Marokkó – Marrakech

 

Ha Marokkóban járunk, akkor Marrakech városát semmiképp nem szabad kihagyni. Nem csak azért, mert az ország egyik legrégebbi fővárosa, melyet a XI-ik században alapítottak és építettek az Almoravidák nevű nomád hódítók, ennél sokkal, de sokkal többet jelent. Aztán később, az Almoravidákat legyőző berber Almohádok előbb lerombolták a várost, majd a XII-ik és XIII-ik században újraépítették és felvirágoztatták. Marrakechben csaknem minden épületet vörös téglából építettek, ezért az arabok Al Hamra-nak, vagyis Vörös Városnak hívják. Ez a téglavörös szín dominál ma is az összes épületen.

Marrakech királyi város, azaz létezik itt egy királyi palota, ahogy itt nevezik „királyi kasbah”, mint a többi nagyvárosban is. Szépen öltöztetett katonák és őrök posztolnak állandó jelleggel a palota kapuinál.

Egyébként a város nevéből ered Marokkó, az ország elnevezése is és az óvárosa, a „medina” 1985 óta a Világörökség része. A medina legfontosabb épülete a XII-ik században, mór stílusban épült Koutoubia-mecset, mellette az egykori belváros romjai a XI-ik századból.

Egy szép, keserűnarancs bokrokkal és pálmalevelekkel szegélyezett parkon át jutunk a mecset közelébe, megcsodáljuk szép, mór stílusú díszítését...

...majd egy kis séta után bedobjuk magunkat a Dzsema el Fna, vagyis a világ legnagyobb hagyományos piacterének színes forgatagába.

Van itt minden és még annál is több: a kékkőtől a csacsifuvarig...

...és a hennafestőktől a csodalámpásig és a kötött gyapjúsapkáig.

Talán itt láttam a legszebb pamut és kenderszőtteseket, kár, hogy nem volt egy kicsit több idő alkudozni. És nagyon élveztem a bőrből készült cipők, puffok, papucsok sokaságát.

Persze, az összes közül a legszebb a sárga bőrpapucs. Ehhez nem fér kétség.

A tér egyik jól elhatárolt részén rengeteg kifőzde, piaci vendéglős van, s azt mondják, hogy normális körülmények között ezek majd egész éjjel nyitva szoktak tartani és mindig tele vannak kuncsafttal. Sajnos nem olyan időket élünk, 9-kor a piac is bezár – mint minden egyéb szolgáltatás is – hiszen a járvány miatt tilos az éjszakai kijárás. Na meg turista sem erőst van, rajtunk kívül nem láttam tíz idegennek tűnő embernél többet, minket lassan már mindenki ismert és meg is szólított a téren, hogy „Isten hozott Marokkóban, Érezzétek jól magatokat!”.

Engem elcsábít a gyümölcsleves standok sora, kiválasztom a legfinomabbat, nem is kérdezik mekkora pohárral kérek, egyből a legnagyobbat adják, 20 dirham. Kicsit meglepődök, mert kiírva csak 10-ig voltak az árak, aztán megmutatják, hogy apró betűvel, legalul ott áll: ha a legnagyobb pohárban kéred, az húsz. Akkor legyen húsz, ez sem sok, kb 2 euró, csak megmarad az emberben az az érzés, hogy mindig van valami csavar az üzletben és mindig a vevő húzza a rövidebbet. Na de aztán minden tisztázódik és a legnagyobb barátként búcsúzunk egymástól :D.

Kerülünk még egyet a piacon, nem lehet betelni a sok portékával, de igazából jobb, ha az ember nem kezd fölösleges alkudozásba, mert ha egyszer érdeklődést mutattál, akkor azután nehéz megszabadulni az illető árustól.

Én bevallom őszintén igencsak kerestem-kutattam a tekintetemmel a mutatványosokat, majmosokat, meg kígyóbűvölőket, észre is vették azok rögtön és seperc ott teremtek mellettem, hogy ők bármit bemutatnak, csekély aprópénz ellenében.

Lassan lefelé haladt a nap, az árusok szedelőzködni kezdtek.

... ránk pedig újabb kaland várt. Lovashintókat keresett Mohammed és szépen négyenként beültünk egy-egy hintóba, majd végigklattyogtunk egész Marrakech városán, s hazabandukoltunk a 6 km-re levő szálláshelyünk felé.

Közben kedvünkre nézelődhettünk és gondolkozhattunk, miért is nevezik ezt a csodálatos országot az ellentétek hazájának.