Brugge – csatornák, hattyúk, téglaházak

Valahol olvastam, hogy Brugge városát észak Velencéjeként is említik és el kell ismerjem, jogos a hasonlat.

A gyönyörűszép, szinte középkor óta érintetlenül megőrzött óvárosban csaknem bárhová el lehet jutni csónakon. És érdemes kipróbálni, mert mintha Brugge másik arcát látnád így: ódon, csendes, egyszerű, csaknem turistamentes. Innen megközelítve a patinás tereket, látnivalókat olyan, mintha a hátsó „családi” ajtón és nem a feldíszített turistakapun lépnél be.

Látni lehet a legrégebbi városnegyedeket, az egykori, koraközépkori beginaházakat, melyeket itt hófehérre meszeltek. A németalföldi beginák rendje nagyon különbözik a klasszikus apácarendektől, ők nem éltek elvonultan a világtól, sőt férjhez is mehettek és saját vagyonuk is lehetett. Aztán üldözni kezdték őket és a rend egészen megszűnt létezni.

Nagyon élveztem a csatornák hangulatát, a házakat, a rakpartokat. Végigcsónakáztunk a régi sörfőzdék mögött...

... a legrégebbi kis kőhidacska alatt...

... a módosabb „tükör-rakpart” mentén...

... és a sok-sok szelíd hattyú között J

Érdekes volt a Miasszonyunk Katedrális mögötti kis hídnál kiszállni és innen megcsodálni a gyönyörű látványt.

Ebben a templomban őrzik Michelangelo művét, a Madonna gyermekkel címűt. Sajnos nem láthattam, mert a templom déli szárnyát renoválják L... de láthattam egy másolatát a csokimúzeumban J

És ha már csokiról esett szó, akkor el kell mondjam, hogy Brugge-ben ittam a legfinomabb forró csokit egy kis utcácskában a Katedrális mögött...

... és itt találtam a legfinomabb fekete csokiba mártott narancsszeleteket is. A többit el sem mondom, illusztrációnak jó lesz ide ez az ördögien csábító kirakat.

Brugge-ben amúgy nagyon sok érdekes múzeum van, persze nem lehet mindeniket megnézni. Mindenki kiválasztja magának a legérdekesebbet, másképp akár egész napra is ott tudnál ragadni, például a gyémántmúzeumban, ahol van egy kis labor és te magad kísérletezhetsz a gyémántok keménységének vagy karátszámának lemérésével, megállapíthatod, hogy milyen tisztaságú a kő, s hogy tényleg igazi-e. Sajnos itt semmit sem szabadott fényképezni és nem is adtak emlékbe egy-két darabot, mint a csokimúzeumban L. Jópofa dolognak tűnt, hogy egy házban még szalmakrumpli-múzeumot is rendeztek be, na de azért annyira nem kívántam, hogy be is menjek.

Mellette mindjárt egy régi masszív polgárház, a van der Beurse család háza. Ebben az épületben már a 14. században árucserével, váltókkal üzleteltek az akkori pénzemberek. A család nevéből ered a börze kifejezés, amit az egész világon használnak.

Nem messze innen egy szép tornyos épületben volt a polgári kaszinó. Ennek a falán még mindig ott áll a fehér medve, Brugge város jelképe.

Gyönyörű, gazdagon díszített házak állnak itt a téren, valaha innen kezdődőtt a gazdag kereskedők negyede,  a hanza városnegyed.

Különben még soha, sehol nem láttam ennyi vakolatlan téglaépületet, mint Brügge-ben. A legrégebbi és legpatinásabb 15. századi Gruuthuse kastélyszerű épületétől kezdve...

... a csatornamenti ódon, ólomüveges ablakú kis házakon át...

...a halpiacot övező régi épületekig...

... vagy a hófehérre festett egyszerű házsorokig...

... mindeniknek van valami egyedi jellemzője, valami érdekessége, amitől más lesz, mint az összes többi. Nekem, például nagyon tetszett az ablakmegoldása ennek az oszlopos háznak.

És még érdekesebb, hogy a 12. században épült Szent János kórház...

...és kápolna mind a mai napig áll és működik.

Az udvarban több múzeum és kiállítás is kapott helyet, többek között az állandó Memling-gyűjtemény is.

Illik néhány szót ejteni a főterekről és azok látnivalóiról is. Azért főterek, mert számomra olyan volt, mintha a városnak két, teljesen különböző stílusú főtere lenne. Az egyik a Burg, ahol a csodaszép, lángoló stílusban díszített homlokzatú Városháza...

... mellette a gazdagon díszített irattárosok háza...

...és a hozzáépült meglehetősen csicsás „vak szamár átjáró”...

... túloldalt, pedig a Szent Vér kápolna áll.

Ez utóbbiban egy üvegcsében őrzik Krisztus vérének néhány cseppjét és minden évben egyszer, az Úrnapja alkalmával tartott körmeneten kihozzák a térre és bemutatják azt az odasereglett zarándokoknak. De addig még sok van, így a sétálók más - világi dolgokban - kell örömüket leljék, például a fiatal zenészek muzsikájában.

A másik főtér a Markt, vagyis a Piactér, amelyet a 1482 óta a Belfried őrtorony ural.

Ha nagy kedvem lett volna, akkor felmászhattam volna a toronyba... mintegy 4oo lépcső vezet oda, de idő hiányában választanom kellett és én inkább a földszinti Dali kiállításra voksoltam. Nem bántam meg. Lehet, hogy majd egyszer beszámolok róla...

A Piactér nagyon színes, zsongó-zsibongó és élettel teli. Csudajó volt kiülni az egyik kávézó teraszára, nézni a járókelőket és elbeszélgetni a hozzám hasonló, kissé fáradt, de nagyon barátságos idegenekkel...

Gent – Flandria régi fővárosa

Gent ma egy alig kétszázezres csendes kisváros – igaz, van neki híres egyeteme és egy forgalmas kereskedelmi kikötője – de valaha, 1ooo és 15oo között, egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb város volt Európában. Akkoriban nagyobb volt, mint London, vagy Moszkva, sőt, Párizs után a második legnagyobb európai városnak számított. Persze, már évszázadok óta nem versenyez ezekkel a tehetős városokkal, de középkori bája, lenyűgöző katedrálisai, ódon házai – s nem utolsósorban a genti lakosok kedvessége – számomra felejthetetlen emlék marad.

Annak idején az elemi iskolában volt egy nagyon kedves művészettörténelem tanárnőnk, Ica néni, aki órákig tudott nekünk beszélni egy-egy híres festményről. És mi órákig tudtuk őt hallgatni... Így maradt meg nekem a genti oltár táblaképe is. Szinte hallom Ica nénit, ahogy felhívja a figyelmünket: nézzétek az éneklő angyalok arcát, figyeljétek meg a színeket, a ruhákat és drágaköveket, a különbséget a vonuló papok és a zarándokok között... igen, ezért akartam Gentbe eljutni. A festményt, melyet a van Eyck testvérek 1432-ben fejeztek be, a csodaszép Szt Bávó katedrálisban (ez flamandul Sint-Baafskathedraal) őrzik.

 Mindjárt a katedrális mögötti kis téren ott a van Eyck testvérek emlékműve is, előtte ápolt zöld pázsit, nyíló virágokkal.

Ennek a festménynek, az Isten bárányának imádása címűnek a dátumától számítják a németalföldi reneszánsz korszak kezdetét, s nem utolsósorban ez a festmény a modern olajfestési technika első remekműveinek egyike.  Ezt az egy fényképet nem én készítettem, egy olasz diáktól, Paolotól kaptam, akivel a vonaton együtt utaztam Brugge felé. Az igazság úgy áll, hogy a festmény előtt én annyira el voltam foglalva a bámulással és csodálkozással, hogy eszembe nem jutott fényképezni...

A katedrálisból kijutva nekiláttam a városközpont felfedezésének – igazából ekkor lepődtem meg azon, hogy mennyi szép látnivaló van itt! A Szt Bávó csak az első volt a sorban, alig sétáltál el a flamand színház festett homlokzatú épülete előtt...

... máris ott áll előtted a Belfried 1380-ban épített 95 m magas gyönyörű harangtornya. Ez a torony a genti függetlenség büszke jelképe.

A tornyot megkerülve újabb templomcsoda áll ott, egy nagyobbacska teret, a néhai gabonapiac terét uralva,  a Szent Miklós templom (Sint-Niklaaskerk).

Ez is gótikus stílusban épült, egy 13. századi román kápolna helyén és legérdekesebb jellegzetessége a  harangtorony, amelyik nem a bejárat felett, hanem a két hajó kereszteződésében épült, ezáltal biztosítva a világosságot a beltérben.

Vele szemben az 19o9 ben épült posta épülete, gyönyörű óratornyával.

Innen egy kis hidacska vezet a Leie csatorna túloldalára, Szt Mihály hídjának nevezik és innen nyílik a legszebb kilátás a központra: szépen sorban látszik a központ összes tornya. Sajnos a sűrűn hulló eső miatt ez nekem nem sikerült valami tökéletesre L...

...de a Szt Mihály szobrot a híd közepén már egész jól elkaptam (igaz, nem is nagyon igyekezett sehová)...

... és a túloldalon az esőben színes esernyőkkel csónak(ban)ázókat is J, akik éppen a Szt Mihály templom mögött suhantak tova.

Kicsit távolabb a templomoktól, a város északi részén egy 12. századi vár, a Gravensteen, vagyis a grófok vára uralja a környezetét. Ez pont olyan, amilyent gyerekkorunkban rajzoltunk, bástyákkal, lőrésekkel és szép színes zászlókkal a tetején.

Mellette egy réges-régi vásártér, az egykori halpiac tere, ahol újra a középkorban érzed magad...

... főleg amikor végigsétálsz a terecske melletti fával padolt kis hídon.

Ha szép idő lett volna, akkor biztosan zsúfolásig megteltek volna a szorosan egymás mellett sorakozó vendéglők és kávézók, de sajnos nem volt...  A régi halpiac bejárata felett a két dombormű  a város két folyójának, a Lys és a Scheldt folyónak az allegóriáját ábrázolja.

Közel van ide a húscsarnok is, amelyik ma is áll és ma is termelői piac működik benne, illetve a falához épült sok kis bódéban.

A főbejárat felett egy kis beugróban Mária és a Kisded szobra vigyáz a bent dolgozókra és a vásárlókra.

Gent nem olyan felkapott turistaváros, mint Brüsszel, vagy Brugge, de azért itt is lépten-nyomon bele lehet botlani az útszéli árusokba. Legtöbb helyen szalmakrumplit vagy gofrit árulnak, viszont itt láttam először egy másfajta édességet is, amit muszáj volt megbámulni. Valami zselészerű cukorsüveg, amit gyümölcsléből készítenek. Nem rossz, de azért egyszer elég megkóstolni... van egy fekete fajtája is, pont olyan az íze, mint az egykori medvecukornak, biztosan ezt is édesgyökérből csinálják. Ellenben a fiatalember, aki árulta, az nagyon kedves volt, szívesen mesélt a cukrairól, engedte, hogy fényképezgessem és még kóstolót is adottJ

Élmény volt körbejárni a Városháza épületét, melynek két szárnya mintha két teljesen különböző világból maradt volna itt, a baloldali az elegáns, reneszánsz oszlopos homlokzat, amely 16oo után épült...

... míg a sarokrész ( a képen háttérben a Belfried tornya)...

...és a jobboldali szárny – amelyik már az 15oo-as években elkészült - csodaszép gótikus csipkébe öltözött.

Gent másik nagyon érdekes háza egy sokkal kisebb és jelentéktelenebb házacska, ez a kőfaragók céhének a háza.

Ez egy 16. századból fennmaradt céhes ház és érdekessége a tetőt díszítő hat különböző szélforgó, melyek táncra perdülnek és mórikálják magukat a szélben.

Ha így utólag a Gentben töltött napomat jellemezném, akkor el kellene  mondanom, hogy csaknem folyamatosan esett az eső, hideg volt  és én mégis végig nagyon jól éreztem magam.  Van valami varázslatos ebben a városban és a lakóiban, valami,  amitől egy esős novemberi nap is derűssé tud válni J.