Peru, Nazca

A Nazca-vonalak

A kirándulásunk egyik fénypontja mindenképpen a Nazca-fennsík feletti repülőzés volt. Csaknem mindannyian izgatottan vártunk erre a lehetőségre, de volt olyan is, aki mélységiszonya miatt nem vállalta be a kisrepülős utat. Reggel - mielőtt a reptérre mentünk volna - kaptunk egy kis szabadidőt, így sikerült egy kicsit körbesétálni a városkában.

Nazca is tipikus koloniál stílusú városka, központi parkkal, templommal...

...melynek talán legszebb, megható részlete az előtte álló egyszerű fakereszt volt. Biztosan van ennek is egy története, meséje – de nem nagyon volt akitől megkérdezni.

Esetleg az ott pihenő kertészektől lehetett volna érdeklődni, viszont ehhez nem volt elég jó a spanyol nyelvtudásom...

... vagy a két, kuncsaftra várakozó cipőpucoló legénytől, akik szívesen kifényesítették volna a vászonszandálomat...na ugye, maradjon inkább ez is rejtély J.

A főtér sarkán bekanyarodtam a legforgalmasabb utcába, ahol már megjelennek a szuvenír- és zakotaárusok – ez általában a piac közelségét jelzi.

Ha tehetem, akkor minden városban bemegyek a piacra, annyira érdekesek a helyi különlegességek, jó nézni, hogy mit vásárolnak az emberek és elképzelni, hogy mi készül majd belőle.

Ha kedvesen kínálják , hogy kóstold meg az árujukat – ami nem annyira természetes dolog, itt úgy láttam, hogy inkább visszafogottak az árusok – akkor az az érzésed, hogy illik elfogadni egy falat sajtot... s mivel annyira finom az a krémes , lágy ízű mozzarella, hát muszáj vásárolni egy szeletkével.

Hamar eltelt az idő, tizenegyre már kivittek a város végén levő reptérre, ahol egy-egy rajzolt körben bevetésre készen várakoztak a kisebb ... és még kisebb repülők..

De mielőtt beszállnál még egy sor adminisztratív feladat vár megoldásra: ellenőrzik az irataidat, kitöltetik az adatlapodat, lepakoltatják a felesleges csomagokat, csak a fényképezőt, a vizet és egy övtáskát, vagy kisebb táskát vihetsz magaddal, aztán lemérnek egy jó nagy – de igen pontos – piaci mérlegen, majd számítógépes programmal osztják be az utasokat, hogy ki melyik oldalon és melyik széken üljön.

Végül is mindegy, hol ülsz, mert csak egy sor szék van mindkét oldalon és mindenki ablak mellett kap helyet, s egyformán jól lehet látni bármelyik helyről. De nem mindegy nekik, a pilótáknak, hogy mennyire egyenletes a súlyeloszlás a gépen.

Na jó, akkor most már minden rendben, elindultunk, repülünk, ragyogó a napsütés, egyre közelebb vagyunk a kopár hegyekhez és az általuk rejtegetett nagy titkokhoz: a Nazca-vonalakhoz.

Repülés előtt még kaptunk egy kis lapocskát, amelyen be voltak jelölve azok a rajzolatok amiket majd látni fogunk, méghozzá olyan sorrendben, ahogy egymás után következnek. Az első az egy bálna, amelyiket alig tudtam felfedezni a magasból, hiába fordult a gép csaknem merőlegesre, mi csak sejteni véltük, hol is van az a rajz ( Elárulom, ott a jobb felső háromszögben, kis nyilakkal körbepontoztam, de így is alig felismerhető. Ha rákattintasz a képre, akkor kinagyítja és sokkal jobban látszanak az ábrák.), pedig csaknem 63 méter hosszú...

Aztán szólt a pilóta, hogy nekünk most nem lesz sok élvezet, mert a gép egy gyors és meglehetősen szoros nyolcas leírása után a túloldalára fordul, hogy a másik sor is láthassa az ábrát. Ezt a mozdulatot aztán még 15-20 alkalommal ismételte – gyakorlatilag mindenik rajzolat felett – és már a negyedik után szólt az egyik hátsó széken ülő kolléga, hogy – ha nincs nagy szükségünk rá – adjuk oda neki a mi vukkos zacskóinkat is, mert neki viszont nagyon kell. Utána említette, hogy ő egyetlen ábrát sem látott és úgy gondolja, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor kisrepülőn ült...

Aztán jöttek a mértani alakzatok, a különböző trapézok, meg nyílak - ezeket, meg a sok egyenes vonalat állítólag valamikor később rajzolták, mint az állatfigurákat...

... egy hegy oldalába vésve az asztronauta, azaz a 32 méter magas, integető bagolyfejű ember képe. Ez volt az egyetlen, amelyik nem a klasszikus kavics-lekapirgálásos módszerrel rajzolódott, mint a Paracasban látott Kandeláber is, hanem domborműként vésték a hegyoldalba. Lehet, hogy emiatt az ábra miatt gondolják a mai napig is a legtöbben, hogy a rajzolatokat földönkívüliek készítették és egy leszállópálya részei. Más elméletek szerint ez a figura az emberi bölcsességet jelképezi.

Rengeteg találgatás van a vonalak rendeltetését illetően, de ezidáig még egyik magyarázat sem tökéletesen elfogadott. A pilóták is azt mondják, hogy ők csak a személyes véleményüket tudják mondani, ezek szerint Nazca-korabeli rituális szertartások helyeit jelölik az ábrák, többnyire a hagyományosan tisztelt állatfigurák alakzataival, mint a kolibri, amelyik a legendák szerint az ember és a kondor közötti kommunikációt biztosította ...

... a kondorkeselyű, amelyik a négy természetisten – a kondor, a puma, a kígyó és a hal -  egyike és mindenik perui népcsoport és kultúra mély tisztelettel adózott neki...

... vagy a kutya, amely a szellemek kísérője.

De itt volt a majom is, amelyik ezen a vidéken egyáltalán nem volt őshonos állat.

A majom az egyik legnagyobb rajz, a csavaros farkával együtt 11o méteres és a leghíresebb Nazca-kutató, Maria Reiche szerint a Nagy Medve csillagkép pontos kivetítése. A matematikusnő egész életét ezen ábrák megfejtésére áldozta és az ő kutatásai arra a következtetésre vezették, hogy a vonalak különböző csillagképek arányos kivetítései és nagy jelentőségük volt a mezőgazdasági időszakok előrejelzésében.

 Reiche állítása azon alapszik, hogy a hagyományok szerint a különböző csillagállások idézték elő a természeti jelenségeket. Na de ezeket azért lehetett befolyásolni a teremtő isteneknél, ha megfelelő szertartásokat, imákat és – nyilván – áldozatokat mutattak be nekik. Az biztos, hogy az évek folyamán megfigyeltek bizonyos ismétlődéseket, vagyis amikor egy-egy csillagkép megjelent az égbolt megadott helyén, akkor az maga után vonta a szárazságot, vagy éppen az esős időt.

A vonalak keletkezésének ideje elég pontosan meg lett határozva, valamikor az időszámításunk kezdetén, 0 és 600 között rajzolták , a Nazca-kultúra idején. Le kellett jegyezzem ezeket a Kolumbusz előtti időszakokat, mert enélkül nehéz volt követni az időrendi sorrendet:

i.e. 1ooo és o között volt a Paracas-kultúra,   o és 6oo között a Nazca-kultúra, aztán egymás után még többféle pre-inka kultúrát jegyeznek, s csak  12oo és 1533 között jöttek az inkák.

 Azután megtörtént a spanyol hódítás és a kultúrák eléggé felszívódtak vagy keveredtek. Kevés olyan törzs maradt fenn, amelyik tisztán meg tudta őrizni szokásait és kultúráját ezek közül talán a Titicaca tó vidéki ajmara indiánok, vagy az elszigeteltebb vidéken élő kecsua törzsek csoportjai tudták leginkább megtartani identitásukat.

A vonalakra visszatérve, a sok párhuzamos egyenes és a háromszögek között egész jól lehetett látni a csupán 46 méteres pókot is. A pók  Peruban mindenütt a termékenységet, vagy az esőt jelképezi és a cserépedényeken is igen gyakran előforduló motívum.

Aztán megpillantottuk a pánamerikai nagy autópályát is, amelyik nyílegyenesen végighasít az egész fennsíkon  – olyannyira nyílegyenesen, hogy egy gyík nevű ábrát pontosan kettészel!

Ezen a képen látható egymástól nem messze a kezek, a fa és közvetlenül a fa felett a gyík farka – mert ugye a feje a lábacskákkal a sugárút túlsó oldalára került...

 Az építmény, ami az autópálya mellett van, az egy kilátó, ahonnan régebb meg tudták közelebbről is nézni a vonalakat, de most már nem engednek oda, fegyveres őrök vigyáznak a helyre, mert állítólag a sok turista járkálása sokat rontott a rajzok állapotán ( azt azért valaki megmondta, hogy éjjel nincs őrség, szóval, ha esetleg akarnánk, akkor egy kis tiszteletdíj fejében... na de nem akartunk)...

Felhívták a figyelmünket arra is, hogy minden ábra egyetlen, megszakítás és kereszteződés nélküli vonallal lett végigrajzolva – ezáltal megkönnyítve a vonal követését, ha tényleg szertartásos felvonulásokat tartottak a vonalak mentén, s még arra az érdekességre is, hogy a kezek egyikén eggyel kevesebb ujj van – pont úgy, mint a majom egyik kezén is. De azt, hogy ez miért van így, csak találgatni lehet.

Közben az útvonal végére értünk, a gépecske még egy kicsit berepült a csodaszép hegyek közé, megmutatva az egykori vízfolyások kiszáradt völgyeit...

... majd  mintegy ellensúlyozva a kietlen tájat, végigrepült a város peremén, ahol még most, télidőben is szépen zöldelltek a megművelt táblák.

Miután visszatértünk a reptérre mindenikünket egy-egy szép diploma fogadott, ezzel igazolhatjuk, hogy mi kibírtuk a vonalak feletti repkedést J.