaradt céhes ház és érdekessége a tetőt díszítő hat különböző szélforgó, melyek táncra perdülnek és mórikálják magukat a szélben.

Ha így utólag a Gentben töltött napomat jellemezném, akkor el kellene  mondanom, hogy csaknem folyamatosan esett az eső, hideg volt  és én mégis végig nagyon jól éreztem magam.  Van valami varázslatos ebben a városban és a lakóiban, valami,  amitől egy esős novemberi nap is derűssé tud válni J.