Utazások és élmények: A Great Britain – Brunel hajója Bristolban

Manapság, ha csak annyit mondunk valakiről, hogy mérnök, akkor értelemszerűen következik a kérdés is: milyen mérnök? Nos ezelőtt jó kétszáz évvel született Angliában Isambard Kingdom Brunel (1806-1859), aki korának egyik legkiválóbb mérnöke lett. Méghozzá az a fajta mérnök, aki bármit meg tudott építeni, legyen az hajó, híd, alagút vagy épület. Rövid pályafutása alatt megépített több, mint száz hidat, többek között a bristoli Clifton függőhidat…

… 25 vasútvonalat, melyekhez számtalan alagút, viadukt és völgyhíd is tartozott, továbbá kikötőket és dokkokat, tábori kórházat és ki tudja még mi mindent. Nem utolsó sorban ő építette meg kora legmodernebb óceánjáróit, 1838-ban a Great Western lapátkerekes óceánjárót, majd 1843-ban a Great Britain-t, az első óceánjáró csavargőzöst és 1858-ban a Great Eastern-t, amelyik akkoriban világ legnagyobb hajója volt.

Azt terveztük hármasban, Csillaggal és Szilkóval, hogy felkerekedünk és megnézzük a Brunel-féle csodát, a Great Britain-t, mely az egykori bristoli kikötő egyik szárazdokkjában állomásoz – immár örökre. Előzetesként csak annyit hallottunk a kiállításról, hogy meglehetősen gyermekbarát és interaktív, ezért bármely korosztálynak ajánlott. Mivel Szilkó már egy hónapja betöltötte az évet, így abban reménykedtünk, hogy a bármely korosztály alatt az is értendő, hogy ő sem fog unatkozni. Amúgy meg kimondottan érdeklik a hajók és a dolgok technikai része, előtte levő nap tisztán értésünkre is adta ezt.

Elég hosszú út állt előttünk, jó 3-4 kilométer gyalog, de időben indultunk, s szerencsénkre a borús idő sem fordult esősre, csupán a szél csípte kicsit arcunkat. Babakocsit tolva végig kellett sétálnunk a város központi részén, ez valami útépítés miatt meglehetősen fel volt túrva, …

…s emiatt még Neptun szobrát is valami napsütötte dobozba csomagolták, …

…de ezen a ponton túl a sétánknak már semmiféle akadálya nem volt.

Illetve majdnem semmi, mert Szilkó úgy döntött, hogy jó lenne néhány galambbal közelebbről is megbarátkozni. Még a kezében szorongatott kenyérhéjat is hajlandó volt feláldozni a cél érdekében.

Sajnos a barátkozás egyoldalúra sikeredett, pillanatokon belül csak bámultunk, vajon hová tűnhetett el az a sok galamb...?

Innen a központtól a folyó holtága – az úgynevezett vízválasztó- mentén sétáltunk a kikötő irányába - túloldalt az egykori hajókikötő- és raktárépületből átalakított vendéglő- és turistaközpont, a Watershed…

…itt meg épp egy városi sétahajó érkezik, melynek orrán az ismert rajzfilmfigura, Gromit csalogatja a vendégeket. Gromit a helyi Aardman Animations stúdió kreációja, épp úgy, mint Shaun a bárány, vagy Wallace, a Gromit gazdija.

Az elkövetkezendő évben úgy néz ki, hogy nagyon népszerű lesz itt Bristolban Gromit, mert épp most hirdették meg a 2018-as nyárra a fesd meg a saját Gromitodat projektet, melynek eredményeképpen Bristol utcáit ellepik majd a híres művészek által készített színes Gromitok és remélhetőleg sok-sok szponzor csatlakozik a tervhez, ugyanis a műalkotások eladásából származó bevételt majd a kórházakban kezelt gyerekek ellátására adományozzák. Indítottak már két évben is hasonló projektet, azokon is több, mint 6 millió font gyűlt össze a nemes cél érdekében.

A túloldalt végighúzódó, modern kiállítótermek, művészeti galériák, vendéglők, áruházak innen is könnyen megközelíthetők az érdekes kürtökkel felszerelt Pero hídján keresztül -ha épp valamelyik komphajó nem halad a csatorna vizében. Mert olyankor híd középső részét felemelik, a két szarvhoz hasonlító kürt, pedig ellensúlyként szolgál ezen idő alatt.

A nyugis sétány végén már elég jól be lehetett látni a túlsó partot, s az ott veszteglő réges-régi hajókat…

…s egészen közelről lehetett beszélgetni a sirályokhoz, mert ők nem voltak annyira félénkek, mint a galambok. Most figyeltem meg először, hogy a sirályok csőrén van egy piros folt, ettől mind egy szálig úgy néznek ki, mintha eperlekvárt reggeliztek volna :).

Közben elolvastuk a sarkon üldögélő szobor talapzatára vésett feliratot: őt John Cabotnak , azaz Giovanni Cabbotonak hívták, génovai utazó volt, aki 1497-ben áthajózta az Atlanti-óceánt és felfedezte Új-Fundlandot Kanada keleti partjai mellett.

John Cabot hajója a The Matthew volt, melynek pontos másolatát a túloldalon egy kicsit később meg is csodáltuk.

Félórás séta az egykori dokkok mentén, közben nézegetjük a szépen, de – ami még fontosabb - korhűen és ízlésesen felújított épületeket ...

…és mindenekelőtt azt, hogy egy régi, feltehetőleg zakota és elég koszos kikötőt hogyan lehet kellemes sétálóösvénnyé alakítani.

A sétány végén várt ránk a hajó. Nem volt nehéz felismerni: óriási volt, díszesen aranyozott és telis-teli színes zászlócskákkal.

A jegyek - nem valami olcsó kis bilétákról van itt szó – kiállításához meg kellett adjuk az összes lényeges személyi adatunkat, s mellé még fejenként 14,5 fontot, így laza tíz perc alatt kézbe is kaphattuk azt. Viszont egy éven belül visszatérhetünk még ugyanezzel a jeggyel, ha esetleg újra megnéznénk a hajót.

Nem csak a hajót érdemes megnézni, hanem a múzeum területén az egész partszakaszt és a raktárokat is, mert ezeket is úgy rendezték be, mint ahogy ezelőtt csaknem 200 évvel láthatták azt az bristoliak, na meg az innen induló utasok.

Először a szárazdokkba ereszkedtünk le…

… izgalmas látvány volt a 98 méter hosszú, 15,4 méter széles narancsszínűre festett, vasból készült hajótestet közelről megbámulni, megérinteni. Mintha az elmúlt évszázadok mesélni kezdtek volna.

Ez a gőzös volt az első hajócsavarral hajtott óceánjáró - a korábbi lapátkerekes hajókhoz képest - melyet teljes egészében vasból gyártottak. A méretei, pedig lenyűgözőek: a propeller majdnem 5 méter átmérőjű és egy ezer lóerős motor hajtotta. A motort eredetileg Brunel édesapja tervezte, majd a célnak megfelelően továbbfejlesztették az eredeti változatot, hogy képes legyen az 1930 tonnás hajót mozgatni.

A hajó kiválóan teljesített, két hét alatt érte el az észak-amerikai partokat, ami akkoriban rekordnak számított, s egyre több utasa lett, míg 1846-ban, amikor ötödik alkalommal indult neki átszelni az Atlanti-óceánt, valahol ĺrország partjainál zátonyra futott.

Hosszas – több, mint egy évig tartó - javítás után újra járhatott a csodahajó, de most már Ausztrália kikötőibe szállította az aranyásókat és kivándorlókat. Két hónap alatt tette meg az utat, emiatt rengeteg állatot, sózott halat, meg egyéb tartalékot is kellett szállítania, s persze ennek megfelelően, a kiszolgáló személyzete is meglehetősen nagy volt.

Egyet szétnéztünk a legfelső fedélzeten is, ahonnan szép kilátás nyílik a folyóparti színes házsorokra – nem győztem eleget fényképezni ezeket, annyira tetszettek…

… és a szomszédos házak kéményeire, melyek engem minduntalan Gaudi dizájnos barcelonai kéményeire emlékeztetnek.

Odafent keményen kellett dacolnunk a fagyos széllel, ezért igencsak meglepődtünk, amikor felnéztünk az árbocokra, s alig bírtunk hinni a szemünknek: valaki odafent áll az egyik keresztrúdon és lazán javítgat valamit. Muszáj volt várjunk egy kicsit, hogy biztosak legyünk benne, igazi ember állt odafent, nem viaszból készült matróz! Na ez igen!

A fedélzeten – mint mindenütt a hajón – bármihez hozzá lehet érni, meg lehet fogni, kipróbálni, sőt, még a kormánykereket is szabad forgatni. Sajnos amire idáig értünk a mi kis kormányosunk beleunt a szeles időjárásba, ideje volt valami izgalmasabb helyszín után nézni.

Két emelettel lennebb már egész jó hangulatú termek fogadtak, igazi terített asztallal…

…puha padlószőnyeggel és szépen díszített aranyos keretbe foglalt tükörsorral. Hadd nézzék benne magukat az első osztályon utazó úriasszonyok…

…és persze, Szilkó, aki nagyon örvendett a saját tükörképének.

A felső emeleten voltak a luxuskabinok, érdemes méretüket összehasonlítani a mai luxuskabinokkal. A deszkaágyak mindössze másfél arasznyi szélesek és a hosszuk sem több, mint másfél méter! Hogy aludtak itt az úriemberek azt nem nagyon tudom elképzelni, biztosan azért is készítették nekik elé a sok kártyát, römit, sakktáblát - na meg a pálinkás üveget – hogy jobban teljen az idő.

Itt találkoztunk Brunel úrral is, aki a hajó orrában, a legjobb megvilágítású helyen üldögélt és tanulmányozta a legfrissebb újságot. Megjegyzendő dolog, hogy a hajón még újságot is nyomtattak, Great Britain Times néven. Érdekes megoldás ez a tetővilágítás, fentről lefelé minden szinten ugyanazon a területen helyezkednek el a tetőablakok és tényleg kiváló fényt biztosítanak – legalábbis a felső szinteken.

Gondolom valaha társalgóként, vagy akár bálteremként is működhetett ez a felső emelet, viszont egy dolog biztos: a simára vikszolt hajópadlója és a szép sorban felrakosgatott bőröndhegyek jó időre kiváló bújócskázós lehetőséget és játszóteret biztosítottak Szilkónak…

…egészen addig, míg eszébe nem jutott, hogy ideje lenne kicsit falatozni. A banánt, persze simán visszautasította, nem lehet akármivel lekenyerezni őt :).