Marokkó – Casablanca

Másfél éve elmúlt, hogy utolsó blogbejegyzésemet megírtam és azt hittem, hogy ez most már így is marad. De amióta hazaértem Marokkóból azóta motoszkál a fejemben, hogy kár lenne elfelejteni ezt a sok szép élményt, jó lenne megőrizni az emlékeket. Annál is inkább, mert egy nagyon jó idegenvezetőnk volt, aki sokat mesélt az ország népeiről, viharos történelméről, s nem utolsó sorban, egyedi kultúrájáról. Egy kicsit ebből a történelemleckéből is lejegyeztem, mert nagyon érdekesnek tartottam az ország sorsának, az érdekek harcának alakulását. Előljáróban talán annyit, hogy a marokkóiak nem annyira arab, mint berber országnak tartják magukat, ugyanis a lakosság 75%-a berber és közülük mintegy 60-70000 a mai napig is nomád életmódot folytat.

Akkor néhány szóban a legfontosabb periódusok az ország történetéből. A továbbiakban ígérem, hogy nem esik történelemről szó, csupán a tájak és városok szépségeiről, a barátságos emberekről, a csodaszép kézműves termékekről, medinákról, piacokról, színes forgatagról.

Marokkó már az ókorban is érdekes terület volt, hiszen a Gibraltári szorosra és a Földközi-tengerre, illetve Atlanti-óceánra biztosított kijárása a kereskedelmi utak fontos gócpontjainak kialakulásához vezetett. A legrégebbi vásárvárosai, Tanger, Casablanca, Szale (Rabat egyik része) már i.e. a 12-ik században, a föníciai hódítás idején is léteztek. A föníciai fennhatóságot a római légiók váltják fel egészen az i.sz. 5-ik századig, amikor a vandálok átveszik a hatalmat Észak-Afrika területein. Ezek után a 7-ik században kezdődik az iszlamizáció a damaszkuszi kalifák irányítása alatt. A cél a berber népek asszimilációja volt, ekkor térítik át a berber népeket az iszlámra és alakulnak meg az első apróbb berber királyságok. Hosszas belharcokat vívnak a kis királyságok egymás ellen, majd végül 8-ik század végén alakul ki az első igazán számottevő királyság és uralkodó dinasztia I Idrisz király vezetésével, akinek sikerült az országot függetleníteni az arab fennhatóság alól.

A 15-ik században kezdődnek a portugál és a spanyol hódítások, valamint a Török Birodalom terjeszkedése, ez gyakorlatilag állandó harcokat jelentett a gibraltári és tengeri kikötők megszerzése érdekében. Aztán a XIX-ik század végén jött az európai gyarmatosítási hullám, melynek hosszas huzavona után az eredménye az lett, hogy felosztották Marokkót az északi, spanyol protektorátus alatti, illetve a nyugati, francia protektorátus alatti területekre. A függetlenségét 1956-ban sikerült kivívnia, ekkor jöhetett haza az addig száműzetésben élő V. Mohamed király is, akinek az utódja, II Hasszán egyesítette 1969-ben az addig különálló spanyol és francia befolyás alatti országrészeket és alapította meg az egységes és független Marokkót. 1996 óta az államformát alkotmányos monarchiaként határozzák meg és jelenleg a nagy tiszteletnek örvendő VI.Mohammed a király, aki az ország államfője, ő nevezi ki a miniszterelnököt, feloszlathatja a parlamentet és ő a hadsereg főparancsnoka is. Röviden ennyit a történelemről, úgy gondolom, hogy ez – legalábbis számomra – nagyon fontos volt ahhoz, hogy megértsem miért az ellentétek és ugyanakkor a tolerancia országa Marokkó.

 Ennek jegyében első utunk Casablancaban egy katolikus templomba, a Notre-Dame de Lourdes templomba vezetett, melynek Gabriel Loire által készített ólomüveg ablakai lenyűgöztek.

Van a városban egy másik katolikus templom is, az impozáns Sacré Coeur, de azt kiállítási központként használják és éppen felújítás alatt van.

Rövid sétára mentünk a város adminisztrációs központjába, ahol modern és hagyományos kézenfogva, egymást kiegészítve tölti be a teret, nem hiába hívják ellentétek országának: a száguldás és a nyugalom legnagyobb békességben él itt egymás mellett...

 

...aztán a tengerpart felé vettük utunkat, mert ugye mindenki sírt már a Casablanca című filmen, s meg akartuk nézni hol is van Rick bárja. Itt is, mint mindenütt, csupa ellentét várt ránk. Egymástól pár lépésnyire a hófehér elegancia villái és a nehézsorsú munkásosztály kis házikói, csuda érdekes ez a vegyes városi környezet és lassan megtanuljuk: itt mindent el kell fogadni előítéletek és különösebb magyarázatok nélkül, ez így szép és így van jól, pontosan úgy, mint az ezeregyéjszaka meséiben.

A tengerparton áll az impozáns II. Hasszán mecset, melynek a tornya a világon a harmadik legnagyobbként van számontartva. 1993-ban épült és 210 méteres tornyával büszkén uralja a teret.

Intarziamintás díszítéseit, faragványait, festett, nyitható tetőzetét mind-mind marokkói mesterek készítették, helyi alapanyagokból. Egyedül a márványt hozták az olaszországbeli Carrarából.

Aztán átmentünk az öböl túloldalára is, a világítótoronyhoz, hogy jobban ráláthassunk onnan a mecset uralta városrészre...

...majd folytattuk utunkat a szerény kis halászfalu mellett...

...egészen a módos strandok és vendéglők partszakaszáig.

Délután megpróbáltuk felfedezni a piac összes zugát, élni a színes forgatag ritmusát, beszédbe elegyedni az árusokkal, akiket mindig meg kellett kérdezni, hogy fotózhatjuk-e őket és a portékájukat. A válasz a portékára mindig igen volt, de inkább csak a berber árusok szerették, ha őket is fotóztuk.

Szinte beszippantott a piac zsongása, már sepregettek az árusok, záróra ideje következett - Marokkóban este 9 és reggel 5 óra között kijárási tilalom volt a járvány miatt és ezt eléggé szigorúan be is tartották – pedig mi még sétáltunk volna. Akár egész éjjel, hogy lássuk a csillagokat is Afrika egén 😊.