Utazások és élmények: A Kék-hegység és Katoomba

Micsoda szerencsés fekvése van Sydney városának! Nemcsak azért, mert az óceán partjára épült, hanem azért is, mert alig kétszáz kilométeres körzetben végeláthatatlan sűrű erdők, szebbnél szebb kirándulóhelyek kínálják magukat. A Kék-hegység a legközelebbi ilyen erdőkkel sűrűn borított sziklás-szakadékos csodatáj, melyet egykoron csak a szénbányászok ösvényeit követve lehetett megközelíteni.

Manapság a legmeredekebb szikla is elérhetővé vált, egy szép, szerpentinekkel tarkított úton kocsival is kényelmesen fel lehet jutni, onnan, pedig libegővel, fogaskerekű-féle élményvasúttal, vagy a szemközti sziklákat összekötő libegőbusszal gyakorlatilag minden ösvényt meg lehet közelíteni.

Erről az élményvasútról, a Scenic railway-ről, szólnék még vagy két szót, mert ez a világ legmeredekebben haladó vasútja, ugyanis 52 fokos szögben száguldoz 310 méteres szakaszon, ahol nem szégyen az út teljes hosszát végig üvölteni, vagy sikítani. Aztán a végén mindenki csak vigyorog 😊. Próbáltam a sikítás és fogózkodás közben az üvegtetőjű kocsiból még néhány képet is csinálni, de csak annyi látszik belőle, amennyit éreztünk akkor: nem nagyon lehet látni, hogy merre haladunk és azt sem, hol lesz majd az út vége. Azt is homályosan.

Odalentről aztán szépen kirajzolódott már a Három nővér nevű szikla, mely egy 300 méteres szakadék felett magaslott büszkén…

…és visszapillantva az eddigi útvonalunkra láthattuk az erdő fái között átderengő meredek sínpárt is. Az alját, persze ügyesen majdnem vízszintesre képezték, hogy ne féljen befizetni egy menetre a gyengébb idegzetű turista sem😊.

A Kék-hegység onnan kapta a nevét, hogy a sűrű erdőben rengeteg az eukaliptuszfa és ezek illóolaja egy ködszerű réteget képez az erdő felett, s ettől - főleg a reggeli órákban – egészen kéknek látszik az erdő.

Egy félórányi sétát tettünk az erdőben, közben csodáltuk a hihetetlenül magasra nőtt fákat és a zöldnél is zöldebb páfrányokat.

Útközben láthattuk a régi szénfejtés egyik bejáratát, előtte még egy korabeli szeneskocsit is, tele szénnel. Könnyű volt az erdő közt sétálni, mert mindenütt pallók és kiépített ösvények voltak, eltévedni sem lehetett, azonkívül, pedig itt még medvék, vagy más hasonló ragadozók sincsenek, legfeljebb koalák, de azok általában lusták, vagy alszanak, vagy majszolják az eukaliptuszt. De olyankor is pont olyanok, mintha aludnának. Persze, lehet azért félni, mert nagyon sokféle mérges kígyó él itt az erdőkben, őszintén örvendtem annak, hogy egyfélével sem találkoztunk 😊.

A Három nővér nevű szikla annyira híres és különleges, hogy többféle legenda is kering róla. Az egyik azt mondja, hogy a Jamison völgy ölében, Katoomba faluban, a gundungurra nevű ősi törzsben élt egykoron három testvér, Gunnedoo (906 m), Wimlah (918 m) és Meehni (922 m). Úgy, ahogy a mesékben meg van írva: a lányok igencsak megtetszettek az ellenséges nepe törzs három fiának. Hiába dúlt nagy szerelem a fiatalok közt, mert a törzsi törvények tiltották a más törzsekkel való kapcsolatot, ezért a fiúk úgy döntöttek, hogy háborút indítanak a katoombaiak ellen, s elrabolják a szép leányokat. A harcok igen hevesek lettek, ezért a Kuradjuri, a gundungurra törzs bölcs varázslója úgy döntött, hogy az a legjobb, ha a leányokat sziklává változtatja, nehogy valami bajuk essen a háborúban, s majd, amikor elcsendesednek a dolgok akkor visszaváltoztatja őket. Igen ám, de a harcban a varázsló is elesett, s a leányok örökre a sziklák fogságában maradtak.

Egy másik szép legenda szerint réges-régen élt odafent a Kék-hegységben egy Tyawan nevű bölcs öregember, akinek volt három szép leánya és egy sípcsontból készült varázspálcája, melynek segítségével változtathatta alakját. Ugyanabban az időben messze odalent a völgybéli erdő sűrűjében élt egy Bunyip nevű gonosz, aki állandóan zaklatta a Tyawan leányait, amikor ő nem volt otthon. Történt egyszer, hogy Tyawan vadászni ment, otthon hagyva a hegytetőn levő házban a három leányzót, ám egyik leányzó véletlenül belerúgott egy kavicsba. A kavics leperdült a szikláról, be a szakadékba, felzavarva álmából Bunyipot, aki mérgében felkerekedett és elindult a leányok felé, hogy bosszút álljon rajtuk. Tyawan észrevette a veszélyt, de nem tudott időben visszatérni, ezért varázspálcájával sziklává változtatta a leányokat. Ezek után Bunyip őt vette üldözőbe, s ő kénytelen volt menekülés közben többször is alakot váltani, hogy kicsússzon a gonosz kezei közül. Utolsó alkalommal, amikor lantfarkú madárrá alakította magát, véletlenül elejtette a varázsvesszőt. Azóta a lantfarkú madár mindig kétségbeesetten kapirgál a földön a levelek között, keresi a varázspálcát, hogy a lányokat és önmagát is újra emberré alakíthassa.

Gyalogos sétánk után egy csaknem tetőtől-talpig üvegfalú libegő kabinnal, a Scenic skyway nevű felvonóval libegtünk át a 300 méteres szakadék felett, közben élvezve a szárazság miatt eléggé szerény Katoomba-vízesés látványát…

…majd a kilátóhoz vezető út mentén a gyönyörű tájat és a hegyi virágok üde szépségét.

Szállásunk a Katoomba nevű helységben volt, mely a maga 8000 lakosával a legnagyobb városka az egész nemzeti park területén. Valamikor az aranyláz első hullámai hozták létre a települést az 1870-es évek közepén. A XVIII-ik századig a környéken csak az aboriginálok, az őslakosok voltak jelen, főleg a gundungurra és a darug törzsek lakták az erdőt. Tőlük származik a katoomba név is, melynek jelentése: ragyogó, magasból aláhulló vízesés. A telepesek nagyon sokáig nem is tudtak átkelni a Kék-hegységen, meredek sziklafalak és szurdokok sokasága teszi veszélyessé és nehezen járhatóvá a terepet.

Katoomba egyik legrégibb épületében, az 1883-ban épült Carrington hotelben voltunk elszállásolva. Azért olyan érdekes ez, mert az egész szálloda betrendezése olyan, mintha ez régi angol krímibe léptél volna, a csikorgó, kézzel zárt láncos lifttől kezdve a még létező telefonközpontig, a nem nyitható ólomüvegből készült ablakokig, könyvtárszobáig, vagy dohányzószalonig. A legjobban talán mégis az lepett meg, amikor megláttam egy huzalvéget a jól felpolcolt vetett ágyban, ugyanis a lepedő alatt árammal működtetett melegítő-matrac volt leterítve. Fázós úrhölgyek részére helyettesítendő a melegvizes palackot 😊.

Mindenesetre egyedi hangulata van az egész szállodának és ehhez a körülötte fekvő fás és virágos park is nagyban hozzájárul. Este sokan üldögéltek, beszélgettek a lugasban egy pohár sör vagy bor kíséretében, ennél kellemesebb környezetet keresve sem lehet találni.

Még jóízűen sütött a nap, amikor elindultunk a városba szétnézni, s valami jó helyet találni, ahol kései ebédünket elfogyaszthatnánk. Az volt a meglepő, hogy alig láttunk embert az utcákon, na meg néhány gyorskajás vendéglőn kívül nem is nagyon találtunk olyan helyet, ahová egyáltalán beülhettünk volna. Végül a város legeslegvégén valami ír telepesek kései leszármazottai úgy gondolták, hogy ők délután hatkor még nem zárnak be és kiszolgálnak bennünket egy gazdag csirkés salátával és mellé finom gyömbérsörrel. Igen jól esett 😊.

Hazafelé, a csendes kis tereken átkelve, arra lettünk figyelmesek, hogy ott a közeli fák alatt két szép kakadu magok után kutat. Óvatosan, szinte lábujjhegyen közeledtünk, mert mi még kakadut ötven méteren belül nem láttunk, számunkra ez a találkozás nagyon izgalmasnak ígérkezett. Lépegettünk, s közben szép csendben kértük őket, hogy maradjanak még egy kicsit, olyan jó lenne készíteni róluk egy fényképet… Nem tudom, hogy meghallották-e a kérést, vagy amúgy sem érdekelte őket az emberek közelsége, de nagy öröm volt, hogy a lépcsők korlátján ide-oda totyogva bevártak bennünket és még pózoltak is 😊.