Burma: A legbuddhistább ország

 Szerzetesek, szokások, iskolák

Azt mondják, hogy Burma a legbuddhistább ország a világon. Nem tudom, hogy miért mondják ezt, de tény, hogy Burma lakosságának csaknem 90 %-a buddhistának vallja magát és az is valószínű, hogy Burmában van a legtöbb buddhista szerzetes. Mert a hagyomány szerint minden férfi életének két szakaszát is szerzetesként tölti. Először olyan tízéves kora körül adják be a kolostorba, akár csak néhány hétre vagy hónapra. De az is előfordulhat, hogy több év lesz ebből, főleg, ha a szülőknek nincs elég pénzük a gyereket nevelni, iskoláztatni. Aztán másodszorra húszéves kora után, felnőtt férfiként lépik be a rendbe.

Amarapurában van egy Mahagandayon nevű kolostor és iskola, ahová - kisebb-nagyobb adományok reményében - turistákat is beengednek, így láthattuk a szerzetesek mindennapjait, lakószobáikat, s főleg az ebéddel járó szertartást. Mert a legérdekesebb látnivaló az a délelőtt fél tizenkettőkor szépen felsorakozó 2500 szerzetes bevonulása az ebédlőbe.

 Csak azt nem tudom, hogy bírják szegények a sok bámuló idegent, akik folyton fényképeznek és tolonganak ez ebédlő körül. De erre egy idős szerzetes azt mondta, hogy legtöbb fiatal nagyon örvend, ha ebbe a kolostorba kerülhet. Máshol sokkal unalmasabb az élet, soha nem történik semmi és a fiataloknak jól jön a lehetőség is, hogy itt a turistákkal gyakorolhatják az angolt. Aztán a sok adománynak köszönhetően nagyon színvonalas az oktatás is. Na így akkor már ez a látvány sem tűnik olyan borzasztónak...

A szerzetesek életéhez tartozik, hogy nagyon korán kelnek, mosakodás és ima után reggeliznek, majd utána elmennek adományokat gyűjteni a környéken. Miután a kiszabott utcákat bejárták, jöhet a tanulás. Vagy a felnőtt szerzeteseknek a tanítás és a meditáció. Vannak olyan szerzetesek, akik kinti családokat is tanítanak a nyílt tanítási napokon. Nyilván önkéntesként, az egyetlen jutalék esetleg egy-egy kedves ebédmeghívás az illető családhoz.

  És fél tizenkettőkor jön az ebéd, ugyanis 12 után másnap reggelig már csak  folyadékot ihatnak, enni nem szabad. Ezt a szabályt szigorúan be is tartják, de valaki azt is mondta, hogy főleg a gyerekek nagyon szeretik, ha cukorkát adnak nekik. Azt szépen elszopogatják és mintha édes víz lenne úgy nyugodtan délután is lenyelhetik J.

Ebédosztás előtt bekukkantottunk az óriási, nyitott oldalú konyhába is, ahol az önkéntesek földön kuporogva pucolták és szeletelték nagy halmokba a zöldséget...

...készítették elő a húst...

...vagy óriáskondérban főzték az ebédet. Majd amikor kész lett, szépen átlapátolgatták a tálalófazekakba.

A tálalást is önkéntesek végzik. Burmában nagy hagyománya van az adakozásnak, van aki anyagi javakkal tudja segíteni a kolostorokat, mások élelmet adományoznak a gyűjtögető szerzeteseknek, akinek, pedig kevesebb jut, az önkéntes munkával – például a főzéssel - járul hozzá a kolostor fenntartásához.

 Így lehetséges az, hogy bármennyire is szegény az ország, kialakult ez a hozzájárulásos alapon működő szociális rend, amely biztosítja a megélhetést még a legszegényebbek számára is – hiszen bármikor bárki bevonulhat egy kolostorba – és biztosítja a szegény családból származó gyerekek iskolázását is. A pénzbeli adományoknak köszönhetően újabb épülettel bővítik a kolostor iskoláját...

...de számunkra a munkamódszerek azért inkább a múlt századot idézik.

Mandalay környékén sok olyan falu van, ahol mindenki ugyanazt a mesterséget űzi. Ez a hagyomány még Mingun király idejéből maradt fenn. Egy olyan faluban jártunk itt a környéken, ahol minden házban kőfaragók vannak.

 Gyönyörű fehér márványból bármit ki tudnak faragni, de azért leginkább Buddha szobrokat készítenek. Ezeknek az arckifejezését, meg a részleteket általában a megrendelők határozzák meg, ez az oka annak, hogy rengeteg félig elkészített, arc nélküli szobor várja gazdáját.

De az is előfordul, hogy a távolabbi vidékről érkezett gazdák várnak az újonnan elkészült szoborra...

... fényképezve, videózva az utolsó simításokat, csomagolást, szállítást, hogy amikor hazaérnek mindenről szépen beszámolhassanak a falu népének.

A gyerekek is részt vesznek a munkában. Biztosan azért is, hogy egy szép napon majd ők is igazi mesterekké váljanak, de szerintem egyszerűen azért, mert ez így van itt rendjén.

Innen a Sagaing domb (azt hiszem, hogy teknősbéka-dombnak mondták angolul – már nem vagyon egészen biztos...) irányába haladtunk tovább. A XIV. században, a pagani (bagani) birodalom hanyatlása után apró kis államok jöttek létre egész Burma területén, így ezen a vidéken egy Sagaing királyság nevű kis állam működött. Az Irrawaddy folyó hídján a sofőr kénytelen volt lassítani, mert a kisbuszban mindenki a jobb oldali ablakra tapadt: ennyi sztúpát egy helyen még soha nem láttunk...

 ... s a túlsó parton, a dombon, ott talán még több volt. Még egy óriási arany Buddha is ült az egyik dombocskán. A folyó partján, pedig szorgalmasan rakodták az exportra készített teakfát. Azt sem tudja az ember, merre figyeljen inkább... lehet, hogy épp ez a cél. Mert amíg elég fényesek a sztúpák, addig nem látszik annyira az, ami az árnyékban marad. Ki tudja...

Ahogy a dombon elindulunk felfelé, egyre több szerzetesi ruhába öltöztetett tarisznyás gyereket látunk  - nem messze lesz az az iskola, amelyiket belülről is megnézhetünk.

A suli neve Aung Myae Oo – nyílt szerzetesrendi iskola. Vagyis vannak itt szerzetes-gyerekek is, de a falubéli gyerekek is ide járnak.

 Vannak gyerekek, akiket beadnak valamelyik közeli kolostorba, onnan is ide járnak, de vannak a nagyon szegény szülők gyerekei is, akik bentlakókként tanulnak itt és biztosítják nekik a teljes ellátást.

Délben minden gyerek kap ebédet, az apácalánykák ügyesen segítenek a konyhán is. Nem említettem eddig, de a lányokat is gyakran beadják zárdákba, ugyanolyan megfontolásból, mint a fiúkat: így a legjobb nevelést és megfelelő táplálékot tudnak számukra biztosítani. De a lányoknál nincs olyan elvárás, hogy feltétlenül be kellene állniuk apácának és ők is csak addig maradnak, amíg akarnak.

Az intézményt adományokból tartják fenn. 2oo3-ban alapította egy szerzetes, akkor még 31 gyerekkel indultak és 6 tanáruk volt. Mára 2092 gyerek jár ide iskolába és 47 tanár foglalkozik velük. Ezt így alapítványként működtetni bizony nem kis feladat...

Burmában nagyon szeretik a gyerekeket. Azt mondják, hogy kiskorukban el is kényeztetik őket, mivel a hagyomány szerint a szeretet, amit a gyerekek kapnak, az éppen annyira fontos, mint az alapélelem, amit szülei biztosítanak számára.

 Szent meggyőződésük, hogy ha a gyermek kiskorában sok szeretetet és gyengédséget kap, akkor a felnőttkori gondjai könnyebben elviselhetők lesznek.

Ez a gondolat nagyon tetszett nekem. Mindezzel a sok kényeztetéssel-szeretgetéssel együtt úgy gondolják, hogy egy gyerek tíz éves korára felelős személlyé válik, megtanulja tisztelni szüleit, csendben marad a felnőttek társaságában, bármilyen feladatot bíznak rá szó nélkül végzi azt. Ha idősebb emberrel találkozik az úton, akkor is le kell hajtsa fejét, lesüsse tekintetét. Így kell a elfogadják az adományokat is : lesütött szemmel, mindkét kezüket előre tartva.

 Az iskolában – akárcsak a szerzeteseknél – az alaptantárgyakon kívül a gyerekeknek angol nyelvet, számítógép-kezelést, matekot is tanítanak. Az alaptárgyak között sok van, amelyik a Buddha tanításain alapszik. Amikor a 10 éves fiúk bevonulnak a kolostorba, akkor a szerzetesi időszakra tíz fogadalmat is kell tegyenek. Ebből öt általános és minden emberre vonatkozik, mindenkinek be kell tartania azt ( semmilyen élőlényt nem bánthat vagy ölhet meg, soha semmit el nem vehet mástól, csak azt amit személyesen neki adományoztak,  távol tartják magukat a nemi élettől, soha nem hazudnak, vagy mondanak ki felesleges dolgokat, soha nem használnak kábító hatású szereket és nem isznak alkoholt) és öt kimondottan a szerzetesi időre vonatkozik ( tartózkodjon attól, hogy déli 12 óra után egyen, nem szabad mulatnia, vagy illatosítania-cicomáznia magát, nem alhatnak kényelmes ágyban, csak földön és matracon, nem foghatnak meg aranyat, ezüstöt, drágaköveket, ékszereket és minden emberrel és élőlénnyel szemben együtt érzőnek kell lenniük).  A felnőtt szerzeteseknek már 227 fogadalommal kell felesküdni.

Az iskolaprogram után felmásztunk a 24o m magas hegyre, ahol az U Min Thonze pagoda csodaszép oszlopsora fogadott.

A pagoda neve magyarul azt jelenti, hogy harminc barlang, mert a hegy oldalában lévő barlangok üregébe építették be a szentélyt. Az árkádok mögött 45 aranyozott, festett Buddha szobor ült, amelyek első látásra tökéletesen egyformának tűntek, de épp az volt az érdekes, hogy mindenik más és egészen más érzést és arckifejezést mutat.

Sok burmai ember zarándokol ide a Sagaing dombra, mert állítólag itt lehet a legjobban meditálni és imádkozni. Hát az innen fentről kitárulkozó látvány mindenképpen alátámasztja ezt a kijelentést.

És pont itt fotóztam az egyik legkedvesebb burmai képemet is. Nagy kár, hogy nem lehet a hangját is hallani J.

A pagoda bejáratánál különleges ajándéktárgyakat árultak. Sem előtte, sem utána nem láttam ilyeneket: a szentjánoskenyér magjából, az úgynevezett karobmagból fűzött gyöngyök, kulcstartók, kis táskák olyan tökéletesek voltak, mintha géppel kötötték volna őket. Itt tanultam meg azt is, hogy a karob magja annyira tökéletesen tartja a méretét és súlyát, hogy ez lett a drágakövek súlyának mértékegysége: 1 mag annyi, mint egy karát.

A legrégebbi pagoda a hegytetőn egy Soon U Ponya Shin nevű és 1312-ben épült. A gyönyörű Buddha-szobor környékét renoválták – s mint minden ilyen renoválás után - sajnos színes ledes lámpákkal pakolták tele az amúgy csodaszép tükörmozaik-hátteret.

Lehet, hogy csak  minket zavar az ilyesmi, de azért nem tudtam szó nélkül hagyni.

Magunk mögött hagyva a hegyet egy csendesebb helyen újra átkeltünk a nagy folyón.

Nagyon kellemes helyen ebédeltünk a folyó túloldalán, nagy, lombos fák árnyékában, mikor észrevettük, hogy nem messze tőlünk gyülekeznek a kétkerekű lovastaxik. Na ilyenen még nem ültünk, örvendtünk neki...

Kettesével ültünk a szekereken, de a hely így is szűknek bizonyult – nem 180-190 centis emberekre alkották ezeket a járműveket. De azért élveztük a szűk órányi kocsizást, miközben bámultuk a környékbeli falvak mindennapi életét...

... a faluvégi szórakozást, ahol hangos zene szól és mindenki lelkesen drukkol valamelyik csapatnak...

... a rizsföldeken dolgozó embereket...

...vagy csupán a szépen cseperedő vetés hihetetlen zöld színét.

Közben megérkeztünk a Bagaya kolostorhoz, amelyik eredetileg a XVI. században épült, de többször is fel kellett újítani, mert néhány tűzeset alaposan megrongálta.

 Teakfából készült és a nevezetessége a 267 vaskos faoszlop, amelyen áll az egész épület. Még a sötétben is lenyűgöző látványt nyújt a sok égbenyúló oszlop.

Úgy az oszlopok kidolgozása, mint az ajtók és a belső tér is gyönyörűen faragott –igazi mestermunkát igényelt.

A kolostor ma is működik, a környékbeli gyerkőcök járnak ide iskolába és az idősebb szerzetesek tanítják őket...

 ... a  betűvetésre meg egyéb fontos tudományokra. Nem győzöm csodálni a csodaszép burmai írást, amelyben minden egyes betű számomra megannyi szépen ívelt csigavonalat jelent...

Közben kocsisaink türelmesen vártak ránk a rizsföld mentén, rendíthetetlenül rágva bételgyurmáikat és etetve lovacskáikat...

Másik úton mentünk vissza a folyóhoz. Ezúttal pálmákkal szegélyezett ösvényen...

...és virágzó banánültetvények mellett, idilli tájakon haladtunk végig.

A folyón csónakázva még egyszer megcsodáltuk az Irrawaddy felett ívelő acélhidat, háttérben a Sagaing sztúpáival.

Sietni kellett, mert alkonyatig oda szerettünk volna érni az U Bein hídhoz, ahol a legszebb naplementét lehet élvezni. Ez a világ leghosszabb teakfa hídja, 1200 méter hosszú, a Taungthaman tó két oldalát köti össze és több, mint 1000 oszlopon áll. Mivel a hídról egyebet nem nagyon tudok mondani - legfeljebb csak azt, hogy így naplemente közeledtével rengetegen jönnek ide nézelődni, meditálni, fényképezgetni – gondoltam, hogy itt a híd képei között leírom röviden azt, amit a buddhizmus lényegéről sikerült megjegyezzek. És köszönöm Zsigának a meséket és érdekes történeteket, s hogy  ilyen egyszerűen és érthetően ecsetelte Buddha tanításainak lényegét.

Buddha Gautama Sziddharta néven született i.e. a VI. században, Indiában, egy királyi családban. Rögtön a születése után azt jósolták, hogy nagyon nagy emberré válik: vagy egy nagy király, vagy egy Buddha ( azaz Megvilágosodott, Tanító) lesz belőle. Apja nyilván nagyon szerette volna, ha nagy királlyá (kasztja szerint harcossá) válik - az Indiában meglévő kasztrendszernek megfelelően ez lett volna a természetes, hiszen a Tanítók, azok egy más kaszthoz tartoznak, s mint ismeretes a kasztok között nincs átjárási lehetőség. A jóslat alapja az a néhány ismertető jel volt, amelyek már Buddha születésekor léteztek : az ujjai úgy a kezén, mint a lábán egyenlő hosszúságúak voltak, a feje búbján volt egy kis konty-szerű dudor, a homlokán állt egy szőrcsomócskás anyajegy, stb.

 Már gyermekként is különleges volt, visszahúzódó, elmélkedő típus és nagyon hamar észrevette, hogy neki ugyan kényelmes és jó élete van, de a fiatalság egyszer elmúlik, a betegség sem válogat szegény és gazdag között, s a halál is mindenkit elérhet. Ezért elmélkedései során arra a következtetésre jutott, hogy a boldogságot nem a múlandó, hanem a belső életben kell keresni. És ennek az útnak a keresésére szánta további életét.

Korán megnősült, s született is egy kisfia – így biztosította a trónörököst maga helyett, majd 29 évesen elhagyta a palotát, leborotválta a haját és visszavonult, akár egy szerzetes, hogy elmélkedhessen. Hat évig teljesen aszkéta életet élt, csontsoványra fogyott és ereje is elhagyta. Ritkábban, de ilyen sovány Buddha szobrokat is lehet néha látni.  Aztán eldöntötte, hogy ez a kegyetlen önsanyargatás nem fogja segíteni – éppen úgy, ahogy a palotabeli nagy gazdagság sem segítette annak idején - és jobb, ha egy megfelelő középutat választ, mely a gondolkodásában is segíteni fogja.

Ezek után egy fügefa árnyékát választotta meditációi helyszínéül, s úgy döntött, hogy addig ül ott, amíg sikerül rájönni a rég keresett igazságra. 35 éves volt, amikor ez sikerült neki. Azután elindult és sok embernek beszélt az általa felfedezett igazságokról, míg követői lettek, akik egyre nagyobb tömegekkel ismertették a Megvilágosodott tanait. Írásos formában csak Buddha halála után rögzítették ezeket a tanokat.

A megvilágosodás gyakorlatilag azt jelenti, hogy rájött a szenvedés létére, okára, megszüntetésének módjára, vagyis a négy nemes igazságra. Az első igazság az, hogy a szenvedés valós, tehát létező dolog. A második, hogy a szenvedés a vágyakozásból fakad – azért szenvedünk mindig, ami nem a miénk. A harmadik felismerés az, hogy a szenvedést meg lehet szüntetni, ha megszűnik a vágyakozás. A negyedik igazság az éppen maga az út,  amelyik a szenvedés megszűnéséhez és ezáltal az igazi boldogsághoz vezet.

Azt, hogy miben is áll a helyes út megtalálása, azt a "Nemes nyolcrétű ösvény" szabályrendjében foglalja össze (ezt a Buddha tanításaiból vettem ki, mert már nem minden lépésre emlékeztem tisztán), amelyik tulajdonképpen nyolc nagyon egyszerű és jól megfogalmazott szabályt jelent:

1.      A helyes látásmód. A valóságnak megfelelően látni, hogyan nyilvánul meg a szenvedés, látni az okát, a megszűnését, és a megszűnéséhez vezető utat.

2.      A helyes gondolkodás. Mindenféle rossz akarattól, érzékiségtől és durvaságtól mentes gondolat.

3.      A helyes beszéd. Mentes a hazugságtól, rágalmazástól, durvaságtól és fecsegéstől.

4.      A helyes cselekvés. Tilos az élet kioltása, bántalmazás,a lopás, hazugság, házasságtörés.

5.      A helyes életvitel. Tartózkodás mindenféle romlott erkölcsű kereskedelemtől ( üzérkedés, kábítószerek, mérgek, fegyverek, élőlények, stb.) és becsületes kenyérkereset.

6.      A helyes igyekezet. A negatív gondolatok kiiktatása és a pozitív gondolatok táplálása.

7.      A helyes éberség. A tudat éberen tartása, hogy soha ne felejtődjön el a test, a gondolatok és az érzelmek múlandósága.

8.      A helyes elmélyedés. A meditációs és légzésgyakorlatok rendszeres végzése, hogy az elmét frissen tartsák és ezáltal képesek legyenek fókuszálni.

Ami talán a legérdekesebb Buddha tanításaiban, hogy ő maga is azt mondta: semmit ne fogadj el adottnak, még akkor sem, ha ő- a nagy Tanító - mondta azt, használd a saját képességeidet és gondolj mindent végig a saját logikád és eszed segítségével és amikor meggyőződtél a helyességéről, csak akkor fogadd el azt. Szerinte az ember a legmagasabb rendű lény, az ember önmaga ura és sorsát saját maga irányítja.