Prága – Hajnali fotózás a Károly-hídon

Már itthon eldöntöttem, hogy Prágában legalább egyszer ki fogok menni kora reggel a Károly-hídra, hogy szép csendben csodáljam a napfelkeltét, s közben szebbnél szebb képeket készítsek. Úgy, ahogy megálmodtam: simogató napsugarak fénye csusszan végig a híd simára koptatott hétszáz éves kőburkolatán, a város kihalt, az utcákon még sehol senki, sirályok és hattyúk úsznak tova odafent a levegőben, s Nepomuki Szent János szobra szép hosszú árnyat vet… na itt ébredtem fel :).

Egyedül igyekeztem a villamosra, siettem, hogy le ne késsem a Nagy Pillanatot. Emőke nem tartott velem, úgy döntött, hogy ő majd megnézi az én fotóimat, s akkor pontosan fogja tudni, hogy milyen volt a napkelte, de addig, amíg visszaérek egy picikét még alszik.

Időben érkeztem, a nap még alig készülgetett, de azért már világos volt, s a híd vége felé igyekezve megpillantottam egy fotóst… na lám, nem leszek egyedül, másnak is volt mára ilyen szorgalmas ötlete. Végül is bőven elférünk ketten is, jó nagy ez a híd. És neki is láttam szépen, komótosan jó helyet keresni, fényképezgetni, bemelegíteni…

…az első szobrokat megcsodálni…

…majd tovább lépkedni a hídon felfelé, amikor hoppá! ...a döbbenet erejével hatott rám, hogy odébb épp egy menyasszony fotózása zajlik. S még odébb még egy…

…aztán kissé balra egy kék ruhás kínai menyasszony, vagy csak fotómodell, egy jól átfázott gyapjúpulcsis menyasszony, meg a hozzájuk tartozó sok-sok fős stábok :). 

És a napfelkeltére még mindig várni kell.

Közben elérek a Nepomuki Szent János szobrához is, őszintén örvendek, hogy senki nincs a korlátra felmászva és nem öleli szorosan a szent szobrát, pillanatnyi magányomban még arra is van időm, hogy megérintsem a szobor talapzatára erősített két domborművet, mert az szerencsét hoz. Na nem a reggeli fotózásban, hanem úgy általában. Úgy is jó. Egyébként Nepomuki Szent János nemcsak a folyók, hidak, halászok és hajósok védőszentje, hanem a Csehországé is.

Visszanézek, hát csaknem üres a híd, persze, a nap rózsaszín fátyla várat még magára, de azért gyorsan kattintok egyet. Ez sem olyan rossz, csak nem az igazi….

…s azzal folytatnám is az utam, de majdnem a hídba gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy az alatt az egy perc alatt micsoda csődület csinálódott oda, ahol azelőtt jóformán senki sem volt.

Nem elég a fotósok hihetetlen nagy sokasága, de a reggeli kocogók is pont ebben az órában óhajtottak fitten, elegánsan, lepkekönnyű léptekkel végigszökellni a hídon, hogy az ott állomásozók tudtára adják: hja kérem, hát vannak még hívei az egészséges életmódnak.

 S akiben lehet, abban maximális bűntudatot is ébresztenek, csak úgy, ártatlan ábrázattal. Na mindegy, bennem nem tudtak, ugyanis én már attól is büszke voltam magamra, hogy felkeltem ebben az órában. Annyit azért muszáj megjegyezzek, hogy a kocogók is mind egy szálig készítettek legalább egy szelfit, vagy egy telefonos fotót, így a reggeli küldetésük egyetlen és határozott célja számomra kissé kétes maradt.

Még egy-két szobrot megcsodáltam, miközben finoman rózsaszínűvé vált az égbolt…

 …s azon tűnődtem, hogy vajon honnan lehet majd a legjobb képet lőni. Nem kellett sokáig gondolkodnom, előttem tömör csoporékban gyülekeztek, …

…majd szép egyenletes sorba rendeződtek az összes turista-fotósok, akik aznap épp Prágában tartózkodtak.

Nna nem baj. Illetve csak annyi, hogy ott már egyáltalán nincs hely. Sőt, még az sem biztos, hogy átengednek a sorfalon. De legalább megpróbálom. S bármit szólnak, majd úgy teszek, mintha az éppen soron következő szentet nézegetném…

…és azért közben róluk is csinálok egy képet…mert már majdnem biztos, hogy mára ez lesz a legjobb fotóm.

Sétálok tovább a híd másik vége felé, mert ugye, hát azért mégse állhatok meg épp a sorfal előtt…

…s amikor a híd túloldalán, Szent Borbála, Margit és Erzsébet szobrához érek, akkor baloldalt a Megváltó szobrát is megpillantom. Na, innen most már lazán visszafordulhatok.

Ekkor már javában kúszik felfelé a nap, nézem a fotósok töretlen sorfalát…

…és közben eldöntöm, hogy még csak azért sem állok oda. Jó lesz nekem a napkelte akárhonnan, elvégre úgyis mindenkinek felkel a nap, s ha nem is lesznek tökéletesek a képek, azért ezek is az enyéim lesznek. És csakazértis helyet kapnak itt, az emlékeim között… :).