Palenque – titokzatos város a dzsungel mélyén

Mintegy 7oo km buszozás után késő estére érkeztünk Palenque-be a dzsungelbeli szálláshelyünkre. Első benyomásaink nem voltak bíztatóak: fullasztóan párás, nedves levegő, láthatatlan szúnyogok hadának állandó, kitartó támadása, dohos – nyirkos falú, soha ki nem száradó szobák... na jó, a mi szobánkon volt legalább ajtó J. Mert a legtöbb szobán csak hálóval jelezték az ajtó helyét...

Gyorsan megkerestük a kocsmát, ilyen esetekben ott tudnak segíteni a gondokon...

Reggel 6-kor indultunk a dzsungel „meghódítására”, hogy onnan közelítsünk majd a piramisokhoz. Persze, nem csak úgy vaktába – jött velünk egy Salvator nevű megtermett fiatalember, aki katonásan irányított és terelgetett az erdőben.

Mintegy háromórányi időt töltöttünk a sűrűben, szépen sorban felfedezve az esőben mocsárban-járás örömeit...

... a csuromvizesre ázott ruhák súlyát, a cipők cuppogását, madarak és majmok rikoltozását, tűzhangyák fészkét...

... csodaszép kis vízesések csobogását...

...ismeretlen virágok színeit..

... óriási fügefagyökerek és mahagónifák egymással vívott harcát...

.. ringatózó, kígyószerű liánok ijesztgetését J.

Aztán lassan kicsit világosabb lett és – néhol a meredek agyagos talajon csúszva-mászva – végre sikerült eljutni a még rejtőzködő piramisokhoz, a növénnyel sűrűn benőtt építményekhez...

...amelyeket valahogy úgy láthattunk, ahogy annak idején az igazi felfedezők tették.

Aztán mire meghódítottuk a legmagasabb buckákat, arra már el is felejtettük a nehézségeket, mert egy kacskaringós indába kapaszkodva...

  ... s még egy legutolsó kis patakon áttapicskolva már ott is voltunk a csodaváros piramisainál.

Palenque az egyik leghíresebb maja templomváros, Chiapas tartományban, az őserdő szélén épült és eredetileg B'aakal vagy B'aak(„Csont”) lehetett a neve. A Palenque nevet csak a XVI. században adták neki a spanyol hódítók. A város eredetileg is mindössze 15 km² területen fekszik, ami nem túl nagy terület, lakosai száma állítólag a fénykorban sem haladta meg a 65oo főt , mégis az egyik leghíresebb maja város, mert építészete, az alkalmazott díszítések nagyon különböznek a többi ismert maja városétól és - nem utolsósorban – mert az itt feltárt leletek segítségével sikerült a legtöbb információt összegyűjteni a letűnt maja civilizációról. És azt hiszem még mindig itt vár megfejtésre a legtöbb talány is...

A romok mindössze 5-1o% -a lett ezidáig feltárva, de a leletek között van az eddig talált leghosszabb, 62o jelből álló gliph-írásos maja szövegrészlet, melynek jelentését eddig csak részben sikerült megfejteni. A maja írásjelek nem betűk és szótagok, hanem mindenik (rajzocska-szerű) jel egy gondolatot, egy számot vagy egy hangot jelent. Ezen a táblán a domborművek mellett oldalt ilyen írásjelek vannak.

Amúgy azt már felderítették, hogy a maja írás egyik jellegzetessége a négy gliphből álló csoportok egysége – így ezeket együtt, egy csoportban próbálják értelmezni.

A város benépesüléséről az első bizonyítékok i.sz. 15o-25o körülre  tehetők, de innen kezdve egészen a VII. század elejéig egy igen harcos időszak következett a város életében, s 611-ben gyakorlatilag romokban hevert. Az újjáépítés a város leghíresebb királya, Kin Pakal uralkodása alatt történt, 615 és 683 között. Az ő sírboltjaként szolgált a Feliratok temploma, melyben megtalálták a sírt és az azt fedő súlyos kőlapot. Ez utóbbira egy nagyon érdekes domborművet készítettek. Egyes értelmezések szerint ez nyilvánvalóan egy űrhajó belsejét és annak csillagászati pontossággal kivetített űrbéli útját ábrázolja, míg a konzervatívabb régészek úgy gondolják, hogy ez a dombormű a lélek útját jeleníti meg az élet fája mentén. Az uralkodó egy áldozati asztalon fekszik, amelyikből egy ceiba-fa, a „maja világfa” nő ki, hogy ezen felfelé haladva Lord Pakal lelke eljuthasson a mennybe, s ezáltal istenséggé váljon.

Ami talán még érdekesebb, s nyilván az utókor megfejtésére vár, az az, hogy – noha  a felirat szerint Pakal 8o éves volt amikor meghalt - a sírban mégis egy 4o év körüli ember csontváza volt. Drágakövekkel, zöld jade-kővel, kagylóval és obszidiánnal gazdagon kirakva. De említette nekünk Santiago, hogy annak idején a városállam vezetésében a csillagász-papok igen nagy hatalommal bírtak ( a legfőbb pap az mindig maga a király volt), ezért minden szertartás, ünnep, vagy áldozathozatal csak akkor történhetett meg, ha ezek a papok előtte alaposan kitanulmányozták a csillagok állását és azok tökéletesen megfeleltek a célnak. Nos így az utókor szemszögéből nézve és a leleteket elemezve nem kizárt az sem, hogy a csillagász-papok a király születésének vagy halálának dátumán utólag egy kicsit „módosítottak”, hogy az jobban egybeessen valamilyen egyedülálló asztrológiai eseménnyel, ezáltal megerősítve a királyok isteni küldetésének fontosságát.

A piramis tetején álló szentélyhez hat oszlop között lehetett bemenni, ezeken mind Pakal királyt ábrázoló stukkódíszítések voltak.

A feliratok temploma mellett még két kisebb piramis is áll, ezek közt a távolabbi a Koponya temploma. Nevét az egyik oszlopon lévő stukkódíszítésről kapta, ez egy koponyát  - valószínűleg nyuszikoponyát – ábrázolt, amelyik eredetileg kékre-vörösre volt festve. Amúgy elég viccesen nézhetett ki J.  A templom alatt még két másik – sokkal régebbi - épület maradványait is feltárták és több, mint 7oo jade-kővel telt áldozati edényt találtak bennük.

A kettő között helyezkedik el a Vörös Királynő temploma. Erre a sírra alig 2o éve találtak és nagyon valószínű, hogy Pakal feleségének a temetkezési helye volt. A vörös név azért ragadt rá, mert a sírban a drágakövekkel kirakott testet vörös cinóberporral fedték be. Ennek maradványai most is láthatók a sírkamrában. Sajnos sötét volt és a képem nem lett jó...

Ez a három kisebb épület szerényen húzódik meg a főtér északi oldalán, a teret a Palota nevű főépület, az egykori királyi rezidencia uralja.

 A 10 m magas, 100 m hosszú és 75 m széles teraszra épült impozáns palota szerkezete érdekes, magas keskeny csúcsíves folyósóval szegélyezett ...

... ezt maja boltívnek hívják és építészetileg érdekességnek számít, mert, ha jól értettem, akkor ez egy különösen nagy teherbírású, de az áttört falréseknek köszönhetően mégis könnyű szerkezet.

A palota belső tere nem egyéb, mint apró, zegzugos termek sokasága,...

 ...valamint lépcsőkkel összekötött félemeletek és emeletek váltakozása.

A közepén egy , szögletes alapú négyemeletes, 15 méter magas torony áll, amelyet a maják őrtoronyként, vagy csillagászati megfigyelőhelyként használhattak. Innen be lehetett látni az egész városközpontot, de még a városfalon és a dzsungelen túli síkságot is egészen a Mexikói-öbölig, amelyik innen legalább13o km-re van.

A királyi család személyes lakosztályai az északi épületrészben lehettek – itt még ma is könnyen fel lehet ismerni az egykori hat illemhely közül egyiket...

... s azt is látni, hogy ennek lefolyója egy – a palota alatt elhelyezkedő – földalatti csatornába vezetett.  A földalatti csatorna szerkezete azt bizonyítja, hogy maják ismerték, miként lehet zárt csővezetéken keresztül víznyomásos rendszert építeni úgy, hogy a bemenő keresztmetszet szélesebb, csaknem 1m², a kimenő lyuk, pedig csak 0,046 m². Ezen a rendszeren 6-7 m magasra is fel lehetett juttatni a vizet.

A palota legszebb részei a belső udvarok voltak.

 Az ezt körülvevő négyszögű oszlopokon és a tetőszerkezet felületein...

... ma is láthatóak az eredeti féldomborműves díszítőelemek, amelyeket valaha színes stukkók borítottak.

 Az uralkodó vörös szín mellett – amelyik a királyok színe volt -  egyes részleteket zölddel, sárgával ( ez a természetfeletti világ állatait és növényeit jellemezte)  és kékkel – az istenek sajátos színével - emeltek ki. Valaha csodálatosan élénk színekben pompázhatott az egész palota. Ma sajnos alig észlelhetők a színek, de sikerült felfedezni Miki egér ősét az egyik falfestményen, s ez az ismerős arcocska mindannyiunknak nagy örömet okozott J.

A belső udvar valószínűleg a hivatalos fogadások színhelye volt, itt mutathatták be a  foglyul ejtett túszokat, mert a kétoldalt elhelyezett rekonstruált kőlapok megkötözött, térden álló alakokat is mutatnak...

... mellettük, pedig a díszesen öltözött alakok feltehetőleg a győztes csapat tagjait vagy vezéreit ábrázolják.

A palota déli oldala mellett itt is fel lehetett fedezni az egykori pelote-pályát, de ez sokkal kisebb volt, mint amit Chichen Itzában láttunk.

 Palenque másik érdekes, összefüggő épületegyüttese a három piramis alakú templom, a Nap temploma, a Kereszt temploma és a Leveles Kereszt temploma, melyeket a három védőszent, a GI, GII, GIII néven emlegetett Palenque-i istentriád tiszteletére egyszerre emeltek. Ezek is egy-egy kisebb, piramisszerű lépcsősor tetején állnak, belsejükben saját szentéllyel, ezekben, pedig  domborműfaragásos kőtáblák álltak. Mindegyik templomban más és más rituális szent tárgyat jelentettek meg ezeken a domborműveken: a Nap templomában a Jaguáristen maszkját...

 ... a másik két templomban, pedig egy kereszt formájú fát, rajta az életfa-madárral...

 ...illetve egy ugyancsak kereszt formájú leveles fát – ezekről nevezték el a templomokat.

A Kereszt templomában levő feliratokból azt fejtették meg, hogy világon az első isteni Atya születési éve i.e. 3122 volt, majd i.e. 3112-ben felemelkedett a mennyekbe. Azt nem tudom, hogy az írásjelek közül melyikek jelentik ezt, de azt én is felfedeztem, hogy az egyik domborművön egy dohányzó, füstöt pöfékelő alak van J.

Palenque 835-ben rövid idő alatt teljesen elnéptelenedett. Ennek okát még a mai napig is csak találgatják -  lehet, hogy a túlnépesedés és az aszály miatti éhínség az oka, de az is lehet, hogy a szegény néptömegek fellázadtak a papok és vezérek ellen, mert túl nagy volt a kizsákmányolás és túl sok emberáldozatot követeltek.

 Lehet, hogy a maják mind elköltöztek innen, mégis, ha a mai arcokat figyelmesen nézed gyakran fedezed fel a jellegzetes vonásaikat – de az is lehet, hogy csak nekem tűnik így... 

Maják földjén - Chichen Itza

Eddig még sosem jártam Amerikában... sem északon, sem délen, így kezdetnek Közép-Amerika tökéletesen megfelelt. Érdekes dolog a térképen nézelődni – azt hinnéd, hogy ez az egész egy nagyon keskeny kis földcsíkocska, amely alig-alig tartja össze a két földrész-óriást.

Nos, mi ennek csak egy kis részét, a Yucatán félszigetet jártuk körbe, de az egy hónap ehhez is alig volt elég. Nem csak azért, mert igazából óriási – s bizony nem mindenütt könnyen járható -  ez a terület, hanem azért is, mert annyi érdekes látnivaló-tapasztalnivaló van, hogy  lehetetlen mindent bevállalni.

Maszkok és koponyák

Délben érkeztem Cancunba. Meleg, páradús levegő, ragyogó napsütés. Rövid kis fürdés a tengerparton, majd az első csoportgyűlés: tizenöten vagyunk, indulás kisbusszal reggel 5-kor(!) Chichen Itza irányába. Csak utólag jöttünk rá, mennyire okos ötlet volt ez a csoportvezetőnktől. Nyitáskor elsők voltunk, sehol nem kellett sorbaállni, s a déli kánikulában – mire a csoportok többsége megérkezett és a nap kegyetlenül tűzött a romok között – mi már kényelmesen hűsülhettünk az árnyékos teraszon.

El Castillo

Chichén Itzá

A neve maja nyelven chich'en itza, vagyis „az itzai kút kávájánál”.  A kései kori maja város  i.sz. 500 körül épült, a Yucatán félsziget északi részén található  víztározó cenoték (mély, földalatti  természetes víztározó barlangok) köré. Nem sokkal később, a VII. század végén az egymást követő esőtelen évek miatt a cenoték kiszáradtak, így a város lakói elvándoroltak. Újabb kétszáz év és néhány esős évszak elteltével az elvándoroltak utódai visszatelepedtek és a város megint fejlődésnek indult. Nem sokkal ezután jöttek a harcos, barbár toltékok és elfoglalták a várost. De ahelyett, hogy leigázták volna az ottlakókat, a vezetőik kiegyeztek és szövetkeztek egymással, így Chichen Itza lett a maja-tolték birodalom központja. Röviden ennyi lenne a város története, de ennél sokkal több érdekesség, legenda, számunkra bizarr, gyakran kegyetlen szokás és a két kultúra keveredése miatt nagyon sok zűrzavaros magyarázat is fűződik hozzá.

A főpap piramisa

A kultúrák összeolvadása azt is eredményezte, hogy az egyesülés után mindkét nép isteneit tisztelték, így csaknem az összes épületen fellelhető Quetzalcoatl, a toltékok tollas kígyóistene – akit a maják Kukulkánnak hívtak – ugyanakkor megjelenik a maják esőistene, Chac isten is. Ezen az oszlopon, amely valaha a fenti piramis legfelső plattformján állt, fellelhetők a legfontosabb istenek egymás tetejébe rakosgatott háromdimenziós maszkjai. Jó nagy kacskaringós ormánnyal és eléggé kegyetlen ábrázattal... Amúgy ez a piramis a főpap temetkezési helyéül szolgált.

Chac-maszkos oszlop

Nem messze innen, a kis templomnak nevezett épületen még jobban kivehetők a sarkakon Chac isten ormányos maszkjai, a köztük levő kockákban, pedig négy állat: örvös tatu (ilyent láttunk átsétálni az egyik ösvényen J), csiga, rák és teknősbéka. A maja mitológia szerint ez a négy állat tartotta az eget.  Az épületen keresztben végig körbeszaladó kígyóvonal nyilván a Tollaskígyót jelképezi. Azért hívják ezt Quetzalcoatlnak, mert nem akármilyen tollakkal ékeskedik, csakis a quetzal nevű gyönyörű, hosszú zöld farkú, vörös testű madár tollaival. Egyébként ez Guatemala nemzeti madara és róla nevezték el a pénzüket is quetzalnak. Sajnos manapság elég ritka, nekünk nem sikerült látni. Mármint a madarat. Mert  pénzt azt láttunk J.

A Templom

A romváros leghíresebb épülete a csaknem tökéletesen újjáépített El Castillo, a kastély. A következő képen látszik, hogy a jobboldali rész, a két Tollaskígyó által közrefogott lépcsőzet teljesen újnak tűnik, míg a baloldali részt csak megtisztították, s a köveket rögzítették, de  nem építették újra.  Főleg azért, mert túl sok hiányzott az eredeti kövekből, nem lehetett pótolni azokat. Még szerencse. Mert azért csak előbukkan az a kérdésed, hogy vajon tényleg úgy építették-e újra, ahogy volt? Az idegenvezetőnk sok érdekeset mesélt. Olyanokat, hogy a feltárások nem mindig voltak szakszerűek, ezért a munkálatok alatt néha a külső piramisok beszakadtak, felfedve és egyúttal tönkrezúzva az alatta rejtőzködő 2-3 rend kisebb piramist... aztán próbálták visszacsinálni, mert a megbomlott struktúra egyre nagyobb omlásokat eredményezett. Ezek a melléfogások, a sok újjáépítés és hirtelen fellendített turizmus hatására ragadványneve is kelt a helynek: chicken pizza. Azt is mondják, hogy a későbbi restaurálások már más szempontok szerint történtek, a többi maja városban már nem igyekeznek mindent felfedni és restaurálni, inkább a konzerválásra törekszenek. Legalább tanultak a hibákból.

El Castillo régi és új oldal

Ezt a piramist Kukulkán tiszteletére emelték, s nagyon sok érdekes csillagászati elemet fedezhetünk fel rajta: minden oldalán 91 lépcső vezet a felső közös lépcsőhöz, ez összesen 365. A kilenc részre tagolódott struktúra a maják hiedelme szerint a halál kilenc bugyrát jelenti, s az épület elhelyezése pontosan megfelel az égtájaknak. A legkülönösebb jelenség, hogy a tavaszi és őszi napéjegyenlőség alkalmával, a felkelő és a lenyugvó nap sugarai úgy érintik a lépcsőfokokat, mintha fentről a templomból előbújna egy kígyó és szépen hullámozva alávonulna és a kőből kifaragott fejhez csatlakozna. A  piramis belsejében lévő kisebb piramistemplom a Vörös jaguár temploma, ebben találták meg a főpapi trónt, a Jaguár trónját. Ennek a kisebb templomnak a struktúrája a holdnaptárat jelképezi.

A legfelső szintre épült a szentély, itt mutatták be a győzelmi áldozatot úgy, hogy az ellenség szívét élve vágták ki a testéből... a vérét pedig hagyták, minél tovább folyjon, mert azt tartották, hogy az istenek vérrel táplálkoznak és áldozatokkal kell kiengesztelni, kegyelemre, esőhozásra bírni őket.

Vénusz plattform

A kastély egyik lépcsője előtt állva és tapsolva érdekes akusztikai jelenséget tapasztalhattunk, a visszhang egy különös, felerősített hang formájában jött vissza, azt mondják ez a quetzal madár éles hangjára emlékeztet. De azért az is simán elképzelhető, hogy ez a nem mindennapi akusztikai hatás igencsak gyakorlatias célokat szolgált: az összegyűjtött népek lenyűgözését vagy megfélemlítését. Főleg, ha a piramis tetején egy impozáns megjelenésű tollakkal-díszekkel ékesített főpap szólalt meg.

A maják nagyon fejlett csillagászati tudása nem csak hiedelem, a főtemplomtól alig néhány száz méterre láthattuk a csillagászati obszervatórium méretes, nagyon pontos koordináták szerint tájolt épületét.

El Caracoal, az obszervatórium

A felső plattform sarkainál nagy, vízzel megtöltött kádakat helyeztek el, majd vízben tükröződő csillagképeket megfigyelve, méregetve és lerajzolva alkották meg a nagyon pontos naptárjaikat. Három különböző számításuk van, az első a haab, amelyik megegyezik a mi 365 napos napévünkkel, a második a tzolkin, az 52 évente ismétlődő periódusokra osztható, míg a harmadik, a hosszú időszámítást 5126 éves ciklusok alkotják. Egy ilyen ciklusnak lett vége 2o12 decemberében, amikor a maja naptár szerinti világvégével ijesztgettek bennünket. De csak egy hosszú korszaknak lett vége, hogy egy új kezdődjön.

Harcosok temploma

Nagyon érdekes épületegyüttest alkot a Harcosok temploma és a hozzácsatlakoztatott oszlopsor. Az ezernyi, katonás rendben sorakozó, két és fél méter magas kőoszlopon néha még a harcosok arcát is fel lehet fedezni.

Oszlopsor

A harcosok templomának tetején kivehető egy félig fekvő kőalak körvonala, ez a chacmool, amelyiknek a hasán helyezték el az áldozati edényt. Egy pont olyan kőszobor, mint ez itt a földön.

Chacmool

A kép hátterérben, pedig  elég jól látható egy alacsony, kb 2o méternyi hosszú fal, amelyikről nem készítettem közeli képet, mert irtózatos volt. Azt úgy hívják, hogy Tzompantli, vagyis a koponyák fala. Elég nyilvánvaló, hogy miért... Mögötte található a pelote-pálya.

Pelote pálya

Ez egy kb 100 méter hosszú és 25-30 m széles laposra döngölt terület, kétoldalt fallal határolva, melyeken középtájt jó 6 méter magasan egy-egy kőgyűrű van.

Kőgyűrű

Ezen kellett átjuttatni egy valószínűleg elég nehéz labdát, amit a 7-7 játékosból felállított csapatok vállal, mellel, vagy csípővel mozgattak. Kézzel és lábbal nem szabadott hozzáérni. Egész pontosan nem ismerjük a szabályokat, de néhány domborművön lehet látni a felszerelésüket, egyik lábukon csukott cipőt, térdvédőt viselnek, a másik lábukon csak szandált, fejükön díszes sisakot, vállukon és könyökükön szintén bőrből készült védőkötést – valószínű, hogy igen nehéz játék lehetett.

Játékosok

A legborzasztóbb az egészben, hogy a játék életre-halálra folyt. Az idegenvezetőnk – egy nagyon okos, halk szavú tanárember - szerint, pedig nem a vesztes, hanem a győztes csapat kapitánya volt az, akit lefejeztek és feláldoztak az isteneknek... Elég furcsa elmélet, ezért kételkedve rá is kérdeztünk, mire ő azt mondta, ha te lennél a király, te kit ajánlanál fel? Nyilván, a legjobbat, amit felajánlhatsz. Mert így kedves leszel az isteneknek és ők is kedvedbe fognak járni. De azért azt se felejtsd el, hogy a király nem volt buta gyerek... a trónjára nézve mindig a legerősebb, legügyesebb legény jelenthette a legnagyobb veszélyt... Na így már egészen logikusnak tűnik a magyarázat. A tanár úr még arra is felhívta a figyelmünket egy adott pillanatban, hogy a történelem igazságát, szavahihetőségét úgy kell értékelni, hogy azt mindig a győztes fél írja. Az ő szemszögéből. Ezen kívül mindig létezik legalább egy, de néha sokkal több szempont és igazság is, amely a másik fél, a legyőzött, vagy félreállított fél  igazságát képviseli... Bölcs ember lehet a tanár úr, kár, hogy csak erre az egy napra tartott velünk.

Áldozat

Az áldozatra visszatérve, a köztudatban nyilván az honosult meg, hogy isteni áldozatnak lenni, az egyúttal isteni küldetést is jelent, csak a legjobbakat, a kiválasztottakat tartották méltónak arra, hogy elvihessék az istenekhez a nép és a király üzenetét, áldozatát.

A pelote pálya végében van egy kis templomocska, a szakállas ember templomának hívják, mert van benne egy elég épen megmaradt, nagyon sok szakállas embert és azokkal való harcot ábrázoló festett domborművel díszített falrészlet. A hegyes szakállas figurák nyilván a spanyol hódítókat ábrázolják.

Szakallasok temploma

Végül elmentünk az egyik áldozati kúthoz is, ami tulajdonképpen egy kb 6o méter átmérőjű nyílt cenote. A víz színe jelenleg kb 25-3o méterre van a kút kávájától, s a mélysége 1o méter körül van. Ebbe dobálták bele az esőistennek szánt áldozatokat, drágaköveket, aranyat, ékszereket, cserépedényeket, obszidiánt, de az élve feláldozott embereket és igencsak fiatal gyerekeket is...

Cenote

Persze elég értetlenül álltunk a történetek hallatán, így a tanár úr próbált újra segíteni. Tényleg nem könnyű mai ésszel felfogni ezeknek a szertartásoknak az értelmét. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy a toltékok és az aztékok - de még a maják vallásában is - az emberáldozatok teljesen szokványosak voltak. Az áldozatokat legtöbbször a hadifoglyok közül választották, de gyakran a saját embereikből, sőt még a vezetőikből, vagy legjobb harcosaikból is kerültek ki áldozatok. Nem lehet biztosan megállapítani, hogy mikor kit választottak, de nagy valószínűség szerint az egész rendszernek volt egy sokkal gyakorlatiasabb oldala is: akkor áldoztak általában esőért esedezve, amikor szárazság volt és gyenge termés. Olyankor a nagy ínségben minden falat étel számított. Márpedig, ha sok volt az éhes száj, akkor nyilván kevesebb étel jutott. Könnyen meglehet, hogy ezekben az esetekben  az áldozatok révén épp a csoport fennmaradását biztosították. Az áldozatokat, pedig a túlvilágon jobb sors várta... ki tudja? Talán ezért nem olyan rémisztő, sőt egyenesen színes és vidáman vigyorog az ők képzeletükben a koponya.

Vásári koponyák

Hogy kicsit jobban megértsük a maja világnézetet elmesélte, hogy a maják úgy gondolták, hogy a Föld lapos és a felülete négyzet alakú. A négyzet négy sarkát bacab néven ismert istenek tartják, melyeket négy állat, az örvös tatu, csiga, teknős és a rák képében szoktak ábrázolni. Az égbolt a négyzet minden sarkában különböző fajtájú fára támaszkodik. Az egész  univerzum tartótengelyeként, pedig áll középen egy szálegyenes ceiba-fa...

Világfa

 ... a világfa, amelyik összeköti az alvilág kilenc bugyrát a földdel és a mennyek tizenhárom emeletével. Emiatt a maja világban a hármas mellett a kilences és a tizenhármas szám is nagyon különleges mágikus erővel bír.

Ceiba

Így a maják által elképzelt világ három különböző részből áll össze, a kilencemeletes alvilág, melyben kilenc különböző istenség az úr, felette áll a látható földi világ, s ezen felül a megintcsak láthatatlan tizenhárom egymás feletti síkként ábrázolt égbolt. Nyilván itt is tizenhárom különböző istenség tevékenykedik.  A láthatatlan síkokban léteznek tovább a holtak lelkei is, mindenik máshol, attól függően, hogy milyen módon haltak meg. Azok akik egyszerűen természetes módon mentek el, azok az alsó, földalatti bugyrokban léteznek tovább, de akiket erőszakos módon feláldoztak, azok mindenképpen a felső rétegek valamelyikébe kerültek.

Faágak

Igen, a maják szent fája, a világfa létezik, s ha alatta állsz és felnézel, akkor önkéntelenül is arra gondolsz, hogy valahol ott messze fent a láthatatlan égboltot tartják az ágai...

Érdekes, különös világ.