Gyapjúfeldolgozó Baróton

Telefonos egyeztetés nyomán egy címet kaptunk: Barót, Kossuth utca 5o – itt kell majd átvenni az előkészített csomagocskát a  4 kiló gyapjúfonallal. Könnyen odataláltunk, szerencsénkre épp otthon van a műhely egyik tulajdonosa, Józsa László és érdeklődésünkre készségesen invitál a műhely látogatására. Ez nagyon jól esett. Főleg, mert szombaton épp délidőben érkeztünk – de ezért pillanatig sem neheztelt, külön köszönet jár érte!

Józsa úr olyan szeretettel beszél a munkájáról, a családi örökségről, a gyapjúról, hogy érezzük: nem egyszerűen munkáról van itt szó, neki és testvérének - aki a társtulajdonos - ez az életük. A műhelyt csaknem  száz éve alapította a nagytatájuk, de néhány év működés után a negyvenes években államosították. Sajnos a mai napig sem kapták vissza az eredeti műhelyt, pedig minden törvényes fórum elismerte ehhez való jogukat.

Berke gyapjúból dolgoznak, az utóbbi években sok környékbeli juhos gazda adja le a gyapjat, így alapanyagban nincs hiány. Ezt előbb át kell mosni, hogy a szennyeződés nagy részét kitakarítsák belőle, aztán megszárítják és jöhet a gépi bontás-tépés ezen a gépen, melynek egymásba forduló hosszú acéltűi lazítják fel a szálakat.

Aztán az így keletkezett színes pamacsok ...

...egy régi, de jól bevált mérlegen megmérettetnek...

... majd újabb, ezúttal  sok-sok apró acéltűvel ellátott kártolóhengereken haladnak át...

...és egyre finomabb, puhább és egyenletesebb anyag keletkezik.

Ez a szép bunda néhány centi vastagságig  tekeredik a nagy fahengeren, majd amikor elérte a megfelelő súlyt, akkor lefejtik róla és jöhet az újabb pihe-puha paplannak való. Mert ebből a fésült gyapjúból  készülnek a gyapjúpaplanok, de pontosan ilyen alapanyagot használnak nemezeléshez is.

A fonásra szánt göngyölegek, pedig újabb gépre kerülnek, melyen további hengerek tömörítik, préselik,...

... majd az éles, csíkosra mart acélhengerek szép egyenletes szélességű szalagokká vágják az anyagot...

...hogy aztán sodratlan gyapjú tekercs formájában akár kézi kötéshez, akár gépi fonáshoz szolgáltassanak alapanyagot.

A fonógép méretei lenyűgöznek, egyszerre 50-60 orsó pörög, hízik a sodrott, természetes színű fonaltól, s megjegyzendő, hogy jelenleg csak a fele van használatban, egyszerre akár kétszer ennyi anyagot is lehetne fonni.

Külön teremben van a nagy szövőgép, ezen készül a posztó. Most épp egy sötétbarna – ez a szín elég ritka, minthogy a juhok közt is nálunk felé több a fehér, mint a sötét színű – véget szőnek a gépen, ezt majd jól összeveretik, bekeccsé szabják és bundával bélelik. Téli, kinti munkákhoz ez a legjobban bevált öltözet.

A gép, egyébként kártyavezérléses és nagyon sokféle mintát lehet rajta szőni.

Gondolom, hogy a legnehezebb a munka elkezdése, amíg az 1440 szálat felvetik, rögzítik és átfűzik a nyüstökön, bordákon...

...na meg a figyelem, hogy miközben a vetélő hihetetlen gyorsasággal száguldoz az egyik oldalról a másikra,...

...addig egyetlen szál se szakadjon el, nehogy hibás legyen a szövet. Ha ez mégis megtörténne, akkor rögtön leállítják a gépet újrafűzik és szépen összebogozzák az elszakadt szálakat, aztán mehet minden tovább.

 Aztán sorra megnézhettük a további felszereléseket, a zsugorítót, ahol a vég nélküli tekercsként felrakott posztószőttest nedvesség hatására összeveretik...

... a múlt század közepén gyártott, rendelésre készült óriási mosógépeket...

...vagy a  vörösréz-centrifugát.

 Ilyen gépeket nehéz lenne ma legyártatni, de a karbantartásuk sem egyszerű. Józsa úr - aki maga is textilmérnök - és testvére maguk javítják a gépeket, ismernek minden apró kis csavart és áttétet, s nagyon nagy gonddal végzik a karbantartást, mert  nehéz pótolni a tönkrement alkatrészeket.

Jól esett ez a váratlan látogatás. Jól esett látni, hogy vannak emberek, akik folytatják a szülőktől örökölt mesterséget, s szívesen és lelkesen beszélnek róla még a véletlenül betévedett idegeneknek is. Kívánom, hogy sokáig végezhessék ezt a szép munkát, s legyen nagyon sok örömük benne.