Karlovy Vary – királyok feredője

Még soha nem voltam Karlovy Varyban, valahogy nem esett útba. De az is lehet, hogy akkoriban, amikor frissen érettségizett fiatalokként vonatos körjeggyel utazgattunk a magyar-cseh-endéká vonalon, akkor sokkal pörgősebb és lényegesen olcsóbb helyeket választottunk úti célul. Most arra gondoltunk, hogy egy hét az hosszú idő, jó lenne egy kicsit kimozdulni Prágából, mindössze 130 km-re van Karlovy Vary – vagy ahogy régebb emlegették: Karlsbad – így egy nap alatt simán megjárjuk.

A helyfoglalás rábámulásos módszerrel történt, vagyis Emőke ügyesen kinézte a járatokat, majd a buszállomás helyét, sőt még valami ifjúsági utazósklubba is becsekkolt, mert másként nem akarta elfogadni a kártyámat a rendszer, s végül a telefonján mutatta a foglalási igazolást, én meg eközben csak bámultam. Ha nekem kellett volna ugyanezt intézni, akkor odamegyek a város túloldalán levő állomásra, megveszem a jegyeket elővételben vagy két nappal korábban, mert ott csak így adnak, s aztán alig félnapos ráfordítással ugyanott lennék :). Hiába na, ezek a mai fiatalok már mindent elintéznek telefonon, akár behunyt szemmel is.

Két és fél órányit tartott a kényelmes buszozás, ugyanis a busz egy kis kitérővel a reptérre is bekanyarodott, de percig sem lehetett unatkozni, kaptunk fülhallgatót, voltak jó filmek, zenék, s még egy tea, kávé, vagy pohár víz is belefért a jegy árába. És lehetett közben nézegetni a szép közép-, majd nyugat-csehországi tájakat. Érkezésünkre tökéletes sétálóidő kerekedett, csupán néhány apró bárányfelhő díszítette az eget.

Egy ilyen utazás után az embernek az az első dolga, hogy megkeresse a legkellemesebb kávéházat, s élvezze a hely varázsát.

 Nekünk ezt a helyet a Becherplatz sarkán álló sörbár jelentette, ugyanott, ahol a Becherovka múzeum is működött, s melynek csalogató reklámját éppen akkor csomagolták ki és illesztgették a helyére a kis tér közepén.

A kávézó tökéletesen megfelelt a karlsbadi képeslapok hangulatának, olyan jól éreztük magunkat, hogy még egy nagy fagyikölteményt is beélvezkedtünk a kávé után. Percig sem bántuk az erre áldozott időt, mennyei volt, ajánlom bárkinek, aki arra sétál!

Végre összeszedtük magunkat, s nekivágtunk a felfedezőútnak. Először is bementünk a turistairodába, s kértünk egy-egy szép színes térképet, mellé, pedig néhány ötletet, merre induljunk, mit nézzünk meg az úton. Itt még a fenti városban vagyunk, mondja a hölgy, innen egy jó kilométernyire kezdődik a régi fürdőhely, s további két-három kilométernyi hosszan fekszik a Teplá folyó két partján.

 Aztán amikor majd a nagy kanyarhoz érünk, akkor ott van a Pupp-hotel, a filmfesztiválok helyszíne, s mögötte lehet kimenni a fogaskerekűvel egy jó magas kilátóra, ahonnan az egész fürdőváros szépen látszik. Érdemes ezt az útvonalat választani. Ez volt a turistairodás hölgy ajánlata, s nekünk tetszett az ötlet – más ötletünk nem is nagyon volt -  elindultunk, hát az úton.

Karlovy Vary egész Európában a legrégibb fürdővárosnak számít, 1370-ben alapította IV. Károly császár. A legenda azt mondja, hogy amikor a császár a környékbeli hegyekben vadászott elkezdett üldözni egy csodálatosan szép szarvast. Sokáig vágtatott utána a lován, csapdosták, felsértették az ágak, csupa seb lett egy idő után, de a szarvast nem sikerült utolérni, eltűnt a ködben. Az erdő közepén, a beszűkülő völgyben egy gőzölgő forrást pillantott meg a császár, s úgy gondolta, hogy amíg a kísérete utoléri, addig megfürdik a forrás vizében. Ahogy megmártózott a meleg vízben arra lett figyelmes, hogy vérző sebei mind meggyógyultak, nyoma sem maradt még a karcolásainak sem. Akkor határozta el, hogy ezen a helyen egy szép várost emel, hogy a forrás vizét mások is használhassák sebeik gyógyítására. És akkor megépítették ezt a szép várost és az ő tiszteletére Karlovy Varynak, azaz Károly fürdőjének nevezték.

A város meleg vizes forrásai tényleg csodálatos gyógyhatással bírnak, mind a mai napig betegek tízezrei keresik fel évente egy-egy kúra erejéig, de még többen jönnek el csak úgy, csodát látni, mint ahogy mi is tettük, s egy jót sétálni a múlt századból itt maradt parkok, sétányok és cifra házak között.

A városban semmiféle jármű nem közlekedik, még a taxik is csak a hátsó utakon tudnak valamelyest a szállodák közelébe kerülni, itt minden a csendről és a pihenésről szól.

Karlovy Varyban 13 meleg vízű, 34 °C és 73 °C közötti hőmérsékletű gyógyforrás vizét használják a kezelésekre, fürdőkhöz és ivókúrákhoz, de ezeken kívül még több, mint háromszáz kisebb-nagyobb forrás létezik.  Sok forrás köré épültek régimódi, díszesen fedett, kupolás és faoszlopos sétányok, csupán a látványuk is megnyugtatja, gyógyítja az ember lelkét.

Az ivókúrákhoz helybéli gyárban gyártott finom porcelánkulacs illik, lehet is belőle vásárolni, talán valamicskével több, mint százezer változatban. De nem baj, ez hozzátartozik a fürdőváros patinájához, hát, hogy is nézne ki, ha valaki egy sima bádogbögréből inna a világ egyik legelőkelőbb fürdőhelyén.

Sétálunk szép nyugodalmasan – itt nem illik sietni, vagy zakotáskodni – bámulva a szép, díszes épületeket, s élvezve a nappali csend hangulatát, amikor valahonnan megszólal egy szaxofon. Úgy, hogy egy pillanatra mindenki megáll, s behunyja a szemét. A férfi meg csak fújja, de úgy, hogy egy kicsit belehal … „és szól egyetlen árva szaxofon”.

Kicsit másabb előadásban, de így, énekelve is érdemes meghallgatni ezt a dalt, talán az egyik legszebb musical-betétdal, amit valaha írtak. És persze, benne a szaxofon hangja…

https://www.youtube.com/watch?v=vNdw5mvdLEI

Ez volt az a szép, szomorkás, kissé régimódi és egyedi hangulat, amit azóta is gyakran felidézek magamban, ha a királyok fürdőhelyére gondolok.

És ezzel ott is voltunk a leghíresebb oszlopcsarnoknál, a Malomkút kolonnádnál, mely 1871 és 1881 között épült, Josef Zitek építész tervei alapján.

 Ez egy hosszú oszlopsor, melynek beugróiban több meleg vízű gyógyforrás található, többek között a Malomkút-forrás, Rusalka-forrás, Szikla-forrás, Vencel császár-forrás, Libussa-forrás.

Jó sokáig ácsorogtam az oszlopsor végében, amíg sikerült elkapni egy olyan pillanatot, hogy épp senki se járkáljon a sétányon, s boldogan készítettem néhány fotót…

…aztán rájöttem, hogy kár volt ennyi időt rááldozni, mert sokkal jobbak lettek azok a képek, ahol néhány ember is van. Na ennyit az elképzelésről és megvalósításról.

Van egy nagyon szép mese - többek között ezzel is csalogatják a turistákat Karlsbadba – arról szól, hogy aki az ideális társát, a nagy szerelmét szeretné megtalálni, annak előtte meg kell égetnie magát. Éppen ezért az a feladata a „nagyszerelemkeresőknek”, hogy pontosan egy percig tartsák két ujjukat az árkádok alatt csordogáló hatvanfokos forrás vizében, azután majd biztosan rájuk talál a nagy szerelem. Nos, ez lehet, hogy jól működik, csak a bizonyíték hiányzik, mert eddig még senkinek sem sikerült egy percig benne tartani az ujjait…

Josef Zitek nevéhez Prágában is sok szép épület fűződik, többek között a Rudolfinum, meg a Nemzeti Színház épülete is, sajnáltam, hogy az érdekes információs táblák csupán csehül voltak kitéve, így a számokon, meg a képeken kívül túl sok információt nem loptunk el… Persze, ezért létezik és virul a gugli :).

 Lépcsők vittek az oszlopsor feletti nyitott teraszra, gondolom régen a kisasszonyok innen nézegették a „földön” járó úrfikat, s élvezték a kilátást meg a friss levegőt.

A korlátot apró kőszobrok díszítik, egy (szintén csehül írt) plakát rajzai alapján arra következtettünk, hogy ezek a szobrok a hónapokat ábrázolják, gondolom bizonyságul arra, hogy itt Karlovy Varyban minden hónapban jól érzi magát az üdülő népség.

Egy darabig csak csendben, magunkban csodáltuk a kilátást, aztán egyszerre egy autóbusznyi turista jelent meg a fedélzeten, meglehetősen nagy zajjal véve birtokba a teraszt. Ideje volt odébbállni.

A kanyarban csipkés, fából készült és fehérre festett tornácok jelentek meg, melyek újabb forrásoknak nyújtottak fedezéket. Épp felújítás alatt van az egyik szárnya, de azért be lehet menni, s meg lehet csodálni a régi fafaragó mesterek tudását. Ezek valamikor a XIX-ik században készültek, akkoriban, amikor Metternichtől Bismarckig és Gogoltól Goetheig, Beethovenig, Liszt Ferencig és Arany Jánosig rengeteg fontos ember megfordult ezen a helyen.

Lassan elérkezünk a folyókanyarba, s a városka leghíresebb sétányán haladunk a Pupp, a Grand, meg a hozzájuk hasonló elegáns szállók sorához, elképzeljük, hogy milyen élet pezseg itt a filmfesztiválok idején, vagy milyen lehetett annak idején, amikor itt forgatták a James Bond film jelenetei, ha most, ősz elején is ennyire szép. A 007-es óta azért változott egy és más, valahol olvastam, hogy mára a szállodák, üdülők, golfpályák és egyebek zöme már nem császárok és királyok, hanem gazdag orosz üzletemberek tulajdonában van. Tény, hogy gyakran lehet az utcán is orosz beszédet hallani.

A luxusszállók alatt csupa drága, csillogó-villogó üzletsor, többnyire drága kristály, csilivili csillár, porcelán és ékszerboltok sorakoznak. Ezek nem azért vannak, hogy mi be is menjünk, hanem azért, mert vannak olyanok, akik speciel ilyesmikért jönnek ide messze tájról. Meg olyanok, akiknek a lakásába pont ez passzol. Nekünk elég, ha tudunk róla, hogy Karlovy Vary híres a csodálatosan díszített Moser-porcelánjáról, meg a kristályüveg-gyáráról, amelynek termékeit egykor nálunk is forgalmazták (gondolom ma is…), s aki értett hozzá az tudta, hogy a kristálypohár alján a „Bohemia Works” felirat az minőséget jelent. Emlékszem, ezeket mindig a vitrinben tartották és csak ritkán, a nagy családi események alkalmával használták.

Van itt még sok egyéb híres termék is, a karlsbadi sót például egy hetvenhárom fokos forrásból nyerik, s állítólag a leghatékonyabb hashajtók egyike, árulnak igazi kőrózsákat, mint az örök szerelem jelképét, van egy híres helyi süteményfajta, a fürdőostya, melyet az út szélén is készítenek és persze, ott van a leghíresebb, a Becherovka-likőr, melyet a hegyen termő gyógynövények kivonatából készítenek, s melynek receptje hétlakatos titok. A kőrózsára visszatérve ez úgy készül, hogy a virágot egy darabig az ásványokban nagyon gazdag forrásvízben tartják és így hamarosan kristályos kőlerakodások képződnek rajta, kőbe zárva és megőrizve a virág szép formáját.

Közben megcsodáljuk a túloldalon álló szépséges színház épületét is, remélve, hogy ebéd után lesz még időnk oda is benézni, ugyanis az apai ágon cseh származású Gustav Klimt volt a színházat díszítő festmények alkotója.

Azt olvastuk az útikönyvben, hogy a legfinomabb kávét az Elefant hotel teraszán lehet inni, na ezt jól megjegyeztük magunknak, de sajnos nem volt időszerű, mert korgó gyomrunk hajtott, hogy igyekezzünk a Diana-kilátóra, ugyanis úgy terveztük, hogy ott fogunk ebédelni.

A Diana-kilátó egy 547 méter magas dombra épített torony, melyet a Pupp hotel mögött lévő siklóval lehet megközelíteni – ezen kívül, persze, gyalog is, de ez a variáns bennünket egyáltalán nem érdekelt – és ahonnan csudaszép a kilátás az alattunk levő fürdővárosra és a környező hegyekre.

 Jó volt látni, hogy körös-körül milyen egészségesen és összefüggő nagy területeken zöldellenek a környező erdők – a felirat szerint a Császárerdő, az Érchegység és a Dupaui-erdő hegyei – és mennyire sok a zöldövezet a fürdővárosban is.

A Diana-vendéglő teraszán finom ebédet rendeltünk, jól esett megpihenni a kellemes környezetben...

... egészen addig, amíg a ház szemtelen háziállata támadást nem intézett az ebédünk irányába. Szerencsére voltak nálunk ügyetlenebb vendégek is, így a szomszédban ülő házaspár bécsiszeletjét lopta el a fürge, egyfolytában ólálkodó, pimasz páva :).

Olyan hamar eltelt a nap, hogy hirtelen észbe kaptunk, nekünk biza indulni kell vissza a buszra, mert éppen csak, hogy elérjük.  Jó lett volna, pedig kipróbálni még az Erzsébet-fürdőt (potyára még a fürdőruhákat is cipeltünk magunkkal egész nap), jó lett volna megnézni a színházat, s kávézni az Elefant teraszon...hát ide is bőven van amiért visszatérni!

 A siklóval lefelé haladva nézegettük, hogy valahol a hegy közepe táján van egy sziklaszirt, a legenda szerint innen szökött a mélybe a IV. Károly által üldözött szarvas, kicselezve üldözőjét, de ugyanakkor segítve őt, hogy felfedezze a csodaforrásokat. Ugyanerről a szarvasról versel Arany János is a Toldiban, amikor Toldi bekerül IV. Károly vadászseregébe.

“Ott, honnan a szarvas lezuhant a mélybe,

S hol a fürdő épült a forrás fölébe,

Ötszáz évvel utóbb – vagy igen, már többel,

Sokat ábrándozott egy beteg ősz ember;

Megáldotta vizét nagy jótéteményért;

Ha nem új életért, új élet-reményért,

S ha valaha célhoz bir jutni az ének:

Köszöni e forrás csuda hévvizének.”