Peru, Machu Picchu

Machu Picchu, a csoda a világ tetején

Minden Peruba utazó turista elsősorban a Machu Picchu-t akarja látni, minden más úti cél csak ráadás. Csaknem kétheti utazgatás után nekünk is közeledett a nagy nap és mi egyre növekvő várakozással néztünk elébe. Cusco városában hagytuk a csomagjainkat, csupán egy-egy 5 kg-os kis hátizsákkal  indultunk a háromnapos kiszállásra, hogy szétnézzünk az inkák Szent völgyében, annak környékén, s persze, megnézzük Machu Picchu városát.

Előbb kisbusszal, majd az Ollantaytambo nevű falucskából vonattal utaztunk a kb 4o km-re lévő Aguas Calientesbe, vagy másik nevén Machu Picchu Pueblo-ba.

 Maga a vonat nem akármilyen: csak előre megvásárolt, névre szóló jeggyel és útlevéllel lehet beszállni. Kényelmes, fotelszerű ülésekben terpeszkedhetsz, méretes ablakokon és tetőablakokon át bámulhatod a csodaszép tájat, a távoli 6ooo méter feletti havas csúcsokat, vagy a mellettünk szaladó Urubamba folyó völgyét. Itt-ott régi épületek romjait, s a hegyoldalba épített teraszos művelést is láttunk – ezek mind az egykori inka ösvény állomáshelyei voltak.

Közben a vonaton Machu Picchu – feliratos kalapba és lájbiba öltöztetett legények  traktáltak bennünket mindenféle sütikkel, kávéval, teával – mert ugye ez mind ajándék... Nos az ajándék, az egy relatív kifejezés, mi elsápadtunk, amikor megtudtuk, hogy egy ilyen vonatjegy ára 56 dollár! S persze visszafelé is ugyanannyi – feltéve, ha nem gondolod meg magad és mégiscsak gyalogolni szeretnél vagy 4 napot az inka ösvényen. Más út nincs.

 Efelől érdeklődtünk is egy kicsit, mire kiderült, hogy azért mégiscsak van egy egyszerűbb, nem éppen tetőablakos csilivili típusú vonat is a két helység között, de arra csak a helyiek válthatnak jegyet, szigorúan perui személyi igazolványra... na annak az ára pontosan 1o soles. Ami kb 3 dollárt jelent. Hát, ha még egyszer jól meggondolom, akkor azt hiszem én is egyet értek a vonatjegy csillagászati árával. Peru nem egy gazdag ország, a történelem során sok csapás érte, kincseit mindig a határon túlra juttatták, s termőföldben sem dúskál... hát miért is ne használná ki a turizmus révén felbukkanó lehetőségeket? Elvégre ebből kéne sok embernek megélni... lehet, hogy mi is ebben az irányban kéne tegyünk valamit.

Kora délutánra már meg is  érkeztünk a magas hegyek közt lapuló faluba...

 ...s egész napunkat a meredek, szűk utcácskák bebarangolásával...

...az óriási piac felfedezésével....

... és sima csavargással, teraszon ücsörgéssel, meg bámészkodással töltöttük. És pont jó volt ez így J.

 Másnap reggel korán - egészen pontosan fél ötkor - mentünk ki a buszállomásra, mert elsők között akartunk kiérni a hegyre...

... de ez azért mégsem azt jelentette, hogy legelsők lettünk, virradatkor odafent már szép hosszú sor kígyózott előttünk, nyitásra várva.

A faluból a hegyre vezető úton a sötétben nem sokat láttunk, csak azt érzékeltük, hogy a busz legalább 2o meredek hajtűkanyart hagyott maga mögött a kaptatón, s amikor szembe jött a lefelé haladó busz, akkor  az szépen óvatosan ki kellett húzzon a többszáz méteres szakadék szélére, hogy mi fennebb juthassunk... kegyetlenül meredek ez a hegyoldal...

Ezt a hegyre való feljutást amúgy gyalog is be lehetett volna vállalni, állítólag 2-3 óra ütemes-fújtatós kapaszkodás után már fent is vagy a kapunál – na de ki akarná fáradtan kezdeni a nagy napot? A kaputól még felfelé haladtunk egy negyedórányit, s mire éppen megvirradt a hegyek felett, arra  megpillantottuk a csodát...

Nem tudom szebben leírni a látottakat, mint Hiram Bingham tette, aki 1911-ben fedezte fel újra az inkák rejtélyes városát a Machu Picchu hegy árnyékában:

„… A folyó mintha menekülne a jeges fennsíkról, utat vájva magának a gigantikus gránitsziklák között. Az ösvényről felülmúlhatatlan szépségű táj tárult a szemünk elé... Szépsége oly sokszínű, s varázslatos volt, hogy a föld egyetlen más természeti szépségéhez nem hasonlítható. Havas csúcsok, melyek a felhők fölé emelkednek, szivárványszínű gránitsziklák, gigantikus szakadékok, melyek sok ezer méter mélységben szakadnak a habzó-zuhogó, dübörgő folyó medrébe, ugyanakkor a legcsodálatosabb színekben játszó orchideák, buján zöldellő fák és bokrok, a pompázatos növényvilág elhaló harmóniája, s az őserdő misztikus boszorkánykonyhája. Valóban szentélynek való hely!” (Hiram Bingham) 

A látvány fantasztikus. És ott fent az volt az érzésem, hogy Machu Picchu talán nem is annyira egy helyet jelent, mint amennyire egy érzést, ami hatalmába kerít, amikor ott állsz a világ tetején: egy csodálattal és bámulattal teli lenyűgöző és felemelő érzést... a varázslatos pillanatot, amikor beléptél Csodaországba J.

A Machu Picchut 1450 körül építették Pachacutec inka vezér uralkodása alatt, s valószínűleg 157o körül már el is néptelenedett. De az, hogy pontosan mi célból épült, s aztán meg miért hagyták el olyan hirtelen az ittlakók, az még ma is rejtély – az inkák nem hagytak írásos emlékeket maguk után...

  Létrejöttére a legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy Pachacutec nyári székhelyeként épült, s egyúttal csillagászati megfigyelőként, valamint vallási szertartások helyeként is szolgált. Márpedig az inkák minden fontos döntést úgy hoztak meg, hogy előtte konzultáltak a papokkal, meg a csillagokkal, de odafigyeltek a szentnek tartott állataik – puma, kondor, kígyó, pók - viselkedésére és bármilyen más ómenre is, ami döntéshozatalukat befolyásolhatta...

A hegy tetejére épült városkának nem több, mint 8oo-1ooo állandó lakosa lehetett annak idején, ezek főleg az inka vezér családja, papok, hivatalnokok, napszüzek, mesteremberek és parasztok voltak. Ezek egymástól jól elhatárolt városnegyedekben laktak. A várost egyetlen – biztonsági okokból kifolyólag elég szűkösre méretezett – kapun át lehetett megközelíteni. Itt lent látszik a kapu is ezen a képen, s felette, a ködbe burkolózott Machu Picchu ( Öreg Hegy) lábánál állt az őrszem háza, ahonnan a szolgálatos katonák szemmel tarthatták az ide vezető ösvényeket.

A kapun belépve balról a felső város módosabb házai álltak...

...alattuk a Nap Temploma, az egyetlen kör alakú épület az egész városban.

A Nap templomának spirálszerűen kanyarodó fala  befelé dől, ettől rendkívül stabilan áll. A fal belső részén sok kis fülke sorakozik, ezekben valószínűleg áldozati ajándékokat tartottak. Van két igazi ablaka is, ezeken süt be a nap a téli, illetve a nyári napforduló napján, s a különleges alakú kőre vetett árnyképek és jelek alapján tervezték meg a mezőgazdasági teendőket.

A Nap temploma mellett állt Nusta hercegnő lakosztálya, ő innen egy közvetlen lépcsőn keresztül bármikor beléphetett a templomba. Ezen lakosztály közelében állt a királyi palota, őneki viszont a napszüzekhez – akik a vezér ágyasai voltak - volt közvetlen bejárása J. Elég komplikált ez a kőrengeteg, nehezen követhető a házak között, hogy melyik lépcső hová vezet, de annyit tudunk a lépcsőkről, hogy ezek mindig az inkák világának szintjeit jelentik: az alsók - amelyeket a kígyó jelképez – jelentik a másvilágot, a puma az a jelen szimbóluma, s a felső lépcsők, pedig a kondor által képviselt égi világot jelentik.

A kondornak itt külön temploma van, két kitárt szárnyát óriási sziklatömbök alkotják...

... csőrét és fehér gallérját, pedig az alatta álló sziklából vésték ki.

Valószínű, hogy a kondor hátára vitték fel az áldozati ajándékokat, hogy a nagy madár majd szépen eljuttassa azokat a megfelelő magasságokba.  A Kondor templom mögött is vannak kis fülkék, ezek Bingham szerint  valaha börtöncellák lehettek, de ma inkább azt gondolják, hogy ezek olyan oltárok, ahová a  kondor tiszteletére végzett szertartások során a múmiákat kirakosgatták. Mert itt a halottakat úgy temették el, hogy előtte mumifikálták őket. S nem is temették nagyon messzire – a Huayana Picchu oldalába vájt barlangokba, vagy a másik hegy, a Machu Picchu alatt álló őrház melletti temetkezási szikla közelébe – hogy alkalomadtán, amikor a szertartásokhoz szükségeltetett, akkor könnyen előkeríthették a múmiákat is.

A Kondor temploma alatti részre épültek a vendégházak, de ez a rész ma talán a legromosabb az egész város területén...

... míg a templom felett, a déli oldalon álltak az egykori polgári lakóházak. Itt előttük, pedig egy kőtömb látható, amelyik hűen követi a háttérben magasló hegyek vonalát.

A teraszosított hegyoldalakon...

... a városfalak mentén húzódó szárazárokban...

...vagy a futballpályányi központi téren még most, a perui tél közepén is gyönyörű zöld volt a fű...

... s élvezettel bámultuk, ahogy a turisták közt ide-oda sétáló lámák zavartalanul legelésztek rajta.

Visszasétáltunk a városkapuhoz, s onnan a déli, majd a keleti oldalon haladva felértünk a kőbányának nevezett helyre. Innen termelték ki és itt faragták meg az épületekhez használt kőtömböket...

... majd a helyükre cipelték és ott passzították egymáshoz őket. Semmiféle maltert vagy más kötőanyagot nem használtak az illesztéshez, ezért tökéletesre kellett csiszolni az egymásra helyezett darabokat, hogy a gyakori földrengéseket is kibírják a falak. Ez állítólag úgy történt, hogy az alsó sorban lerakott kövek tetejét beszórták finom homokkal, s ráhelyezték a felső követ. Az utóbbit rögtön le is vették s megjegyezték, hogy hol hagyott nyomot a homokrétegen. Ott aztán addig csiszolták az alsót, amíg a felső kő szépen, tökéletesen belesimult.

Innen a kőbányából jól be lehet látni a csaknem négyzet alakú Szent Térre, s a mögötte magasló, lépcsős piramis formájú magaslatra, az Intihuatana-ra.

A Szent Tér keleti oldalán áll a Három ablak temploma, amelyiknek amúgy fala is csak három van – itt elől a tér felőli oldalon egy oszlopféleség maradványai jelzik, hogy valaha ekörül zajlottak a szertartások.

 A téli napéjegyenlőség napján állítólag nagyon érdekes fényjelenséget lehet itt megfigyelni, ahogy a felkelő nap a három trapéz alakú ablakon át birtokba veszi a templom belső terét. A templom szépen faragott falait és ablakainak különleges alakját kívülről, a főtér irányából még jobban meg lehet csodálni.

A tér északi oldalát a Főtemplom határolja. Ez az egyetlen épület, amelyiknek a falát megrongálták a földrengések, s bár elég nagy rés tátong a kőtéglák között, azért még elég biztosan áll a fal...

... sőt a megrongálódott fal ablakfülkéjében még egy kis degu is óvóhelyre talált J.

Aztán egy nagyon meredek oldalon, mintegy 7o keskeny, csúszósra koptatott lépcsőfokon felkapaszkodtunk a piramis alakú Szent hegy tetejére - más elméletek szerint ezt a helyet eredetileg csillagászati obszervatóriumnak szánták. Be kell katonásan valljam, hogy részemről annyira írtóztam az alattunk tátongó űrtől, hogy végig arccal a hegy felé fordulva tapogatóztam egyre magasabbra...

 ...ahol az Intihuana, vagyis a Napóra található.  Ez egy érdekes alakú kő, amelyik mutatja a napfordulókat és a napéjegyenlőségeket, s a tetején álló oltárkő segítségével - az árnyék méretének változása alapján – tudták mérni az időt is.

Az Intihuana az a hely, ahová a téli napforduló, az Inti Raymi ünnepén jelképesen kikötözik a napot, hogy az mindig visszatérjen. Ez abból áll, hogy a főpap vezetésével közösen imádkoznak a naphoz, hogy ne hagyja őket cserben aratás idején és pontosan a napéjegyenlőség pillanatában a pap ráteszi a kezeit a kőre, hogy ezáltal jelképesen odakösse a szépséges kőhöz a napot és arra kéri, hogy hozzon bőséges éveket. Minden erre járó turista megérinti a követ, mert állítólag feltölt pozitív energiával és utána akár a Huayana Picchura - a város északi oldalán magasló hegyre - vezető 6oo meredek lépcsőre is könnyedén fel tudsz szaladni. Ezt azért kihagytuk...

A plusz energiákra amúgy szükség volt, mert a város területére semmi élelmet nem szabad behozni és vizet is csak úgy tudsz vásárolni, ha a városkapun kisétálsz, majd  ha esetleg vissza akarnál jönni, akkor bizony sorba kell állni újra. Márpedig a magunkkal hozott fél liter víz már rég elfogyott. Itt csordogált valami erecske, de abból meg nem tanácsos inni. Egy kis forrás vizét hozták le a hegyről fél évezreddel ezelőtt, s egy jól megtervezett és kivitelezett csatornahálózat segítségével abból látták el az egész várost vízzel.

 Szóval energiával bőségesen feltöltődve szépen libasorban lemeneteltünk a nyugati mezőgazdasági területnek nevezett teraszos pázsitra.

A teraszokat óriási munka árán építették ki. Előbb kialakították a formáját, szélességét, magasságát, majd darabos kövekkel és agyaggal rögzítették az oldalát és megalapozták a felszínét. Végül,pedig a 7oo méterrel lennebb levő folyó medréből hoztak rá jó minőségű  termőtalajt...

Ezeken a szépen kiképzett teraszokon termelték meg a lakosság számára szükséges élelmet, a kukoricát, burgonyát, édesburgonyát, különböző gyógyfüveket, virágokat...

 ...még egy kis botanikus kertjük is volt – mi ebben sajnos csak  elszáradt növényeket és egy verébhez hasonló madárkát láttunk.

Ezeket a teraszokat használták az állatok legeltetésére is - a magaslati körülményekhez jól alkalmazkodó lámákat és alpakákat tartottak. Az állatok gyapjából takarók és meleg ruhaneműk készültek és persze, a levágott állatok húsát is fogyasztották. Most is itt sétálgatnak az egykori lámák leszármazottai, ők legelik szép egyenletesre a füvet a teraszokon J. Utánuk biztosan nem kell kaszálni...

 A Huayana Picchu lábához közeledve egy újabb óriási faragott kő állt  egy talapzaton, a Szent szikla, amelyik egy Vilcabamba környéki szentnek tartott hegy alakját utánozza. Valószínű, hogy az inkák ezt is oltárként használták, amikor a hegyek, vizek és termékenység istenének áldoztak.

És ezzel visszatértünk újra a lakókörzet vidékére...

 ...ahol nem győztünk betelni a tökéletesen megépített házak csodájával. Csak bámultuk a habarcs nélküli kőfalakat, melyek sokszáz év után is hihetetlenül magabiztosan állnak.

Ezeket a házakat nézegetve önkéntelenül is arra gondol az ember, vajon miért néptelenedett így el ez a csodásan szép hely? Mert a Pizarro vezette spanyol hódítók nem találták meg Machu Picchut - jól elrejtőzködött a magas hegyek ölében – ezért is maradt ennyire épen.

Többféle elmélet is létezik erre vonatkozólag, az egyik az, hogy egy himlőjárványnak köszönhetően pusztultak ki a város lakói, ugyanis az európai ragályos betegségekkel nem tudott megbirkózni az inkák szervezete.

Egy másik elmélet, viszont azt állítja, hogy megbánthatták valamelyik napszüzet, s emiatt a hagyományokhoz híven pusztulnia kellett nem csak az elkövetőnek, hanem az egész családjának,  szomszédainak, sőt sokszor az egész falut kiírtották, mert a megszentségtelenített helyet nem lakhatták többé emberek.

 Bármi történhetett, nem tudjuk pontosan. De lehet, hogy nem is fontos. Lehet, hogy éppen a város titokzatos létrejötte, rejtélyes elmúlása és az egészet körülvevő misztikus hangulat teszi annyira széppé és varázslatossá ezt a helyet...