Valahányszor Brassó felé utaztunk – ha csak rövidke
szakaszon is – mindig érintettük Szászhermányt.
De a központja sajnos nem esett utunkba.
Ezt a hiányt sikerült pótolni, amikor egy októberi hétvégén végiglátogattam néhányat a barcasági
szász erődtemplomok közül.
1211-ben II. András magyar király a teuton lovagrendnek
adományozta a területet, ettől kezdve érkeztek a faluba a szász telepesek, akik többnyire Vallóniából és Flandriából, a mai Belgium területéről jöttek. A helységet
legelőször Mons Mellis (vagyis
Mézes-hegy, németül Honigberg) néven említik, 1240-ben , amikor IV Béla a
ciszterci apátoknak adományozza, több más barcasági templommal együtt, már állt a faluban egy fából épült katolikus templomocska, melynek védőszentje
Szent Miklós volt.
A belső fal hét masszív bástyával lett megerősítve, s a két fal között több
méternyi széles vizesárkot ástak, így egyetlen hídon lehetett az erőd belsejébe
jutni – ma is itt van a fedett, folyosószerű bejárat, de a vizesárokra nincs
nagy igény, ezért hagyták kiszáradni.
A vastag belső falban
csaknem kétszáz apró lakrészt alakítottak ki, itt tárolták az élelmet ostrom idején, s ide húzódhattak meg a falu
lakói is a külső támadások elől. Minden családnak külön kis kuckó jutott. A támadások egy időben elég gyakran jöttek, 1552-ben
moldvai támadás érte a falut, aztán a havasalföldiek jöttek 1599-ben, ekkor Szászhermány
le is égett, csak a templomerőd maradt épen.
A termek némelyike iskolának volt berendezve, itt tanították
a falu fiataljait úgy békés, mint zavaros időkben.
Néhány szoba múzeumként működik, ezek úgy vannak berendezve,
mint a múlt század első felében a szászhermányi házak voltak...
...és ide gyűjtöttek össze minden fellelhető régi
népviseleti darabot, hogy ezeket is megőrizzék az utókor részére.
A templom az 1550-es reformáció óta evangélikus és a mai
napig itt tartják az istentiszteletet a falu népének. A régi ülésrendet is
tartják a helyiek, minden családnak és korosztálynak meg van a maga helye.
Sokan még a színes párnácskájukat is itt hagyják a megszokott
helyükön. A következő istentiszteleten úgyis ugyanoda ülnek.
A templom főbejárata tulajdonképpen a torony alatt van, ezt
mi zárva találtuk...
...de kívülről megcsodáltuk a vastag kőfal rétegesen
kiképzett csúcsos boltívét és a bejárat feletti festményt, mely a kicsinyeit
saját vérével tápláló pelikánt mutatja. Ez valamikor a XVI-ik század végén
készülhetett.
A 32 méter magas torony 1837-ben egy földrengés miatt
megrongálódott, ezért amikor felújították akkor hat darab acélgyűrűt is beépítettek,
hogy stabilan tartsa a szerkezetét.
Az eredeti kápolna a korai, román stílusú védőfal részét
képezte, s azzal egyidejűleg készülhetett a XIII-ik században. A XV-ik században
végbement módosítások ezt is érintették, falait megerősítették,
magasabb lett és a külső ablakait lőrésekké alakították. Ezáltal a kis kápolna
a keleti toronybástya szerepét is átvette.
A kápolnát tetőtől talpig gyönyörű freskók díszítik, a
legszebben a szemközti falon levő festményt lehet látni...
...ahol a feszület mellett tisztán kivehetők a különböző
társadalmi osztályokat képviselő alakok, a legszegényebbek, a dolgozó emberek alább, aztán a harcosok állnak egy kicsit
közelebb, s az imádkozó alakok állnak a legközelebb a kereszthez. Nehéz minden
képet azonosítani, amiatt is, mert a kápolnába nem lehet belépni, csak az
ajtóból lehet forgolódni és nézelődni.
A kinti tábla leírása szerint kell lennie egy képnek, amelyik
a mennyországot jeleníti meg (lehet, hogy ez lesz az?)...
... aztán van itt pokol és utolsó ítélet ...
...bibliai történetek és szereplők...
...de mindenekelőtt lenyűgöző festmények, csodás színek és
gazdag részletek.
Legközelebb keresek majd valakit, aki többet tud mesélni ezekről
a freskókról, mindenképpen megéri még egyszer eljönni ide!
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu