Az Andok patagóniai területén, az argentin-chilei határon
fekszik a Los Glaciares Nemzeti Park, égre törő, csipkés, hófödte
hegycsúcsokkal, s köztük átlátszóan kék vizű, jeges tavakkal. 1981 óta a
Világörökség része. A nemzeti park felét hatalmas jégmezők borítják - mintegy
14000 km² felületen – az Antarktiszon kívül ez a legnagyobb jégtakaró a világon,
s egyben az egyik legnagyobb ivóvíz-tartalék is. Összesen 48 nagyobb és több, mint 200 kisebb gleccser
van a parkban, legtöbbjüket, viszont nagyon nehezen lehet megközelíteni.
El Calafate-ból reggel indultunk útnak (a
városka nevét az áfonyához hasonló borbolyabokorról kapta). Nekieredtünk
a kisbusszal, aranyos fiatal idegenvezetővel felszerelkezve - aki töviről
hegyire ismeri a vidék gleccsereit, állatait, madarait – s reménnyel telve,
hogy hamarosan felszáll a köd, melyet a senki által nem várt, nyár közepén lehullott
hó okozott.
A Lago Argentino-ba nyúló Magellán-félszigetre
igyekszünk, s mire a félszigeten magasló 1500-1600 méteres hegyeket magunk
mögött hagytuk, arra minden aggodalmunk elpárolgott, mert megpillantottuk a csodát,
a Perito Moreno gleccsert.
Mintha túlvilági, hófehér ragyogás
világította volna meg a láthatárt, szavakkal nem lehet leírni a látványt...
Szólt a vezetőnk, hogy ne időzzünk
sokat, mert ez csak az első benyomás, lesz még ennél szebb látványban is
részünk - de azért nehéz volt visszaülni az autóba. Közben mesélt a névadóról, az argentin Francisco Pascasio Morenoról,
aki egész életét a lakatlan és jóformán ismeretlen patagóniai vidék
felfedezésére áldozta. Az argentin-chilei határvonal rendezése volt Moreno
egyik legfontosabb életműve, de neki köszönhető a La Plata Természettudományi
Múzeum megalapítása is. El Calafate központjában életnagyságú szobor emlékeztet rá.
A gleccser nevében a Perito jelentése
tulajdonképpen szakértő, vagy specialista.
A Perito Moreno egy 30 km
hosszú és 250 km² felszínű jégképződmény, nem a legnagyobb és nem is a
legmagasabb a vidéken, de ezt lehet a legjobban megközelíteni, mivel az
Argentino tóra néző vége jóformán nekinyomul a Magellán –félsziget szemben
fekvő oldalának, s ezáltal csaknem karnyújtásnyira közelítheted meg.
Néha ténylegesen neki
is nyomul a szemközti falnak, s ezáltal elzárja a tó két ágát. Ilyenkor az is
megtörténik, hogy az egyik ágban a víz szintje 30-35 méterrel magasabban áll,
mint a másik ágban, így nagy nyomást gyakorol a jégfalra és hatalmas
robbanással áttöri azt. 5-6 évente előfordul egy-egy ilyen esemény.
A gleccser vége itt 5 km széles és 60 m magasságban
emelkedik a víztükör fölé. A teljes magassága mintegy 170 méter, legmélyebb
részén kb 700 m lehet.
Ez a gleccser azon kevesek egyike, melyeknek a felszíne az
utóbbi évek során nem csökkent. Az előrehaladása kb. napi 2 méter, ami azt
jelenti, hogy évente 700 méternél is többet halad, de legalább ugyanennyi jég
is képződik a gleccser felső szakaszén, ahol a Csendes-óceán irányából fújó erős
szél nagy párás felhőket kerget és csap le az Andok csipkés csúcsaival
találkozva. Ebből „készülnek” az új jégpótlások.
A vidék éghajlata hűvösnek és nedvesnek mondható, az
átlaghőmérséklet 7,5 fok, télen 0 fok körül mozog, nyáron, pedig 13-14 fok
körül van az átlag. Érdekes volt nézni, ahogy a frissen esett hó alatt tovább
virultak a szebbnél szebb virágok, mint ez a tűzbokor...
...vagy a többi szép, sosem látott virág, melyeknek a nevét egyáltalán
nem tudtam megjegyezni.
Úgy döntöttem, hogy annyira szép ez a táj, hogy nem tudok
ennél többet mesélni róla, hagyom, hogy a képek magukért beszéljenek. Számomra
felejthetetlen, semmi máshoz nem hasonlítható élményt jelentett a Perito Moreno
látványa.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu