A Geiranger
fjord
Több, mint 1000 fjord van Norvégia csipkézett, sziklás partvidéke mentén
– a fjordok országának is nevezik – talán ez a legfőbb oka, hogy beneveztem
erre az útra és nagyon vártam a napot amikor igaziból is láthatom ezeket a
képeslapról ismert tájakat. De nem fogok elébe vágni a dolgoknak, mert rengeteg
szép tájon át vezetett az út, míg Lillehammertől a Geiranger nevű kis faluba
értünk.
Lillehammer
huszonötezres lélekszámú városka, az 1994-es Téli Olimpiai Játékok rendezője. A
mai napig is nehéz elhinni és ésszel felfogni: hogy tud egy Csíkszeredánál
jóval kisebb városka egy ilyen világszínvonalú rendezvényt lebonyolítani. De
tud. Sőt, jövőre újabb nagyra törő terveket sző: februárban rendezi meg az Ifjúsági Olimpiai Játékokat. És arra is fogadni mernék, hogy tökéletesre sikerül
nekik. Mert úgy állnak hozzá. És mert megérdemlik!
A szállásunk egy
Birkebeineren nevű, sportolók fogadására berendezkedett szállóban volt, ahol a
vendégkönyvben egy kedves kis történet is helyet kapott: a Birkebeiner legenda.
Ezt próbáltam lefordítani és próbálom tovább adni, mellé a környékbeli gyönyörű
tájak képeit csatolom...
A történet 1206-ban
kezdődik, amikor Norvégiában polgárháború előtti viszonyok uralkodtak. A
feszültséget a két egymással szemben álló párt, a birkebeinerek és a baglerek hatalomért
való küzdelme okozta. A trón várományosa Håkon Håkonsson herceg
akkoriban még csak 18 hónapos kisgyerek volt és az édesanyja tudomására jutott,
hogy nincs biztonságban, ellopását tervezik.
Az aggódó anya úgy
döntött, hogy a családi pap és néhány megbízható birkebeiner segítségével
északra, Trøndelag környékére menekülnek, ahol biztonságban lesznek.
Nagyon rossz időt
kaptak, hóviharok, áthatolhatatlan erdők és hideg éjszakák nehezítették
útjukat, mígnem egy éjjel eltévedtek. Ekkor úgy döntöttek, hogy a két legjobb
sífutó emberükre bízzák a gyereket, akik el is indultak, s találtak két helyi
embert, akik a helyes útra irányították és elkísérték egy darabon őket.
Egy idő után
viszont – hiába a helyiek segítsége - megint eltévedtek, nem találták meg a
faluba vezető ösvényt, így kénytelenek voltak egy szénás csűrben megszállni.
Tüzet raktak, a gyereknek ágyat készítettek, ennivaló helyett olvasztott havat
adtak neki, majd a két helyi ember elindult, hogy a csoport többi részét is
meglelje és idevezesse.
Hosszú, küzdelmes
utat tettek meg, a falusiak végig mellettük voltak, mígnem mindannyian szerencsésen
megérkeztek Østerdalenbe, ahol a helyi emberek lovakat, szánt, kísérőket adtak
melléjük és így sikerült biztonságos helyre menekíteni a kis trónörököst.
Håkon Håkonsson később
Norvégia egyik legjobb uralkodójává vált. Sikerült megszüntetnie a
polgárháborút és alatta az ország is felvirágzott, a középkorbeli Norvégia legdicsőségesebb
évei voltak ezek. A birkenbeinerek története, pedig bekerült a történelemkönyvekbe.
Eddig a mese.
Időközben a térkép alapján
már elég közel járunk Geirangerhez, illik a tájról is szólni valamit: több,
mint 1000 m magasan, hófoltos hegyek és fagyos vizű, szebbnél szebb gleccsertavak
- Breidalsvatnet, Langvatnet, Djupvatnet - mentén vezet utunk.
És itt álltunk július
közepén, szikrázó napsütésben a Djupvatnet tó alig olvadozó jégtakarója mellett
és arra gondoltam, hogy nyár közepén, az otthoni forró, kánikulás napok után
ennél szebb és üdítőbb látványt nem is kívánhattam volna. Hálás lehetek érte.
Amúgy ez nem olyan nagy kiterjedésű tó, a felszíne mindössze 2,4 x 1,1 km, de a mélysége állítólag a 200 métert is eléri.
A tó felett az út
kettéválik, egyik része a hegy tetejére, egy szép kilátóhoz vezet.
Mi a másik úton, a völgy
irányában haladtunk lefelé, közben az út mentén egyre jobban olvadt a hó, a
vízesések és a patakok egyre bővizűbbek lettek, s a hegyoldalak is egyre
zöldebbek.
A völgy hamar
kiszélesedett, lent már látni lehetett a következő állomásunkat, a Geiranger-fjord
csücskét...
... s a szemben
levő meredek domboldalra – a troll-ösvénynek nevezett turistaút mentén -felcikázó
szerpentineket. Merthogy mi is ilyen szerpentineken ereszkedünk alá – néhol félre
is kell húzni, hogy a felfelé haladók elférjenek.
Én nem biztos, hogy
vállalnám a vezetést ezen az úton – amúgy is csak június-július-augusztusban
szoktak itt autókkal közlekedni. Le a kalappal a buszsofőrünk előtt, aki végig tökéletes
magabiztossággal, figyelmesen és biztonságosan vezetett. Még egyszer köszönet
érte, Peti!
A hegy oldalában kis
házikók állnak, egy ma is lakott tanya épületei. Annyira tetszik, ahogy alig észrevehetően
meghúzódnak a sziklák és fűcsomók
között, szerényen, tisztán, egyszerűen, olyan igazi norvégesen.
S akkor meg is
érkeztünk Geiranger mindössze 300 főt számláló kis falujába...
...ahol nemsokára hajóra
szállunk.
Lehetett volna helikopterrel is, csak az sokkal
drágább. Nagyon sokkal.
Egyébként a fjord,
az egy sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe mélyen benyúló
tengeröböl, amely úgy keletkezett, hogy egy gleccser vájta teknővölgyet elárasztott a tenger. Ettől elméletileg valamennyire sós
kéne, hogy legyen a vize, de megkóstoltuk és egyáltalán nem volt az. Lehet,
hogy túl bővizűek most a gleccserből jövő patakok, azért nem lehetett felfedezni
benne a só ízét.
A Geiranger-fjord a
Világörökség részét képezi, 2005-ben vették fel a listára. A fjord fentről
nézve egy nagy, 16 km hosszú S betű alakú folyóra emlékeztet, mélysége néhol
eléri a 250 métert.
A hajó kényelmesen
járja be ezt a szakaszt, alig egy óra hosszat tart az út, közben a
hangosbemondó érdekességeket, helyi adatokat közöl 4-5 nyelven is, sajnos nem mindenhol
lehet érteni a szövegét.
Az egyik legérdekesebb
látnivaló a „Hét nővér” vízesése...
... ahol a szó szoros értelmében hét külön ágon zubog alá szabadesésben a víz, néhol 250 méter magasról. Szerencsénk van, most júliusban - a hóolvadásnak köszönhetően - nagyon bővizű a vízesés, simán meg lehet különböztetni rajta a hét különálló zuhatagot.
Nos ennyi szépség
nem létezhet mesék nélkül: a nővéreknek volt egy állandó hódolója, az „Udvarló”
( ez így hangzott el angolul, de az is igaz, hogy ha németből fordítom, akkor a
neve inkább Frájer, vagyis Becsapott legény volna) , akit a szép nővérek lépten
nyomon kikosaraztak. A legény bánatában a borosüveg után nyúlt, bánatát alkoholba
fojtva...őt jelképezi a szemközti sziklafalról alázuhogó vízesés, szépen
formázva a borospalackot J.
Van itt sok más
kisebb-nagyobb vízesés is, mint a „Menyasszonyi fátyol”...
...és vannak simán
alácsordogáló gleccserpatakok, melyek türelmes, alapos, kitartó munkával hasítják,
alakítják az útjukban álló sziklafalat.
A fjordon csak
két-három nagyobb hajó közlekedik, amikor egymás közelébe érnek hosszasan
tülkölnek, az utasok lelkesen integetnek egymásnak...
...azt hiszem így
szokás ez a tengeren is, de az is lehet, hogy itt része a turistaprogramnak.
A fjord mentén a
meredek sziklafalakon néhány farmot is megpillanthattunk, többnyire a '60-as
években felhagyták őket, de a turizmus fenntartása érdekében gondozzák és
állandóan javitják, karbantartják a házakat és környéküket. Többnyire egyesületekbe
tömörült önkéntesek végzik ezt a munkát.
Ezen a képen egy
olyan tanya látható, amelyik még mindig működik, sőt, a mellette lévő kis
földterületen almafák, szilvafák és még barackfák is vannak. Egyik évben 60
kiló barack termett, az volt a rekord. De a kevésbé csapadékos hónapokban
keményen meg kell küzdeni a szárazsággal: mindennap Geirangerből hordják csónakkal
az ivóvizet maguknak és az állatoknak.
A Geiranger-fjord sziklafalai 1400-1500 méterrel magasodnak a tengerszint fölé. Talán épp ezek a
meredek, szinte csupasz sziklafalak kölcsönzik a fjord különleges, zord
szépségét.
A Geiranger-fjordot, illetve jelenlegi állapotát, folyamatosan veszélyezteti az Åkerneset hegy,
amelyet a természet erői annyira erodáltak, hogy bármikor beomolhat a vízbe.
Egy hegyomlás akár szökőárt is okozhat, s az rövid időn belül több környékbeli
települést, köztük Geirangert és Hellesyltet is elérné. Nagy kár volna érte.
Lassan elértük
Hellesylt kikötőjét.
Ez sem túl nagy
település, alig 250 lakosa van, de a környező tanyákkal, falvacskákkal együtt
ez a szám 600-ra duzzad.
A szerény,
hófehérre festett házak függönytelen ablakában fehér gyertya vagy lámpa égett –
jelezve, hogy otthon vannak – de odakint senkit nem lehetett látni az ösvényen.
Csak odalent a fjord-tavon
lötyögött egy kis csónak, gondolom a benne ülők szép csendben halászgattak,
várva, hogy besötétedjen, s jobban harapjanak a halak.
De később sem lett
nagyon sötét, még éjfélkor is elég szépen megvilágította az alig lebukott és
mindjárt felbukkanó nap a tavat.
A tó partján követ
raktam: ha egyszer tökéletes csendre vágynék, akkor majd szépen visszajövök J.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu